Az egyik dél-angliai farmon talált száj- és körömfájás vírus azonos azzal a vírussal, amelyet egy szomszédos kutatólaboratóriumban használnak - közölte szombat este a brit a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA).
110 év börtönre ítélt egy amerikai katonát az amerikai katonai bíróság, amiért részt vett egy iraki lány megerőszakolásában, valamint családjának legyilkolásában - közölte a hadsereg szombaton.
A demokrata párti többségű amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely felhatalmazza a kormányzatot: a terrorizmus elleni harc keretében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgasson le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket.
Az amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrorizmus elleni harc érdekében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgassanak le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket. A vitatott intézkedés amerikaiak milliót érinti.
Viktor Janukovics ukrán kormányfő szombaton pártja, a Régiók Pártja kongresszusán kijelentette: biztos pártja győzelmében a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásokon.
Száztíz évi börtönre ítéltek egy amerikai katonát egy 14 éves iraki lány megerőszakolásáért, a lány és a családja meggyilkolásáért - jelentette be szombaton az amerikai haderő. A 23 éves férfi beismerő vallomást tett.
Aknatámadás ért vasárnap reggel egy lakónegyedet Bagdad kelet részén, és meghalt legkevesebb 9 polgári személy, további 11 pedig megsebesült - közölte a rendőrség. Legalább három aknagránát csapódott be a Tigris folyó keleti partján - közölte egy név nélkül nyilatkozó rendőr. Más rendőrség forrás szerint egy gránát egy benzinkutat talált el, egy másik pedig egy további benzinkút mellett csapódott…
Az amerikai képviselőház több pénzt hagyott jóvá a helyi idő szerint vasárnap hajnalra nyúló szavazáson a védelmi költségvetésére, mint amennyit a Pentagon kért, de a keret nem tartalmazza az amerikaiak körében egyre népszerűtlenebb iraki háború költségvetését, amely valószínűleg heves viták lesznek még az ősszel.
A demokrata párti többségű amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely felhatalmazza a kormányzatot: a terrorizmus elleni harc keretében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgasson le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket.
Azonosították az angol farmon felbukkant száj- és körömfájás vírust, és az nagyon hasonló egy közeli laboratóriumban vakcina készítésre használt vírustörzshöz - jelentette be szombaton este a brit környezetvédelmi minisztérium.
Több mint 12 millió külföldi turista utazott Kínába az idén június végéig, számuk a múlt év első félévéhez képest 18 és fél százalékkal nőtt - közölte a kínai nemzeti idegenforgalmi hivatal.
A július 16-i földrengésben megsérült atomerőmű megvizsgálására megérkezett vasárnap Japánba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége. A Richter-skálán mért 6,8 fokozatú, 10 emberéletet követelő földrengés következtében radioaktív anyaggal szennyezett víz szivárgott ki a Niigata kormányzóságban épült Kariva erőmű - a világon a legnagyobb áramtermelő kapacitással rendelkező nukleáris…
Száztíz évi börtönre ítéltek egy amerikai katonát egy 14 éves iraki lány megerőszakolásáért, a lány és a családja meggyilkolásáért - jelentette be szombaton az amerikai haderő.
A demokrata párti többségű amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely felhatalmazza a kormányzatot: a terrorizmus elleni harc keretében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgasson le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket.
Iránban őrizetbe vették szombat este egy rockkoncert 230 nézőjét - köztük brit és svéd állampolgárokat -, mert a hatóságok szerint sátánista nézeteket valló zenekar hangversenyén vettek részt - jelentették be hivatalosan.
George Bush amerikai elnök szombaton felkereste a minneapolisi hídomlás helyszínét Minnesota államban, és helikopterről megtekintette a leszakadt építményből maradt betontáblákat és a helyükből kifordult acél tartóelemeket.
Száztíz évi börtönre ítéltek egy amerikai katonát egy 14 éves iraki lány megerőszakolásáért, a lány és a családja meggyilkolásáért - jelentette be szombaton az amerikai haderő.
Iránban őrizetbe vették szombat este egy rockkoncert 230 nézőjét - köztük brit és svéd állampolgárokat -, mert a hatóságok szerint sátánista nézeteket valló zenekar hangversenyén vettek részt - jelentették be hivatalosan.
A demokrata párti többségű amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely felhatalmazza a kormányzatot: a terrorizmus elleni harc keretében átmeneti időre bírósági engedély nélkül hallgasson le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket.
Európai gyártmányokat nem érint az amerikai Ford autógyár monstre, becslések szerint 3,6 millió autóra vonatkozó visszahívása. Az akcióra azért kerül sor, mert kiderült, hogy a sebességellenőrző berendezés kapcsolószerkezete túlhevülhet, füstöl, esetleg meg is gyullad. Az idehaza is ismertebbek közül az Explorer típusokat is várják ellenőrzésre a Ford szervizekben, általában 1992 és 2004 között…
Iránnak nincs szándékában felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, és a nyugati híresztelésekkel szemben nem is lassította le azt - jelentette ki vasárnapi sajtóértekezletén Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) székhelyének helyet adó Bécsben pénteken meg nem nevezett diplomaták azt mondták: tudomásuk szerint Irán lassított…
Aknatámadás ért vasárnap reggel egy lakónegyedet Bagdad kelet részén, és meghalt 13 polgári személy, további 14 pedig megsebesült - közölte a rendőrség. Legalább három aknagránát csapódott be a Tigris folyó keleti partján, ebből kettő egy benzinkút mellett, és hatását növelte, hogy berobbant az ott tárolt üzemanyag - közölte egy név nélkül nyilatkozó rendőr. Nem tudni, hogy a lakónegyed volt-e…
Aknatámadás ért vasárnap reggel egy lakónegyedet Bagdad kelet részén, és meghalt legkevesebb 9 polgári személy, további 11 pedig megsebesült - közölte a rendőrség.
Az amerikai képviselőház a kormány által kértnél 139 millió dollárral kevesebbet szavazott meg a Csehországba és Lengyelországba telepítendő rakétapajzs, illetve előretolt előrejelző radarok jövő évi finanszírozására a védelmi költségvetésről szóló szavazáson.
Ég az erdő a dalmáciai Dubrovnik környékén, 250 tűzoltó és a lakosság küzd a lángokkal, személyi sérülésről egyelőre nincs hír - közölték vasárnap hivatalosan.
Iránnak nincs szándékában felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, és a nyugati híresztelésekkel szemben nem is lassította le azt - jelentette ki vasárnapi sajtóértekezletén Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője.
Az amerikai képviselőház több pénzt hagyott jóvá a helyi idő szerint vasárnap hajnalra nyúló szavazáson a védelmi költségvetésére, mint amennyit a Pentagon kért, de a keret nem tartalmazza az amerikaiak körében egyre népszerűtlenebb iraki háború költségvetését, amely valószínűleg heves viták lesznek még az ősszel.
Üzemzavar miatt leállt egy vonat vasárnap New Yorkban, épp amikor behajtott volna egy alagútba a Pennsylvania állomásnál. A jármű mind a 900 utasát kimenekítették, személyi sérülésről nem érkezett jelentés.
A légszennyezés is felelős a globális felmelegedésért, legalább olyan mértékben, mint a széndioxid kibocsátása - állítják amerikai kutatók a bajor rádió internetes portálja szerint.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amely vasárnap került nyilvánossá egy iszlamista internetes oldalon.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amelyet vasárnap tettek közzé egy iszlamista internetes oldalon. A férfi azt követelte, hogy az USA vonja ki katonáit a muzulmán országokból.
Horvátországban ég az erdő Dubrovnik közelében. A helyszínen 250 tűzoltó és sok önkéntes dolgozik, az oltási munkákba három helikopter is bekapcsolódott.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat megfenyegette az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit egy videófelvételen, melyet vasárnap hoztak nyilvánosságra egy iszlamista internetes oldalon.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amely vasárnap került nyilvánosságra egy iszlamista internetes oldalon. Az arab fejkendőt viselő, szakállas fehér férfi - bizonyos Adam Gadahn Azzam - az al-Kaida nevében kijelenti a felvételen, hogy az amerikai diplomáciai…
Az amerikai képviselőház a hét végén megszavazta az új amerikai energiatörvény tervezetét, ami elsősorban az olajiparnak adott támogatások részleges megvonásáról szól. Mintegy 16 milliárd dollárnyit vonnának el évente a nagy olajvállalatoktól, hogy hagyományos fejlesztéseik helyett a megújuló energiaforrások fejlesztését támogassák az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amely vasárnap került nyilvánossá egy iszlamista internetes oldalon.
Egy üzleti vállalkozásokkal is összefonódó, szélsőséges muzulmán szekta tagjai között keresi a rendőrség az Oakland Post című napilap szerkesztőjének gyilkosait. A gyanú szerint Chauncey Bailey – aki maga is afroamerikai volt – a korábban több erőszakos cselekménnyel, gyilkossággal is megvádolt csoport ügyeiről próbált adatokat gyűjteni, ezért kellett meghalnia.
Vasárnap Japánba érkeztek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ellenőrei, hogy megvizsgálják a júliusi földrengésben megsérült Kariva atomerőművet, ahol a természeti csapás után radioaktiv szivárgást észleltek.
Készek közvetlenül is tárgyalni Dél-Korea Afganisztánban tartózkodó képviselőivel a 21 dél-koreait fogva tartó tálibok. A szélsőségesek szóvivőjeként bemutatkozó Kari Juszuf Ahmadi vasárnap közölte, hogy szervezete szavatolja a tárgyalóküldöttség tagjainak biztonságát, ha azok az általuk ellenőrizte területre érkeznek. Az afgán kormány képviselői továbbra is arról tárgyalnak a tálibokkal, hogy hol…
Ég az erdő a dalmáciai Dubrovnik környékén, 250 tűzoltó és a lakosság küzd a lángokkal, személyi sérülésről egyelőre nincs hír - közölték vasárnap hivatalosan.
Az Európai Unió hétfőn betiltja a brit élőállat, hús és tej importját. A száj- és körömfájás betegség Londontól ötven kilométerre ütötte fel a fejét egy szarvasmarhafarmon.
Fidel Castro kubai vezető az ifjúsági napilap, a Juventud Rebelde vasárnapi Internet-kiadásában közölt írásában megígérte, hogy nem vár letartóztatás a két ökölvívóra, akik elhagyták a riói Pánamerikai Játékok idején, július 22-én a kubai csapatot még mielőtt a mérkőzéseiket lejátszották volna.
A lengyel populista Önvédelem pártja úgy döntött, hogy visszahívja két miniszterét a Jaroslaw Kaczynski vezette kormányból. A párt támogatása nélkül a kormány elveszíti a többségét a lengyel parlamentben.