A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette José Antonio Delgado Villart, művésznevén Nonót. A 23 esztendős középpályás 2012-ben U19-es Európa-bajnokságot nyert a spanyol válogatottal, míg a La Ligában 39-szer lépett pályára a Betis játékosaként.
Csütörtökön eldől, hány magyar csapat éri meg az európai kupákban az augusztust (2013-ban egy sem volt, nem lenne példátlan eset), azaz jut tovább a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójába. A Ferencváros és a Videoton jobb eséllyel várja a visszavágóját, mint a hazai pályán vereséget szenvedő MTK és Debrecen. A hét végén az NB I második fordulójára kerül sor, a játéknap…
Az angol női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján az Arsenal idegenben 2–1-re legyőzte városi riválisát, a Chelsea-t. Pedig a vendégek számára rémesen kezdődött a mérkőzés, hiszen a nyolcadik percben a 2007-es Bajnokok Ligája-döntőben győztes gólt szerző Alex Scott harmincméteres hazaadása után a saját kapujában kötött ki a labda – igaz, ehhez kellett Sari van Veenendaal…
Nico Rosberg szerint nemcsak a Formula–1-nek, de a Mercedesnek is jót tesz, hogy a Red Bull ekkora fejlődésen megy keresztül, és izgalmas csatákat vívhatnak ellenük.
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Portland Timbers lelátóján a legutóbbi meccsen Freddy Krueger is feltűnt, méghozzá nem akárhogy. „A legendák sosem alszanak” – írták ki a fanatikus drukkerek.
Ali Ay, a Bursaspor elnöke hétfői sajtótájékoztatóján többek között Dzsudzsák Balázsról is beszélt, és szavaiból az derül ki: nincs az asztalukon hivatalos ajánlat, de valószínűbb a magyar szélső távozása, mint a maradása.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta a 2014-es szocsi téli játékokról lefolytatott vizsgálatának eredményeit, melyek nyomán államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot.
Mint arról beszámoltunk, a Pokémon Go – többek közt – a futballvilágot már meghódította, most pedig az MMA világába is betört, mint azt az alábbi videó is bizonyítja…
Pars Krisztián 71 méter alatti eredménnyel a kilencedik helyen végzett hétfőn kalapácsvetésben a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyen a papírformának megfelelően a világbajnok Pawel Fajdek nyerte a számot.
Márton Anita nem léphetett fel a dobogóra a székesfehérvári Gyulai István Memorial rendkívül magas színvonalú női súlylökő versenyszámában, de eredménye remek: új országos csúcs!
Az eddigi legmagasabb hőmérséklet az eddigi legalacsonyabb tengerszint fölötti magasságon: ez várta a Silk Way-rali résztvevőit hétfőn, amikor Ürümcsiből elindulva Komul felé vették az irányt. A kiszáradt folyómederrel még nem is lett volna bajuk, no de az 55 Celsius-fokos hőmérséklettel...
Massimiliano Allegri, az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy Paul Pogba, az együttes francia válogatott játékosa marad az együttesnél.
A Ferencvárost elhagyó Nagy Ádám új klubja, a Serie A-ban szereplő Bologna FC a 2016–2017-es szezonban a hagyományokhoz igazodva piros-kék hosszanti csíkos mezben szerepel majd hazai pályán, az idegenbeli mez viszont jóval feltűnőbb lett.
Egyre valószínűbb, hogy Lewis Hamiltonnak előbb-utóbb olyan alkatrészt kell cserélni autójában, ami büntetést von maga után. A brit versenyző ezért átgondolva a helyzetét, új ötlettel árt elő a rajtbüntetéseket illetően.
Augusztus 6-án kezdetét veszi a labdarúgó angol FA-kupa A legrégebbi kupasorozatban – amelynek ez lesz a 136. szezonja – 736 csapat vesz részt, az amatőrcsapatoktól kezdve a legnagyobbakig. A Premier League gárdái a harmadik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
A diszkoszvető Kővágó Zoltán és a 110 gátas Baji Balázs egyaránt megnyerte versenyszámát a Székesfehérváron zajló nemzetközi atlétikai versenyen, a Gyulai István Memorialon.
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) helyi és horvát sajtóhírek szerint 2.5 millió euróért szerződtette a Rijeka 23 éves középpályását, Ivan Mocinicet.
Az elmúlt hetekben a sportot is elérte a japán játékgyártó vállalat, a Nintendo által készített Pokémon Go nevű játék. A kanadai focicsapat és az MMA-harcos után újabb labdarúgók választották örömük kifejezésének az új játékot. A finn bajnokságban szereplő RoPS játékosai Robert Taylor gólja után egyedi módon ünnepeltek.
Vlagyimir Putyin, a 2018-as labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó Oroszország elnöke a stadionok építési és felújítási munkálatainak felgyorsítását sürgette hétfőn.
Pótolták a szombaton elmaradt mérkőzést: a Nyíregyháza 4–0-ra legyőzte a Cigándot a két NB II-es labdarúgócsapat hétfői felkészülési mérkőzésén Abaújszántón, ezzel megszerezte a Kamilla-Basa Kupa harmadik helyét.
Cicinho 15 mérkőzésen lépett pályára a brazil labdarúgó-válogatottban, és volt többek között a Real Madrid és a Roma játékosa is. A 36 éves jobbhátvéd azonban vihette volna többre is. Hogy miért nem vitte, arról az ESPN Brasilnak mesélt.
Noha a Premier League-ben szereplő Arsenal- és Tottenham-szurkolók között óriási a viszály és az utálkozás, akad, akiket ez hidegen hagy – ilyen Dany Reid is.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus és Napoli képviselője egyaránt tagadta, hogy a klubok tárgyalnának Gonzalo Higuaín átigazolásáról.
Vasárnap délután félbe kellett szakítani az ecuadori labdarúgó-bajnokság 21. fordulójára kiírt River Plate–Aucas mérkőzést egy óriási méhraj támadása miatt. A szövetség tájékoztatása szerint a meccs 10. percében, 0–0-s állásnál érkezett az állatsereglet és bár a csapatok még néhány percig kint maradtak a pályán, az eset súlyossága miatt a játékvezető elrendelte a találkozó beszüntetését. A…
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona alelnöke, Jordi Mestre azt várja, hogy Luis Enrique vezetőedző új szerződést köt januárban.
Sikerrel vette a Gstaadban zajló férfi tenisztorna 1. fordulóját a hetedik helyen kiemelt orosz Mihail Juzsnij, két szettben legyőzte a hazai Johan Niklest. Az orosz játékos az ellenfele 3:2-es vezetése után a következő kilenc játékból nyolcat megnyert, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a meccset.
Antonio Conte munkamániás, ezt megtudhattuk az első olyan sajtótájékoztatóján is, amelyen már mint a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere vett részt.
Angol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Everton menedzsere, Ronald Koeman készen áll arra, hogy 36 millió eurós ajánlatot tegyen az Európa-bajnok William Carvalhóért.
Az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság előző szezonjának győztese, a Leicester City a nyáron ingyen szerezte meg a Sporting Gijóntól a spanyol Luis Hernándezt. A 27 éves védő ugyan nem a góljairól volt híres pályafutása során, de a legutóbbi,ausztriai edzésen lőtt találatát sokáig emlegetik majd a csapattársai.
Az Egyesült Államok színeiben hetes rögbiben indulhat a riói olimpián Nate Ebner, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots söprögetője.
A hétvégén a Magyar Nagydíjjal folytatódik a Formula–1 2016-os idénye. Ön szerint ki nyer a Hungaroringen? A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton? Mercedeses csapattársa, Nico Rosberg? A ferraris Sebastian Vettel? Vagy más lesz a befutó?
Kisebb fajta Twitter-háború zajlott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Mönchengladbach és az angol élvonalbeli Manchester City között. A „probléma” középpontja a manchesteriek kapusa, Joe Hart volt.
Kilenc párharc visszavágóját játsszák le kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében. A Liepaja–Salzburg mérkőzésen eldől, hogy melyik csapat lehet a Ferencváros ellenfele a selejtező következő körében. Íme, a keddi sportműsor.