A vezető amerikai külpolitikai elemzőknek már több mint a fele nem tartja járható útnak George Bush elnök év elején meghirdetett iraki csapaterősítési politikáját az arab ország stabilizálására.
A cikk szerzője az utóbbi időkben Pakisztán törzsi területeiről, Délnyugat-Afganisztánból és Jordániából tudósított. Utánközlés a Le Monde Diplomatique Magyarország engedélyével.
George Bush amerikai elnök jobbkeze, Karl Rove vasárnap úgy nyilatkozott: jó esélyt lát a republikánus győzelemre a 2008-as elnökválasztáson, tekintve, hogy a közvéleménynek meglehetősen negatív a véleménye a demokraták vezető jelöltaspiránsáról, Hillary Clintonról, valamint a demokrata többségű kongresszus működéséről.
Kigyulladt a China Airlines kínai légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Japán egyik déli szigetének repülőterén; a lángokat sikerült megfékezni, senki sem szenvedett sérülést - jelentette hétfőn a japán tömegtájékoztatás.
Öngyilkos merénylő megölt négy katonát Pakisztán északnyugati részén egy országúti ellenőrzőponton. A merénylő nekihajtott robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával az Északnyugati Határtartomány Thal városának külterületén felállított ellenőrzőpontnak. További nyolc katona megsérült a támadásban. A pakisztáni hadsereg hosszabb ideje tisztogató hadműveleteket folytat a térségben a fanatikus…
Kigyulladt a China Airlines kínai légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Japán egyik déli szigetének repülőterén; a lángokat sikerült megfékezni, senki sem szenvedett sérülést - jelentette hétfőn a japán tömegtájékoztatás.
Az afgán rendőrség kiszabadította fogságából hétfő hajnalban Kabulban azt a német segélymunkásnőt, akit még szombaton ejtettek túszul fényes nappal az afgán főváros délnyugati részén - közölték helyi illetékesek.
Az afgán biztonsági erők kiszabadították a szombaton elrabolt német segélymunkás nőt. A helyi rendőrség közlése szerint a túszszabadító akcióban elfogtak 4 terroristát.
Az osztrák igazságügyi miniszter az egész országra ki akarja terjeszteni azt a programot, amelynek értelmében a kisebb börtönbüntetéseket közhasznú munka végzésével meg lehet váltani.
Mohamed Ali al-Haszani, a déli al-Muszanna tartomány kormányzója esett áldozatul az újabb merényletnek. A tartomány székhelyén, Szamávában intézek támadást gépkocsikonvoja ellen. Egy közeli munkatársa és két testőre megsérült a támadásban. Alig kilenc nappal ezelőtt egy másik dél-iraki tartomány, Kádiszíja kormányzójával is pokolgép végzett.
Út szélén elhelyezett pokolgép ölt meg egy iraki tartományi kormányzót. A déli al-Muszanna tartomány elöljárója a gépkocsikonvoja elleni támadásban halt meg.
A hatóságoknak sikerült kiszabadítani hétfő hajnalban azt a német segélymunkásnőt, akit még szombaton egy autóba tuszkolva raboltak el az agfán főváros délnyugati részén. A túszejtők a bebörtönzött afgánok szabadon engedését követelték a nő életéért cserébe.
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Az osztrák igazságügyi miniszter az egész országra ki akarja terjeszteni azt a programot, amelynek értelmében a kisebb börtönbüntetéseket közhasznú munka végzésével meg lehet váltani. Hétfői sajtójelentések szerint az intézkedésnek kettős célja lenne: egyfelől csökkenteni az osztrák börtönök túlzsúfoltságát, másfelől lehetővé tenni, hogy az elítéltek úgy róják le büntetésüket, hogy közben ne…
A Székelyföld határát jelző háromnyelvű kökösi tábla addig tartott, mint minden csoda: három napig. Pénteken, szombaton és vasárnap. Hétfőn, Szent István napján, ugyanis leszerelték.
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter Cao Gangchuan vezérezredes, a Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztere, miniszterelnök helyettes, a Központi Katonai Bizottság alelnöke megbízására 2007. augusztus 20–29. között delegáció élén hivatalos látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban.
Megkezdődött Helsinkiben az a per, amelyet egy, az NDK egykori titkosszolgálatával, a Stasival való kapcsolatokkal vádolt diplomata indított a finn állam ellen.
Ban Ki Mun ENSZ főtitkár tervei szerint közös ENSZ-EU békefenntartó erőket vezényelnének a dárfúri válság által érintett Csádba és a Közép-Afrikai Köztársaságba.
A múlt héten kirobbant botrány óta, amely a veszélyes gyermekjátékok visszavonásáról szólt, az Európai Bizottság szorosan együttműködik Kínával annak érdekében, hogy megelőzzék újabb mérgező anyagokat tartalmazó termékek európai piacra kerülését.
Núri al-Máliki háromnapos tárgyalásainak középpontjában az Irakban dúló erőszak megfékezéséhez nyújtandó segítség, valamint a két ország közötti határkérdések állnak.
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Éhségsztrájkot kezdett az afganisztáni tálibok fogságában lévő 19 dél-koreai túsz közül három, azt követelve, hogy ne kisebb csoportokra szétválasztva tartsák őket.
Mintegy 200 állítólag zsidó vagy zsidó származású politikus tevékenykedik jelenleg a csehországi és a szlovákiai nagypolitikában – olvasható abban a névsorban, amely egy cseh szélsőjobboldali hírportálon jelent meg.
Egyre nagyobb fejtörést okoz a szakemberhiány a német kormánynak. Kiváltképpen mérnökökre és informatikusokra lenne szükség a gazdasági fellendülés biztosításához, ellenkező esetben milliárdos veszteség fenyegeti az ipart.
Akár kómát is okozhat kilenc, Kínában gyártott fogkrémfajta, amelyek közül kettőt eddig Szlovákiában is forgalmaztak - erre figyelmeztet a szlovák közegészségügyi hivatal.
Közel 40 millió embert telepítettek ki eddig világszerte a fejlődés és a modern ipar szimbólumainak is tekintett gátépítések miatt. A vízerőművek jóllehet megújuló energiaforrásnak számítanak, és így ismét divatosak, sohasem örvendtek osztatlan népszerűségnek. Az így létrehozott víztározók ugyanis sokszor több ezer éves kultúrákat, középkori oszmán házakat temetnek hullámsírba, vagy éppen vízből…
A magyar kormányzat még mindig adós a korszerű nemzetfelfogással; jobban át kellett volna gondolni az amerikai vízumügyben tanúsított magyar külön utasságot. Tudomásul kellene venni, milyen folyamatok játszódnak le Oroszországban, amikor Moszkvával politizálunk; Dobolyi Alexandrának még rutint kell szereznie, mielőtt a nyilvánosság előtt fejti ki külpoltitkai koncepcióját – erről beszélt a hvg.hu-…
Mintegy 200, állítólag zsidó, vagy zsidó származású politikus tevékenykedik jelenleg a csehországi és a szlovákiai nagypolitikában - olvasható abban a névsorban, amely egy cseh szélsőjobboldali internetes hírportálon jelent meg.
A jövedelem és a foglalkoztatottság alapján Hamburg a leggazdagabb német tartomány, a legbiztonságosabb viszont a gazdasági erőt tekintve szintén dobogós Bajorország és Baden-Württemberg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 25 és 30 fok között valószínű.