2007. szeptember 1. szombat

szept. 1
0:12
Hivatalosan alig kilencezer kínai él Magyarországon (Népszabadság)
Magyarországon a hivatalos adatok szerint kevesebb a kínai, mint sokan gondolnák: tavaly bevándorlási, illetve letelepedési engedély birtokában nem egészen 4800-an, tartózkodási vízummal 4100-an éltek nálunk. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal idegenrendészeti igazgatója, Egyed László elmondta, hogy az érkezők számában tapasztalnak ugyan növekedést, ám tavaly így is csupán 1440 új…
szept. 1
0:16
Magyar évad kezdődik Pekingben és Sanghajban (Népszabadság)
Holnap kezdődik Kínában a magyar kulturális-gazdasági évad. Ebből az alkalomból Pekingbe várják Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.
szept. 1
0:20
Politikai leszámolás fenyegeti Varsót (Népszabadság)
Titkosrendőri akciók és propagandaháború jellemzi a lengyel politikát. Letartóztattak egy miniszterelnök-jelöltet a szolgálatok.
szept. 1
0:24
Nem válaszolt Tőkés Markóék ajánlatára (Népszabadság)
Újabb elvi kérdésekben egyeztek meg tegnap Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét támogató civil szervezetek munkacsoportjai. A megállapodásról szóló végső döntést a jövő hétre halasztották.
szept. 1
1:49
Napi átlagban két "tömegzavargás" Guantánamón (Népszabadság)
szept. 1
7:14
Az USA kész tárgyalni Észak-Koreával segítségnyújtásról (Népszava)
Az Egyesült Államok kész tárgyalásokat kezdeni Észak-Koreával arról, hogy jelentős élelmiszersegélyt nyújtson az ázsiai országot sújtó áradások áldozatainak - jelezte Tom Casey amerikai külügyi szóvivő pénteken közleményben. Ritka esemény, hogy Washington közvetlen tárgyalásokat ajánljon fel Észak-Koreának. Az ilyen megbeszéléseket Washington úgy szokta minősíteni, mint az észak-koreai…
szept. 1
7:34
Lemond a szexbotrányba keveredett szenátor (Hírszerző)
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők.
szept. 1
7:47
Melegektől elvett jogok (Népszava)
Érvénytelenítette a melegházasság engedélyezéséről hozott saját döntését a bíró Iowa államban pénteken. Robert Hanson, Polk megyei bírói azzal indokolta döntését, hogy nem lett volna szabad engedélyt adni házasságkötésre, amíg az állam legfelsőbb bírósága el nem bírálja a megyei ügyész fellebbezését. A bíró csütörtökön azzal indokolta a melegházasság engedélyezéséről hozott döntését, hogy a tiltás…
szept. 1
7:49
Párkányban tanácskoznak a határon túli magyar szervezetek (Népszava)
A státusztörvénnyel és a Szülőföld Alapról szóló törvénnyel kapcsolatos problémák megvitatására tartanak egynapos értekezletet szombaton a határon túli magyar szervezetek képviselői Párkányban (Stúrovo). A szervezők megfogalmazásában "kis Máért"-nek nevezett összejövetelen a fórum házigazdája, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a magyar kormánynak azt a kérést kívánják…
szept. 1
7:57
Felülvizsgálja Malina Hedvig ügyét a szlovák főügyész - További tanúkat hallgathatnak ki (ma.hu)
Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől egyként bekérette Malina Hedvig aktáját, "hogy elhárítsa annak gyanúját, vajon az ügyészség, vagy a rendőrség bizonyos dolgokban hibázott, vagy sem."
szept. 1
8:01
20 millió dollárt fizetett Dél-Korea a túszokért? (FigyelőNet)
Egy afganisztáni tálib vezető szerint a dél-koreai kormány húszmillió dollárt fizetett a csütörtökön szabadon engedett 19 túszért. A tálibok szóvivője cáfol.
szept. 1
8:02
20 millió dolláros váltságdíj a dél-koreai túszokért (Népszava)
Egy afganisztáni tálib vezető szerint a dél-koreai kormány 20 millió dollárt fizetett a csütörtökön szabadon engedett 19 túszért. Az iszlamista szervezet névtelenséget kérő magas rangú szóvivője a brit hírügynökségnek szombaton adott exkluzív interjúban közölte: a pénzt fegyverek vásárlására, kommunikációs hálózatuk fejlesztésére, valamint öngyilkos merényletekre használják fel. Szöul több ízben…
szept. 1
8:06
Castro már dolgozik (Hírszerző)
Fidel Castro gyógyul, "szellemileg igen aktív" és dolgozik - jelentette ki pénteken Havannában Abel Prieto kubai kulturális miniszter.
szept. 1
8:13
Az európaiak 88 százaléka lépéseket vár a klímaváltozás ellen (Népszava)
A globális felmelegedés megfékezésével kapcsolatban az európaiak 88 százaléka sürgős lépéseket vár, 57 százalékuk pedig különösen sürgősnek tekinti a teendőket - közölte a TNS legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Az Európai Unió 27 tagállamában készített, 30 ezer fő megkérdezésével összeállított jelentés szerint a téma iránti érzékenység tagországonként változik: a legtöbben, az emberek 87…
szept. 1
8:34
A nemzetstratégiát vitatják meg a határon túli magyarok (inforadio.hu)
A nemzetstratégiát is megvitatják majd a határon túli magyarok képviselői szombati, párkányi találkozójukon. A "kis MÁÉRT" ülését a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja szervezte meg.
szept. 1
8:41
Mégsem lesz iráni atombomba? (Kitekintő)
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) legújabb közleménye szerint Irán atomprogramja békés célú. Nyugati diplomaták kritikát fogalmaztak meg a szervezettel szemben.
szept. 1
8:44
Robbanóanyagot találtak két egyetemistánál Floridában (Hírszerző)
Robbanóanyagot csempészett két egyiptomi származású egyetemista Floridába, ezért vádat emeltek ellenük - közölték az állam illetékesei pénteken.
szept. 1
8:56
Castro gyógyul és dolgozik (Népszava)
Fidel Castro gyógyul, "szellemileg igen aktív" és dolgozik - jelentette ki pénteken Havannában Abel Prieto kubai kulturális miniszter. Prieto a kubai elnök környezetvédelemről szóló írásaiból összeállított könyv bemutatóján nyilatkozott. Véleménye szerint, ellentétben a lábra kapott híresztelésekkel "semmi jel nem mutat arra, hogy Castro élete veszélyben forogna". Emlékeztetett arra, hogy…
szept. 1
9:02
Lemondott a férfivécében rajtakapott szenátor (origo.hu)
Távozik posztjáról Larry Craig szenátor, akit egy férfivécében erkölcstelenségen kapott egy rendőr, aki szerint a szenátor félreérthetetlenül szexuális kapcsolatot kezdeményezett. A politikus a rendőrök csapdájába szaladt bele, akik fel akarták deríteni, valóban a homoszexuálisok találkahelye-e a mellékhelyiség. A szenátor továbbra is azt állítja, hogy nem meleg.
szept. 1
9:07
Tagadja, hogy meleg - Mégis lemondott a szexbotrányba keveredett amerikai szenátor (ma.hu)
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők.
szept. 1
9:12
Szellemileg aktívnak mondják Castrót (origo.hu)
Gyógyul és dolgozik Fidel Castro - állította egy könyvbemutatón a kubai kulturális miniszter. Abel Prieto szerint nem forog életveszélyben a kubai államfő, bár azt elsimerte, hogy ő maga tavaly óta nem találkozott vele.
szept. 1
9:24
Chávez venezuelai elnök tárgyal a kolumbiai gerillák képviselőjével (Népszava)
Hugo Chávez venezuelai elnök a közeljövőben fogadja Caracasban a kolumbiai marxista gerillák képviselőjét, hogy humanitárius alapú fogolycseréről tárgyaljanak. Ezt maga Chávez jelentette be Bogotában tett látogatása során, kolumbiai kollégájával, Alvaro Uribével való megállapodásra hivatkozva. A venezuelai államfő közölte: elfogadja a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) által kijelölt…
szept. 1
9:37
Beszlánra emlékeznek Oroszországban (Hírszerző)
Harangszóval kezdődött a beszláni túszdráma harmadik évfordulóján tartott megemlékezés Oroszországban, szombat reggel. A dél-oszétiai városban tartott központi ünnepségen több mint háromezer gyászoló vett részt.
szept. 1
9:39
Új fejezet a magyar diáklány ügyében (inforadio.hu)
Felülvizsgálja Malina Hedvig ügyét a legfőbb ügyész Szlovákiában. Dobroslav Trnka bekérette az eljárásról szóló aktákat a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy kiderítse: hibáztak-e a hatóságok.
szept. 1
9:40
A WHO az AIDS, a malária és a tuberkulózis ellen küzdene Afrikában (Népszava)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális központja a fekete kontinenst sújtó elsődleges betegségek, az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni küzdelemre összpontosít 2008-ban és 2009-ben - jelentette ki Luis Gomes Sambo, a WHO afrikai regionális igazgatója. A központ pénteken zárt le 57. ülésszakát, amelyet Kongó fővárosában, Brazzaville-ben tartottak. Az ötnapos tanácskozáson…
szept. 1
9:44
Állítólag milliókat fizetett Dél-Korea a tálib túszokért (origo.hu)
Egy magas rangú tálib vezető szerint 20 millió dollárt fizetett nekik Szöul, hogy szabadon engedjék dél-koreai túszaikat. Dél-Korea tagadja a váltságdíjat, de így is is sokan bírálják, mert szóba állt a szélsőségesekkel.
szept. 1
9:50
Önnek új SMS-e és segélye érkezett! (inforadio.hu)
SMS-ben tájékoztatta új segélyakciójáról a Szíriába menekült irakiakat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
szept. 1
9:55
Drákói intézkedések az orosz tanévnyitó előtt (inforadio.hu)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett tartják a tanévnyitókat az oroszországi iskolákban. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 300 ezer rendőr és katona vigyáz a tanulók és az iskolák biztonságára.
szept. 1
10:01
Milliárdokat hozott a túszejtés? (inforadio.hu)
Egy afganisztáni tálib vezető szerint a dél-koreai kormány 20 millió dollárt (mintegy 3,8 milliárd forint) fizetett a csütörtökön szabadon engedett 19 túszért.
szept. 1
10:11
Naponta kétszer lázadoznak a rabok Guantanamón (hvg.hu)
Naponta átlagosan két "tömegzavargás" történt az első félévben a guantánamói börtöntáborban - tartalmazza egy, a Pentagon által pénteken közzétett jelentés.
szept. 1
10:17
Virágzik a "gyászturizmus" (Népszava)
Lady Diana halálának 10. évfordulóján ismét megszaporodott azoknak a száma, akik elzarándokoltak a párizsi Alma-alagúthoz, a végzetes baleset színhelyéhez. A "gyászturizmus" egyre jobban virágzik. Moira Liberatore, a torinói egyetem idegenforgalom-pszichológia docense szerint a "gyászturizmus" (grief turism) az elmúlt 40-50 év terméke. Az első "fájdalom-kereső" turistáknak azokat tekintik, akik az…
szept. 1
10:32
Mégsem házasodhatnak a homoszexuálisok Iowában (hvg.hu)
Érvénytelenítette a melegházasság engedélyezéséről hozott saját döntését a bíró Iowa államban pénteken.
szept. 1
10:33
Leváltották Bukarest prefektusát (orientpress)
Távozik Mioara Mantale és helyére Catalin Deaconescu alprefektust nevezték ki. Mantale a továbbiakban az alprefektusi tisztséget tölti be.
szept. 1
10:36
Chávez elnök tárgyal a kolumbiai gerillákkal (Index)
Hugo Chávez venezuelai elnök a közeljövőben fogadja Caracasban a kolumbiai marxista gerillák képviselőjét, hogy humanitárius alapú fogolycseréről tárgyaljanak.
szept. 1
10:38
Az európaiak 88 százaléka lépéseket vár a klímaváltozás miatt (hvg.hu)
A globális felmelegedés megfékezésével kapcsolatban az európaiak 88 százaléka sürgős lépéseket vár, 57 százalékuk pedig különösen sürgősnek tekinti a teendőket - közölte a TNS legfrissebb közvélemény-kutatása alapján.
szept. 1
10:39
Elérte Mexikó partjait a Henriette trópusi vihar (Népszava)
Heves esőzéseket okozott Mexikó nyugati partvidékén a Henriette névre keresztelt trópusi vihar, amely előreláthatólag hurrikánná erősödik vasárnapra. A vihar központja helyi idő szerint péntek délután öt órakor Acapulcótól mintegy 140 kilométerre délnyugatra volt, a parttal párhuzamosan 17 kilométer/óra sebességgel északnyugati irányba haladt. A vihart 75 kilométer/óra sebességű szél kíséri.…
szept. 1
10:48
Örül és reménykedik az amerikai hadsereg (inforadio.hu)
Üdvözölte a Muktada asz-Szadr által meghirdetett hathónapos tűzszünetet az amerikai hadsereg.
szept. 1
10:54
SMS-ben értesíti a menekülteket segélyakcióiról az ENSZ (hvg.hu)
SMS-ben értesítette a Szíriába menekült irakiakat új segélyakciójáról az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mivel ez az egyik legbiztosabb módja annak, hogy eljusson hozzájuk az információ.
szept. 1
10:54
Nőtt az iraki háború civil áldozatainak száma (Népszabadság)
szept. 1
11:05
Lemond a szexbotrányba keveredett szenátor: "nem vagyok meleg" (hvg.hu)
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők.
szept. 1
11:05
Felmérés szerint Putyin ismét nyerhet a válsztásokon (Népszabadság)
szept. 1
11:31
Szlovén - magyar közös járőrözés (Népszabadság)
Közös közúti járőrszolgálatot indítottak a szlovén és a magyar rendőri és határőrizeti szervek - jelentették be a két ország képviselői szombaton a szlovéniai Lendván (Lendava). A szlovén rendőrök akár Magyarországon is igazoltathatnak, és igaz ez a magyar rendőrökre vagy határőrökre Szlovéniában is.
szept. 1
11:42
Átszervezés folyik az NBH-nál (origo.hu)
Harmadával csökent a szervezeti egységek száma, és több tucat eddigi vezetőt mentettek fel pozíciójából a Nemzetbiztonsági Hivatalban - írja a Magyar Nemzet.
szept. 1
11:42
Rendőrkutyák vizsgálták át az iskolákat Oroszországban (hvg.hu)
Oroszországban 112 500 oktatási intézményben tartanak tanévnyitót szombaton rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette, mert nem merült feledésbe a 2004. szeptember 1-jén lezajlott beszlani túszdráma.
szept. 1
11:47
Libanoni helikopterek csapásokat mértek Nahr el-Bared menekülttáborra (hvg.hu)
A libanoni hadsereg helikopterei csapásokat mértek Nahr el-Bared palesztin menekülttáborra, ahol a Fatah al-Iszlám radikális szunnita szervezet fegyveresei még tartják állásaikat.
szept. 1
11:53
Náci megjegyzés miatt vizsgálat egy német bíró ellen (Index)
A bíró egy polgári per során őrült meg.
szept. 1
11:58
Az USA élelmiszerről és atomról tárgyalna Észak-Koreával (hvg.hu)
Az Egyesült Államok kész tárgyalásokat kezdeni Észak-Koreával arról, hogy jelentős élelmiszersegélyt nyújtson az ázsiai országot sújtó áradások áldozatainak - jelezte Tom Casey amerikai külügyi szóvivő pénteken közleményben.
szept. 1
12:00
Közös járőrszolgálat indult a szlovén-magyar határon (Népszava)
Közös közúti járőrszolgálatot indítottak a szlovén és a magyar rendőri és határőrizeti szervek - jelentették be a két ország képviselői szombaton a szlovéniai Lendván (Lendava). A szlovén rendőrök akár Magyarországon is igazoltathatnak, és igaz ez a magyar rendőrökre vagy határőrökre Szlovéniában is. Szombaton négyfős járőrszolgálat indult a szlovéniai kisváros környékén. A két szlovén rendőr…
szept. 1
12:16
Börtönbe vonul a tippeket adó zsoké (Népszava)
Hazájában vonul börtönbe az az ausztrál zsoké, aki tuti tippekért dollár tízezreket kasszírozott Hongkongban. A több rangos versenyen diadalmaskodó Chris Munce 2005 decembere és 2006 májusa között egy hongkongi üzletembert látott el bizalmas információkkal. Aztán 2006. július 3-án letartóztatták, majd két és fél éves szabadságvesztésre ítélték. Most hazaszállították, és Sydneyben ül rács mögé.
szept. 1
12:20
Schengenre készülnek a magyar-szlovén határon (Index)
Közös járőrszolgálat indult, a résztvevők mindkét állam területén igazoltathatnak.

Keresés