2008. július 26. szombat

júl. 26
0:03
Az Auchan egyeztetne a tejesekkel (Népszabadság)
Folytatódik a pénteken megkezdett demonstrációs egyeztetés a hús-, baromfi- és tejtermelők között. Egyelőre csak a tejesek számára fontos, hogy augusztusban, akár a hipermarketek előtti tüntetéssel kikényszerítsék: magyar tejet vásároljanak a láncok beszerzői. Az Auchan máris jelezte egyeztetési szándékát.
júl. 26
0:07
Tarolt az Antenna Hungária (Népszabadság)
Még az idén elindul hazánkban a földfelszíni terjesztésű, tehát egyszerű tetőantennával fogható digitális rádió- és televíziós szolgáltatás. A pályázaton mindent vitt az Antenna Hungaria (AH) Zrt.
júl. 26
0:11
Zsákutcába ért a biciklitender (Népszabadság)
A Magyar Posta szerint képtelen teljesíteni a 4700 bicikli leszállítására vonatkozó vállalását a tendernyertes Cronopont Kft., ezért felmondja a vele kötött szerződését, és új közbeszerzési pályázatot ír ki. A győri cég ezt cáfolja, ők ugyanazt a kerékpárt határidőre le tudnák gyártatni, csak nem Szlovéniában, hanem Esztergomban.
júl. 26
0:15
Röviden (Népszabadság)
júl. 26
0:19
Totálkáros a MÁV Biztosító (Népszabadság)
Amint kiderült, hogy a pénzügyi felügyelet csak októbertől engedné új biztosítóhoz a MÁV ÁBE ügyfeleit, az élelmesebb autósok máris előálltak néhány ötlettel, hogyan lehetne mihamarabb megszabadulni attól az egyesülettől, amelynek bármelyik pillanatban elfogyhat a pénze, s tagjaival fizettetné meg az okozott károkat.
júl. 26
0:23
Büntetik a csekkes számlafizetést (Népszabadság)
Többletdíjakkal próbálják áttéríteni a távközlési szolgáltatók fogyasztóikat az átutalással történő számlafizetésre. Miközben a UPC a múlt héten magyarázkodni kényszerült, miért is vetett ki a sárga csekkel fizető ügyfeleire 96 forint többletdíjat, másik két szolgáltató, a Pannon és az Invitel is úgy módosította üzletszabályzatát, hogy külön díjat ró a csekkel fizető ügyfeleire.
júl. 26
0:27
Sztrájkba lépnek a Lufthansa dolgozói hétfőn (Népszabadság)
Hétfőn sztrájkot kezd a Lufthansa valamennyi dolgozója, miután a szolgáltatásban dolgozók szakszervezeti szövetségének, a ver.di-nek a kezdeményezésére a tagság több mint 90 százaléka döntött a munkabeszüntetés mellett.
júl. 26
0:31
GO 4: szerepcsere barátok közt (Népszabadság)
Felszámolják a GO 4 Travel Utazásszervező Kft.-t, egy hasonló nevű cég azonban működik a piacon. A GO 4 Travel International Kft.-nek a névhasonlóságon és közös munkatársakon túl nincs köze egymáshoz, többségi tulajdonosa viszont a korábbi cégtől átigazolt Konta Barbara, a Barátok közt teleregény egykori szereplője.
júl. 26
6:09
Megnyitotta a kétszázadik fiókját az Erste Bank (Bankkártya.hu)
Újabb fiókot nyitott 2008. július 21-én Budapesten, a Váci út 33. szám alatt az Erste Bank. Az új fiók a pénzintézet országos hálózatának kétszázadik tagja, a készpénzkiadó automaták száma pedig elérte a négyszázat.
júl. 26
7:33
A hadsereg akarja a Megyeri hídat (piacesprofit.hu)
A Megyeri híd jogerős építési engedélye tartalmazza azt a kikötést, hogy egy kis hidat is meg kell építeni. Utóbbinak a katonaság zöld utat adott.
júl. 26
7:39
Honnan kaptak pénzt a román nemzetiségi bankok? (huszadikszazad.hu)
[1913. első félév] A fővárosi pénzintézetek egyforma közönnyel viseltettek a román és magyar bankok iránt egyaránt. A román bankok azonban segitettek magukon...
júl. 26
8:15
VOSZ: adócsökkentés nélkül elmaradhat a béremelés (Hírszerző)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírlap pénteki száma.
júl. 26
8:27
A bankár, akit a kantinosnő buktatott le (mfor.hu)
Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában ezúttal egy régi csalást elevenítünk fel. Manapság, mikor egyre-másra derülnek ki bankáraink és egyéb, éteri magasságokba emelkedett vezetőink piszkos ügyei, nem árt tisztában lenni azzal - e tekintetben sincs semmi új a nap alatt...
júl. 26
8:33
A tagositás gyakorlata (huszadikszazad.hu)
[1913. június] A földmivelésügyi miniszter azt is megállapitja, hogy a községben levő közlegelő kielégiti-e a község állattenyésztési érdekeit és hogy nem kell-e a közlegelőt nagyobbitani...
júl. 26
8:45
Törvény védi a pórul járt utasokat (origo.hu)
A nyaralási időszak kellős közepén, szinte már menetrendszerűen, idén is beindult az utazási irodák csődszezonja. A minap törölték a Horvát Utazás Irodát, de a közelmúltban problémák adódtak a tavaly megszűnt Bella Tours tulajdonosi köréhez köthető másik irodánál is. Mit tehetnek ilyenkor a pórul járt utasok, és vajon mire elegendő a jogszabály által előírt vagyoni biztosíték?
júl. 26
8:47
Kevesebb a biztosítás nélküli potyautas (origo.hu)
Az adóhatóság ismét értesítő levelet küld azoknak, akik az egészségügyi szolgáltatók jelzése alapján nem rendelkeznek érvényes biztosítási jogviszonnyal. Az idei évben eddig 134 ezer személy akadt fenn az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellenőrző rendszerén. Jó hír ugyanakkor, hogy a "potyautasok" száma egyre kevesebb.
júl. 26
9:03
Rendelet a pálinkáról (Népszabadság)
Pálinkát csak Magyarországon termett gyümölcsből, törkölypálinkát pedig csak itt termett szőlő törkölyéből lehet előállítani - tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési- valamint a szociális és munkaügyi miniszter rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
júl. 26
9:03
Ázsiában szagosít az Unilever (origo.hu)
Kínos kérdés a testszag, de nem a világ egyik legnagyobb vállalatának, az Unilevernek. A cég ugyanis most a Magyarországon is forgalmazott Axe-szal és Rexonával meghódítaná Ázsiát is. A briteket és az oroszokat már lenyűgözték, mindkét nemzetnél a büszkeségre és a paranoiára apellálva. Japán kemény dió volt a vezetés szerint.
júl. 26
9:09
Magyar Hírlap: adócsökkentés nélkül elmaradhat a béremelés jövőre (Hír 3)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírlap pénteki száma. Ha a kormány olyan adócsomagot tesz le az asztalra, amely érdemben nem csökkenti a bérterheket, akkor a munkaadói szervezetek a további érdekegyeztetéseken sem lesznek partnerek.…
júl. 26
9:15
Vérszegény lesz a magyar adóreform (FigyelőNet)
Szakmai és politikai konszenzus híján 2008 nyarán nagyon kicsi az esélye a magyar adórendszer komolyabb átalakításának. Sokan és lelkesen ugrottak neki 2007 elején az újabb magyar adóreform előkészítésének, de végül valamennyi javaslat a fiókban végezte – erről olvashatnak a Figyelőben.
júl. 26
9:15
A luxust keresik a külföldi turisták (Index)
A nyugat-dunántúli régióban az ötcsillagos hotelek forgalma nőtt a leginkább.
júl. 26
9:15
Ezeket az utakat kerülje hétfőtől! (privatbankar)
Hétfőtől újabb három helyen kezdődik útfelújítás a fővárosban, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani.
júl. 26
9:24
Most éves díj nélkül igényelhetők az RTL KLUB kártyák (Bankkártya.hu)
A K&H Bank által kibocsátott RTL KLUB kártyák most első éves díjmentességgel igényelhetők.
júl. 26
9:33
Gyurcsány: Jobbak lettek az esélyeink (privatbankar)
Elsősorban politikai választ igényel a szélsőjobb kérdése Magyarországon, ezt kell, hogy támogassa az igazságszolgáltatás és a rendvédelem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában.
júl. 26
9:35
Ha elmarad az adócsökkentés, béremelés sem lesz (privatbankar)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírl...
júl. 26
9:39
Makroadatokon szárnyalt New York (Napi Online)
júl. 26
9:39
Biobummot robbantottak ki (piacesprofit.hu)
Az Európai Bizottság a bioélelmiszereket és a biogazdálkodást népszerűsíti új kampányában. Ökológiai gazdálkodást a természetért és az emberekért.
júl. 26
9:42
Rendelet született a pálinka és törkölypálinka előállításáról (Hír 3)
Pálinkát csak Magyarországon termett gyümölcsből, törkölypálinkát pedig csak itt termett szőlő törkölyéből lehet előállítani - tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési- valamint a szociális és munkaügyi miniszter rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. További feltétel a magyarországi cefrézés, párlás, érlelés és palackozás is. Egyik fajta pálinka készítésénél sem lehet…
júl. 26
9:44
Az országos vendégforgalom 18 százalékát Nyugat-Dunántúlon mérték (Hír 3)
Az országos vendégforgalom 18 százaléka a Nyugat-Dunántúlon realizálódott az idén az első öt hónapban: január-májusban 458,7 ezer vendég összesen 1,3 millió éjszakát töltött el a régióban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából. Az év első öt hónapjában az ország kereskedelmi szálláshelyein 2,6 millió vendég 6,2 millió éjszakát töltött el. A vendégek…
júl. 26
9:45
Ismét több mint százezren keltek át Röszkén (Metro)
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen
júl. 26
9:45
Az üzleti záróóra (huszadikszazad.hu)
[1913. első félév] A nyilt árusító üzleteket (boltokat) az azokhoz tartozó irodai és raktárhelyiségekkel együtt este 8 órától reggel 6 óráig zárva kell tartani, mely idő alatt az üzleti alkalmazottakat foglalkoztatni tilos...
júl. 26
9:51
Távfűtés: szociális összeomlás fenyeget? (privatbankar)
Szociális összeomlás fenyeget, ha nem történik társadalmi szemléletváltás a távfűtéssel kapcsolatban - mondta Szanyi Tibor, MSZP-s országgyűlési képviselő a Népszabadságnak.
júl. 26
9:53
Órákat kell várni Röszkénél (privatbankar)
Négyórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, akik Magyarországra Röszkénél akarnak belépni; elindultak ugyanis a szabadságukat befejező török és szerb vendégmunkások vissza Nyugat-Európába dolgoz...
júl. 26
9:55
Az Adrián is megjelentek a mérgező algák (privatbankar)
Egy mérgező trópusi alga, a Caulerpa racemosa fenyegeti a dél-dalmáciai Dubrovnikkal szemben fekvő Lokrum szigetét, a helybéliek kedvenc kirándulóhelyét.
júl. 26
10:09
Háromszor annyi eső esett, mint máskor (privatbankar)
Néhol háromszor annyi eső esett az ország északi részén az idén nyáron, mint amennyi ilyenkor megszokott. Július vége hűvösebb a szokásosnál, jelenleg 4-7 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet a sokévi átlagnál.
júl. 26
10:11
Gazdasági Egyeztető Fórum alakul (privatbankar)
Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött a kormány pénteki ülésén - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Elmondta: a fórumnak javaslattevő, véleményező...
júl. 26
10:15
Adócsökkentés nélkül elmaradhat a béremelés jövőre (ma.hu)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírlap pénteki száma.
júl. 26
10:15
A bürokrácia miatt akadozik a távhőprogram (origo.hu)
Egy hónapja maradt a kormánynak, hogy a távhőszolgáltatás problémáira adott szocialista frakcióválaszokat kidolgozza, a munka azonban akadozva halad. Szanyi Tibor, a távhőügyekért felelős politikus szociális összeomlástól fél - írja a Népszabadság.
júl. 26
10:15
Hétfőtől újabb forgalomkorlátozások a fővárosban (Hír 3)
Hétfőtől három helyen, a VIII. kerületben a Népszínház utcában, a IX. kerületben a Mester utcában, a XVI. kerületben a Baross Gábor utcában kezdődnek útfelújítások, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani. A Népszínház utcában hétfőtől a Teleki tér és a Fiumei út közötti szakaszon kezdik meg a burkolatfelújítást, ezért a forgalmat időszakosan a villamossínekre terelik. Ezzel egy időben 30…
júl. 26
10:27
Ha elérjük a káoszpontot, mindennek vége (privatbankar)
Ha közösen nem teszünk meg mindent a fenntartható fejlődés érdekében, a globális klímaváltozás olyan ütemben fog felgyorsulni, hogy visszafordíthatatlan következményei az emberi létet is veszélybe sodorhatják.
júl. 26
10:29
Olcsóbb lesz az idei augusztus 20. (privatbankar)
Budapesten három helyszínen, a Kossuth téren, a Hősök terén és az Andrássy úton várják augusztus 20-án egész napos programmal az ünnepelni, illetve szórakozni vágyókat.
júl. 26
10:39
Vidéki városok pénzszükséglete (huszadikszazad.hu)
[1913. június] A kötvénykibocsátás joga magában még normális időben sem föltétlen alkalmas arra, hogy városaink hitelügyét megjavitsa; olyan pénzfeszültségben pedig, a milyenben most vagyunk, éppenséggel gyönge orvosszer...
júl. 26
10:45
Kibékült a király és az elnök (privatbankar)
Kezet fogott és kibékült egymással pénteken a venezuelai elnök és I. János Károly spanyol király. A két államfő először találkozott személyesen azóta, hogy tavaly novemberben az uralkodó egy nemzet...
júl. 26
10:51
Emelik a minimálbért Romániában (Adózóna)
A román kormány pénteken megegyezett a szakszervezetekkel arról, hogy októbertől 8 százalékkal 540 lejre (1 lej=64,79 forint) nő a havi minimálbér, ami 2009. január 1-től 600 lejre tovább emelkedik.
júl. 26
10:53
Ha nincs járulékcsökkentés, nincs béremelés sem (Adózóna)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - értesült a Magyar Hírlap.
júl. 26
10:57
Az eddigi legdurvább gázár-emelés vár a németekre (Hírszerző)
Több mint 100 lakossági földgáz-szállító cég emeli az energia árakat Németországban szeptembertől. A szakemberek szombaton nyilvánosságra hozott kalkulációi szerint ez a német háztartásoknak évente átlag 60 ezer forintos plusz terhet jelent.
júl. 26
11:00
Kényszeraratás az ár miatt (vg.hu)
Áradnak a Tisza mellékfolyói az ország északkeleti részén, a Hernádon harmadfokú készültséget rendeltek el pénteken. A védekezést nehezíti, hogy a térségben további esőzések várhatóak.
júl. 26
11:02
Nincs megtakarítható pénze a magyarok hatvan százalékának (vg.hu)
Nem képes féretenni egy fillért sem a magyarok hatvan százaléka – derül ki egy friss felmérésből. De akiknek van megtakarításuk, azok sem fektetik be szívesen a pénzüket, inkább a szekrény mélyén tartják.
júl. 26
11:03
Semmi baja Karadzsicsnak (privatbankar)
Legkorábban hétfőn adhatják ki a szerb hatóságok a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt.
júl. 26
11:03
Utazás és pénznyeremények az OTP bankkártyás nyereményjátékában (Bankkártya.hu)
Aki most használja OTP MasterCard bankkártyáját, már alacsony összegű kártyás vásárlás esetén 1 millió forintos utazási utalványt, vagy 50 ezer forintos Meglepetéskártyát nyerhet.

Keresés