2007. augusztus 12. vasárnap

aug. 12
0:38
Az USA a terroristaszervezetek listájára vette a Fatat al-Iszlámot (Index)
Washington hétfőn jelenti be döntést.
aug. 12
6:40
A tálibok nem engednek el két beteg dél-koreai túszt (Népszava)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszugf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva. Ahmadi néhány órával ezelőtt még azt mondta mobiltelefonon nyugati tudósítóknak, hogy "jó szándékuk jeléül" cselekedtek így, vagyis nem szabtak feltételt ehhez a a túszok…
aug. 12
8:15
Meggondolták magukat a tálibok - mégsem engedik el a két beteg dél-koreai túszt (Hírszerző)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva.
aug. 12
8:20
NATO-katonák halála Afganisztánban (Népszava)
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban két különböző összecsapásban - jelentette be vasárnap a szövetség által vezetett afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).Mindkét haláleset szombaton történt, az egyik egy, az ország déli részén a tálibok által végrehajtott támadás során, a másik pedig Kelet-Afganisztánban, amikor egy járőr útjába robbanószerkezetet helyeztek el. Az ISAF közleményében…
aug. 12
8:55
Békegyűlésre Kabulba érkezett Musarraf pakisztáni elnök (Népszava)
Kabulba érkezett vasárnap délelőtt Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával egy három napos békegyűlésen vegyen részt. A "béke-dzsirga" célja, hogy Kabul és Iszlámábád közös tálib-ellenes stratégiát dolgozzon ki.
aug. 12
9:00
Hot dog és hamburger: magánlátogatáson Sarkozy Bushnál (ma.hu)
A Fehér Ház szóvivője szerint tisztán magánjellegű volt Nicolas Sarkozy francia államfő szombati látogatása George Bush amerikai elnök és családja kennebunkporti nyári rezidenciáján, és nem volt egyéb célja, mint hogy a két államférfi jobban megismerje egymást.
aug. 12
9:01
Szerelés az űrben (Népszava)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. A 6 óra 17 perces munka alatt elhelyeztek egy 1,58 tonna tömegű 3,37 méter hosszú és 4,24 méter magas tartószerkezetet, amelyre majd később egy újabb napelemtáblát illesztenek. Az…
aug. 12
9:06
Bagdadban az amerikai igazságügy-miniszter (FigyelőNet)
Váratlanul Bagdadba érkezett szombaton Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter - jelentette be minisztériuma közleményében.
aug. 12
9:06
A tálibok mégsem adják át beteg túszaikat (Népszabadság)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva.
aug. 12
9:06
Nem tűnik veszélyesnek a rés a hőpajzson (Népszava)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. Ennek során kiderült, hogy az űrsikló hőpajzsának sérülése nem olyan veszélyes, mint először gondolták.
aug. 12
9:34
Kabulba érkezett a pakisztáni elnök (Hírszerző)
Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával a negyedik napja tartó békegyűlésen vegyen részt.
aug. 12
10:13
"Mindent látó" légvédelmet építtet Putyin (Hírszerző)
2015-ig megújul az orosz légvédelmi rendszeren - jelentette be szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor meglátogatta a Szentpétervár közelében lévő Lehtusiban felépített új radarállomást.
aug. 12
10:15
Az időt húzzák a "jó szándékú" tálib terroristák (Hírszerző)
Az afganisztáni tálibok szombaton előbb bejelentették, hogy szabadon engedtek két beteg nőt dél-koreai túszaik közül, ám később - arra hivatkozva, hogy meggondolták magukat - cáfolták ezt. Az al-Kaida-barát iszlamista szervezet legfelsőbb tanácsának tagja kevéssel korábban azt mondta, jól haladnak a tárgyalások közte és egy dél-koreai tárgyalóküldöttség között, s legkésőbb vasárnap kiszabadulhat…
aug. 12
10:35
Irakba látogatott az amerikai igazságügy-miniszter (Hírszerző)
Váratlanul Bagdadba érkezett szombaton Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter - jelentette be minisztériuma közleményében.
aug. 12
10:40
Csökkentenék az olasz üzemanyagadót (hvg.hu)
Még az idén csökkenteni szeretné az olasz kormányzat az üzemanyagokat terhelő adókat és igyekszik majd nyomást gyakorolni az olajtársaságokra, hogy a benzinkutaknál is alacsonyabb árakat számítsanak fel az autósoknak.
aug. 12
10:42
Magyar aranyérem a kenunégyesben (hvg.hu)
Aranyérmet szerzett a magyar kenunégyes a dusiburgi világbajnokságon.
aug. 12
11:14
Azonnal lőni kellett a dezertőrökre - titkos Stasi dokumentum került nyilvánosságra (Hírszerző)
Nyugatra szökni próbáló keletnémet határőrök elleni feltétel nélküli tűzparancsról szóló dokumentum került napvilágra az egykori keletnémet állambiztonság archívumából, a parancs a velük tartó nőkre és gyerekekre sincs tekintettel - számolt be róla a német sajtó.
aug. 12
11:25
Amerikai és brit veszteségek Irakban és Afganisztánban (Népszabadság)
Négy amerikai katona életét vesztette, négy másik pedig megsérült egy harci művelet közben bekövetkezett robbanásban az iraki fővárostól közvetlenül délre - közölte vasárnap az amerikai hadsereg.
aug. 12
11:31
A Libération a veszprémi 56-os emlékmű körüli vitákról (Népszava)
Rajk László építész és díszlettervező, az egykori magyar demokratikus ellenzék egyik oszlopa 18 évvel a kommunizmus bukása után ismét a régi módszerekre emlékeztető cenzúrával hadakozik - írta a hét végén a párizsi Libération a veszprémi 56-os emlékmű körüli viták kapcsán. A francia baloldali lap felidézi, hogy az absztrakt emlékművet, amelyet Veszprém legnagyobb parkjában állítottak fel, a városi…
aug. 12
11:33
Kivasalta ingét a Fudzsi tetején (Népszava)
Sajátos extrém sport híve a japán Macuzava Hitosi: a különleges körülmények közötti vasalásra esküszik. A "sportvasalók", akik nemzetközi bajnokságokat is szerveznek, saját lakásuk helyett valamilyen távoli vidéken, megközelíthetetlen helyen állítják fel vasalódeszkájukat és ott vasalnak.
aug. 12
11:37
Perelni fog II. Erzsébet? (Népszava)
II. Erzsébet még mindig őrlődik amiatt, hogy a BBC filmjében rossz színben tüntették fel, manipulálva a felvételek sorrendjét. A királynőről készült portréfilm ajánlójában úgy látszott, hogy a brit uralkodót felbőszítette a világhíres fotós, Annie Leibowitz, és dühösen kirohant a fényképezkedésről.
aug. 12
11:39
Kígyók a kézitáskában (Népszava)
Megállítottak egy szaúdi fiatalembert a kairói repülőtéren, mivel furcsa mozgást észleltek a csomagjában. Az átvilágítást végző biztonsági őrök kinyittatták a 22 éves férfi kézitáskáját és onnan tekergődző kígyók, bébikrokodilok és kaméleonok bukkantak elő. Az állatokat elkobozták és a kairói állatkertnek adományozták, a férfi hazautazhatott.
aug. 12
11:42
Szó nélkül lőttek az NDK-ban (FigyelőNet)
Felszólítás nélkül lőhettek társaik a nyugatra szökni próbáló keletnémet határőrökre, a velük tartó nőkre és gyerekekre - derül ki egy dokumentumból.
aug. 12
11:48
Szó nélkül lőhettek az NDK-ban (FigyelőNet)
Felszólítás nélkül lőhettek társaik a nyugatra szökni próbáló keletnémet határőrökre, a velük tartó nőkre és gyerekekre - derül ki egy dokumentumból.
aug. 12
11:48
A tálibok nem engednek szabadon két beteg dél-koreai túszt (inforadio.hu)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Jonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva.
aug. 12
11:48
Négy amerikai katona meghalt egy iraki robbanásban (Népszava)
Négy amerikai katona életét vesztette, négy másik pedig megsérült egy harci művelet közben bekövetkezett robbanásban az iraki fővárostól közvetlenül délre - közölte vasárnap az amerikai hadsereg. A rövid közleményből egyéb részletek nem váltak ismertté a szombati incidensről, amelynek a Marne Akciócsoport tagjai estek áldozatul. Ezzel augusztusban már legkevesebb harmincra nőtt az Irakban elesett…
aug. 12
12:11
Felszólítás nélkül tüzelhettek a keletnémet határőrökre (Népszabadság)
Nyugatra szökni próbáló keletnémet határőrök elleni feltétel nélküli tűzparancsról szóló dokumentum került napvilágra az egykori keletnémet állambiztonság archívumából, a parancs a velük tartó nőkre és gyerekekre sincs tekintettel - számolt be róla a német sajtó.
aug. 12
12:28
Drágul a csokoládé (hvg.hu)
A csokoládé ára az idén jelentősebb mértékben drágulhat - jósolta a hét végén a német Speigel hírmagazinnak a világ vezető csokoládégyártó vállalatának a feje.
aug. 12
12:28
Az osztrák fiatalok kétharmada hisz Istenben, de templomba nem jár (Népszava)
Az osztrák fiatalok hetven százaléka hisz Isten létezésében, ugyanakkor csak egytizedük imádkozik rendszeresen, vasárnaponként pedig alig öt százalékuk jár templomba - derül ki abból a felmérésből, amely a 14 és 24 év közötti osztrák fiatalok értékrendjéről, a számukra fontos fogalmakról és dolgokról készült. A News című hírmagazinban ismertetett, 2006-os adatokra támaszkodó tanulmány eredménye…
aug. 12
12:50
Három amerikai és egy brit katona meghalt Afganisztánban (inforadio.hu)
Út mentén elhelyezett pokolgép robbanása megölt három amerikai katonát és egy afgán tolmácsot a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban vasárnap, előző nap pedig a déli Hilmend tartományban egy brit NATO-katona vesztette életét, és öt másik könnyebben megsebesült a járőrbázisukat ért támadásban.
aug. 12
13:02
4,7-es erősségű földrengés volt Madrid környékén (Népszava)
Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés. Az illetékes földrajzi intézet közlése szerint a Richter-skálán 4,7 fokozatú földmozgás epicentruma Ciudad Realban, Madridtól 160 kilométerre délre volt. A Cadena Ser rádióhoz betelefonáló egyik lakos elmondta: Ciudad Realban jól…
aug. 12
13:12
NDK: azonnali tűzparancs nőkre és gyerekekre (Index)
46 éve kezdték építeni a berlini falat: borzalmas dokumentum került elő az évfordulóra.
aug. 12
13:29
Muszlim világállamért tanácskoztak Jakartában (origo.hu)
Nyolcvanezer muszlim hívő követelte a kalifátus visszaállíltását Jakartában egy konferencián. A rendezvényt a muszlim világállam megteremtését szorgalmazó Hizb ut-Tahrír nevű csoport szervezte.
aug. 12
13:45
Tíz nap alatt tönkrement az olcsó munkaerőre építő gondozócég (ma.hu)
Mindössze tíz napig működhetett az olcsó házi idősgondozási szolgáltatást nyújtó McPflege vállalkozás, amelyik a kelet-európai, nem utolsó sorban magyar gondozók alacsony bérével szerette volna megvetni a lábát a német piacon.
aug. 12
14:08
"Pusztítsátok el a csigákat!" (Népszava)
"Pusztítsátok el a csigákat!" - ezzel a felhívással fordult olvasóihoz a Politiken című koppenhágai lap, felszólítva őket, hogy kezdjenek harcot a Dániát sújtó csapás ellen. Connie Hedegaard dán környezetvédelmi miniszter asszony azzal a gondolattal foglalkozik, hogy törvényileg kötelezzék csigák pusztítására az állampolgárokat. Konzervatív politikusok sürgetik, hogy vessék be a munkanélkülieket…
aug. 12
14:13
Phenjan elhalasztotta a Korea-közi csúcsot előkészítő találkozót (inforadio.hu)
Észak-Korea elhalasztotta a Korea-közi csúcsot előkészítő, hétfőre tervezett találkozót.
aug. 12
14:25
Gyógyítani kezdik Szerbiában a délszláv háborúk pszichikai betegeit (Népszava)
Szerbiában egészségügyi program kezdődik, amely a kilencvenes évek délszláv háborúiban pszichikailag sérült majd félmillió ember gyógyítását szolgálja. A belgrádi munka- és szociálisügyi minisztérium felmérése szerint mintegy 400 ezerre tehető azoknak a száma, akik - vagy mert tevékeny résztvevői, vagy mert szenvedő alanyai voltak - máig küszködnek a Jugoszlávia széthullását kísérő háborúk…
aug. 12
14:36
Páncéltörő bombát találtak Sárospatakon (Hírszerző)
Egy második világháborús bombát találtak a Bodrog partján vasárnap, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Aros János, sárospataki alpolgármester.
aug. 12
14:42
Kudarcnak látszik a koszovói közvetítők pristinai látogatása (inforadio.hu)
Kudarcnak látszik a Koszovó kérdésében közvetítő kontaktcsoport megbízottainak pristinai látogatása, de másként, mint korábban. Ezúttal az albán politikai vezetők utasítottak el mereven mindent, amit hallottak, s a szerbek képviselői örültek, mert úgy érezték, végre az ő véleményükre is odafigyelnek.
aug. 12
14:42
Csontunk felelős lehet a cukorbetegségért is (Népszava)
A legtöbb ember nehezen tudná elképzelni, hogy csontjait szerveknek tekintse. Az emberek ugyanis mindmáig egyfajta szerepet tulajdonítanak csontozatuknak, amely arról gondoskodik, hogy az ember ne rogyjon össze. Egyszóval megtámasztani, azt igen, de ráadásul még irányítani is? Pedig a csontváz nyilvánvalóan mégis ezt teszi, amennyiben anyagcsere hormonokat termel - olvasható a Der Spiegel című…
aug. 12
14:58
Cián helyett turistákat Verespatakra? (Index)
Ciánmentes bányászati technológiában, vagy turisztikai megoldásokban látja Verespatak problémájára a megoldást a román képviselőház elnöke
aug. 12
15:15
Kalasnyikovval lőttek hátba egy nőt egy párizsi bárban (Hírszerző)
Hátba lőttek egy fiatal nőt egy párizsi szórakozóhely előtt, miután Kalasnyikovval felszerelkezett rablók betörtek a Plaza Madeleine éjszakai bárba vasárnap hajnalban - közölte a helyi rendőrség.
aug. 12
15:20
Földrengés Madridban (FigyelőNet)
Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés.
aug. 12
15:21
Betörtek az ENSZ honlapjára (Népszava)
Betörtek az ENSZ hivatalos honlapjára helyi idő szerint vasárnap reggel az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti politikáját ellenző személyek, s ott rövid nyilatkozatot tettek közzé. "Hé, Izrael és Egyesült Államok, ne öljétek a gyerekeket és másokat! Legyen örökre béke! Mondjatok nemet a háborúra!" - e felhívás volt olvasható az ENSZ-főtitkár nyilatkozatainak fenntartott rovatban.
aug. 12
15:22
Feltörték az ENSZ honlapját (FigyelőNet)
Betörtek az ENSZ hivatalos honlapjára helyi idő szerint vasárnap reggel: az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti politikáját ellenző személyek rövid nyilatkozatot tettek közzé.
aug. 12
15:27
Meghackelték az ENSZ honlapját (Hírszerző)
Betörtek az ENSZ hivatalos honlapjára helyi idő szerint vasárnap reggel az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti politikáját ellenző személyek, s ott rövid nyilatkozatot tettek közzé.
aug. 12
15:49
Százezren követelték a kalifátus visszaállítását (inforadio.hu)
Százezer ember követelte a muszlim világ összefogását egy kalifátusba Dzsakartában. Az indonéz fővárosban a Hizbut Tahrír nemzetközi radikális muzulmán szervezet rendezett tanácskozást.
aug. 12
15:49
Sátrakat állítottak fel Kijevben az ukrán ellenzék hívei (Népszava)
Sátortábort állítottak fel Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető hívei Kijev központjában vasárnap, tiltakozva amiatt, hogy a központi választási bizottság formai hibára hivatkozva előző nap megtagadta a tömörülés jelöltjeinek regisztrálását a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokra. Timosenko Tömbjének mintegy ezer aktivistája fehér trikóban - rajta a tömörülés logójával, egy…
aug. 12
15:55
Betörtek az ENSZ honlapjára az amerikai és izraeli politikát ellenzők (hvg.hu)
Betörtek az ENSZ hivatalos honlapjára helyi idő szerint vasárnap reggel az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti politikáját ellenző személyek, s ott rövid nyilatkozatot tettek közzé.
aug. 12
15:55
Ukrajna - Kijev központjában vertek sátrat az ellenzék hívei (Hírszerző)
Sátortábort állítottak fel Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető hívei Kijev központjában vasárnap, tiltakozva amiatt, hogy a központi választási bizottság formai hibára hivatkozva előző nap megtagadta a tömörülés jelöltjeinek regisztrálását a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokra.

Keresés