Maradnak a magas élelmiszerárak, az agrárkutatók szerint ezen csak az változtatna, ha az Európai Unió beengedné az olcsó importot, vagy csökkentenék az élelmiszerek adóterhét.
Az OTP Bank is alkalmassá tette rendszerét arra, hogy kezelni tudja az elektronikus cégiratokat - derül ki a hitelintézet közleményéből. A fejlesztésre azért volt szükség, mert július elsejétől a cégbíróságok az új vállalkozások alapítását és a már működő cégek adatainak változását kizárólag elektronikus úton intézik. Az OTP ügyfelei a bank honlapján keresztül tölthetik fel vagy egy központi…
Fogalma sincs miért kellett volna június 25-én megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt - mondta lapunknak Civin János, a tőzsdén is jegyzett Humet Nyrt. elnöke. Állítása szerint eddig bármilyen ügyben is idézték, mindig pontosan megjelent a bíróságon, vagy időben kimentette magát. Azt is csak a nála érdeklődő újságíróktól tudta meg, hogy a rendőrség egy bírói elővezetési paranccsal…
A Mol április 23-i közgyűlésének valamennyi határozatát hatályon kívül helyeztetné az OMV abban a perben, melyet a magyar olajipari vállalat ellen indított - derült ki a Mol közleményéből. Az ügyben a Fővárosi Bíróság az első tárgyalási napot január 21-ére tűzte ki. Az OMV még május 19-én jelentette be, hogy beperli a Molt, mivel a társaság közgyűlésének határozatait olyan részvényesek - köztük a…
Veres János pénzügyminiszter azt kéri a Fidesztől, jelölje meg pontosan, honnan pótolná az általa javasolt áfacsökkentés miatt a költségvetésből kieső 300 milliárd forintot. Az üzemanyag- és élelmiszerárak száguldásának a miniszterelnök is gátat szabna - de nem tudni, miként.
Ötvennégy éves mélypontjára zuhant a General Motors (GM) részvényeinek árfolyama a New York-i tőzsdén, miután a Merril Lynch bankház elemzői meglehetősen sötét jövőt jósoltak az Egyesült Államok legnagyobb autógyártójának. Szerintük a cégnél vészesen gyorsan fogynak a tartalékok, elsősorban a hihetetlen magasságokba emelkedett üzemanyagárak következtében drasztikusan visszaeső kereslet miatt.
Egyre közelebb kerül céljához a Ryanair, amely szintén ír vetélytársát, az Aer Lingust szeretné bekebelezni. Európa legnagyobb diszkont-légitársaságának már csak 0,01 százaléknyi Aer Lingus-részvényt kell megszereznie ahhoz, hogy a 30 százaléknyi pakett birtokában végre nyilvános vételi ajánlatot tehessen kiszemelt áldozatára.
Tévedés lenne azt hinni, hogy az ellenzéki politikusok által benyújtott törvényjavaslat jelentősen befolyásolná az inflációt. Hiába csökkent 2006 elején is az élelmiszerek áfája, a kereskedők azt nem érvényesítettek az árakban. Az üzemanyagok adójáról Brüsszelben a döntést elhalasztották. A távhő árának csökkenése pedig csekély hatással van az árindexre tudtuk meg a KSH-ban , 0,15 százalékos…
Több mint egy mázsányi meggyet öntött tegnap néhány termelő a Parlament elé, hogy az alacsony felvásárlási ár miatt tiltakozzon. Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója miután közölte, hogy ez nem tüntetés, hanem sajtótájékoztató, amelyet a rendőrségnek is bejelentettek, így ez alkalommal őt nem fogják igazoltatni elmondta: a gazdák nem tudják elfogadni, hogy a felvásárlók és a feldolgozó…
Bár a MÁV Biztosító Egyesület (ÁBE) ügyfeleinek sorsa ma még bizonytalan, nagyon fontos, hogy befizessék a harmadik negyedévi kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat mondta el Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Hozzátette: a biztosító már a múlt héten eljuttatta, így az ügyfelek várhatóan ezen a héten kézhez is kapják a harmadik negyedévi díjról…
A magasan tanyázó alapkamat nem csak a külföldi befektetőknek lehet vonzó, hanem a hazai "kishalaknak" is. Mi újság az akciós betétekkel? Körbenéztünk a bankok házatáján
A nyári idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódóan június 30-tól augusztus 25-ig, nyolc héten át nyolc hatóság összehangolt ellenőrzéseket végez az Észak-magyarországi Régió területén - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának.
Az elmúlt egy hétben hullámvasúton érezhették magukat a General Motors részvényesei, a legnagyobb amerikai autógyár papírjainek értéke 54 év után először esett 10 dollár alá a tőzsdén. Ennek köszönhetően most nem is a vártnál jobb eladási adatok álltak a középpontban, hanem az, hogy a vállalat kifogyhat a pénzből - írja az msnbc.com.
Az osztrák ígéretek ellenére mégsem nyílt meg a zöldhatár a magyar-osztrák szakaszon a foci Európa-bajnokság befejezésének másnapján. Ausztria még a vártnál is többet keresett a tornán
Gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.
A Franciaországban már ötven éve működő munkavállalói megtakarítás modelljét ültetné át a hazai gyakorlatba a Munkástanácsok Országos Szövetsége; ennek lényege, hogy a dolgozók részesülnek a vállalat ...
Átültetné a hazai gyakorlatba a Franciaországban már ötven éve működő munkavállalói megtakarítás modelljét a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ennek lényege, hogy a dolgozók részesülnek a vállalat pénzügyi eredményéből - írja a Magyar Nemzet.
Rekordot dönthet idén a televíziós választási hirdetésekre költött összeg az Egyesült Államokban, elérheti a 800 millió dollárt - számolt be a The Washington Times.
Több mint 10 millió euróért tesztpályát épít Veszprém közelében a Continental AG, és néhány év alatt 100 új munkahelyet teremt képzett dolgozók és mérnökök számára - írja a pénteki Világgazdaság. Az elkövetkező években modern mérnöki központtá fejlesztik a magyarországi bázist.
A szlovák pénzügyminisztérium és a jegybank csütörtökön nem kívánta kommentálni azt Bloomberg amerikai hírszolgálati iroda által közölt értesülést, miszerint az EU központjában más koronaátváltási árf...
A társadalmi különbségek növekedésére, életminőségük romlására és az esélyegyenlőség további csorbulására számít a következő évtizedekben az európai polgárok zöme. A magyarok az unión belül nem számítanak különösen borúlátónak, de az új tagok között mi vagyunk a leginkább pesszimisták - ismerteti a legújabb Eurobarometer-felmérést a Világgazdaság.
A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély esetleges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.
Óvatosságra intenek a Népszabadság megkérdezte gazdasági szakemberek a minimálbér-emeléssel kapcsolatban, ami a segély esetleges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.
A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély lehetséges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.
Ötvennégy éves mélypontjára zuhant a General Motors (GM) részvényeinek árfolyama a New York-i tőzsdén, miután a Merril Lynch bankház elemzői meglehetősen sötét jövőt jósoltak az Egyesült Államok legnagyobb autógyártójának. A bajokat főleg az üzemanyagárak miatt visszaeső kereslet okozza - olvasható a Népszabadságban.
Elégedett az Európa-bajnokság gazdaságélénkítő hatásával Bécs város vezetése - írja a Világgazdaság. A lap emlékeztet: a kontinensviadalt megelőzően Ausztriában azt jósolták, hogy a háromhetes esemény 263 millió eurós nettó többletköltést generálhat, az ország GDP-jét pedig 0,15 százalékkal, azaz 321 millió euróval dobhatja meg. A tényleges számok azonban feltehetőleg az előrejelzéseket is…
A szlovák pénzügyminisztérium és a jegybank csütörtökön nem kívánta kommentálni azt a Bloomberg amerikai hírszolgálati iroda által közölt értesülést, miszerint az EU központjában más koronaátváltási árfolyamot szeretnének az euróra, mint Szlovákia.
A kisebbségi kormányzással együtt beköszöntött a bársonyos reformkor is. Amit az elmúlt két évben heves vérmérséklettel elkezdtek átalakítani, azt az elmúlt két hónapban igyekeztek visszafordítani. Úgy tűnik, ugrott az egészségügyi, az oktatási, az adó- és a nyugdíjrendszer átalakítása. Hogy mit jelent ez pontosan? Összefoglaltuk.
Az Európai Központi Bank kamatemelése után kissé erősödött ugyan a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, de nem tudott tartósan 20 ezer pont fölött maradni
Csaknem két dollárral 145,85 dollárig emelkedett az olaj tőzsdei jegyzése New Yorkban. E közben itthon az OMV egy pert indított, egyet pedig elvesztett.
A Gazdasági Versenyhivatal nem talált bizonyítékot arra, hogy több brókercég előzetesen egyeztetett volna, így megszüntette a kartellgyanúval indított eljárást
A Franciaországban már ötven éve működő munkavállalói megtakarítás modelljét ültetné át a hazai gyakorlatba a Munkástanácsok Országos Szövetsége; ennek lényege, hogy a dolgozók részesülnek a vállalat pénzügyi eredményéből - írja a Magyar Nemzet.
Baló György műsorvezető, Medveczky Balázs a köztévé alelnöke, és Kósa-Somogyi György az m2 műsorigazgatója először száll ringbe Rudi Zoltán márciusban megürült tévéelnöki székéért, legalábbis ők is me...
Felfüggesztették a hónap végéig a postai kézbesítők sztrájkját. A felfüggesztésről azt követően döntöttek a szakszervezetek, hogy eredménnyel zárult a Magyar Posta Zrt. és a Kézbesítők Szakszervezete, valamint a Postai Érdekvédelem '92 szervezet között az egyeztetés csütörtökön - közölték egybehangzóan a posta és az érdekvédelmi szervezetek illetékesei az MTI-vel.