Újabb játékossal kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus: a korábban Zalaegerszegen és Újpesten is megforduló Holdampf Gergő a Soprontól érkezik a Szparihoz – tudtuk meg a labdarúgót megszerző NB II-es klub hivatalos honlapjáról.
Kitüntette Klaus Iohannis román miniszterelnök a 70. születésnapját kedden ünneplő Ilie Nastase teniszezőt, a hivatásos férfi játékosok világranglistájának első éllovasát, aki 40 hétig vezette az ATP-rangsort.
A Real Madrid labdarúgócsapata – egyelőre az Európa-bajnokságot megjárt sztárok nélkül – hétfőn érkezett meg Montréalba, ahonnan az edzőtábor után Ohióba utazik a PSG elleni, július 27-i Bajnokok Kupája-mérkőzésre (magyar idő szerint július 28-án, 1.30-kor rendezik a találkozót). A királyiak egyből a hoteljukhoz mentek, a bejáratnál azonban váratlan esemény történt. Egy szelfivadász közös képet…
A Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Thomas Doll szerint veszélyes lenne 0–0-ra játszaniuk a Partizani elleni visszavágón a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében.
Az angol sajtó meglepetésként tálalta, hogy Cristiano Ronaldo nem került be azon három futballista közé, akiket José Mourinho a labdarúgás történetének három legjobb játékosaként nevezett meg.
Kleinheisler László, a magyar válogatott és a Werder Bremen labdarúgója visszatért német klubjához, ahol rögtön munkába is állt. Ennek kapcsán a radiobremen.de készített interjút a középpályással, melyben visszatekintettek az Eb-n mutatott szereplésére, valamint a játékos jövőjére is kitértek.
Egyelőre továbbra is kétséges, hogy az orosz sportolók részt vehetnek-e az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyanis kedden közölte: „megvizsgálja a jogi lehetőségeket” Oroszország kizárásának kérdésében.
Eddig nem volt fedett lelátója a Csákvárnak, de az NB II-es klub közleménye szerint a bajnoki rajtra lesz, így eleget tesznek a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) előírásainak.
Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása a Fradi Tv-nek adott hosszabb interjújában többek között elköszönt korábbi klubjától, a Ferencvárostól, valamint elmondta, miért választotta az olasz élvonalbeli Bolognát.
Az Izraeli Tornaszövetség rendkívüli fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy a jövőben nem tevékenykedhet trénerként a ritmikus gimnasztika kéziszercsapat mellett Ira Vigdorcsik, az Európa-bajnok egység edzője. Vigdorcsik továbbra is a szövetség alkalmazásában áll és felelős a csapat riói felkészülési tervéért, ám nem dolgozhat a tornászokkal. A rendkívüli bizottság összehívására azt követően…
Mint arról beszámoltunk, szövetségi kapitányt keres a Belga Labdarúgó-szövetség (KBVB), miután az Európa-bajnokság után szerződést bontott Marc Wilmotsszal. Az olasz válogatottal világbajnoki aranyérmet nyert Marcello Lippi is a jelöltek közé kerülhet – de a lehetőség (szinte) mindenki előtt nyitva áll, hiszen a KBVB nyilvános álláshirdetésben keresi Wilmots utódját.
Mint arról beszámoltunk, a katalán nemzeti televízió Photoshop segítségével manipulálta a Real Madrid sztárjáról, Cristiano Ronaldóról készült fotót. A CNN ezután egy teljes cikket szentelt a TV3 televízió lejáratására, amely most tiszta vizet öntött a pohárba.
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC játékosa, Aleksandar Jovanovic a klub hivatalos honlapján értékelte a csapata legutóbbi két mérkőzését, az El-ben elszenvedett 2–1-es vereséget a fehérorosz Torpedo Zsogyino ellen, valamint a Paks elleni, 1–1-es döntetlenre végződő a bajnoki nyitányát.
A Salzburg kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel búcsúztatta a lett Liepaját a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, így az osztrák bajnok lesz a Ferencváros ellenfele a következő körben, amennyiben a zöld-fehérek szerdán túljutnak az albán Partizanin.
Új szezon, új remények: Kleinheisler László a tavaszi szezon során kevés lehetőséget kapott a Werder Bremennél (igaz, előtte fél évig „parkolt” itthon), a 2016–17-es idényben viszont már betörne a brémaiak kezdőcsapatába. A jó Eb-szereplés mindenesetre megnövelte az ázsióját – és az önbizalmának is jót tett.
Fucsovics Márton 6:2, 5:7 6:3-ra nyert a világranglista 576. helyén álló, 21 éves horvát Filip Veger ellen az olaszországi Recanatiban zajló, 42 500 euró összdíjazású kemény pályás challenger teniszverseny első fordulójában.
Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott és a katari al-Garafa támadója saját Facebook-oldalán jelentkezett be egy képpel, mely szerint a sikeres Európa-bajnoki szereplés után újra munkába állt a klubjánál.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) címvédője, a Leicester City hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2019 júniusáig meghosszabbította csapatkapitánya, Wes Morgan szerződését.
A Portugál Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020-ig meghosszabbította a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságot megnyerő válogatott szövetségi kapitányának, Fernando Santosnak a szerződését.
A La Gazzetta dello Sport híradása szerint totális érdektelenség övezte a Lazio labdarúgócsapatának bérletárusítását az első napon: hétfőn mindössze 11 szurkoló gondolta úgy, hogy szezonbelépőt vált kedvencei meccseire.
Az év egyik legabszurdabb sztorijába keveredett az angol harmadosztályban (League One) szereplő Chesterfield labdarúgócsapata. A Chesterfield május 18-án meghirdetett egy játékot – azok körében, akik megvették a klub húszfontos támogatói jegyét, kisorsoltak egy utat, és a szerencsés nyertes pedig elkísérhette a csapatot magyarországi edzőtáborába. Legalábbis ez volt a terv.