2007. szeptember 18. kedd

szept. 18
0:14
Irán: háború vagy nem háború (Népszabadság)
Alaposan felrázta az Iránról immár évek óta húzódó vitát a francia diplomácia - ehhez az alaphangot Nicolas Sarkozy államfőnek az augusztusi, párizsi nagyköveti értekezleten elmondott beszéde adta meg. Külügyminisztere, Bernard Kouchner most egyenesen kimondta: a világnak a legrosszabbra, egy háború eshetőségére is fel kell készülnie Teherán atomprogramja miatt, s a katonai tervezés máris vázolja…
szept. 18
0:18
Párizs teljesen visszatérhet a NATO-ba (Népszabadság)
Felvetődött, hogy jobban szolgálja a francia érdekeket, ha visszatérnek a szövetség integrált katonai szervezetébe. Nem mindenki gondolja így.
szept. 18
0:22
A Próféta mégsem ábrázolhatatlan (Népszabadság)
Minden vallásban vannak tabuk, az iszlámban is. Az iszlám, mint egy kinyilatkoztatott monoteista világvallás, elődjeinek tekinti a judaizmust, és a kereszténységet. Ebből adódik, az Ó- és Újtestamentum prófétáira a muzulmánok is büszkék, és tisztelik őket. A prófétákat tekintve a muzulmánok a legsebezhetőbbek. Hiszen Mohamedet támadhatják a judaizmus, és a kereszténység oldaláról is, ugyanakkor…
szept. 18
0:26
Amíg vitázunk, civilizáltak vagyunk (Népszabadság)
A halálos fenyegetések miatt már bujkál Lars Vilks, a svéd karikatúra alkotója. A 60 éves művész közvetlenül azután nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy először nagy nyilvánosságot kaptak a rajzai amiatt, hogy Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök megemlítette azokat. Vilkstől megtudtuk, a rajzok egy kutyákat központi témául választó kiállításra készültek.
szept. 18
0:30
Kisebbségügy: a franciák rugalmatlanok (Népszabadság)
Nincs-e ellentmondás aközött, hogy Orbán Viktor szerint a néppárti "Nicolas Sarkozy szimbolizálja azt a megújulást, amire Európának szüksége van", miközben a francia államfő Budapesten lehűtötte a kedélyeket azzal: támogatja a határon túli magyar kisebbség egyéni jogait, a kollektív jogokat és a területi autonómiát viszont nem? - kérdeztük meg Gál Kingát(Fidesz), az Európai Néppárt brüsszeli…
szept. 18
0:34
Siker a nemzetstratégia elfogadása (Népszabadság)
A fanyalgóknak is üzent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a lapunknak adott interjúban, amelyet abból az alkalomból készítettünk vele, hogy múlt pénteken A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma nemzetstratégiai dokumentumot fogadott el.
szept. 18
0:38
Nincs béke a szögesdrótok árnyékában (Népszabadság)
Az Önök lapjában 2007. augusztus 25-én napvilágot látott, Akasszunk minden nap tengelyt, A ciprusi megosztottság történetében mindenkinek igaza van című cikkükre válaszolva a következőket kívánjuk szíves tudomásukra hozni:
szept. 18
0:42
Mahmudnak a radikalizmus volt a kiút (Népszabadság)
Az al-Kaida-kapcsolatokkal vádolt, potenciális terroristának tekinthető arab származású osztrák fiatalok letartóztatása a második generációs emigránsokra irányította a politika figyelmét. A Bécsben letartóztatott 22 éves Mohammed Mahmud egyiptomi bevándorolt szülők fia, akinek kevesebb lehetősége van az érvényesülésre, mint az osztrákoknak, és a kiutat keresve fordult a fundamentalista eszmék…
szept. 18
0:46
Pártcserék Varsóban (Népszabadság)
A lengyel választási harc jellegzetessége: pártot és lojalitást cserélnek a politikusok. Az igazi szenzációt egyikük nejének pálfordulása okozta.
szept. 18
0:50
Klaus: Koszovó egyoldalú lépése káros lenne (Népszabadság)
Amennyiben a koszovói albánok egyoldalúan kikiáltanák a délszerb tartomány függetlenségét, akkor az nemcsak Szerbia és a Balkán, hanem egész Európa számára is negatív következményekkel járna - vélte tegnap a cseh államfő. Václav Klaus szerint Koszovó státusát csak a szerbek és az albánok megegyezése alapján, s nem külső beavatkozással lehet rendezni. A cseh államfő erről azután nyilatkozott, hogy…
szept. 18
0:52
Az irakiak visszavonták az amerikai cég engedélyét (Index)
Az egyesült államokbeli társaság rovására írják a vasárnapi bagdadi tragédiát, amelyben nyolc ártatlan ember halt meg.
szept. 18
1:55
Irak kiutasított egy amerikai biztonsági céget (origo.hu)
Az iraki kormány kiutasította az országból a Blackwater amerikai biztonsági céget egy lövöldözés miatt, amelynek tizenegy halálos áldozata volt.
szept. 18
5:38
Szükség esetén saját utasszállítóikat is lelövik a németek? (inforadio.hu)
A német védelmi miniszter kijelentette, hogy rendkívüli esetben a törvényes intézkedések hiánya ellenére is fontolóra kell venni a merénylők hatalmába került utasszállító repülőgépek lelövését. A nyilatkozat hangos politikai vitát váltott ki még a kormánypártok között.
szept. 18
5:48
A Föld legszennyezettebb részei (inforadio.hu)
Az amerikai Blacksmith Intézet összeállította a világ tíz legsúlyosabban szennyezett területének listáját, amelyen főleg a volt szovjet tagköztársaságok, valamint Kína és India szerepel, de idén rákerült Peru és Zambia is.
szept. 18
6:42
Már nem keresik az eltűnt amerikai milliomost (origo.hu)
Gyakorlatilag feladták a reményt a nevadai hatóságok, hogy megtalálják a repülőgépével két hete eltűnt Steve Fossett milliomost. Az állam 98 százalékát átvizsgálták, még búvárok is kutattak az üzletember után egy tóban, de nem bukkantak a nyomára.
szept. 18
6:42
Maszturbáció: vértolulásos tévhitek (hvg.hu)
Gyomorpanaszok, étvágytalanság, farkasétvágy, rekedtség, totális impotencia, szakadatlan merevedés, dühöngőrohamok, kóros bambaság, elhülyülés, epilepszia, bénulás – néhány tünet, amelyek az egykori közhiedelem szerint az „önfertőzőt” fenyegették. A serdülő gyerekek ijesztgetésébe még az is belefért, hogy a szemölcsökért és a pattanásokért is a maszturbációt tették felelőssé. Mindent elkövettek az…
szept. 18
6:51
Feladták a kutatást az eltűnt milliomos után (inforadio.hu)
Az Egyesült Államokbeli Nevadában abbahagyták a repülőgépével két hete eltűnt Steve Fossett keresését. A sokszoros rekorder milliomos kalandor szeptember 3.-án reggel tűnt el egymotoros repülőgépével.
szept. 18
6:52
Tudott a "szélnyírásról" a lezuhant thaiföldi gép pilótája (Népszava)
A thaiföldi Phuket szigetén lezuhant thaiföldi utasszállító gép pilótáját figyelmeztették a szélnyírásra (a légmozgás irányának vagy sebességének hirtelen megváltozására), ennek ellenére a leszállás mellett döntött - közölte egy magas rangú légi közlekedési illetékes. Az irányítótorony és a pilóta között beszélgetésből kiderült, hogy a földi repülésirányítók tájékoztatták az indonéz pilótát a…
szept. 18
7:16
Kiutasítottak egy biztonsági céget Irakból (FigyelőNet)
Az iraki kormány hétfőn kiutasította az országból a Blackwater amerikai biztonsági céget egy lövöldözés miatt, amelynek tizenegy halálos áldozata volt.
szept. 18
7:32
Több tucat holttestre bukkantak egy építkezésen (inforadio.hu)
Több tucat második világháborús holttestet hantoltak ki törvényszéki szakértők Montenegró fővárosában.
szept. 18
7:33
Eltévedt golyó? - Háromhetes csecsemővel végeztek a bandatagok (Hírszerző)
Eltévedt golyó ölt meg egy háromhetes csecsemőt Los Angelesben, az apja súlyos sérüléseket szenvedett - jelentette be a városi rendőrség illetékese kedd hajnalban.
szept. 18
7:37
Drasztikus egészségügyi reformot akar Hillary Clinton (inforadio.hu)
Megválasztása esetén átfogó, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítási rendszert vezetne be az Egyesült Államokban Hillary Clinton, a Demokrata Párt biztos előnnyel vezető elnökjelölt-aspiránsa.
szept. 18
7:54
"Lefényképezték a holttesteket és hűtőházba tették őket" (Hírszerző)
Az összes holttestet megtalálták a thai hatóságok Phuket szigetén, ahol vasárnap lezuhant egy főként turistákat szállító repülőgép.
szept. 18
7:57
Imádják a turisták a szexbotrányos vécét (origo.hu)
Turistalátványosság lett az a vécé, ahol egy amerikai szenátor állítólag szexuális ajánlatokat tett férfiaknak. A politikus vissza akarja vonni korábban tett beismerő vallomását, a turisták azonban már így is tömegesen keresik fel és fotózzák le a mellékhelyiséget.
szept. 18
8:03
Aláírták az 1639 milliárdos üzlet szerződését (inforadio.hu)
Több évig tartó tárgyalássorozat után Nagy-Britannia és Szaúd-Arábia bejelentette, hogy aláírták a 72 Eurofighter Typhoon vadászrepülőgép eladásáról szóló, 4,43 milliárd fontos (1639,1 milliárd forintos) szerződést.
szept. 18
8:04
Eddig 21 külföldi áldozatot azonosítottak (Népszava)
Eddig 21 külföldi áldozat földi maradványait azonosították a thaiföldi légi katasztrófa után - közölték kedden a helyi hatóságok.A vasárnapi phuketi szerencsétlenségben a 89 halálos áldozatból 57 volt a külföldiek száma. Az azonosítottak ügyében a One-Two-Go légitársaságnak kell felvennie a kapcsolatot a hozzátartozókkal. A thaiföldi rendőrség egyik magas rangú illetékese elmondta, hogy a további…
szept. 18
8:23
Chavez: ''Minden iskolának engedelmeskednie kell'' (Kitekintő)
Az elnök és testvére új tanrend és tananyag bevezetését tervezik az ország összes iskolájában. Ha kell, államosítják a magániskolákat is.
szept. 18
8:39
Feladták a reményt Steve Fossett megtalálására (Metro)
Gyakorlatilag feladták a reményt a nevadai hatóságok, hogy megtalálják a repülőgépével két hete eltűnt Steve Fossett milliomost.
szept. 18
8:46
"Politikai hiba" lenne egy Irán elleni amerikai támadás (hvg.hu)
Alekszandr Loszjukov orosz külügyminiszter-helyettes szerint katasztrofális következményekkel járó "politikai hiba" lenne egy Irán elleni amerikai katonai intervenció. (Szóljon hozzá!)
szept. 18
8:47
Utazgatott, fajtalankodott: 10 évet kapott egy amerikai pedofil (Hírszerző)
Tízéves szabadságvesztésre ítélte kedd hajnalban az 58 éves Stewen Prowlert egy amerikai bíróság, miután bebizonyosodott, hogy a férfi kiskorú fiúkkal fajtalankodott külföldi utazásai során.
szept. 18
8:57
Eddig 21 külföldi áldozatot azonosítottak a thaiföldi légi katasztrófa után (ma.hu)
A vasárnapi phuketi szerencsétlenségben a 89 halálos áldozatból 57 volt a külföldiek száma. Az azonosítottak ügyében a One-Two-Go légitársaságnak kell felvennie a kapcsolatot a hozzátartozókkal.
szept. 18
8:59
"Politikai hiba lenne egy Irán elleni amerikai támadás" (ma.hu)
Az orosz külügyminiszter- helyettes szerint katasztrofális következményekkel járó "politikai hiba" lenne egy Irán elleni amerikai katonai intervenció.
szept. 18
9:02
Arsenal: az orosz milliárdos növeli részesedését (hvg.hu)
A Red and White Holdings, amely Aliser Usmanov orosz milliárdos résztulajdonában lévő beruházási cég, keddi bejelentés szerint 21 százalékra növelte tulajdoni részét az Arsenal Holdings-ban.
szept. 18
9:06
Újabb Tőkés-Markó találkozó? (Kitekintő)
Újabb Markó Béla és Tőkés László közötti találkozóra tett javaslatot a hét végén Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselőlistájának második helyezettje.
szept. 18
9:08
Lemond a katonai parancsnokságról Musarraf (origo.hu)
Lemond katonai főparancsnoki tisztéségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök, aki egyre szorultabb helyzetbe került, miután több párt és szervezet is kifogásolja, ahogyan el akarja érni újraválasztását.
szept. 18
9:13
Észak-Korea cáfol (Népszava)
Az észak-koreai külügyminisztérium kedden cáfolta, hogy nukleáris segítséget nyújtana Szíriának. A phenjani külügyi szóvivő "alaptalannak és megtévesztőnek" nevezte az amerikai média, mindenekelőtt a The New York Times állításait, mely szerint Észak-Korea segítséget nyújt Szíriának nukleáris programjában. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Phenjan már 2006 októberében kijelentette: soha nem fogja…
szept. 18
9:24
Tizenegy éves áldozat egy labdarúgó-mérkőzésen (hvg.hu)
Egy 11 éves fiú életét vesztette az Emelec-Barcelona ecuadori labdarúgó-mérkőzésen, amikor a szurkolók petárdákkal dobálták egymást.
szept. 18
9:40
Tizenegy éves áldozat egy ecuadori labdarúgó- mérkőzésen (ma.hu)
Egy 11 éves fiú életét vesztette az Emelec-Barcelona ecuadori labdarúgó-mérkőzésen, amikor a szurkolók petárdákkal dobálták egymást.
szept. 18
9:46
Perui rejtély: fura betegséget hagyott maga után egy meteorit (Hírszerző)
Fejfájásra és hányásra panaszkodnak annak a perui falunak a lakói, amelynek közelében meteorit csapódott a földbe szombaton - jelentették be Limában kedden.
szept. 18
9:51
Nagy egészségügyi ígérettel állt elő Hillary Clinton (origo.hu)
Nagyszabású egészségügyi reformot hajtana végre megválasztása esetén Hillary Clinton, a demokrata párt elnökjelöltségéért küzdő szenátor. Azt ígéri, ha megválasztják, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítási rendszert vezet be. Bírálói szerint a politikus újra elővette azt a tervet, amellyel 1994-ben First Ladyként már csúfos kudarcot vallott.
szept. 18
9:56
A venezuelai elnök bezárással fenyegeti a magániskolákat (hvg.hu)
Hugo Chávez venezuelai elnök az új tanév kezdetén bezárással fenyegette meg a magániskolákat, ha megszegik az állami előírásokat. (Szóljon hozzá!)
szept. 18
10:01
Hamisítják a Nintendot (Napi Online)
szept. 18
10:03
EU belügyminiszterek találkozója (orientpress)
Szeptember 18-án tartják az EU belügyminiszterek találkozóját, ahol a tagállamok a schengeni bővítésről tárgyalnak majd.
szept. 18
10:08
Kifizetődő rasszizmus (Népszabadság)
Svájcban eddig is jól szerepeltek a választásokon az idegenellenes jelszavakkal operáló pártok. De most, a parlamenti választások előtt a vezető kormánypárt nyíltan idegengyűlölő képekkel és jelszavakkal kampányol.
szept. 18
10:12
Szeptember 25-én szavaz a japán parlament az új kormányfőről (inforadio.hu)
Japánban szeptember 25-én szavaz a parlament az új miniszterelnökről, a múlt héten lemondott Abe Sindzo utódjáról.
szept. 18
10:12
Ugorjunk ki egy BL-meccsre! Mennyiért? (hvg.hu)
Ma kezdődik a 2007/2008-as Bajnokok Ligája szezon. A minőségi foci fanatikusai azonban időt és pénzt nem kímélve akár egész Európát hajlandóak bejárni kedvenceik kedvéért.
szept. 18
10:15
Ez drasztikus lesz: akár 30 százalékkal is megugorhat a sertéshús ára az EU-ban (Hírszerző)
A Financial Times Deutschland című lap keddi számában "jelentős húsáremelkedést" prognosztizál Mariann Fischer Boel.
szept. 18
10:20
Felfedték a Juscsenko-mérgezés koronatanúit (Kitekintő)
A dioxint az ételbe csempésző, az anyagot az országba szállító személyek kerülhettek a nyomozóhatóság látóterébe.
szept. 18
10:28
A pakisztáni államfő valóban lemond főparancsnoki tisztségéről (hvg.hu)
Pervez Musarraf ügyvédje megerősítette az államfő lemondását hadsereg-főparancsnoki tisztségéről újraválasztása után.
szept. 18
10:39
Greenspan: "az iraki háború nagyrészt az olajról szól" (Napi Online)

Keresés