Tizenhatezer rendőr, ötezer újságíró, százezer ellentüntető, több száz (olykor ezer) fős delegációk és százmillió eurós költségek - még alig kezdődött el, máris ezek a számok jellemzik a heiligendammi G8-csúcstalálkozót.
A heiligendammi G8-csúcstalálkozó első, bevezető napján a német rendőrök feszült helyzetként, az antiglobalisták viszont nagy sikerként kommentálták akciójukat, a "Nagy Blokádot", amely igazán nem gátolta a fejlett világ egyik legfontosabb rendezvényének az elindítását.
Pekingi taxiélmény néhány évvel ezelőttről: a sofőr orosznak nézve a szolgáltatás részeként magas hangon dúdolni kezdi a Katyusát - az ének kedves, bevett szokás egyébként.
A jövőben már tizenhat éves koruktól választhatnak az osztrák polgárok. Serdülő fiatalok ezzel Európában először dönthetnek egy nemzeti parlament sorsáról. Egy számítás alapján ez nem jelent több beleszólást a hatalom dolgaiba - a tegnap Bécsben elfogadott választójogi reform ugyanis öt évre emelte a parlamenti ciklus hosszát.
Görögországban fogták el a legkeresettebb ausztrál bűnözőt, aki egy évig menekült sikerrel a hatóságok elől. Tony Mokbel - alias Dagadt Tony - drogkereskedő, akit azzal vádolnak, hogy köze van egyik riválisának meggyilkolásához.
Teregetési tilalmat vezettek be Szófiában George W. Bush látogatása idejére. Azon az útvonalon, amelyen az amerikai elnök konvoja elhalad, szigorúan tilos kirakni a száradó ruhát.
Hat jogvédő szervezet közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik. Az amerikai kormány azt állítja, kiürítette ezeket a börtönöket.
A Richter-skálán mért 6,1-es erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Pápua Új-Guinea északi partvidékét. Sérültekről vagy károkról nem érkezett jelentés.
Javier Solana szerint hét éve nem adódott ilyen kedvező alkalom az izraeli-palesztin békefolyamat újjáélesztésére, és nagyon hosszú évek óta először nem kizárt nemzetközi békefenntartó erő kivezénylése a Gázai övezetbe. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlamentben szerdán kijelentette, eljött az idő arra, hogy válságkezelésről áttérjenek a válság megoldására. A…
Elképzelhetőnek tartja nemzetközi békefenntartó erő vezénylését a Gázai övezetbe az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Javier Solana az Európai Parlamentben azt mondta: eljött az idő arra, hogy a válságkezelésről áttérjenek a válság megoldására.
Hat jogvédő szervezet csütörtökön közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik, noha az amerikai kormány azt állítja, kiürítette a szóban forgó börtönöket.
Bár továbbra is minden ötödik Erdélyben élő magyar számolt be arról, hogy hátrányos megkülönböztetés érte, a diszkriminációt elszenvedők száma jelentősen csökkent az elmúlt öt évben. A számok részben a Diszkriminációellenes Tanács munkáját dicsérik, ám azért bőven akad még tennivaló az esélyegyenlőség megteremtésére, például a munkahelyi felvételik területén.
Tízmillió dollár jutalmat fizetett ki csütörtökön az Egyesült Államok manilai nagykövetsége négy Fülöp-szigeteki nyomravezetőnek, amiért bejelentették a Fülöp-szigeteki hadseregnek két helyi terroristavezér rejtekhelyét - közölte az amerikai diplomáciai képviselet.
Tízmillió dollár jutalmat fizetett ki csütörtökön az Egyesült Államok manilai nagykövetsége négy Fülöp-szigeteki nyomravezetőnek. A személyek bejelentették a Fülöp-szigeteki hadseregnek két helyi terroristavezér rejtekhelyét.
Hat jogvédő szervezet csütörtökön közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik, noha az amerikai kormány azt állítja, kiürítette a szóban forgó börtönöket.
Tízmillió dollár jutalmat fizetett ki csütörtökön az Egyesült Államok manilai nagykövetsége négy Fülöp-szigeteki nyomravezetőnek, amiért bejelentették a Fülöp-szigeteki hadseregnek két helyi terroristavezér rejtekhelyét - közölte az amerikai diplomáciai képviselet.
Sikeresen befejezték a világűrben végzett munkát, és a tervezettnél néhány perccel korábban tértek vissza a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az orosz asztronauták.
Az 1980-ban felszentelt Csiát 2004 januárja óta legalább tízszer vették őrizetbe, legutóbb 2006 szeptemberében engedték szabadon tíz hónapig tartó elzárás után.
Megint őrizetbe vették a kínai földalatti katolikus egyház egyik püspökét. Az egyházi vezetőt kilenc hónappal azután tartóztatták le, hogy legutóbbi börtönbüntetése után szabadlábra helyezték.
Hat jogvédő szervezet közzétette 39 személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik, noha az amerikai kormány azt állítja, kiürítette a szóban forgó börtönöket.
Múzeumba küldheti a vízágyút és a gumibotot a tömegoszlató fegyverek új generációja, és előfordulhat, hogy a következő G8-csúcstalálkozón már légörvénnyel, zajágyúval és hőpuskával szerelik le a tüntetőket a Der Spiegel című német hetilap szerint.
George Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön esedékes tárgyalása előtt Moszkva óvta az amerikai felet az orosz belügyekbe való beavatkozástól. Az amerikai félnek tartózkodnia kellene a oroszországi demokrácia helyzetével kapcsolatos bírálataitól - vélekedett szerdán a Kreml egyik szóvivője a németországi Heiligendammban, a Nyolcak csoportja (G8) csúcsértekezletének…
Elegáns megoldással talán sikerül pontot tenni a nemzetközi szinten is évek óta vihart kavaró verespataki nemesfém-bányászat ügyére, miután a román kormány határozatban fejezte ki pozitív álláspontját a ciánalapú ezüst- és aranybányászattal kapcsolatban.
Több százmillió fontot fizetett titokban a brit BAE Systems, a legnagyobb európai hadiipari konszern Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének, akinek kulcsszerepe volt a brit hadiiparnak juttatott eddigi legnagyobb értékű megrendelésben - hangzott el a BBC televízió tényfeltáró riportjában.
Tizenkét ember halálát okozta a héten az Ománon átvonuló ciklon - közölte csütörtökön a helyi katasztrófaelhárító szolgálat illetékese. A Gonu névre keresztelt forró égövi viharos forgószél csütörtök hajnalban elhagyta az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő országot, megkezdődhetett a károk felmérése és a pusztítás következményeinek felszámolása. Az ománi illetékes megfogalmazása szerint a…
Annyi neves lengyel értelmiséghez hasonlóan Ryszard Kapuścińskiról, a világhírű világutazó riporterről is kiderült, hogy jelentéseket írt a kommunista titkosszolgálatnak. Másképp nem járhatta volna be a világot. - Metazin
Brit sajtóértesülés szerint a legnagyobb európai hadiipari konszern egymilliárd font, vagyis mintegy 370 milliárd forint kenőpénzt fizetett egy szaúd-arábiai megrendelésért.
George Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön esedékes tárgyalása előtt Moszkva óvta az amerikai felet az orosz belügyekbe való beavatkozástól.
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások csütörtökön délelőtt a németországi Heiligendammban a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén.
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a németországi Heiligendammban a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén. Áttörés egyik napirendi témában sem várható.
Évente közel 44 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett titokban a brit BAE Systems, a legnagyobb európai hadiipari konszern Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének, akinek kulcsszerepe volt a brit hadiiparnak juttatott eddigi legnagyobb értékű megrendelésben - hangzott el a BBC televízió tényfeltáró riportjában.
Nem csekély lélekjelenlétről no és lelkierőről tett tanúbizonyságot az a 66 éves kaliforniai férfi, aki egy kézibicskával amputálta bal lábát, mert ez volt az egyetlen esélye a túlélésre. Az Auburn Journal szerint a drámát az előzte meg, hogy a favágó Al Hillre - munkája teljesítése közben - ráesett egy fa.
Noha az apukák csupán feleannyi ajándékot kapnak, mint az anyukák, így is jelentős forgalomnövekedéssel számolhatnak Ausztriában a boltok a vasárnapi apák napja alkalmából. A bécsiek például 14 millió euró értékben ajándékozzák meg az apukákat, nagypapákat.
Spanyolországba egyre elterjedtebbek a digitálisan fogható televíziós műsorok. A földi digitális műsorokat (DVB-T) 2,58 millió háztartásban követik nyomon, ami az előző esztendőhöz viszonyítva 43,5 százalékos növekedést jelent.