Azt a brit politikust látja ma vendégül Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki még az idén januárban azt nyilatkozta, hogy Magyarország - és Lengyelország - csak "zsebre vágta" a NATO által nyújtott biztonsági garanciákat, majd csökkentette védelmi kiadásait.
Októberre várható döntés arról, hogy a NATO új szállítóbázisát Pápára telepítik-e, vagy a németországi Ramsteinbe. Értesülésünk szerint a múlt héten kilencvenfős szakértői csoport járt a pápai repülőtéren. A tervezett bázis a NATO négy darab C-17-es szállítógépének lenne az állomáshelye. A gépek alapvető funkciója a stratégiai légi szállítás lesz, amely a katonai alakulatok nagy távolságra való…
Magyarország, Horvátország és Szerbia közös természetvédelmi parkot akar létrehozni, mintegy 600 négyzetkilométeres területen. A tervről tegnap folytatott megbeszélést a három állam köztársasági elnöke a Baranya megyei Kölked község határában, a Duna árterén. Sólyom László, Stjepan Mesic és Borisz Tadics a helyszínen tartott sajtótájékoztatón egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a három ország…
Az utcai stand havonta 60, a hentesüzlet 450, az étterem és szálloda 600, a szupermarket havi 5000 eurót fizet, az építőipari vállalkozó a tőle rendelt munka értékének négy százalékát adja védelmi pénzként a szervezett bűnözésnek Dél-Olaszországban.
Nem tűröm tovább, hogy velem így szarakodjanak! - állítólag e szavakkal csapott oda az asztalra Kurt Beck, a német szociáldemokraták elnöke, aki az SPD vezető testületének ülésén így reagált a személyével kapcsolatos pártbeli bírálatokra. A nyers hangvétel meghozta az eredményét: mintha soha senki sem fűrészelte volna Beck alatt a pártelnöki széket.
Egy tegnap közzétett ausztráliai közvélemény-kutatás tanúsága szerint az ország lakóinak 52 százaléka gondolja, hogy George W. Bush az Egyesült Államok történetének legrosszabb elnöke. A publikáció egybeesett azzal, hogy a "legrosszabb" elnök megérkezett Ausztráliába, ahol Sidney-ben részt vesz az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcskonferenciáján.
A hivatalos kínai látogatáson tartózkodó magyar kormányfő a tegnapi nap első felét még Pekingben töltötte. A hétfői politikai-gazdasági tárgyalások után a küldöttség kedd délelőtt rövid kirándulást tett a nagy fal fővároshoz közeli szakaszához, majd pedig a jövő évi olimpia építkezéseit tekintette meg.
Csatlakozott az Európai Unió új tagállamai közül kilenc, köztük Magyarország a schengeni övezet működését segítő rendőrségi információs adatbázishoz - közölték Brüsszelben európai bizottsági forrásból.
Szikrákat és vulkáni hamut köpködött magából szerdára virradó éjjel az Etna, és láva is folyt egy lakatlan völgybe. A szicíliai vulkán kitörése lakott területeket nem veszélyeztetett, hajnali ötre le is csitult a tűzhányó.
Felfüggesztették szerda hajnalban a szakszervezetek a hétfő este kezdődött londoni metrósztrájkot, amely teljes káoszba döntötte a londoni tömegközlekedést. Az eredetileg háromnaposra tervezett munkabeszüntetés az utóbbi évek legnagyobb metrósztrájkja a brit fővárosban.
Az üdítőitalokban, édességekben és feldolgozott élelmiszerekben használt egyes adalékanyagok felelőssé tehetők a gyermekek viselkedési zavaraiért - a kiszivárgott információk szerint ezt a konklúziót tartalmazza a brit élelmiszerminőségi intézet jelentése.
Letartóztattak Németországban három személyt, akik a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készültek - közölte szerdán az SWR (Südwestrundfunks) rádióállomás. Az adó értesülése szerint a kedd este őrizetbe vett gyanúsítottak - akik közül ketten német állampolgárok, egy pedig pakisztáni - a frankfurti repülőtér és a ramsteini amerikai támaszpont ellen terveltek ki támadást. A…
Az ausztrál kormányfő szerint országa belátható időn belül nem csökkenti Irakba vezényelt csapatai létszámát. John Howard erről az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tagállamainak csúcstalálkozóján beszélt Sydney-ben.
A gyanú szerint főként amerikaiak által látogatott létesítmények ellen akart autóbombás merényletet elkövetni az a három férfi, akiket kedden füleltek le a német hatóságok. A pakiszténi táborokban kiképzett férfiak már több mázsányi robbanószert halmoztak fel, és kísérleteztek is vele.
Előfordulhat, hogy mégsem lesz háromnapos a londoni metrósztrájk, miután a földalattit üzemeltető cég és a legbefolyásosabb közlekedési szakszervezet maratoni tárgyalásain megállapodtak az akció felfüggesztéséről. Ennek ellenére arra figyelmeztették a szerdán reggel munkába induló londoniakat és a turistákat, hogy késésekre kell felkészülniük.
Izzó lávát lövellt ki magából kedd éjjel Szicíliában az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja; a vulkánkitörés lakott területeket nem veszélyeztet, de a hatóságok elővigyázatosságból elrendelték a catanaiai repülőtér bezárását.
Az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjút az öt bolgár ápolónő egyike, és a palesztin orvos, akiket 400 líbiai gyerek AIDS-szel való megfertőzése miatt nyolc évig tarottak fogva Líbiában.
A múlt héten több mint ötvenen haltak meg az iraki Kerbalában a rejtőzködő imám születésnapján. A mitikus vallási vezető ünneplése most különös hangsúlyt kap: az iráni elnök egy Izraellel vagy az Egyesült Államokkal való konfrontációval siettetné Mahdi visszatérését, és a cél érdekében a nukleáris fegyverek bevetését sem tartja elképzelhetetlennek.
Felfüggesztették szerda hajnalban a szakszervezetek a hétfő este kezdődött londoni metrósztrájkot, amely teljes káoszba döntötte a londoni tömegközlekedést.
Lesújtóan vélekedik az amerikai kongresszus az iraki kormány teljesítményéről. A törvényhozás kormányelszámoltatási hivatalának jelentése szerint egyetlenegyet sem teljesített maradéktalanul a Núri al-Maliki vezette kabinet a májusban kitűzött célok közül. A Fehér Ház azonban így is mentegeti az iraki kormányt.
Gerry és Kate McCann elismerték, hogy nem lett volna szabad egyedül hagyniuk kislányukat, Madeleinet. Tudhatták volna, hogy lányuk egyedül nincs biztonságban, ha ők arrébb vannak.
Ausztriában az állam működését éppen úgy át kellett alakítani, mint Magyarországon. A sógorok a vállalatirányításban sikeres informatikai rendszereket vezettek be, s hatalmas összeget takarítottak meg, miközben az államigazgatás hatékonysága is javult. Az osztrák pénzügyminisztériumban jártunk.
Ismeretlen hackerek valóban behatoltak a Pentagon szerverére és hetekre lebénították Robert Gates amerikai védelmi miniszter levelező rendszerét - közölte egy brit lapértesülésre reagálva kedden a washingtoni minisztérium.
Letartóztattak Németországban három személyt, akik a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készültek - közölte szerdán az SWR (Südwestrundfunks) rádióállomás.
Annak ellenére, hogy Nagy-Britannia a világ ötödik legnagyobb gazdasága, lakóinak életminősége mégis csak a 17. legjobb a világrangsorban. Az első helyet Norvégia szerezte meg.
Felfüggesztették szerda hajnalban a szakszervezetek a hétfő este kezdődött londoni metrósztrájkot, amely teljes káoszba döntötte a londoni tömegközlekedést - idézi a Híradó az MTI-t.A...
A kommunista titkosszolgálat besúgója volt állítólag a bolgár államfő és 19 parlamenti képviselő - ezt hozta nyilvánosságra egy szófiai testület, amelyet a rendőrség iratainak átfésülésével bízta...
A nem megfelelő minőségű termékeket be kell tiltani, és a gyártónak kellene felelősnek lennie ezért. Ugyanakkor valamely országból az összes terméket betiltani nem igazságos” - idézte az Ú...
Ismeretlen hackerek valóban behatoltak a Pentagon szerverére és hetekre lebénították Robert Gates amerikai védelmi miniszter levelező rendszerét - közölte egy brit lapértesülésre reagálva kedden ...
A sanghaji tengerparton épít üdülőközpontot és lakóparkot az immár kínai tulajdonú Skála Group azon szerződés alapján, amelyet a magyar-kínai befektetési találkozó és üzleti fórum alkalmával írtak alá Sanghajban.
Újra feléledt a Szícília keleti partján fekvő Etna, vagy ahogy a helyiek nevezik a Muncibeddhu. Izzó lávát lövellt ki magából kedd éjjel Európa legnagyobb vulkánja. A vulkánkitörés lakott területeket nem veszélyeztet, de a hatóságok biztonsági okokból a catanaiai repülőtér bezárása mellett döntöttek.
Terrortámadás tervezésének gyanújával nyolc fiatal muzulmánt vett őrizetbe a dán rendőrség Koppenhágában. A zömében dán állampolgárok vélhetőleg kapcsolatban álltak az al-Kaidával. <!-...
Több mint 800 ezer játékkészletet kénytelen visszahívni a Mattel, mert a Kínában gyártott termékek festésében túl sok az ólom. Ez már a harmadik nagy visszahívási akció a cégnél. Az érintett termékeket Magyarországon is leveszik a polcokról.
Az amerikai Mattel Inc. játékgyár világszerte több mint 800 ezer játékkészletet visszahív, mert - közleménye szerint - megengedhetetlen mennyiségű ólmot tartalmaznak. A cikkeket Kínában gyártották.
A The Guardian brit napilap értesülése szerint kínai számítógépes kalózok törték fel a brit kormány legfontosabb hálózatait, a parlament és a külügyminisztérium informatikai rendszerét.
A brit miniszterelnök nem volt hajlandó nyilatkozni arról, tervez-e választásokat 2010 előtt. Elemzők szerint ez könnyen előfordulhat. Tévévita viszont biztosan nem lesz.
Letartóztattak Németországban három személyt, akik a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készültek, és egy "iszlám hátterű terrorszervezethez tartoznak.