Újabb provokációnak nevezte az orosz légierő egy magas rangú tisztje pénteken este azt a grúz állítást, miszerint a grúz erők rálőttek volna egy az ország légterét megsértő orosz katonai repülőgépre.
Az öntudatos, magukban, jövőjükben, környezetükben bízó fiatalok nem fogékonyak a szélsőséges csoportosulások ígéreteire, ezért a radikális szervezetek sem érdeklődnek az ilyen gyerekek iránt.
Kellő figyelemmel kell tanulmányozni azt, hogy milyen szándékok mozgatják a román politikai erőket, amikor különös érdeklődéssel fordulnak a magyar kisebbség irányába - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken, Budapesten, Traian Basescu román köztársasági elnöknek a nyár folyamán, Székelyföldön tett látogatásáról.
Megindulhat a Franciaország által kezdeményezett kiadatási eljárás Manuel Noriega Egyesült Államokban bebörtönzött panamai exdiktátor ügyében egy pénteki amerikai bírósági döntés szerint.
Bár Mohamed próféta azt tanította: "a muzulmán a muzulmánnak testvére!", úgy tűnik ez sok iszlám országban nem így van. Egyiptomban az államelnök - Hoszni Mubarak - és a legnagyobb ellenzéki csoport, a Muzulmán Testvérek vezetője - Mohammed Mehdi Akef - vívja harcát.
Nyolcvanhárom éves korában szombat hajnalban Párizsban elhunyt Raymond Barre volt francia kormányfő. Az idén megszűnt jobboldali liberális Unió a Franca Demokráciáért pártszövetség (UDF) egykori politikusát a francia főváros Val-de-Grace klinikáján érte a halál.
Illegális házasságok, növekvő igény a pornográfiára, egyre több bűncselekmény - kínai szakértők szerint egyebek mellett ezekben érhető tetten a nemek felborult egyensúlya, amely egyre több gondot okoz az ázsiai országban.
Palesztinoknak álcázott izraeli katonák megölték az Iszlám Dzsihád palesztin radikális szervezet helyi vezetőjét a ciszjordániai Dzsenínben - közölték szombaton palesztin biztonsági források.
Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök szombat délután rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területére az erdőtüzek miatt, amelyekben a legutóbbi adatok szerint 46 ember vesztette életét.
Több száz embert menekítettek ki a lángok elől szombat hajnalban Görögországban az égei-tengeri Évia szigetéről. A Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzekben a legfrissebb adatok szerint tizenkilencen vesztették életüket.
Nyolcvanhárom éves korában szombat hajnalban Párizsban elhunyt Raymond Barre volt francia kormányfő. Az idén megszűnt jobboldali liberális Unió a Franca Demokráciáért pártszövetség (UDF) egykori politikusát a francia főváros Val-de-Grace klinikáján érte a halál.
Újdonságnak számító dohányzásleszokási programot kezdeményezett a román egészségügyi minisztérium, ennek keretében minden szenvedélyes cigarettázónak ingyenes vizsgálatot és gyógyszert biztosítanak. Eugen Nicolaescu miniszter bejelentette, hogy a költségek tekintetében nem kell aggódni, ugyanis a korábban bevezetett, a cigaretta árát megemelő szenvedélyadóból finanszírozzák majd a programot.
Palesztinoknak öltözött izraeli katonák megölték az Iszlám Dzsihád palesztin radikális szervezet helyi vezetőjét a ciszjordániai Dzsenínben - közölték palesztin biztonsági források.
Újabb provokációnak nevezte az orosz légierő egy magas rangú tisztje pénteken este azt a grúz állítást, miszerint a grúz erők rálőttek volna egy, az ország légterét megsértő orosz katonai repülőgépre.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója nem lát veszélyt a Líbiának szállítandó francia atomreaktorban. Legalábbis mindaddig, amíg a létesítmény az ENSZ-szerv ellenőrzése alatt áll.
Több száz embert menekítettek ki a lángok elől szombat hajnalban Görögországban az égei-tengeri Évia szigetéről. A Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzekben a legfrissebb adatok szerint harmincheten vesztették életüket.
Nyolcvanhárom éves korában szombat hajnalban Párizsban elhunyt Raymond Barre volt francia kormányfő, az idén megszűnt jobboldali liberális Unió a Franca Demokráciáért pártszövetség (UDF) egykori politikusa. A környezetéből kiszivárgott hírek szerint az egykori lyoni polgármester szívpanaszai mellett vesebántalmakkal is küszködött.
Grúz fegyveres erők rálőttek egy orosz repülőre, miután az szerda este behatolt az ország légterébe. Az erdő ezután kigyulladt, az azonban nem bizonyos, hogy a gépet valóban lelőtték. Orosz illetékesek cáfolták a hírt, és provokációnak nevezték a grúzok állítását.
Háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték pénteken a Ku Klux Klan erőszakos rasszista szervezet egykori hírhedt tagját az Egyesült Államok Mississippi államában, mert részt vett két fekete bőrű fiatalember 1964-es elrablásában és meggyilkolásában.
Háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték pénteken a Ku Klux Klan erőszakos rasszista szervezet egykori hírhedt tagját az Egyesült Államok Mississippi államában, mert részt vett két fekete bőrű fiatalember 1964-es elrablásában és meggyilkolásában.
Több száz embert menekítettek ki a lángok elől szombat hajnalban Görögországban, az égei-tengeri Évia szigetéről. A Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzekben a legfrissebb adatok szerint 37-en meghaltak.
Épp elég ideje járok dolgozni Hollandiába ahhoz, hogy megértsek néhány holland szót és megtanuljak néhány holland dolgot. Járok egy országban, amelyben nem olvasom az újságot, és nem nézem a híradót, a korrupciós ügyek nem zavarnak, a gazdagság mögött nem látom a szegénységet, az politikai indulatok távoliak, a gyilkosság marginális furcsaság, a közlekedési dugók nem az én dugóim, a Combino…
Cáfolta pénteken Peter Pace, tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője azt a lapértesülést, amely szerint iraki csapatkivonást fog javasolni George Bush amerikai elnöknek.
Újabb halálos áldozatokra bukkantak az éjjel a görögországi Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzekben. A görög miniszterelnök rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területére. Lángok fenyegetik Athén elővárosait, de Olaszország déli részén sem csitulnak a lángok.
Nagy volt az izgalom nyár elején Észak-Cipruson. Megérkezett az angol második ligás Luton Town csapata. Edzettek, s tervek szerint pályára léptek volna a Cetinkaya csapatával szemben. Aztán az egészből nem lett semmi. Az angol szövetség bekeményített. Megfenyegette a lutoniakat, ha lejátsszák a meccset, kizárják őket a ligából. A csapat szépen összecsomagolt, udvariasan elköszönt, és hazament.…
Elhunyt szombat hajnalban Raymond Barre volt francia kormányfő. A francia kormányt 1976-től 1981-ig vezető politikust szívpanaszok és vesebántalmak gyötörték.
A régi vörös épületek még megvannak, de a város már egészen más. Elég nyomasztó volt akkor a nyolcvanas években Zyrardów. A központot az egykori lenfeldolgozó uralta, körülötte ugyanabból a vörös téglából emelt templom, hivatalok, kicsit távolabb munkáslakások. Tizenkilencedik századi hangulat, Andzrej Wajda akár itt is forgathatta volna az Ígéret földjét. Textilgyárak és üres boltok, szénfüst és…
"Igazam van, mégsem megyek vele semmire" - ezzel a címmel olvasható exkluzív, kétoldalas interjú Malina Hedviggel az Új Szó szlovákiai magyar napilap szombati számában, a nyitrai diáklány elleni állítólagos támadás első évfordulóján.
A Nyitrán tavaly augusztus 25-én megvert Malina Hedvig jövőre befejezi az egyetemet. "Utána soha többé nem megyek vissza abba a városba" - mondta a sajtótól hosszú ideje elzárkózó, az Új Szónak azonban szombaton terjedelmes, exkluzív beszélgetésben nyilatkozó diáklány.
Az amerikai védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy alkatrészeket ad el Egyiptomnak az arab ország Abrams típusú harckocsijaihoz; a tervezett fegyverüzlet értéke megközelíti a kilencszázmillió dollárt.
Harminchétre emelkedett a görögországi Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzek halálos áldozatainak a száma azt követően, hogy az éjszaka huszonegy újabb holttestre bukkantak - közölték szombaton a hatóságok.
Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi és belügyi biztosa üdvözölné, ha Németországban betiltanák a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Pártot (NPD).
Több száz embert menekítettek ki a lángok elől szombat hajnalban Görögországban az égei-tengeri Évia szigetéről. A Peloponnészosz-félszigeten tomboló erdőtüzekben a legfrissebb adatok szerint negyvenegyen vesztették életüket.