2007. szeptember 27. csütörtök

szept. 27
0:14
Elnapolt elnökválasztás Libanonban (Népszabadság)
Amikor utoljára ilyen nehezen ment a megállapodás az elnök személyéről Libanonban, a vége az lett, hogy két külön kormány alakult: egy a muzulmán, egy pedig a keresztény szektorban. Az "alkotmányos kísérlet", ahogy itt hívják, akkor szörnyű vérfürdőbe fulladt - a keresztények vezette kormányt a szíriai hadseregnek kellett kitakarítania Kelet-Bejrútból.
szept. 27
0:18
Célpontok ezrei - A Pentagon polcain haditervek sorakoznak (Népszabadság)
Az Egyesült Államok a diplomáciai megoldásban érdekelt, de más lehetőség is rendelkezésére áll. Ez a hivatalos amerikai álláspont Irán nukleáris programjával kapcsolatban, a "más lehetőség" pedig értelemszerűen a katonai. Az USA minden más hatalomnál könynyebben használja a katonai erőt vagy az azzal való fenyegetést, amire a legrövidebb magyarázat az, hogy azért, mert rendelkezésére áll ez az…
szept. 27
1:45
Kiéleződött a helyzet Grúzia és Dél-Oszétia között (origo.hu)
A grúz és a dél-oszétiai katonaság egységei tüzet nyitottak egymásra és a másik fél lakott településeire szerdán: néhány civil sebesült is van.
szept. 27
6:37
Több száz szerzetest vettek őrizetbe Mianmarban (Népszava)
Mianmari biztonsági erők razziát tartottak több buddhista kolostorban csütörtökön hajnalban, és szerzetesek százait hurcolták magukkal. Szemtanúk elmondása szerint Mianmar (volt Burma) egykori fővárosában, Rangunban két kolostort szálltak meg a biztonsági erők, és mintegy kétszáz szerzetest vettek őrizetbe. Az ország északkeleti részén ugyancsak két kolostorból összesen 650 szerzetest vittek el.
szept. 27
6:55
A mianmari vezetés szerint kilenc halottja van a zavargásoknak (origo.hu)
Kilenc ember meghalt, amikor a mianmari biztonsági erők megpróbálták megfékezni a ranguni városközpontban gyülekező több tízezer fős tömeget. Az egyik áldozat egy japán újságíró. Továbbra sem lehet tudni, hogy a katonák a tüntetőkre lőttek, vagy a fejük fölé adtak le figyelmeztető lövéseket. A karhatalmi erők hajnalban szerzetesek százait hurcolták magukkal buddhista kolostorokból.
szept. 27
6:55
Feloszlatták a rendszerellenes tüntetést Mianmarban (Index)
Reggelre újra tízezres tömeg gyűlt össze Rangunban, pedig hajnalban több száz szerzetest hurcoltak el erőszakkal. Délelőtt figyelmeztető lövések dördültek, tüntetőket vettek őrizetbe.
szept. 27
7:06
190 milliárd dollárt kér a Pentagon az iraki és az afganisztáni háborúra (ma.hu)
Az amerikai védelmi miniszter rekordösszeget, közel 190 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozásához a 2008-as pénzügyi évre.
szept. 27
7:18
Terrorszervezetnek nyilvánították az iráni Forradalmi Gárdát (Index)
Az amerikai szenátus az al-Kaidával és a Hezbollahhal egy polcra rakta az iszlám köztársaság elit hadseregét.
szept. 27
7:18
Minaret az Alpok tövében (168 óra)
Maga az Al-Káida nyújtott hathatós támogatást az ausztriai jobboldalnak, amely a mecsetek építése, a nők fejkendőviselete ellen agitál. [Dátum: 2007. 09. 27. 05:03]
szept. 27
7:24
Elhurcolt és agyonvert szerzetesek, kolostori razziák Burmában (Hírszerző)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal nem sújtja a délkelet-ázsiai országot, csupán aggodalmát fejezi ki az ott tomboló erőszak miatt, amelynek már 3, egyes hírek szerint 8 halálos áldozata van.
szept. 27
7:30
Elhurcolt és agyonvert szerzetesek, kolostori razziák Mianmarban (Hírszerző)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal nem sújtja a délkelet-ázsiai országot, csupán aggodalmát fejezi ki az ott tomboló erőszak miatt, amelynek már 3, egyes hírek szerint 8 halálos áldozata van.
szept. 27
7:36
A zimbabwei elnök képmutatással vádolta Busht (Index)
A 83 éves Robert Mugabe megtartotta szokásos, Amerikát ostorozó beszédét az ENSZ Közgyűlésében.
szept. 27
7:47
Göncz: Kína és Oroszország miatt nincs döntés Mianmarról (FigyelőNet)
Göncz Kinga szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szerdára összehívott rendkívüli ülésén Mianmar ügyében akár szankciók alkalmazása is felmerülhet, de azok elfogadásához közös helyzetértékelésre lenne szükség, amely Kína és Oroszország eltérő álláspontja miatt nem biztos, hogy létrejön.
szept. 27
7:47
Minden eddiginél többet költenének a terrorellenes háborúra (Index)
A Pentagon 189 milliárd dollárt kér az iraki és az afganisztáni hadműveletek jövő évi finanszírozására.
szept. 27
7:52
A Pentagon 190 milliárdot kér a háborúkra (Népszabadság)
Az amerikai védelmi miniszter rekordösszeget, közel 190 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozásához a 2008-as pénzügyi évre.
szept. 27
7:58
"Az Egyesült Államok 'koncentrációs tábort' működtet" (Népszabadság)
Robert Mugabe zimbabwei elnök képmutatással vádolta George Bush amerikai elnököt szerdán az ENSZ-ben, amiért kioktat más államokat emberi jogokból, miközben az Egyesült Államok "koncentrációs tábort" működtet Guantánamón. "Sok nemzet ártatlan fiainak vére tapad kezéhez" - fogalmazott az ENSZ Közgyűlésében, ahol az előző évekhez hasonlóan idén is Amerikát ostorozó beszédet tartott.
szept. 27
8:00
A tüntető tömegbe lőttek Rangunban (Népszabadság)
A mianmari biztonsági erők lövéseket adtak le Rangunban helyi idő szerint a kora délutáni órákban, hogy szétoszlassanak egy újabb tüntető tömeget, három órával azután, hogy feloszlattak egy több tízezres tüntetést a Szule-pagoda közelében.
szept. 27
8:21
Mianmarban szögesdrótokat állít a hadsereg (FigyelőNet)
Az újabb tiltakozásoktól tartva a hadsereg lezárta Mianmar legnagyobb városának, Rangunnak a fő útvonalait. A katonák szögesdrótokat feszítettk ki és számos tüntetőt őrizetbe vettek.
szept. 27
8:39
Figyelmeztető lövések dördültek a mianmari Rangunban tüntető csoportok szétoszlatása céljából - (képek) (ma.hu)
A mianmari biztonsági erők figyelmeztető lövéseket adtak le csütörtökön a levegőbe a helyi idő szerint kora délelőtti órákban, hogy távozásra bírják Rangun keleti részén a kis csoportokban gyülekező tüntetőket - közölték szemtanúk.
szept. 27
8:44
Iránban nőtt az elnyomás és a korrupció (FigyelőNet)
A Freedom House szerint Iránban az utóbbi két évben csökkent a kormányzás demokratikus jellege, erősödött az elnyomás és a korrupció. Tavaly 6 milliárd dollárnyi olajbevétel például kézen-közön eltűnt.
szept. 27
8:45
Három halott szerzetes Mianmarban (Kitekintő)
Az értesülések szerint az egyik szerzetes akkor halt meg, amikor egy katonát próbált meg lefegyverezni, és annak fegyvere elsült. A másik két szerzetest agyonverték.
szept. 27
8:50
Musarraf jelöltette magát az elnökválasztásra (Népszabadság)
Pervez Musarraf hivatalban lévő pakisztáni államfő jelöltette magát az október 6-i elnökválasztásra. A kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga és a vele szövetséges pártok közös jelöltjeként indul. Saukat Aziz miniszterelnök és a kormányzó párt több más vezetője nyújtotta be csütörtökön Musarraf jelöltségének okmányait a központi választási bizottsághoz.
szept. 27
8:56
A Pentagon közel 190 milliárd dollárt kér háborúra (hvg.hu)
Az amerikai védelmi miniszter rekordösszeget, közel 190 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozásához a 2008-as pénzügyi évre.
szept. 27
9:02
Musarraf jelöltette magát elnöknek (Index)
Az ellenzéki tiltakozás ellenére indul az októberi pakisztáni elnökválasztáson a nyolc éve puccsal hatalomra jutott amerikabarát vezető.
szept. 27
9:08
Újabb intézkedések a cukoripar átalakítására (orientpress)
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei szerdai ülésükön a cukoripar szerkezetátalakítási programjának módosításáról állapodtak meg, mert a cukortermelők a reform első két évében jóval kevesebb kvótáról mondtak le a vártnál. A Bizottsági szerint az intézkedéseknek köszönhetően a termelők 2010-ig további 3,8 millió tonna cukorkvótát adhatnak vissza.
szept. 27
9:09
Országos tanulmányi verseny indul a magyar EU-elnökségről (EUvonal)
Országos konferenciát és versenyt rendez a Külügyminisztérium a 2011-ben esedékes magyar EU-elnökségről, mellyel a diákokat be kívánja vonni a soros elnökség alatt napirendre kerülő, nagy jelentőségű, összeurópai ügyek megvitatásába. A versenyben felsőfokú oktatásban részt vevő nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, a fődíj egy brüsszeli tanulmányút költőpénzzel.
szept. 27
9:10
Megtalálták a Madeleine-nek hitt kislányt Marokkóban (orientpress)
Az AFP fotósa megtalálta Marokkóban azt a kislányt, aki egy turista fényképén szerepelt és sokan azt hitték, ő lehet a Portugáliában eltűnt skót kislány.
szept. 27
9:13
Más beszédeit plagizálta a brit kormányfő? (inforadio.hu)
Komoly vádakkal kell szembenéznie Gordon Brown brit miniszterelnöknek, akit azzal vádol a The Times mértékadó napilap, hogy legutóbbi, a Munkáspárt konferenciáján elmondott beszédében szóról-szóra idézett Bill Clinton korábbi amerikai elnök és helyettese, Al Gore megszólalásaiból. A brit kormányfő közeli tanácsadója ráadásul az a Bob Shrum, aki korábban a két amerikai politikus mellett is…
szept. 27
9:13
Lövések dördültek Mianmarban, több száz szerzetes őrizetben (hvg.hu)
A mianmari biztonsági erők figyelmeztető lövéseket adtak le csütörtökön helyi idő szerint kora délelőtt, hogy távozásra bírják Rangun keleti részén a kis csoportokban gyülekező tüntetőket.
szept. 27
9:19
Növelik a gabonatermelést az EU-ban (orientpress)
Az EP sürgősségi eljárásban fogadta el azt a bizottsági javaslatot, amely ideiglenesen felfüggeszti a kötelező területpihentetést, miután a 2006-os 265 és félmillió tonnás termés a készletek jelentős apadásához és rekordárakhoz vezetett. A javaslatra az agrárminiszterek is rábólintottak.
szept. 27
9:24
Hivatalosan is elnökjelölt a pakisztáni államfő (inforadio.hu)
Pakisztánban jelöltette magát az október 6-ai elnökválasztásra a hivatalban lévő államfő. Pervez Musarraf a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga és a vele szövetséges pártok közös jelöltjeként indul.
szept. 27
9:30
Lezárta a legnagyobb város útjait a hadsereg Mianmarban (inforadio.hu)
Mianmarban az újabb tiltakozásoktól tartva lezárta a fő útvonalakat a legnagyobb városban, Rangunban a hadsereg. A katonák szögesdrótokat feszítettek ki a korábbi tüntetések helyszínein, a belvárosban pedig vízágyúkat helyeztek készenlétbe.
szept. 27
9:30
Szíria hajlandó lenne elfogadni az ENSZ ellenőrzést (Kitekintő)
Szíria jelezte, hogy hajlandó elfogadni az ENSZ ellenőrzést azokon a területeken, amelyek hovatartozását illetően ugyan Libanonnal van vitája, ám jelenleg izraeli megszállás alatt áll.
szept. 27
9:46
Propagandafilmeket gyárt Chavez (hvg.hu)
Hugo Chavez államfő a venezuelai filmipar fellendítésével két legyet is üt egy csapásra: egyfelől a "hollywoodi filmhegemóniát" akarja megtörni, másfelől politikája támogatására használja az új produkciókat - ez azonban kritikusainak a szovjet propagandafilmeket juttatja eszébe.
szept. 27
9:52
Megnyerte a bizalmi szavazást a korrupcióval gyanúsított kormányfő (hvg.hu)
Bertie Ahern ír kormányfő megnyerte szerdán azt a bizalmi szavazást a dublini parlamentben, amelyet a Fine Gael nevű fő ellenzéki párt által beterjesztett bizalmatlansági indítvány alapján tartottak.
szept. 27
10:02
Tizenhét éves rekord Németországban (Napi Online)
szept. 27
10:07
Letartóztattak 850 szerzetest Mianmarban (orientpress)
Mianmarban már napok óta hatalmas tömegek tüntetnek a kormány ellen. A junta tegnap belelövetett a tiltakozó felvonulókba.
szept. 27
10:10
Maradhat a 2,8 százalékos tej (EUvonal)
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei a tejágazat irányításának javítására irányuló intézkedéscsomagot hagytak jóvá, amely fejleszti az iskolatej programot és liberalizálja a fogyasztói tej piacát. Az intézkedéssel megmaradhat Magyarországon a 2,8 százalékos tej.
szept. 27
10:14
Benes-ügy: Szili Katalin lemondta kassai látogatását (Kitekintő)
Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlovákiai látogatását és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését - közölte Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke.
szept. 27
10:19
Grúziai leleplezések: kivel jár jobban Oroszország? (hvg.hu)
Szinte minden orosz lap nagy figyelmet szentelt Iraklij Okruasvili volt grúz védelmi miniszter leleplezéseinek, s azt találgatta, milyen következményekkel járhatnak ezek, valamint a nyilatkozó ambíciói a térség és Oroszország számára.
szept. 27
10:46
Az álszent tinisztár megmutatta testét (hvg.hu)
Holnaptól mindenki saját otthohában döntheti el, tényleg olyan jó film-e a High School Musical, amely Amerikában milliókat késztet elragadtatott rajongásra, a szereplőket pedig hatalmas sztárrá emelte.
szept. 27
10:56
A neonáci NPD betiltását követelte a Német Szociáldemokrata Párt elnöke (Népszabadság)
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását követelte csütörtökön Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke. A párt lapjában, a Vorwa:rtsben megjelent nyilatkozatában Beck közölte, hogy közelgő hamburgi kongresszusán az SPD határozatban fordul majd az alkotmánybírósághoz, kezdeményezve a szélsőjobboldali párt betiltását.
szept. 27
10:57
Egyre több "last minute" út és fokozódó verseny a magyar turisztikai piacon (Kitekintő)
Befejeződött a turisztikai főszezon, ezért érdemes egy rövid visszatekintéssel felmérni, hogy milyen nyarat hagytak hátuk mögött a hazai utazási irodák.
szept. 27
11:03
Pozsonyi lap: Szlovákia sebet ejtett a magyarokon a Beneš-határozattal (Hírszerző)
A Sme jegyzetírója szerint a magyar politikusok ezt nem hagyják annyiban, és a sérelem jóvátételét fogják követelni Brüsszelben is.
szept. 27
11:07
Szávay menetel: negyeddöntő Szöulban (hvg.hu)
A második helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:1, 6:4-re legyőzte az orosz Galina Voszkobojevát, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
szept. 27
11:11
Közös európai energia-külpolitikát szeretne az EP (EUvonal)
Közös európai energiaügyi külpolitika kialakítását várják az EP-képviselők, akik támogatják a Nabucco csővezeték megépítését, s felszólítják a tagállamokat, hogy különalkuk kötése helyett egységesen lépjenek fel energiaügyekben. Az EP energiaügyi külpolitikai főképviselői posztot hozna létre.
szept. 27
11:33
Mentőöv az európai bankoknak - 3,9 milliárd eurós gyorssegély (Napi Online)
szept. 27
11:41
Az Európai Bizottság szoros figyelemmel kíséri az OMV-Mol ügyet (EUvonal)
Az Európai Bizottság nagy figyelemmel kíséri az osztrák OMV-nek a Mol megvásárlására irányuló törekvéseit - jelentette ki szerdán Brüsszelben Oliver Drewes, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős uniós biztos, Charlie McCreevy szóvivője.
szept. 27
11:47
Musarraf nem indulhat a választáson? (Kitekintő)
A bíróság e heti döntésétől függ, indulhat-e Musarraf az elnökválasztáson. A hadsereg főparancsnoki tisztéről akkor sem hajlandó lemondani, ha nem választják újra.
szept. 27
11:49
Elfogták az iszlamista tálib lázadók szóvivőjét? (Népszabadság)
Az afgán belügyminisztérium szerint egy rajtaütés során Dél-Afganisztánban elfogták Juszuf Ahmadit, az iszlamista tálib lázadók egyik szóvivőjét.

Keresés