Eddig csak az al-Kaidáról lehetett tudni, hogy háborút vívnak Európával, Ursula Caberta szerint azonban a sok vitát kiváltó szcientológiai egyház is hadat üzent az öreg kontinensnek. Különösen az olyan "elnyomó államoknak", mint Németország, Franciaország vagy Belgium.
Megkezdődött tegnap Kabulban hétszáz afgán és pakisztáni törzsi vezető háromnapos tanácskozása a tálibok elleni fellépés hatékonyabbá tételéről. A gyűlés (dzsirga) összehívása példa nélküli fejlemény, tekintettel a két ország közötti viharos kapcsolatokra.
A legfelsőbb líbiai vezető fia elismerte, hogy megkínozták Líbiában a több száz líbiai gyerek szándékos megfertőzésével vádolt bolgár ápolónőket és palesztin orvost, s a kínzással csikarták ki belőlük a "beismerő" vallomást.
Aberrációnak minősítette Ion Iliescu a bukaresti katonai ügyészség vádiratát, amelyben őt az 1990. júniusi ellenzéki tüntetés vérbe fojtásának elrendelésével és irányításával vádolják. Vádat nem emeltek a volt román államfő ellen, mert - az alkotmánybíróság döntése nyomán - ügyét elkülönítették a vádlott katonatisztekétől, és augusztus 6-án átadták a polgári ügyészségnek.
Tanítsák a magyar gyerekeknek idegen nyelvként a románt, nem pedig ugyanolyan tanrend szerint, mint a nyelvet már otthonról ismerő román iskolásoknak - javasolta a székelyföldi látogatáson lévő Traian Basescu. Az államelnök javaslata vehemens bírálatokra késztette ellenfeleit.
Fico szlovák kormányfő frontális támadást indított a magánnyugdíjpénztárak és a magán-egészségügyi biztosítók ellen, mert szerinte felelőtlenül gazdálkodnak a lakosság pénzével.
A szerda óta tartó viharos esőzés miatt egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült Svájcban, az ítéletidő okozta károk meghaladták az 50 millió svájci frankot (30,3 millió euró).
Két újabb holttestet találtak csütörtökön az egyesült államokbeli Minnesota államban, a Minneapolisban leomlott híd roncsai között - közölte a rendőrség. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 1-jei szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
A Szibériában, májusban megtalált mamut-bébit nagy csend övezi. Ez mit sem von le a felfedezés jelentőségéből, csupán azt jelzi: sokkal nagyobb feladat a rejtély megoldása, mint hitték. Májusban még arról cikkezett a világsajtó, hogy a szibériai Jamal-félszigeten megtalált egy méter 75 centi magas, félszáz kilós, hathónapos mamutcsecsemő tízezer éves. Ma már a tudósok harmincezer évről beszélnek.…
Röviddel a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Francia Polinéziában csütörtök este, legkevesebb tizennégyen meghaltak - közölték a papetee-i francia hatóságok.
Újabb tárgyalások kezdődnek Belgrádban a Szerbiához tartozó, többségében albánok lakta Koszovó jövőjéről. Csütörtök este már megérkeztek a szerb fővárosba az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok küldöttei.
Két újabb holttestet találtak csütörtökön az egyesült államokbeli Minnesota államban, a Minneapolisban leomlott híd roncsai között - közölte a rendőrség. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 1-jei szerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Nyolc ember szerepelt az eltűntek listáján a Mississipi folyón átívelő híd leomlása után. Nyolc sérültet továbbra is kórházban ápolnak.
Röviddel a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Francia Polinéziában csütörtök este, legkevesebb tizennégyen meghaltak - közölték a papetee-i francia hatóságok.
Újságírói kacsának nevezte az országos rendőrfőkapitány, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőinek fejébe kerülne a titkos iratok eltűnése - írja a Népszabadság. A szervezettől ellopott iratok állítólag a Tasnádi-üggyel kapcsolatosak. Az ismeretlen, aki eljutatta ezeket több szerkesztőségbe, azt írta kísérőlevelében, hogy az iratokat a kukában találták.
Leégett a híres római filmstúdió, a Cinecitta több ezer négyzetmétere péntekre virradóra, a tüzet a tűzoltóknak több órai munka után sem sikerült lokalizálniuk - idézi a távirati irodát a...
Legkevesebb tizenhatan meghaltak, amikor Francia Polinéziában egy utasszállító repülőgép belezuhant egy lagúnába. A gép többi utasát még keresik, de valószínűleg ők sem élték túl a balesetet.
Röviddel a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Francia Polinéziában csütörtök este, legkevesebb tizennégyen meghaltak - közölték a papetee-i francia hatóságok.
Hat NATO-tagállam szerint előrelépést jelent, de a vártnál kevesebben nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén fogadott el.
Leégett a híres római filmstúdió, a Cinecitta több ezer négyzetmétere péntekre virradóra, a tüzet a tűzoltóknak több órai munka után sem sikerült lokalizálniuk.
Két újabb holttestet találtak csütörtökön az egyesült államokbeli Minnesota államban, a Minneapolisban leomlott híd roncsai között. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 1-jei szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
Thabo Mbeki dél-afrikai elnök, aki hosszú évekig nem volt hajlandó elismerni az Aids létezését sem, elbocsátotta azt az egészségügyi miniszterhelyettest, aki végre hozzákezdett a kór visszaszorítását célzó öt éves program megvalósításához.
Négy napig vizsgálódtak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői a Japán északi részén fekvő Kasivazaki-Kariva atomerőmű, amelyet a legutóbbi nagy földrengés megrongált.
Hosszú távú klímamodellt dolgoztak ki a brit Hadley kutatóközpont tudósai, amely az óceáni áramlatok változását, más időjárási tényezőket és az emberi tevékenység hatását egyaránt vizsgálja. A 2004-2014-es időszakra felvázolt modell, amelynek előrejelzéseit a Science magazinban tették közzé, azt mutatja: hogy az elkövetkező években újabb melegrekordok dőlnek meg.
A Szlovák Nemzeti Párt készülő törvénytervezete alapján büntetőjogi felelősségük lenne azoknak a szlovák állampolgároknak, akik kétségbe vonják Trianon és a második világháború utáni európai elrendezés érvényességét. A köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat rövidesen a törvényhozás elé kerül.
Csehországban januártól várhatóan már a 3 és fél tonnánál nehezebb teherkocsik után is elektronikus útadót kell fizetni. Jelenleg csak a 12 tonnánál nehezebb teherautókra vonatkozik ez a kötelezettség.
Két újabb holttestet találtak a Mississippiben. Ezzel immáron hétre emelkedett a szerdai Egyesült Államokban történt katasztrófa halálos áldozatainak száma, mikor Minneapolisban leszakadt a folyón átívelő híd.
A levegőszennyezés csökkentése érdekében augusztus 17. és 20. között naponta mintegy 1,3 millió jármű nem közlekedhet a jövő évi olimpia városában, Pekingben.
Több száz emberjogi aktivista szólított fel a jövő évi pekingi olimpia bojkottjára. A szervezők a legutóbbi nyári játékok helyszínén, Athénban gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a kínai rendszer politikája ellen. A világ minden tájáról érkező aktivisták - köztük több volt politikus és olimpikon - meggyújtották azt a fáklyát is, amely terveik szerint a bojkottgondolat népszerűsítésének céljával…
Az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok küldöttei pénteken utaznak Belgrádba, hogy új tárgyalásokat kezdjenek Koszovó jövőjéről. Az EU-t képviselő német diplomata szerint a megoldás csak politikai akarat kérdése.
Miközben kelet-európai sorstársai keveslik az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényben foglaltakat, Magyarország különvéleményen van: bátorítónak nevezte az amerikai lépést. Pedig a magyarok a lettekkel, a litvánokkal, a lengyelekkel, a románokkal, a szlovákokal és a csehekkel közösen lobbiztak korábban a vízummentességért.
Nem jártak orosz bombázók a guami amerikai támaszpont 500 kilométeres körzetében a héten, és nem hatoltak be az amerikai légtérbe, mint ahogy az orosz hadászati légierő parancsnoka állítja - közölte helyi idő szerint csütörtökön az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának parancsnoka.
Kilábalhatnak a lengyelek a kormányválságból? Lech Kaczynski államfő és a liberális ellenzék vezetője, Donald Tusk megegyeztek: ősszel előre hozott parlamenti választásokat kell tartani. A döntés megszületett és a választások megrendezése elkerülhetetlen - ebben is egyetértenek a felek. A legközelebbi választás eredetileg 2009 őszén lett volna esedékes.