Az iszlám világban megkezdődött a ramadán, több mint egymilliárd ember számára a mindennapok ünnepnapokká lesznek. Olvass Urad nevében, aki teremtett!" - mondta Gábriel arkangyal egy negyvenéves mekkai férfinak. Ezzel az isteni felszólítással kezdődött Mohamed küldetése, és a Korán kinyilatkoztatásainak a sorozata, mely 632-ben, nem sokkal a halála előtt fejeződött be. Addigra Mohamedből a…
Felemás egyelőre a fogadtatása a Magyar Világtanács (MV) létrehozására irányuló javaslatnak, amelyet Tabajdi Csaba EP-képviselő, az Európai Parlamentben működő nemzeti kisebbségügyi intergroup elnöke mutatott be Kárpát-medencei képviselők fórumán.
Ki a komcsikkal Washingtonból! - skandálták Bush-párti tüntetők szombat délután, amikor az iraki háború ellen demonstrálók vonultak végig az amerikai fővároson.
Egy itt legelő kövér disznóval akarja megszentségteleníteni a Bolognában épülő muzulmán mecset területét az Északi Liga politikusa, Roberto Calderoli, aki a Mohamed-karikatúrát ábrázoló pólójáról vált ismertté, és aki disznóval akadályozta meg más olasz mecsetek megépítését is.
Washingtonban nagy figyelemmel követték a budapesti Nabucco-konferenciát - nyilatkozta a rendezvény napján, pénteken éppen az amerikai fővárosban tárgyaló Göncz Kinga. Horváth Gábor Washington
Az izraeli kabinet tagjai közül csupán Ehud Olmert kormányfő, Ehud Barak védelmi és Cipi Livni külügyminiszter tudott előre az akcióról. A Washington Post szombati és a londoni Sunday Times vasárnapi írásai alapján izraeli F-15-ös vadászbombázók megsemmisítettek Szíriában egy föld alatti célpontot a szíriai-iraki-török hármas határ közelében, az Eufrátesz folyó mentén. Csupán az nem világos, hogy…
Han Duk Szu miniszterelnököt, a koreai gazdaságfejlesztés meghatározó alakjaként tartják számon. A Harvardon doktorált ötvenes éveiben járó liberális közgazdász nem először jár Magyarországon. Korábban kereskedelmi miniszterhelyettesként kísérte Budapestre országa államfőjét. Megkapóan szép város - emlékezett vissza, amikor hivatalában fogadta a Népszabadság munkatársát. Han miniszterelnököt…
Görögországban a konzervatív Új Demokrácia Párt nyerte az előre hozott parlamenti választásokat. A második helyen a Pánhellén Szocialista Mozgalom végzett.
A török rendőrség hét embert vett őrizetbe vasárnap. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a hét elején Ankara központjában meghiúsított merénylethez.
Személyeskedő hangvételű lesz a lengyelországi kampány - véli az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő. Bába Iván, a Budapest Analysis főszerkesztője kifejtette: Lengyelország gazdasági helyzete jó, ezért a voksolás előtti politikai küzdelemben szembenálló felek valószínűleg egymást fogják kritizálni. Az ukrán kampányról szólva Bába Iván elmondta: a három legnagyobb ukrán párt közül…
"Minden lehetőség nyitott" Iránnal kapcsolatban - közölte vasárnap Robert Gates amerikai védelmi miniszter, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington egyelőre diplomáciai és gazdasági eszközökkel igyekszik rábírni Teheránt nukleáris törekvéseinek feladására.
A baleset után néhány órával megtalálták a vasárnap szerencsétlenül járt thaiföldi utasszállító repülőgép adatrögzítő "feketedobozait" - közölte a légitársaság elnöke.
Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő nyerte a görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A hivatalos részeredmények szerint csak törékeny többsége lesz a parlamentben.
Betöréssel vádolják a korábban felmentett amerikaifutball-sztárt, O. J. Simpsont. A CNN szerint egyelőre nem tudni, hogy mi a vád a 60 éves Simpson ellen, elképzelhető, hogy fegyveres rablásban vett részt.
A baleset után néhány órával megtalálták a vasárnap szerencsétlenül járt thaiföldi utasszállító repülőgép adatrögzítő "fekete dobozait". A szerencsétlenségnek a legújabb tájékoztatás szerint legkevesebb 91 halálos áldozata van - közölte a légitársaság.
Az ausztrál hadsereg visszautasította a bírálatokat amiatt, mert szépészeti műtéteket finanszíroz a katonanők számára. Csak a "szükségleteket elégítik ki" a szóvivő szerint.
A Ramadán iszlám böjthónapra időzítette egy kereskedelmi csatorna annak a szatirikus tv-sorozatnak a beindítását, amely az ország vezetőin élcelődik. Pedig a politikai vezetők paródiája tilos Irakban.
A baleset után néhány órával megtalálták a vasárnap szerencsétlenül járt thaiföldi utasszállító repülőgép adatrögzítő fekete dobozait - közölte a légitársaság elnöke.
Nyolcvankilenc ember meghalt, 41-en megsérültek, amikor leszállás közben kigyulladt egy utasszállító a thaiföldi Phuket üdülőhely repülőterén. Több sérült állapota válságos.
Bankkártya vagy készpénz helyett biometrikus adatokkal is lehet fizetni Baden-Württembergben: a rendszerre főleg az idősebb korosztályok vevők - írja a Népszabadság.
Nyolcvankilenc ember meghalt, 41-en megsérültek, amikor leszállás közben kigyulladt egy utasszállító a thaiföldi Phuket üdülőhely repülőterén. Több sérült állapota válságos. 1 A One-To-G...
Nyolcvan éves korában elhunyt Douglas Eugene "Gene" Savoy, amerikai régész és kalandor. Az amerikai sajtó őt nevezte az "igazi Indiana Jones-nak", mert Peruban a legfontosabb régészeti lelőhelyek közül négyet fedezett fel.
Már nem Oszama bin Laden irányítja ténylegesen az al-Kaidát, hanem helyettese, Ajmán az-Zavahiri, aki Nagy-Britannia és Amerika elleni, összetett terrortámadások végrehajtására alkalmas szervezetté építette újjá a terrorhálózatot - írta a The Sunday Telegraph.
Unokái helyett kutyájára hagyta összes vagyonát a hetekben elhunyt New York-i milliárdosnő, Leona Hemsley. Az eset nem egyedi, Magyarországon azonban jogilag nem lehetséges. De arra van megoldás, ha saját kedvencünknek akarunk királyi életet biztosítani.
Az izraeli védelmi miniszterhelyettes nem zárta ki egy Hamásszal kötendő tűzszünet lehetőségét, amennyiben a radikális palesztin iszlamista szervezet képes lesz leállítani az Izrael elleni rakétatámadásokat.
A francia sajtó szerint Nicolas Sarkozy budapesti látogatásának célja, elődje, Jacques Chirac kelet-európai politikájától való elhatárolódás volt. A francia elnök a parlamentben tartott beszédében Chirac egykori „beszólására” reagált, amikor kifejtette: a kis tagállamoknak is van szavuk az EU-ban.
Előrehozott választásokat tartottak a hétvégén Görögországban. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök akkor írta ki a választásokat, amikor népszerűsége tetőfokán állt és biztosnak tűnt pártja, a konzervatív Új Demokrácia győzelme a Pánhellén Szocialista Mozgalommal szemben.
Újabb hírek az angol kislány, Madeleine McCann eltűnésével kapcsolatban - A rendőrség felfigyelt egy részletre, amely a család több, nyaralás alatt készült fotóján feltűnik...
Fegyveres rablás és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vették O.J. Simpsont. A 12 éve volt felesége meggyilkolásával vádolt, majd felmentett férfit hét bűncslekmény elkövetésével vádolják.
Az olaszországi Taorminában látták az Egyesült Államok tíz legkeresettebb bűnözőjének egyikét, James "Whitey" Bulgert. A ma már 78 éves férfit az amerikai szervezett bűnözés egyik vezetőjének tartja az FBI.
Országos razziát indítottak hétfőn Olaszországban neonáci mozgalmak ellen. Az akciót - amelynek keretében összesen 47 helyszínen kezdtek házkutatásokat - a varesei rendőrség koordinálja.
Andris Piebalgs energiaügyi biztos a Budapesten rendezett Nabucco-konferencián a sürgette az EU-tagállamok a gázvezeték melletti határozott elköteleződését.
A jelenlegi kormányfő, Kosztasz Karamanlisz konzervatív pártja nyerte a görögországi vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat, de az Új Demokrácia törékeny többségre számíthat a görög parlamentben.
Romániában augusztusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliek aránya, a júliusi 3,8 százalék után, jelentették a román országos foglalkoztatási és átképzési hivatalban (ANOFM).