2008. július 4. péntek

júl. 4
0:18
Kajakozók jártak szerencsétlenül Szlovéniában (origo.hu)
Öt kajakozó vízbe fulladt, nyolc pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.
júl. 4
1:30
Készültségben a dél-oszétiai fegyveres erők (origo.hu)
Készültségbe helyezték péntekre virradóra a dél-oszétiai fegyveres erőket, miután egy grúz falu irányából akna- és gránátvetők lőtték a dél-oszét főváros, Chinvali lakónegyedeit, és grúz harckocsik jelentek meg egy dél-oszétiai magaslatot.
júl. 4
5:33
Gyurcsány: magyar érdek a ratifikálás (Népszava)
– Arra számítok, hogy a kormány, amely az MSZP-ben erős és stabil támogatottsággal rendelkezik, kitölti hátralévő kétéves mandátumát. Szakpolitikai, költségvetési kérdésekben pedig arra, hogy a liberálisokkal való parlamenti együttműködés biztosítja számunkra a szükséges többséget – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök abban a tegnapi előadásában, melyet a Külügyminisztériumban, az évente sorra…
júl. 4
6:27
Harckészültség Dél-Oszétiában (Népszava)
Készültségbe helyezték péntekre virradóra a dél-oszétiai fegyveres erőket, miután egy grúz falu irányából akna- és gránátvetők lőtték a dél-oszét főváros, Chinvali lakónegyedeit, és grúz harckocsik jelentek meg egy dél-oszétiai magaslaton.
júl. 4
6:29
Forr a levegő a szlovák parlamentben (Népszava)
Utoljára 1998 előtt, Vladimír Meciar kormányzása idején volt olyan hangos szócsata a szlovák parlamentben, mint csütörtökön este, amikor ismét Meciar kiabált és azt állította, hogy Soros György, a magyar származású amerikai üzletember 20 millió dollárt költött az 1998-as szlovákiai kormányváltásra, véget vetve közel egy évtizedes hatalmának.
júl. 4
6:33
Bomba robbant Minszkben (posztinfo.hu)
Figyelmeztetés Lukasenkónak?
júl. 4
6:36
Robbanás egy minszki koncerten - sokan megsérültek (inforadio.hu)
Fehéroroszország fővárosában legkevesebb ötvenen megsebesültek, amikor robbanás történt egy szabadtéri ünnepi koncerten.
júl. 4
6:36
Pokolgép robbant egy minszki koncerten (origo.hu)
Legalább ötvenen megsebesültek péntek hajlanban Minszkben egy ünnepi koncerten, amikor felrobbant egy pokolgép. A koncerten ott volt Alekszandr Lukasenko elnök is. A rendőrkapitány huliganizmusra gyanakszik. A városban előző nap találtak egy másik pokolgépet.
júl. 4
6:38
Elsüllyedt egy komp a ciklon sújtotta térségben (inforadio.hu)
Mianmarban 38 ember meghalt, amikor elsüllyedt egy komp az Iravádi folyó deltájában. A baleset okát nem közölték. 44 embert sikerült kimenteni.
júl. 4
6:38
Fiktív házassággal vádolnak magyarokat az USA-ban (origo.hu)
Vádat emelnek az Egyesült Államokban két magyar állampolgár - egy prostituált és egy bordély vezetője, valamint egy amerikai pornófilmrendező ellen. Azzal vádolják őket, hogy fiktív házasságot kötöttek, eskü alatt hamis nyilatkozatot tettek a bevándorlási hatóságoknak, és hamis adatokkal tévesztették meg a hivatalt.
júl. 4
7:03
Robbanás Minszkben egy ünnepi koncerten (Népszava)
Robbanás történt péntek hajnalban Minszkben egy szabadtéri ünnepi koncerten, amelyen részt vett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, a detonációban megsebesült 37 ember.
júl. 4
7:03
Dőlt a pénz: Bécs a vártnál is jobban járt a foci Eb-vel (Hírszerző)
Elégedett az Európa-bajnokság gazdaságélénkítő hatásával Bécs város vezetése - írja a Világgazdaság.
júl. 4
7:06
Lenin nyalóka (posztinfo.hu)
Ünnepelje meg a kommunizmus bukását.
júl. 4
7:09
Abramovics lemondott (FigyelőNet)
júl. 4
7:11
Bush részt vesz az olimpia megnyitóján (FigyelőNet)
George Bush amerikai elnök jelen lesz a nyári olimpiai játékok megnyitó ünnepségén augusztus 8-án, Pekingben - jelentette be csütörtökön a washingtoni Fehér Ház.
júl. 4
7:12
Mozgósítják a hadsereget Dél-Oszétiában (origo.hu)
Tűzharc tört ki péntekre virradóra Dél-Oszétiában a szakadárok és a grúz fegyveres erők közt. A grúz hatóságok és a szeparatisták egymást vádolják a történtekért. Pénteken Dél-Oszétia elrendelte a hadsereg mozgósítását.
júl. 4
7:12
A 24 óra tíz legfontosabb híre (2008. július 4-én reggel) (zóna)
A Fidesz-kormány földi paradicsommá tenné a lakótelepeket; nyugodtan fészkelhet Budán a turul; elült a kormányváltó hangulat a jurtákban. Semmi bulvár, csak a hírérték számít. Röviden. Stílusosan. Ahogy máshol nem kapja meg.
júl. 4
7:21
Szili Katalin Kanadában tárgyal (Népszava)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a kanadai képviselőház elnökével és a francia nemzetgyűlés elnökével folytatott megbeszéléseket csütörtökön a kanadai Québecben, a város 400. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek nyitónapján.
júl. 4
7:21
Mozgósították a hadsereget Dél-Oszétiában (DunaTV)
Két ember meghalt, hat megsebesült Dél-Oszétiai grúziai szakadár tartományban péntekre virradóra kitört tűzharcban. A grúz hatóságok és a szeparatisták egymást vádolják a történtekért.
júl. 4
7:23
Öt kajakozó vízbe fulladt, köztük egy politikus Szlovéniában (DunaTV)
Öt kajakozó vízbe fulladt, nyolc pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.
júl. 4
7:27
Meciar szerint Soros fizette a megbuktatását (FigyelőNet)
Meciar a szlovák parlamenti hozzászólásában azt állította, hogy Soros György, a magyar származású amerikai üzletember 20 millió dollárt költött az 1998-as szlovákiai kormányváltásra, véget vetve közel egy évtizedes hatalmának.
júl. 4
7:29
Lebukott a fiktív házasságot kötő magyar prostituált az USA-ban (FigyelőNet)
Vádat emelnek az Egyesült Államokban két magyar állampolgár - egy prostituált és egy bordély vezetője -, illetve egy amerikai pornófilm-rendező ellen, amiért fiktív házasságot kötöttek.
júl. 4
7:30
Fotó! Robbanás történt Minszkben egy ünnepi koncerten (ma.hu)
Legalább 50-en megsebesültek pénteken hajnalban Minszkben pokolgép robbanásától egy szabadtéri koncerten - közölték fehérorosz egészségügyi illetékesek. A koncertet az ország függetlenségi napja alkalmából rendezték a fehérorosz főváros hősi emlékművénél.
júl. 4
7:30
Közvetlen légi járat indult Kínából Tajvanra (Index)
Tajvan új elnökének májusi beiktatása óta Peking és Tajpej kapcsolatai folyamatosan javulnak.
júl. 4
7:30
Ütközés az M1-es autópályán Győr térségében - ketten meghaltak (ma.hu)
Meghalt egy román kisbusz két utasa, amikor a jármű belerohant az előtte közlekedő magyar kocsi utánfutójába péntek hajnalban az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel.
júl. 4
7:39
Az olasz-török háború (huszadikszazad.hu)
[1911. második félév] A tripoliszi háborúból érkező legújabb hírek a törökök sikereiről szólnak...
júl. 4
7:39
Az orosz középosztály emigrálna (posztinfo.hu)
Elege van a túlkapásokból, védtelennek érzi magát, jobb életkörülményeket szeretne.
júl. 4
7:45
Elsüllyedt egy komp Mianmarban (FigyelőNet)
Elsüllyedt egy komp pénteken Mianmarban (volt Burma), az Iravádi folyó deltájában, az állami média szerint a balesetben 38 ember meghalt.
júl. 4
7:48
Harmincnyolc halott egy mianmari kompbalesetben (origo.hu)
júl. 4
7:48
Vladimír Meciar szerint Soros György 20 millió dollárt költött az ő megbuktatására (ma.hu)
Utoljára 1998 előtt, Vladimír Meciar kormányzása idején volt olyan hangos szócsata a szlovák parlamentben, mint csütörtökön este, amikor ismét Meciar kiabált és azt állította, hogy Soros György, a magyar származású amerikai üzletember 20 millió dollárt költött az 1998-as szlovákiai kormányváltásra, véget vetve közel egy évtizedes hatalmának.
júl. 4
7:57
Tűzharc Dél-Oszétiában: két halott (Népszava)
Két ember meghalt, hatan megsebesültek Dél-Oszétiai grúziai szakadár tartományban péntekre virradóra kitört tűzharcban. A grúz hatóságok és a szeparatisták egymást vádolják a történtekért.
júl. 4
7:57
Olcsó útnak... terrorcsoport a vége (DunaTV)
Kispénzű lengyel diákok azt hitték, hogy rájuk kacsintott Fortuna, amikor jelentkeztek egy fejenként öt fontért (1600 forint) meghirdetett autóbuszos turistaútra Párizsba.
júl. 4
7:57
Kétnapos balkáni-csúcsot tartanak az euroatlanti integrációról (Hír 3)
Croatia Summit 2008 elnevezéssel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik pénteken a horvátországi Dubrovnikban. A részt vevő európai és észak-amerikai döntéshozók egyebek mellett a nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációjáról tárgyalnak. Magyarországot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök képviseli. A nyugat-balkáni kormányfők mellett a V4-es országok is magas szinten képviseltetik magukat, ott…
júl. 4
7:59
Robbanás történt Minszkben egy ünnepi koncerten (Hír 3)
Legalább 50-en megsebesültek pénteken hajnalban Minszkben pokolgép robbanásától egy szabadtéri koncerten - közölték fehérorosz egészségügyi illetékesek. A koncertet az ország függetlenségi napja alkalmából rendezték a fehérorosz főváros hősi emlékművénél. A helyi rendőrség szóvivője "huligánakciónak" nevezte a robbantást, amelynek 20 sebesültjét kórházba szállították. Orosz sajtóértesülések…
júl. 4
8:06
Belehalt a fejelésbe a veterán focista (inforadio.hu)
Focimeccs közben kapott agyvérzést egy brit üzletember. A veterán játékos azután kezdett fejfájásra és nyakmerevedésre panaszkodni, hogy belefejelt a labdába. A pacemakerrel élő családapa három nap múlva halt meg a kórházban.
júl. 4
8:06
Meciar üvöltözött a szlovák parlamentben (Index)
A volt kormányfő szerint Soros György 20 millió dollárt költött az ő megbuktatására.
júl. 4
8:06
A visszatérő (Népszabadság)
Szerda este, szabadulásának első pillanataiban, a kolumbiai főváros melletti Catam légi bázison tévések, újságírók hada előtt örömkönnyekkel küszködve Ingrid Betancourt üzenetet intézett volt fogva tartóihoz, a FARC gerilláihoz, hogy engedjék el valamennyi túszukat, kössenek békét a kormánnyal, vessenek véget a négy évtizede tartó háborújuknak.
júl. 4
8:15
Kézigránátot dobtak az afgán rendőrökre (Népszava)
Nyolc rendőrt öltek meg a tálibok a dél-afganisztáni Kandahár tartományban egy ellenőrző pontnál - közölték pénteken a helyi hatóságok.
júl. 4
8:21
Történelmi légi járat Kína és Tajvan között (FigyelőNet)
Rendszeres légi járatok közlekednek immár Kína és Tajvan között: ötven év óta az első menetrendszerinti járat pénteken szállított közel háromszáz utast a kínai Kantonból (Guangzou) Tajpejbe.
júl. 4
8:23
Koncerten robbantottak Minszkben (FigyelőNet)
Robbanás történt péntek hajnalban Minszkben egy szabadtéri ünnepi koncerten, amelyen részt vett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, a detonációban megsebesült 37 ember.
júl. 4
8:24
Vesztett a YouTube: ki kell adni a felhasználók adatait (inforadio.hu)
Messzemenő következményei lehetnek szerte a világon egy, a YouTube videmegosztó portállal szembeni bírói ítéletnek. Eszerint a tulajdonos Google-nak lehetővé kellene tennie, hogy a Viacom nevű médiaóriás - többek közt a Paramount Pictures és az MTV tulajdonosa - hozzáférjen a feltöltött videók és a felhasználók adataihoz.
júl. 4
8:24
Két halott egy tűzharcban Dél-Oszétiában (Index)
A grúz hatóságok és a szeparatisták egymást vádolják.
júl. 4
8:26
Már alsó tagozatban is kellene filozófiát tanítani (inforadio.hu)
A filozófia segítségével lehet leginkább kritikus, gondolkodó állampolgárokat nevelni - állítják brit tudósok, akik már az általános iskola alsó tagozatától bevezetnék a tárgy oktatását. Úgy gondolják, a filozófia tárgyi tudás nélkül is képes fejleszteni az érvelés képességét.
júl. 4
8:33
Fejcserés támadás a McCain-kampányban (Kitekintő)
McCain kampánycsapatának hirtelen átalakítására szerdán került sor, miután kampányon kívüli republikánusoktól hetek óta csak a panaszokkal bombázták a stábot.
júl. 4
8:33
Az olaszok a háborúban (huszadikszazad.hu)
[1911. november] Aggastyánokat, asszonyokat és gyermekeket meztelenül, összekötözve hurczoltak végig az város utczáin...
júl. 4
8:42
„Huligánakció”: pokolgép robbant Minszkben (hvg.hu)
Legalább 50-en megsebesültek pénteken hajnalban Minszkben pokolgép robbanásától egy szabadtéri koncerten – közölték fehérorosz egészségügyi illetékesek.
júl. 4
8:42
A rezervátumokból is kiirtják a tigriseket (inforadio.hu)
Nemrég még a tigrisek biztos menedékének számított a nepáli Suklaphanta vadrezervátum, az utóbbi hónapokban azonban meredeken csökkenni kezdett a hatalmas ragadozók száma, minden bizonnyal az orvvadászok miatt.
júl. 4
8:42
Tűzharc Dél-Oszétiában (Népszabadság)
Dél-Oszétiában fegyveres erők általános mozgósítását rendelték el a szeparatista terület hatóságai pénteken a grúz erők éjszakai támadását követően, amelynek a legfrissebb adatok szerint három halottja volt.
júl. 4
8:42
Kómába esett a brit hírszerzés vezetője (origo.hu)
júl. 4
8:51
Kómában a brit hírszerzés vezetője (Népszava)
Súlyos betegen, kómás állapotban szállították kórházba a brit hírszerzési tevékenység legfőbb kormányzati összehangoló szervezetének vezetőjét.

Keresés