Nicolas Sarkozy francia elnök népszerűségi mutatója az elmúlt hónapban hirtelen megemelkedett - tűnt ki egy hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból.
Nicolas Sarkozy francia elnök népszerűségi mutatója az elmúlt hónapban hirtelen megemelkedett - derült ki egy hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból.
Barack Obama, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje három nyílt vitára vállalkozik a republikánusok ugyancsak várható elnökjelöltjével, John McCainnel.
Nem világos a helybéliek számára az egyik kínai városban kihelyezett szimbólumok 60 százaléka. Van olyan étterem, ahol banán és körte jelképezi a férfiakat és a nőket a toalett ajtaján, de még elvontabb volt az a hely, hol a vízesés és az eső szimbolizálja a két nemet.
Az Egyesült Államok 2000-ig védte Radovan Karadzicot, ekkor azonban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) rájött, hogy megszegi a Washingtonnal kötött megállapodást, amelynek révén elkerülte a nemzetközi igazságszolgáltatást - írta szombati számában a Blic című szerb lap.
A nagyhatalmak július 19-én szólították fel Irán, hogy bizonyos ösztönzőkért cserében állítsa le nukleáris programját. A teheráni vezetés erre eddig nem volt hajlandó, s azt állította, hogy az urándúsítás kizárólag békés célú.
Két év után véget ért a szicíliai maffián belüli utódlási harc, megvan az új nagyfőnök. Léhűtő aranyifjúnak indult, de egy barátjának címzett golyó helyreállította értékrendjét. Kémkedett legendás ügyvédek után, robbantott Rómában és büszke rá, hogy az általa megölt emberekkel egy egész temetőt lehetne megtölteni. Ő az igazodási pont, akitől barátai szerint minden jó ered. Ő a vézna.
Két, Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonát azzal vádolnak, hogy megöltek egy iraki rabot - közölte egy amerikai katonai forrás az AFP hírügynökséggel.
Egy hónapja alacsony hőfokon égnek az indiai-pakisztáni kapcsolatok a kabuli merénylet miatt. Már nemcsak India, de az USA is Pakisztánt vádolja a támadásért. Ebben a légkörben képesek megegyezni olyan kulcskérdésekben, mint a terrorizmus elleni harc?
Barack Obama, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje három nyílt vitára vállalkozik a republikánusok ugyancsak várható elnökjelöltjével, John McCainnel - közölte az illinois-i szenátor kampányfőnöke. David Plouffe a viták időpontjának lekötésével kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy viszonylag levés idő marad a november 4-i elnökválasztásig. A két párt augusztus végén, illetve…
Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságai szombaton elismerték, hogy alábecsülték a HIV-vírussal újonnan megfertőzöttek számát. A legújabb felmérés szerint csak 2006-ban több mint 56 ezer új HIV-eset volt. Korábban ezt a számot 40 ezerre taksálták.
Nagy erejű pokolgép robbant fel vasárnap a szomáliai fővárosban, szemtanúk szerint a detonációban legalább 15 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek.
Pár kép erejéig utazást tehetünk a hajdani Jugoszlávia közlekedési ütőerének számító vasúti vonalon, ami szinte valószerűtlen látomásként kanyarog szédítő magasságokban a Balkán hegység szakadékai mentén, majd hirtelen süllyed el a hegyek gyomrában, vagy épp viaduktokon vezeti keresztül az utazót.
Pisztollyal lőtt agyon két amerikai katona egy iraki hadifoglyot - ezzel vádolja őket az amerikai hadsereg. A fogoly halálát később megpróbálták eltitkolni, és félrevezetni az amerikai hatóságokat. A bíróság előtt ez súlyosbító körülménynek számít majd.
Villámlást és esőt jósolnak a vasárnapi előrejelzések az olimpia nyitónapjára Pekingben. Az is könnyen lehet, hogy más városokban tájfun szakítja majd félbe a rendezvényeket az ötkarikás játékok ideje alatt.
Szélsőséges kurd szakadárok követték el a múlt heti isztambuli, 17 halálos áldozatot szedő robbantásos merényletet - tájékoztatta a sajtót szombaton a török belügyminiszter.
Kambodzsa szerint thaiföldi katonák elfoglaltak egy második templomot a két ország közötti határterületen, a lépés újabb fordulat a Bangkok és Phnompen közötti katonai szembenállásban, amely nemrégiben majdnem összecsapásokba torkollott.
Tizenkét év óta a legalacsonyabb szintre, 4,3 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az év második negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint egy évvel korábban 5,4 százalékos volt a ráta.
Irán jottányit sem enged atomprogramjából - jelentette ki szombaton Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök abból az alkalomból, hogy lejárt az a határidő, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama és Németország szabott meg az ázsiai országnak, hogy fagyassza be atomfejlesztéseit.
Utcát takarító nők vesztették életüket egy nagy erejű robbanásban, amely Mogadisuban, Szomália fővárosában történt. A pokolgépet az utcai szemét alá rejtették. A merényletben 15-en haltak meg, és 35 sebesültet - többnyire asszonyokat és gyerekeket - vittek kórházba. Szomália a leginstabilabb ország a világon.
Két, Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonát azzal vádolnak, hogy megöltek egy iraki rabot - közölte egy amerikai katonai forrás az AFP hírügynökséggel.
Három alkalommal vitázna Barack Obama, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje a republikánus John McCainnel, aki minden bizonnyal az ellenfele lesz a november 4-i választáson.
Nagy erejű pokolgép robbant fel vasárnap a szomáliai fővárosban, szemtanúk szerint a detonációban legalább 15 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek.
Nagy erejű pokolgép robbant fel vasárnap a szomáliai fővárosban. Szemtanúk szerint a detonációban legalább 15 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek.
Nagy erejű pokolgép robbant fel vasárnap a szomáliai fővárosban, szemtanúk szerint a detonációban legalább 15 ember meghalt, és több mint harmincan megsebesültek.
Vasárnap délelőtt, alig két órán belül Irakban, Afganisztánban, Szomáliában és Algériában is halálos áldozatokat követelő robbantásos merényletet hajtottak végre.
A Fatah palesztin mozgalom több mint 180 tagja kapott engedélyt arra, hogy a gázai övezetet elhagyva Izraelben keressen menedéket az iszlamista Hamász szervezet üldöztetése elől - közölte vasárnap az izraeli hadsereg szóvivője. Többen azonban visszatértek az övezetbe, őket a Hamász őrizetbe vette.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet vasárnap őrizetbe vette a rivális Fatah mintegy harminc olyan tagját, akiket korábban beengedtek Izraelbe, de onnan most visszaküldtek a Gázai övezetbe.
Megtalálták a búvárok a Lufthansa horvátországi pilótaképző cégének pénteken eltűnt gépét és a fedélzetén tartózkodó két ember holttestét vasárnap délelőtt, Dugi Otok szigetének közelében- közölte a horvát Hina hírügynökség.
Mélytengeri kamerákkal vették észre az augusztus 1-én lezuhant Lufthansa-gépet, és két utasának holttestét. A szerencsétlenség okát a repülő kiemelése után próbálják megállapítani.
Jelentősen megnőtt a letenyei határátkelőn a Magyarországra belépők száma az éjszaka, vasárnap délután pedig ismét a forgalom emelkedésére számítanak a rendőrök; Horvátországban a déli autópálya alagútjainál folyamatosak a dugók.
Az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering vasárnap arra kérte az atlétákat, hogy amikor fölsorakoznak Pekingben, emlékezzenek az emberi jogok megsértésére, mert - mint fogalmazott - a tibeti eseményeket nem lehet elfelejteni.
Két óra leforgása alatt Irakban, Afganisztánban, Szomáliában és Algériában is halálos áldozatokat követelő robbantásos merényletet hajtottak végre vasárnap délelőtt – a támadásokban legkevesebb 33 ember halt, a sérültek száma pedig meghaladja a 100-at is.