2007. július 20. péntek

júl. 20
1:34
Szétszórva Szibériában és Kelet-Európában (Népszabadság)
A hun-szittya ősök mítoszához ragaszkodó magyarországi nemesi-úri közvélekedés sokáig fintorgott a "halszagú finnugor atyafiság" ellen. De hosszú és keserves küzdelem után a tudomány tényei végül győzedelmeskedtek: a finnugor nyelvi rokonság mára iskolában tanított evidencia.
júl. 20
1:38
Hekmatyar leteszi a fegyvert? (Népszabadság)
Tűzszünetet hirdetett a kabuli kormánnyal Gulbuddin Hekmatyar afgán lázadó vezető. A Hekmatyar által közzétett közlemény, amelyet tegnap egy magántelevízióban olvastak be és köröztettek Kabulban, leszögezi: a Hezb-i-Iszlámi szervezet tagjai véget vetettek a testvérgyilkosságoknak és az ország pusztításának, s ezentúl politikai tevékenységet folytatnak, "mert úgy hisszük, hogy az amerikaiak is…
júl. 20
1:42
Moszkva-London 4:4 (Népszabadság)
A várakozásnak megfelelően, ha kissé megkésve is, szemet szemért, fogat fogért válasz érkezett csütörtökön Moszkvából a brit kormány hét eleji döntésére. Ahogy a brit, úgy az orosz külügyminisztérium is négy diplomatát utasított ki. Neveket egyik esetben sem említettek.
júl. 20
1:46
Távirati stílusban (Népszabadság)
júl. 20
1:50
Felemás finnugor csúcs (Népszabadság)
Valóságos népünnepély fogadta tegnap Szaranszkban a finnugor nemzetközi fesztiválra érkezett magas rangú külföldi vendégeket, így Gyurcsány Ferenc kormányfőt. A fórum keretében csúcsszintű orosz-magyar-finn megbeszéléseket tartottak.
júl. 20
6:09
Mérgező a kínai fogkrém, gyógyszer és állateledel! (Népszava)
Mérgek a fogkrémekben, a gyógyszerekben, káros anyagok az állateledelekben és az egzotikus gyümölcsökben, a tengerből származó gasztronómiai specialitásokban. Az amerikai egészségügyi hatóságok célkeresztjébe került termékeknek van egy közös vonása: hihetetlenül olcsón állítják elő őket Kínában. Jelentős részük áttekinthetetlen utakon jut a nyugati bevásárlóközpontok polcaira.
júl. 20
7:34
HÍR: Autóbuszon hagyhatta el izraeli börtönét 250 Fatah-tag (Index)
Izrael megkezdte pénteken reggel több tucat olyan palesztin fogoly szabadon bocsátását.
júl. 20
7:36
HÍR: Amerikai ejnye-bejnye az orosz-brit kapcsolatok romlásáért (Index)
Sajnálkozását fejezte ki az Egyesült Államok az orosz-brit terrorellenes együttműködés befagyasztása miatt.
júl. 20
7:49
Izrael megkezdte a palesztin foglyok szabadon bocsátását (Népszava)
Izrael megkezdte pénteken reggel több tucat olyan palesztin fogoly szabadon bocsátását, akiknek az elengedése révén a mérsékelt Mahmúd Abbász palesztin elnök helyzetét kívánja erősíteni a radikális iszlamista Hamász mozgalommal szemben. Az izraeli kormány kedden határozott arról, hogy szabadon bocsát mintegy 250 palesztin foglyot, akiknek túlnyomó többsége az Abbász vezette, világi irányultságú…
júl. 20
7:58
Beleegyezése nélkül konzerválják az orosz elnököt (Népszava)
Vlagyimir Putyin orosz elnök töretlen népszerűségét mutatja, hogy Oroszországban nagy sikerrel forgalmazzák a nevével fémjelzett élelmiszeripari termékeket. Egy dél-oroszországi konzervgyár bevételének megháromszorozását reméli idén attól, hogy Putyin névre keresztelt bab-, paprika és cukkinikonzerveket dob piacra, sőt már új halkonzerv bevezetését is tervezi. Mivel a Kreml első embere…
júl. 20
8:05
Gyurcsány és Putyin együtt ütik a vasat (Index)
A magyar kormányfő szaranszki kitérőt tett, Putyinnal társalgott, észt kollégáját nyugtatgatta, akiről kiderült, valamennyire magyarul is tud.
júl. 20
9:03
Putyin: pletyka az orosz szál a Mol-ügyben (FigyelőNet)
Magyarország jobban érti Oroszországot, mint számos más ország, de nincs kivételezett helyzetben - jelentette ki Gyurcsány Ferenc csütörtökön este. A két vezető a Mol-OMV-ügyletről is tárgyalt.
júl. 20
9:03
Robbanás és gőzgejzír Manhattanban - videóval (vg.hu)
Erőteljes robbanás rázta meg a New York-i Manhattan városrész központját, a rendőrség szerint azonban nem terrorcselekmény történt, csupán egy transzformátor repült levegőbe és okozot...
júl. 20
9:08
Szent-Iványi uniós támogatást adna az oroszországi finnugor kisebbségeknek (orientpress)
Szent-Iványi István (SZDSZ) az Európai Parlament liberális frakciójának külügyi költségvetési előadója kezdeményezi, hogy az Európai Unió 2008. évi költségvetésében indítson új programot az oroszországi finnugor kisebbségek támogatására.
júl. 20
9:10
Augusztustól drágul a kenyér és a hús (Napi Online)
júl. 20
9:15
Afganisztánban a tálib felkelők koreai munkásokat raboltak el (Népszava)
Dél-koreai munkásokat raboltak el tálib felkelők Afganisztán déli részén - közölte egy helyi rendőrparancsnok pénteken. A lázadók előző nap a Kandahár és a főváros, Kabul között közlekedő buszt állították meg és rabolták el a benne ülőket a Gazni tartománybeli Karabag körzetben. Mintegy húsz dél-koreai volt a buszban.
júl. 20
9:15
Giancarlo atya újra szabad (Hírszerző)
Az 57 éves Giancarlo Bossit, aki több mint húsz éve élt a délkelet-ázsiai országban, június 10-én hurcolták el muzulmán fegyveresek.
júl. 20
9:17
A félév végén is a Toyota az első (Napi Online)
júl. 20
9:20
"Határozottan javul" a díszdoktorrá avatott Fidel Castro állapota (Hírszerző)
Csütörtökön távollétében díszdoktorrá avatták a kubai államfőt, aki egy éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
júl. 20
9:20
HÍR: Castro állítólag egyre jobban van (Index)
Titkára szerint "határozottan javul" Fidel Castro kubai elnök állapota.
júl. 20
9:25
Határozottan javul Castro állapota (Népszava)
Titkára szerint "határozottan javul" Fidel Castro kubai elnök állapota. Carlos Valenciaga csütörtökön egy, Raúl Castro ideiglenes államfő elnökletével tartott diplomaosztó ünnepségen szólalt fel. A legfőbb kubai vezető titkára arra ösztönözte a friss diplomásokat, hogy "vegyenek ihletet a határozottan a gyógyulás útjára lépett Castro szelleméből, aki mindig szilárd érveket sorakoztatott fel az…
júl. 20
9:36
Elraboltak húsz dél-koreai munkást Afganisztánban (Népszabadság)
Dél-koreai munkásokat raboltak el tálib felkelők Afganisztán déli részén - közölte pénteken egy tartományi vezető.
júl. 20
9:39
Basescu új Air Force One-t kap (hvg.hu)
Rakétaelhárító rendszer, légi tankolás, pilóta akaratától független útvonal-programozás, orvosi kabinet, konyha, fürdő, hálószoba, kommunikációs rendszer, csak néhány a Traian Basescu román államfő számára megrendelendő új elnöki gép felszereléséből. Amelyet egy második, hasonló követ majd.
júl. 20
10:30
Gyurcsány beszólt Putyinnak (vg.hu)
Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő csütörtökön a szaranszki nemzetközi finnugor fesztivál megnyitóján vett rész - idézi az Index a távirati iroda hírét. A vendéglátó Vlagyimir Putyin orosz elnö...
júl. 20
11:19
Megegyezés a szakszervezetekkel - elindul a nyugdíjreform az olaszoknál (vg.hu)
Az olasz kormány pénteken megegyezett a szakszervezetekkel a nyugdíjreform enyhítésében. A most elfogadott terv szerint jövőre 58 évre emelkedik a korai nyugdíjazás korhatára a mostani 57 évről...
júl. 20
11:21
Pornót néznek az ajándék laptopokon a nigériai gyerekek (Népszava)
Pornográf oldalakon szörföznek a nigériai gyerekek egy amerikai segélyszervezettől ajándékba kapott laptopokon. A Nigériai Hírügynökség (NAN) riportere látta, hogy néhány diák laptopján pornográf képeket tároltak. "Az abujai alsó tagozatos diákok oktatásának elősegítésére tett fáradozások kudarcba fulladtak, miután a gyerekek szabadon böngészhetnek a felnőtteknek szánt szexuális tartalmú oldalak…
júl. 20
12:02
A tagállamok rábólintottak a légi utasok adatainak átadására (EUvonal)
Az EU-tagállamok nagykövetei hivatalosan is elfogadták az EU és az Egyesült Államok közötti, június végi megállapodást, amelyet a transzatlanti légi utasok adatainak átadásáról kötöttek.
júl. 20
12:04
Hétfőn kezdődik a kormányközi konferencia (EUvonal)
Hétfőn (2007. július 23.) kezdődik a reformszerződésről szóló kormányközi konferencia, amelyen a júniusi EU csúcson nyélbe ütött megállapodás alapján a tagállamok kidolgozzák az új szerződést. Hivatalos források szerint a találkozón Lengyelország mégsem kér majd újabb engedményeket.
júl. 20
12:21
Gyurcsány a finnugor eseményekről beszélt az észt kormányfővel (FigyelőNet)
A miniszterelnök telefonon tájékoztatta észt kollégáját, Andrus Ansipet az előző napon megrendezett finnugor találkozón történtekről - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
júl. 20
12:21
Itt elolvashatja, hogy melyik politikus drogozott - Legismertebb a brit belügyminiszter (vg.hu)
A legismertebb közülük a jelenlegi belügyminiszter, Jacqui Smith asszony, aki a BC News hírtévé szerint bevallotta, hogy negyed századdal ezelőtt több ízben szedett canabist. "Törvényszegést követte...
júl. 20
12:21
Ausztria hétmilliót fizet a Lapincs szennyezése miatt (Népszabadság)
Ausztria megtérítette a Lapincs februári olajszennyezésével okozott károkat - jelentette be Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az osztrákok 7 millió forintos kártérítése a napokan érkezett meg az igazgatósághoz.
júl. 20
12:23
Szaakjan a befutó Hegyi-Karabahban (FigyelőNet)
Bako Szaakján, a titkosszolgálat korábbi főnöke győzött a nemzetközileg el nem ismert, örmény ellenőrzés alatt álló Hegyi-Karabahban rendezett elnökválasztáson. Az eredmény még nem végleges.
júl. 20
12:23
Trafalgár Jankó végnapjai (Népszabadság)
Bontsák le Avram Iancu szobrát! - követeli mintegy 250 kolozsvári román értelmiségi, köztük művészek, vezető egyetemi tanárok, írók, újságírók, de politikusok is, meg maga Ioan Pacurar Kolozs megyei rendőr-főfelügyelő.
júl. 20
12:26
Ausztria kártérítést fizetett a Lapincs tavalyi szennyezése miatt (hvg.hu)
Ausztria megtérítette a Lapincs februári olajszennyezésével okozott károkat - tájékoztatott Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az osztrákok 7 millió forintos kártérítése a napokan érkezett meg az igazgatósághoz.
júl. 20
12:28
Állkapcsát törték az orvosnak, mert magyarul beszélt (hvg.hu)
Brutálisan megvertek egy fiatal szegedi orvost a vajdasági Zentán, ahol a sértett egy könnyűzenei koncerten vett részt - értesült a HavariaPress.
júl. 20
12:28
A stratégiai iparágakat a titkosszolgálat is védi a külföldi befektetők miatt Oroszországban (vg.hu)
Az orosz belbiztonsági szolgálat a jövőben hivatalosan részt vesz az olyan döntések meghozatalában, amelyek az Oroszországban megvalósítandó külföldi befektetésekre vonatkoznak. Oros...
júl. 20
12:30
Kitüntetések pénzért - Nem történt szabálytalanság (vg.hu)
Senkivel szemben nem emelnek vádat Nagy-Britanniában azon tizenhat hónapig tartó vizsgálat eredményeként, amelyet a Scotland Yard indított pénz ellenében történt állítólagos kitüntetés-osztogatá...
júl. 20
12:32
A Bush-kormányzat elfojtja a tudományt az ideológia nevében (hvg.hu)
A Bush-kormányzat 2001 óta elszántan törekszik arra, hogy politikai-vallási meggyőződésének vesse alá a tudományt. Ezt erősíti meg Dr. Richard Carmona, az amerikai szövetségi tisztiorvosi szolgálat egykori vezetője, aki 2002 és 2006 között állt a hivatal élén.
júl. 20
12:35
Iraki civileket szöktetett Dánia (Hírszerző)
A dán katonák mellett szolgáló tolmácsok és más iraki polgári személyek menedékjogot kapnak Dániában.
júl. 20
12:37
Megcsókolták a földet a kiszabadult foglyok (Hírszerző)
Izrael pénteken kezdte meg több tucat palesztin fogoly szabadon bocsátását
júl. 20
12:38
A Google alulteljesített (Napi Online)
júl. 20
12:38
Tömegverekedések a délszláv UEFA-kupa találkozókon (inforadio.hu)
Nem állta ki a próbát a délszláv testvériség: az UEFA-kupa keretében szerb, horvát, montenegrói és boszniai csapatok kerültek szembe egymással, és egy mérkőzés sem múlt el verekedés és rendőrségi beavatkozás nélkül.
júl. 20
12:40
Megcsókolták a földet a kiszabadult palesztin foglyok (Hírszerző)
Izrael péntek reggel kezdte meg több tucat palesztin fogoly szabadon bocsátását.
júl. 20
12:43
Nem ismerik a diákok a történelmet - Megdöbbentő a tanfelügyelők jelentése Nagy-Britanniában (vg.hu)
Ezt állítja a brit tanfelügyelők szervezete, az Ofsted, amely tagjainak 2003-2007. között végzett ellenőrzéseink tapasztalatait összegezte. A tanfelügyelők tapasztalatai szerint a...
júl. 20
12:52
Leáll a Nissan és a Honda (Napi Online)
júl. 20
12:53
A Microsoft szépített - hála az Office-nak (Napi Online)
júl. 20
12:59
Orbán Viktor: Helyre kell állítani a Magyar Állandó Értekezletet (orientpress)
Az anyaország nem teljesíti azt, amit az alkotmányos és az erkölcsi szabályok diktálnának a határon túli magyarság ügyében – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott beszédében.
júl. 20
14:01
Kisváros lett az alpesi hóhiány első áldozata (origo.hu)
Egy 930 méter magasan fekvő kisváros a globális felmelegedés egyik első áldozata a francia Alpokban. Abondance önkormányzati képviselői 9 igen szavazattal 6 nem ellenében úgy döntöttek, hogy bezárják a helyi sícentrumot, mert a klímaváltozás miatt már nincs elég hó. Az OECD jelentése arra figyelmeztet, hogy az Alpok más európai régióknál is jobban megszenvedheti a felmelegedést, ami a turizmus…
júl. 20
14:01
Létrejött az egyezség az uniós légi utasok adatainak USA-nak történő átadásáról (vg.hu)
Az EU-tagállamok uniós nagykövetei tegnapi ülésükön egyezségre jutottak az európai légi utasok jogainak amerikai hatóságoknak történő átadásáról. A hétfői EU külügyminiszteri ülésen hivatalosa...
júl. 20
14:01
Semmi blöff - Kína megint kamatot emel (Napi Online)

Keresés