Földünk legnépesebb demokráciája: így emlegetik a milliárdos lakosságú Indiát, amely a vallási toleranciát is a világnak ajándékozta. Erről a vidékről ered négy világvallás: a hinduizmus, a buddhizmus, a dzsainizmus és a szikh vallás. A kereszténység, a judaizmus és az iszlám később, az időszámításunk szerinti első évezredben érkezett ide.
Az indiai vezetők nyugalomra szólították fel a lakosokat a szombati ahmedabadi merényletsorozat után, amelynek negyvenöt halálos áldozata és több mint 160 sebesültje volt. A tizenhat robbantást Gudzsarat állam legnagyobb városa, Ahmedabad forgalmas helyein, piacokon, egy autóbuszban és az első robbantások sebesültjeit befogadó kórházakban követték el.
Uram, védd meg a családom és engem. Bocsásd meg a bűneimet, s vezess a gőg és a kétségbeesés ellen. Adj bölcsességet a helyes és igaz cselekedetek elvégzéséhez. És tégy akaratod eszközévé - kérte Barack Obama Jeruzsálemben a Maariv izraeli napilap szerint.
Markó Béla befejezettnek tekinti az erdélyi egység megteremtését célzó tárgyalásokat, Szász Jenő még egyezkedne, Tőkés László pedig folytatni kívánja a két alakulat közötti közvetítést - így összegezhető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) között pénteken kudarccal végződött tárgyalás utáni helyzet. A hét végi politikai megnyilvánulások tükrében azonban a…
A bajokkal küszködő amerikai gazdaságból hiányzik az a pénz, amelyet az Egyesült Államok az iraki és az afganisztáni háborúkra költ - mondta londoni sajtóértekezletén Barack Obama amerikai szenátor, demokrata elnökjelölt.
India elnöke és kormányfője nyugalomra szólított fel, miután a hétvégén 17 robbanásban 49 ember veszítette életét a nyugat-indiai Ahmadábád városban, több mint 160-an megsebesültek. Az indiai nagyvárosok biztonságát megerősítették, vasárnap több városban, köztük Mumbayban riadóztattak, újabb merényletektől tartva.
Végállomáshoz ért New York legutóbbi, romantikus filmbe illő sztorija - elmaradt a tündérmese, de megmaradt egy szívmelengető városi legenda. Patrick Moberg álmainak asszonya, akit a metrón látott meg, már csak egyszerű barát.
Az Unió jelenlegi köztes föderatív rendszere aligha lesz képes tovább fejlődni, gyors és hathatós válaszokat adni a világ kihívásaira. Hosszú távon, többek között, az egységesített Európai Parlamenti választási rendszer kialakítása és a páneurópai pártrendszer megteremtése jelenthet megoldást. A választásokat összevonva tartanák, és az állampolgárok európai pártok európai listáira szavaznának.…
Több tucat, vélhetően a halászhálók miatt elpusztult tengeri teknős tetemét fedezték fel környezetvédelmi illetékesek az elmúlt napokban a mexikói partoknál.
Nagy vereség elé néz a brit Munkáspárt a legújabb közvélemény-kutatások szerint. A megkérdezettek háromnegyede elégedten Gordon Brown és kormánya munkájával, és csak a választók 26 százaléka szavazna a Munkáspártra. A konzervatívok 45 százalékon állnak.
Elismerte az amerikai hadsereg vasárnap kiadott közleményében, hogy katonái három civilt lőttek le még a múlt hónapban az iraki főváros repülőterére vezető úton.
A brit választók csaknem háromnegyede elégedetlen Gordon Brown miniszterelnök és kormánya munkájával egy felmérés hétfőn közzétett eredményei szerint. Hét végi londoni sajtóértesülések szerint Brown két hónapot kapott arra, hogy kimozdítsa a Munkáspártot a népszerűségi mélypontról, ellenkező esetben távoznia kell a párt és a kormány éléről.
Nincsen semmiféle szennyezés - szögezte le vasárnap este az MTI-nek Böndi Gyöngyike, a romániai Máramaros megye prefektusa azokkal a hírekkel kapcsolatosan, amelyek szerint az egyik borsabányai zagytározóból nehézfémeket tartalmazó zagy került az ottani Csiszla-patakba. A prefektus beismerte: valóban megijedtek az elején, amikor a hétvégén az esőként lezúdult nagy vízmennyiség felduzzadt a…
A nyári szezon kellős közepén meghatározatlan időre szóló sztrájk kezdődik vasárnap éjféltől a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál. A munkabeszüntetés a belföldi és külföldi járatokat is érinti, és napokon belül az összes német reptér megbénulhat.
Tizenhatra emelkedett a legfrissebb, hétfő hajnali veszteségmérleg szerint a vasárnap esti isztambuli kettős robbantásos merénylet halálos áldozatainak a száma, a magyar Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a robbantásoknak nincs magyar áldozata.
Meghatározatlan ideig tartó, várhatóan mind a belföldi, mind a külföldi forgalomban hatalmas fennakadásokat okozó sztrájk kezdődődött hétfő hajnaltól a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál.
Az Unesco július elején a világörökség részének nyilvánította a baháj vallás észak-izraeli szent helyeit, a vallásalapítók akkói és a haifai síremlékét és kertjét, valamint a baháj haifai világközpontját.
Meghatározatlan ideig tartó, várhatóan mind a belföldi, mind a külföldi forgalomban hatalmas fennakadásokat okozó sztrájk kezdődődött hétfő hajnaltól a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál. A sztrájk az első órákban leginkább a frankfurti és a hamburgi repülőteret érintette. Néhány járatot már kora hajnalban töröltek, néhány pedig késéssel indult. A munkabeszüntetés tényleges kihatásai…
Szinte teljesen megbénulhat az idegenforgalmi szezon közepén a Lufthansa, miután hétfőn hajnalban sztrájkba léptek a légitársaság földi kiszolgálói. Az alkalmazottakat tömörítő szakszervezet majdnem tíz százalékos béremelést követel, a Lufthansa azonban csak csak 6,7 százalékot ajánlott. A német politikusok megegyezésre szólították fel a szakszervezetet és a légitársaságot.
Már csak 11 nap van az ötkarikás játékok kezdetéig, de a pekingi olimpia szervezői által beígért kék ég egyelőre sehol sincs: a kínai fővárost jelenleg hetek óta nem tapasztalt vastag szmogfelhő borítja.
Tizenhatra emelkedett a legfrissebb, hétfő hajnali veszteségmérleg szerint a vasárnap esti isztambuli kettős robbantásos merénylet halálos áldozatainak a száma, a magyar Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a robbantásoknak nagy valószínűséggel nincs magyar áldozata.
Az International Crisis Group múlt héten publikált kutatása szerint a pszichológiai hadviselés terén az afganisztáni felkelők sorra nyerik a csatákat a nyugattal szemben.
Tizenhat ember meghalt, legalább 154-en megsebesültek Isztambulban, amikor vasárnap este két pokolgép robbant egymást követően. A pokolgépek egy forgalmas külvárosi üzletsoron pusztítottak.
Az elektronikai hadviselési képességek lezüllesztése, jelenlegi gyengesége vagy hiánya bennfentesek szerint úgy közvetlenül, mint közvetve hozzájárult az elmúlt hónapban elszenvedett afganisztáni veszteségekhez - írja a Magyar Nemzet.
Tizenhatra emelkedett a legfrissebb, hétfő hajnali veszteségmérleg szerint a vasárnap esti isztambuli kettős robbantásos merénylet halálos áldozatainak a száma, a magyar Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a robbantásoknak nincs magyar áldozata. A sebesültek száma 154, közülük tizenöten válságos állapotban vannak - közölte a város kormányzójának hivatala.
Röviddel egymás után négy bomba robbant Bagdadban, ahol egymillió zarándokot várnak a Kadimíja szentélyhez a síiták egyik legnagyobb ünnepére. A rendőrség előzetes szerint a támadásokat női öngyilkos merénylők követtek el.
Meghatározatlan ideig tartó, várhatóan mind a belföldi, mind a külföldi forgalomban hatalmas fennakadásokat okozó sztrájk kezdődődött hétfő hajnaltól a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál.
Meghatározatlan ideig tartó, várhatóan mind a belföldi, mind a külföldi forgalomban hatalmas fennakadásokat okozó sztrájk kezdődődött hétfő hajnaltól a legnagyobb német légitársaságnál.
A Forbes magazine és egy angol piackutató cég összeállította a világ tíz legjobb repülőterének listáját. A több mint ötmillió válaszadó összesen 31 szempontból értékelte a légikikötőket. Lássuk, melyek a legjobbak.
Visszautasította a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), hogy bármiféle felelősség terheli az isztambuli terrortámadásért - írta hétfőn a Milliyet című török újság a titkosszolgálat egyik ankarai munkatársára hivatkozva. Két pokolgép lépett működésbe vasárnap este a török metropolisban: a robbantásban a legutóbbi adatok szerint 17 ember vesztette életét és 154 megsebesült, közülük tizenöten…
Legkevesebb huszonnégy ember halt meg, másik 72 megsérült négy, röviddel egymás után elkövetett pokolgépes merényletben hétfőn Bagdadban, ahol egy nagy síita zarándoklat zajlik - közölte a rendőrség.