A január-májusi reálkereset - 6,9 százalékos infláció mellett - 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a statisztikai hivatal.
Igencsak kinőtte magát az elmúlt években a Kék szalag vitorlásverseny. Ha összejön a nevezési rekord, akkor becslések szerint több mint kétmilliárd forint úszik majd a magyar tengeren. Amennyiben valakit a látvány elvarázsol, és megkívánja a vízi életet, annak első körben nem kell csillagászati összegekkel számolnia, ám ha saját hajót szeretne, az már vastag pénztárcát igényel.
Ultimátumot adtak a felvásárlóknak a gazdák: amennyiben a dinnyekereskedők péntekig nem emelik felvásárlási áraikat kilónként 30 forintra, blokád alá veszik a telephelyeiket. Az Auchan parkolójában lezajlott dinnyeborogatós akcióik már sikerrel jártak. Tegnap délután megállapodtak a termelők az áruház illetékeseivel arról, hogy az áruházlánc 65 forintért adja a görögdinnye kilóját.
Ingatag lábakon áll a hazai fapados légi piac, tegnap ugyanis a tavaly ősszel érkezett Ryanair bejelentette: télen mintegy másfél hónapra felfüggeszti működését Krakkó, Palma de Mallorca, Salzburg, London Stansted és Budapest repülőterén. A legnagyobb európai fapados november 4. és december 19. között szünetelteti a ferihegyi járatait.
Még nagyobb inflációt, gyorsabb bérnövekedést és az eddigieknél kisebb hiányt vár a pénzügyi tárca. A lanyhuló nemzetközi konjunktúra ellenére viszont nem csökkentette a növekedési várakozását.
Elhamarkodott módon nyilatkozott tegnap a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője a makrogazdasági mutatók alakulásáról. Mielőtt Veres János pénzügyminiszter tudatta volna, hogy 4 helyett 3,8 százalékos lehet az idei GDP-arányos államháztartási hiány, Szijjártó Péter közölte: megint trükközik a kormány, hiszen a későbbi osztogatásra tartalékol.A Fidesz szóvivője szerint a kormány trükközik a…
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön feljavította a globális gazdaságnövekedésre vonatkozó várakozását, de továbbra is azzal számol, hogy tavalyhoz képes kisebb lesz a bővülés.
Szabó Erik önkormányzati képviselő és Szentpétery Csaba, a Budapest Bank (GE Money Bank) vezérigazgató-helyettese, a lakossági üzletág vezetője 2008. június 23-án, hétfőn ünnepélyes keretek között megnyitotta a bank legújabb, győri fiókját. A megnyitó alkalmából egy helyi oktatási intézmény szakképzési támogatásban részesült.
Automata életmentő defibrillátort (AED) telepített a CIB Bank debreceni központi fiókjába - elsőként a magyarországi pénzintézetek közül. További gépek átadása és beüzemelése folyik, június végéig három vidéki fiókban - Pécsett, Szegeden és Szombathelyen -, július elején pedig a CIB Csoport hat fővárosi központi épületében.
A szükséges engedélyek megszerzését követően az Intesa Sanpaolo és a JSC Pravex-Bank („Pravex”) meghatározó befolyással rendelkező tulajdonosai között ma lezárult a Pravex adásvétele. A 2008. február 4-én létrejött megállapodásnak megfelelően a Pravex az Intesa Sanpaolo kizárólagos tulajdonába kerül 493 millió euró kifizetése ellenében, amely magában foglalja az időközben végrehajtott tőkeemelés…
Dr. Bács Márton alpolgármester és Fodor Tamás, a Budapest Bank lakossági értékesítési vezetője ünnepélyes keretek között megnyitotta a bank legújabb, Bartók Béla úti fiókját Budapesten. A megnyitó alkalmából egy helyi oktatási intézmény szakképzési támogatásban részesült.
Minden idők legmagasabb aranyárával, unciánként 2300 dollárral számol hosszú távon a nemzetközi Erste Bank csoport legújabb elemzése, amelynek megállapítása szerint a világgazdaság gyengélkedése arra ösztönzi a befektetőket, hogy egyre több milliárd dollárt pumpáljanak nemesfémekbe. A piacot erőteljesen növekvő befektetői érdeklődés jellemzi 2008-ban és azt követően is, az arany ára pedig…
Milyen járulékokat, illetve hozzájárulást kell levonni a havi illetményemből, ha két munkahelyen vagyok határozatlan időre kinevezett közalkalmazott? Nyugdíjba megyek, de vállalkozásomat kiegészítő tevékenységként szeretném tovább folytatni. Milyen teendőim vannak : kell-e adóbevallást, NYENYI-bevallást készíteni? A nyugdíjam megállapításánál a nettó bérem lesz az alap, vagy beleszámolják majd…
Egyes feltételezésekkel ellentétben, melyek az online értékesítés várható dominanciáját vetítik előre a hagyományos üzleti értékesítéssel szemben, a Visa Europe legújabb tanulmánya rámutat arra, hogy a kétféle eladási csatorna a jövőben egymást kiegészítve létezik majd. 2012-2015-re az internetes értékesítés várhatóan közel 20 százalékát teszik majd ki a forgalomnak, a honlapok pedig sokkal inkább…
Mint a korabeli állásfoglalásunkban is írtuk, már ránézésre is túlzó volt az a bírság, mellyel az OTP Bankot sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal. Az összességében 200 millió forintos OTP-bírság mellett a többi (köztük a hitelkártyákban piacvezető) bank csak 1-15 millió forint közötti bírságokat kapott, kivéve az MKB-t, mely egyedül nem lett eddig megbüntetve. A Fővárosi Bíróság elfogadta a GVH…
A SoKo-botrányokban érintett magyar cégek egyszerre perlik a német és a magyar államot. Az itthoni minisztériumoktól és az ügyészségtől 2 milliárdot, a német hatóságoktól közel 100 milliárd forintot követelnek. Eközben a bajor ügyészség is kártérítési igénnyel támad.
Globális élelmiszerválságot idézett elő az Egyesült Államok, miközben azon igyekezett, hogy saját olajfüggőségét enyhítse. Az élelmiszerek a bioetanol-divattól függetlenül is drágulnának, ráadásul a trend tartósnak ígérkezik. Magyarország a számára meggazdagodást ígérő konjunktúrát egyelőre képtelen kihasználni, és esélyeink sem tűnnek jónak: fel kéne támasztanunk a termelőszövetkezeteket.
A Raiffeisen után 2008. július 8-án a CIB is közzétette, hogy ismeretlen személyek - többek között a CIB Bank nevében - valótlan tartalmú szórólap útján olyan nyereményjátékot hirdettek, amelynek feltétele az ügyfél banki folyószámla azonosítójának, valamint PIN-kódjának megadása.
Komolyan megérezheti a kínai szoftverkalózok tevékenységének kártékony hatásait világ legnagyobb szoftvergyártójának számító amerikai Microsoft. A júniusban végződözz pénzügyi évben háromszázmillió dollárt bukott a cég az illegális másolatok miatt.
A nyári szünetben egyre több diák vállal munkát, hogy kiegészítse zsebpénzét, vagy hozzájáruljon tanulmányai költségének fedezéséhez. Miután ők kevéssé jártasak a munkajog világában, fokozottabban ki vannak téve a munkáltatói önkénynek. A legbiztonságosabb diákszövetkezeteken keresztül elhelyezkedni. Cikkünkben áttekintjük a diákmunkával kapcsolatos munkajogi szabályokat.
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a gazdálkodók képviseletében Karsai József megállapodott az áruházlánc vezetésével
A júniussal záródott negyedévről 4,89 milliárd dolláros - az elemzők által vártnál kétszer nagyobb - veszteségről számolt be a Merrill Lynch. A Wall Street harmadik legnagyobb beruházási bankja egyben...
Augusztus elsejétől nem nullaszázalékos lesz a MasterCard-családba tartozó plasztikok esetében a belföldi bankkártyás fizetések után a banknak járó jutalék, az úgynevezett interchange-díj mértéke - mondta a pénteki Napi Gazdaságnak Gauder Milán, a kártyacég ügyfélkapcsolati igazgatója.
[1912. második félév] A Ganz-gyár a Büssing-tipus mellett megszerezte az osztrák Fiat-Werke A. G.-tól is a licenciát, ugy hogy két tipusu teherautomobilok gyártására van joga...
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a dinnyetermesztő gazdálkodók képviseletében Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, a gazdák szószólója megállapodott csütörtökön az áruházlánc vezetésével Budaörsön, az Auchan Magyarország Kft. központjában.
A katasztrófavédelem adatai szerint az országban a fővárost sújtotta a leginkább az éjjeli vihar. Pénteken az ország keleti és déli részén kell zivatarokra, jégesőre számítani
Az amerikai JPMorgan nagybank vártnál jobb eredményei csütörtökön lendületet adtak a nyugat-európai tőzsdéken a pénzügyi részvényeknek. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,7 százalékkal emelkedett zárásra, elérve a 1145,87 pontot. Ilyen nagy emelkedést több mint három és fél hónapja nem ért el.
Csütörtökön erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,2 százalék (27,45 pont) emelkedéssel 2312,30 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 11 446,66 ponton zárt 1,9 százalék (207,38 pont) növekedéssel.
A Microsoft növelni tudta ugyan az adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, de a szakértők által valamivel kisebb mértékben, miközben a vártnál nagyobb lett a bevétele a júniussal záródott negyedévben.
Az amerikai International Business Machines Corp. (IBM), a professzionális számítógépek legnagyobb gyártója a világon, csütörtökön a vártnál kedvezőbb második negyedévi adózott eredményről számolt be, miközben növelte eladásait odahaza és külföldön egyaránt.
A júniussal záródott negyedévről 4,89 milliárd dolláros - az elemzők által vártnál kétszer nagyobb - veszteségről számolt be csütörtökön a Merrill Lynch.
Veres János a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) rendezvényén beszélt a magyar gazdaság előtt álló feladatokról, abból az alkalomból, hogy a legnagyobb iparvállalatok vezetőit tömörítő szervezet megjelentette legújabb, immár tizedik éves jelentését a magyar gazdaságról, az üzleti környezet alakulásáról.
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a felzárkóztatási forrásokból, 2013-ig a források mindössze 3,3 százalékát irányozták elő a kkv-knak - idézi az Európai Bizottság felmérését a pénteki Világgazdaság.
A turisták hiányos ismeretei és felelőtlensége miatt minden évben számos halálos baleset éri a Horvátországban nyaralókat - összefoglalták a tragédiák leggyakoribb okait.
Jelen pillanatban nincs semmilyen garancia arra, hogy a pedagógusok januártól tervezett pótlékemelése miatt nem lesznek újabb elbocsátások - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Pénteken várhatóan szinten marad a forint azután, hogy csütörtökön erősen, közel 1 százalékkal drágult az euróhoz viszonyítva, írta elemzők véleményét idézve pénteken a Dow Jones hírügynökség. A befektetők szerint a forint ezen az új, erősebb szinten maradhat, és az euró a 229-231/forint sávban ingadozhat. A következő hónapban az euróval a 225-235/forint sávban folyhat a kereskedés - mondják.
Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK), az új szabályokat a legfrissebb Magyar Közlöny tartalmazza.