2007. szeptember 20. csütörtök

szept. 20
0:13
Berlin: reformpártiság ellenzékből is (Népszabadság)
A CDU reformelkötelezettségét mi sem mutatja jobban, hogy a német kereszténydemokraták ellenzékben, így 1998-2005 között is részt vettek a gazdasági fellendülés kiaknázásához szükséges, a jóléti állam átalakításában - erről Viola Neu, a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) párt- és választási kutatásainak koordinátora beszélt lapunknak.
szept. 20
0:17
Távirati stílusban (Népszabadság)
szept. 20
0:21
Sarkozy most a közigazgatást újítaná meg (Népszabadság)
Nicolas Sarkozy a szerinte rossz közérzetű francia közigazgatás megújítását javasolta szerdán, s ehhez a francia köztisztviselők közreműködését kérte.
szept. 20
0:25
Ismét politikust öltek Bejrútban (Népszabadság)
Pokolgép végzett tegnap Bejrútban Antoine Ghánem Szíria-ellenes keresztény parlamenti képviselővel. A robbanásban legkevesebb kilenc ember halt meg, húszan megsérültek.
szept. 20
0:29
Párizsi hídverés a Közel-Keleten (Népszabadság)
Elemzők már hónapokkal ezelőtt arra hívták fel a figyelmet, hogy Franciaország külpolitikája Nicolas Sarkozy hatalomra kerülése után igen sokat változott. Külügyminisztere szeptember 17-i kijelentése után, hogy Iránnal szemben a háborúra is fel kell készülni, ez mindenki előtt világossá válhatott.
szept. 20
0:33
Rice a palesztin államról tárgyal (Népszabadság)
Az amerikai külügyminiszter "ellenséges entitásnak" nevezte a Gázai övezetet ellenőrző Hamaszt. - Izrael és a palesztin hatóság egyaránt jóhiszeműen tárgyal a novemberi békekonferenciáról - nyilatkozta Jeruzsálemben Condoleezza Rice.
szept. 20
0:37
Népszavazás a török fejkendőről (Népszabadság)
Az iszlám színezetű török kormányzó párt a legutóbbi választási győzelme és azt követő sikeres köztársaságielnök-választás után újabb offenzívába kezd. Most a cél a török alkotmány megváltoztatása, amely a kormány szerint a jelenlegi formájában legfőbb akadálya a törökországi társadalmi konfliktusok kezelésének.
szept. 20
0:41
Családi politizálás Japánban (Népszabadság)
Nincs igazán jó alternatíva az ország vezetésére - jegyezték meg a japán kommentárok Abe Sindzo lemondása kapcsán. Ezt jól illusztrálja, hogy a múlt szerdán hitelét vesztve távozott kormányfő helyére sokan elődjét, Koidzumi Dzsunicsirót "sírták vissza". Pedig Abénak éppen a Koidzumi-politika folytatásába tört bele a bicskája - igaz, azt illik hozzátenni, hogy Koidzumi azért sokkal karizmatikusabb…
szept. 20
0:45
Külügy kontra HC (Népszabadság)
A tiszteletbeli konzulátusok működését szabályozó új törvényről még tárcaközi egyeztetés folyik, ám első változatát a Tiszteletbeli Konzuli Testület Egyesület máris elutasította.
szept. 20
5:52
"Szupertanári" címet kapott a gyerekeket székkel dobáló pedagógus (inforadio.hu)
Kitüntetettek egy pedagógust Japánban, annak ellenére, hogy a férfi székkel dobálta meg saját tanítványait. A helyi tanügyi szervezet annak ellenére döntött az elismerés mellett, hogy a tanár ellen már többször is panaszt emeltek testi fenyítés alkalmazása miatt.
szept. 20
6:09
Újnácik Izraelben (168 óra)
Inkább meghaltam volna a holokauszt idején, mintsem ezt megéljem siránkozott az  újnáci csoport egyik tagjának kétségbeesett nagyanyja. [Dátum: 2007. 09. 20. 06:00]
szept. 20
6:24
Tűz égett egy japán atomerőműben (origo.hu)
szept. 20
6:24
Tűz keletkezett egy japán atomerőműben, nincs radioaktív sugárzás (inforadio.hu)
Tűz keletkezett csütörtökön a Japán északnyugati részében található Kasivazaki város mellett lévő Kariva erőműben, de nem történt radioaktív sugárzás - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.
szept. 20
6:45
Izrael beismerte: a levegőből tüzelt Szíriára (origo.hu)
Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő szerdán megerősítette, hogy Izrael két hete légitámadást hajtott végre egy Szíria északi részében lévő célpont ellen. Azt még mindig nem tudni pontosan, hogy a repülők mit vettek tűz alá.
szept. 20
6:45
Az iráni elnök nem látogathatja meg a Ground Zerót (Index)
Az amerikai hatóságok elutasították Ahmadinezsád kérését, hogy virágot vihessen a WTC emlékhelyéhez.
szept. 20
7:17
Ahmadinezsád nem koszorúzhat a Ground Zerónál (origo.hu)
Az Amerikába készülő iráni elnököknek "biztonsági okokból" nem engedélyezték, hogy meglátogassa a lerombolt New York-i ikertornyok emlékművét. Rudy Giuliani sértőnek nevezete Ahmadinezsád ez irányú szándékát.
szept. 20
7:23
Ismét elutasította az ENSZ Tajvan visszavételét (inforadio.hu)
Ismét elutasította az ENSZ-közgyűlés főbizottsága Tajvan visszavételét a világszervezetbe.
szept. 20
7:37
Meleg párjáról vall könyvében Berlin polgármestere (Index)
Én az ő szakácsművészetét cikizem, ő meg a pocakomat, írja Klaus Wowereit, aki otthon Take That-et hallgat.
szept. 20
7:38
Gyurcsány bírálta az osztrákokat (FigyelőNet)
Gyurcsány Ferenc a Der Standard osztrák lapnak adott interjújában kritizálta a bécsi kormányt a schengeni rendszer kiterjesztésével kapcsolatos magatartása miatt és az OMV osztrák olaj-és gázipari céget a Mol megszerzésére tett kísérlete miatt. Dorgálta a Rábát szennyező osztrák bőrgyárat is - olvasható az APA osztrák hírügynökség jelentésében.
szept. 20
7:44
Elítélte Bush a libanoni merényletet (origo.hu)
Határozottan elítélte George Bush amerikai elnök csütörtökre virradóra az előző napi libanoni merényletet, egyben Iránnak és Szíriának Libanon destabilizálására irányuló törekvéseit.
szept. 20
7:44
Újabb demokrata törvényjavaslat bukott meg Irak ügyében (inforadio.hu)
Újabb demokrata törvényjavaslat bukott meg Irak ügyében az amerikai szenátusban; az ellenzék nem tudta elfogadtatni a katonák pihenőidejének meghosszabbítására irányuló kezdeményezését.
szept. 20
7:49
Karácsonytól megnyílhatnak a schengeni határok (FigyelőNet)
Az Európai Unió azt reméli, hogy a korábban tervezettnél hamarabb kibővítheti a határellenőrzéstől mentes schengeni övezetet, és karácsonyra már akadálytalanul lehet átutazni az újonnan csatlakozott tagállamok belső, uniós határain is.
szept. 20
8:05
Al-Kaida: az Egyesült Államok vereséget szenvedett (Népszabadság)
Az Egyesült Államok vereséget szenvedett Afganisztánban, Irakban és más frontokon - állította csütörtökön megjelent új videó-üzenetében Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2. számú vezetője.
szept. 20
8:10
Izraeli ellenzéki vezető erősítette meg a Szíria elleni légitámadás hírét (inforadio.hu)
Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő megerősítette, hogy Izrael két hete légitámadást hajtott végre egy Szíria északi részében lévő célpont ellen. Az ellenzéki vezető közölte azt is: Ehud Olmert kormányfő előre kikérte a véleményét a döntésről.
szept. 20
8:13
Kigyulladt egy atomerőmű Japánban (Hírszerző)
A tüzet eloltották, radioaktív sugárzást nem észleltek a környéken.
szept. 20
8:15
Az USA vereségéről beszélt al-Kaida fő ideológusa (origo.hu)
szept. 20
8:16
Újabb videoüzenet az al-Kaidától: "Amerika vereséget szenvedett" (inforadio.hu)
Az Egyesült Államok vereséget szenvedett Afganisztánban, Irakban és más frontokon - állította csütörtökön megjelent új videó-üzenetében Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2. számú vezetője.
szept. 20
8:21
Izrael megerősítette a Szíria elleni légitámadás hírét (hvg.hu)
Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő szerdán megerősítette, hogy Izrael két hete légitámadást hajtott végre egy Szíria északi részében lévő célpont ellen.
szept. 20
8:26
V4-es csúcs kezdődik Keszthelyen (FigyelőNet)
Csúcstalálkozót tartanak csütörtökön és pénteken a visegrádi együttműködésben részt vevő országok államfői a keszthelyi Festetics-kastélyban.
szept. 20
8:37
Gyurcsány az osztrák kormányt bírálta (vg.hu)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bírálta a Der Standard osztrák lapnak adott interjújában a bécsi kormányt a schengeni rendszer kiterjesztésével kapcsolatos magatartása miatt és az OMV osztrá...
szept. 20
8:38
Újabb videóüzenet az al-Kaidától a világhálón (hvg.hu)
Az Egyesült Államok vereséget szenvedett Afganisztánban, Irakban és más frontokon - állította csütörtökön a világhálón megjelent új videó-üzenetében Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője.
szept. 20
8:49
Ahmadinezsád nem koszorúzhat a Ground Zerónál (hvg.hu)
A New York-i hatóságok elutasították Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kérését, aki a jövő heti látogatása alatt koszorút szeretett volna elhelyezni a "Ground Zerónál", a 2001. szeptember 11. terrorcselekmények színhelyén.
szept. 20
8:51
New York: Kivételes auschwitzi képekre bukkantak (Kitekintő)
Az SS őrök táboron kívüli hétköznapjait, a láger másik oldalát bemutató kivételes fényképgyűjteményt tett közzé az amerikai múzeum.
szept. 20
8:54
Tűz ütött ki egy japán atomerőműben (hvg.hu)
Tűz keletkezett a Japán északnyugati részében található Kasivazaki város mellett lévő Kariva erőműben, de nem történt radioaktív sugárzás.
szept. 20
9:05
Ahmadinezsád nem koszorúzhat a Ground Zerónál (hvg.hu)
A New York-i hatóságok elutasították Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kérését, aki a jövő heti látogatása alatt koszorút szeretett volna elhelyezni a "Ground Zerónál", a 2001. szeptember 11. terrorcselekmények színhelyén.
szept. 20
9:10
Ismét elutasította az ENSZ Tajvan visszavételét (hvg.hu)
Ismét elutasította az ENSZ-közgyűlés főbizottsága Tajvan visszavételét a világszervezetbe.
szept. 20
9:26
Október 6-án választanak elnököt Pakisztánban (origo.hu)
szept. 20
9:26
Mourinho otthagyta a Chelsea-t (hvg.hu)
Lemondott tisztségéről José Mourinho, az angol labdarúgó első ligában játszó londoni Chelsea vezetőedzője, a nem hivatalos értesüléseket röviddel később honlapján a klub is megerősítette.
szept. 20
9:36
Felértékelte az FTSE Magyarországot (vg.hu)
A nemzetközi piaci mutatókat készítő, brit FTSE Group jövő júniusban első osztályú felzárkózó piaci besorolást ad a magyar és a lengyel értékpapíroknak az eddigi másodosztályú felzárkózó helyett...
szept. 20
9:37
Hetven millió dolláros kártérítést követel a sztárújságíró (hvg.hu)
Hetvenmillió dolláros kártérítést követel a CBS tv-csatornától Dan Rather újságíró, az amerikai újságíró-társadalom egyik legismertebb alakja.
szept. 20
9:38
Az Európai Bizottság minél előbb csökkentené a mezőgazdasági támogatásokat (EUvonal)
A költségvetési felülvizsgálat jegyében az Európai Bizottság csökkentené a mezőgazdaságra és növelné a vidékfejlesztésre szánt pénzeket. A testület november 20-án jelentheti be, hogy 2013-tól az agrárpénzek 13 százalékos megnyirbálására készül.
szept. 20
9:40
3,4 milliárd euróba kerül a Galileo a tagállamoknak (EUvonal)
Az Európai Bizottság javasolja, hogy a Galileo projekt folytatásának biztosítása érdekében a közösségi költségvetés kizárólagosan és teljes mértékben fedezze a program költségeit. A rádiónavigációs rendszer 3,4 milliárd euróba kerül.
szept. 20
9:54
Szlovák honfoglalás a Dunántúlon (Kitekintő)
A Dunántúl szlovák-magyar határhoz közel fekvő részein az utóbbi évben őrült tempóban vásárolják az ingatlanokat szlovák állampolgárok.
szept. 20
10:00
Nem engedik az iráni elnököt a WTC elleni terrortámadás színhelyére (Hírszerző)
New York polgármestere egyenesen sértőnek nevezte, hogy az az ember akarja meglátogatni a merényletek helyszínét, aki menedéket ad az al-Kaida vezetőinek. Ahmadinezsád vasárnap érkezik New Yorkba.
szept. 20
10:03
Nagy-Britannia példának tekinti Magyarországot (inforadio.hu)
Nagy-Britannia egészségügyi minisztere mindenkit potenciális szervdonorrá tenne, aki ez ellen életében nem tiltakozott. Mint mondta, a rendszer számos európai országban jól működik, például Magyarországon is.
szept. 20
10:04
Félpénzen Európában (hvg.hu)
A kispénzű egyetemisták, középiskolások és hátizsákos turisták talán a legmerészebb álmaikban sem számítanak arra, hogy egy londoni, párizsi, vagy berlini hosszú hétvége szállásköltsége már 10 ezer forint alatt is megúszható. Feltéve persze, ha hajlandóak vagyunk némi kompromisszumra, és nem bánjuk, hogy még féltucatnyi fiatal sorstársunk hortyog körülöttünk, reggelente pedig sorba kell állni a…
szept. 20
10:08
Oszama bin Laden hamarosan háborút hirdet (inforadio.hu)
Új felvételen hirdet hamarosan háborút Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen Oszama bin Lade - jelentette be csütörtökön az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet.
szept. 20
10:08
Kinevezték az új terror-ellenes koordinátort (EUvonal)
A belga Gilles de Kerchove-t nevezték ki a terrorellenes koordinátori posztra, amely március óta betöltetlen volt.
szept. 20
10:29
A bűnt is importálják a bevándorlók (inforadio.hu)
Bár igen alacsony órabérért dolgoznak és bármit elvégeznek, amit egy angol nem, mégis számos bosszúságot okoznak a briteknek a kelet-európai munkavállalók. Például azzal, hogy sokkal több bűncselekményt követnek el, mint a helyiek.
szept. 20
10:29
Október 6-án választanak elnököt Pakisztánban (Index)
Az ellenzéki vezető Sarif kiutasítása ellenére sem biztos Musarraf győzelme.

Keresés