A labdarúgó francia Ligakupa negyeddöntőjében a Lyon otthon 2–1-re kikapott a Strasbourgtól, így búcsúzott a sorozattól. A hazaiak világbajnok francia támadója, Nabil Fekir az első félidő ráadásában, egygólos vendégelőnynél tizenegyest hibázott.
Hétfőn a világranglista 35. helyén „találta magát” legmagasabban jegyzett férfi teniszezőnk, Fucsovics Márton (26), nem sokkal később pedig győzelemmel ünnepelte a karriercsúcsot jelentő pozíciót.
Az olimpiai selejtezőt érő helyek (2-7.) egyikének megszerzését várja a kézilabda-szövetség a német–dán közös rendezésű világbajnokságra készülő férfiválogatottól.
Ez nem volt hosszú menet. Sőt fájdalmasan rövid. Mindössze huszonkilenc kilométer. Eddig tartott Saghmeister Gábor (47) számára a 2019-es Dakar-rali, a szerb színekben indult vajdasági versenyző alatt megállt a motor az első szakasz elején.
Valaki nem változik: Lionel Messi (31) továbbra is a létező legmagasabb szinten futballozik. A Barcelona klasszisa hiába lett „csak” ötödik a tavalyi Aranylabda-szavazáson, a gólokat, gólpasszokat 2018-ban is termelte.
Az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor elesett edzés közben, de szerdán a társai után indul Hollandiába, ahol péntektől vasárnapig kerül sor a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra.
Megnyerte első mérkőzését a melbourne-i Australian Open selejtezőjében Stollár Fanny. A világranglista 124. helyén álló magyar versenyző három játszmában győzte le a kínai Csang Ju-hszüant.
Fucsovics Márton a múlt héten begyűjtött néhány szakmai bókot a világelső Novak Djokovicstól, s kedden újfent igazolta, hogy jó formában várja a jövő héten kezdődő Australian Opent.
A ligaelső Toronto Raptors, a Nyugati főcsoportot vezető Denver Nuggets és a címvédő Golden State Warriors is győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján. Kawhi Leonard 31 ponttal és hat labdaszerzéssel vezette a Raptorst, Klay Thompson 43 pontot szórt a Warriorsban, míg a denveri Nikola Jokics (29 pont, 11 lepa
Az Év Sportolójára számos kategóriában februárig lehet szavazni - persze csak a sportújságíróknak. A szurkolók az év góljára voksolhatnak. A gálát Valentin-napon rendezik.
Tizennégy és fél év után újra a Hertha kapuját védte nyolcezer néző előtt Király Gábor, aki korábban hét évig volt a német csapat játékosa. A Haladás kapusa legendáknak kijáró köszöntésben részesült a berlini teremfocitornán, az AOK Traditionmastersen, ahol egy-egy védést követően egy emberként skandálták a nevét a német fociszurkolók. – A család i
Maurizio Sarri, a Chelsea olasz menedzsere szerint Harry Kane, a Tottenham válogatott csatára lesről indult, mielőtt Kepa Arrizabalaga kapus tizenegyest érően buktatta kedden az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén.
A vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a Szolnoki Dózsa csap össze a Waspo Hannoverrel. Lesz női kézilabda és férfi kosárlabda is. Az angol ligakupában a Manchester City a Burtont fogadja.
Tartja jó formáját a Vegas Golden Knights: a kaszinóváros csapata hazai jégen 4–2-re verte a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keddi játéknapján, sorozatban a hetedik sikerét elkönyvelve. Eközben San Joséban tovább működött az „Erik Karlsson Pontgyár”.
Tegnap az ausztriai Bad Gastein síterepén megrendezett snowboard parallel szlalom világkupa futamon az osztrák Claudia Riegler győzött. Riegler ezzel a teljesítményével minden idők legidősebb versenyzőjének számít, aki snowboard világkupa futamot tudott nyerni.
A Puskás Akadémia U17-es csapatának edzőjeként dolgozik tovább Szélesi Zoltán, aki 2017 őszén, Bernd Storck távozása után két mérkőzésen megbízott szövetségi kapitányként irányította a magyar felnőttválogatottat.
Befagy az ember minden lika odakint, a Honvéd focistái mégis izzasztó edzéseket tartanak ezekben a napokban. A gárda megkezdte a téli felkészülés második hetét, tegnap előbb konditeremben dolgoztatta meg játékosait Supka Attila vezetőedző, majd kivezényelte őket a pályára, focizzanak is, ha már ez a foglalkozásuk. Sapkában, sálban, totál beburkolóz
A magyar extrém sportoló 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot egy 94 kilós szánt húzva maga után. Rakonczay Gábor a testsúlya tíz százalékát elégette, az arcán fagyási sérüléseket szenvedett, de boldogabb, mint valaha.
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid szerződtette a Manchester City labdarúgócsapatánál az egyik legnagyobb tehetségként számon tartott Brahim Díazt. Az átigazolása után pedig körbejárta az internetet egy fotó, amelyet néhány évvel ezelőtt posztolt az Instagramra a fiatal spanyol középpályás.
Továbbra is vezetőedző nélkül készül a tavaszi szezonra a Vác FC NB II-es labdarúgócsapata, mert a vezérkar még nem találta meg a Nyíregyházára távozó Zoran Szpisljak utódját.
Klay Thompson 43 pontos estét produkált, a címvédő Warriors pedig könnyedén érvényesítette a papírformát a Knicks ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Keleten szintén simán nyert a Philadelphia, a Pacers saját magának tette izgalmassá a mérkőzése végét, míg a Toronto nagyon megszenvedett az Atlantával. Nyugaton győzött
Ha finoman akarunk fogalmazni, kijelenthetjük, hogy a Newcastle és a Sunderland futballcsapatának drukkerei nem kifejezetten kedvelik egymást. És annak ellenére, hogy a két csapat közt jelenleg két osztálynyi a különbség, így is megoldják a szurkolók, hogy tudassák riválisaikkal, mennyire utálják őket.
A Nemzeti Sport információja szerint a ZTE-vel szerződést bontó Kulcsár Kornél és a Kaposvárt elhagyó Csiszer Balázs csatlakozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafok keretéhez.
Látja a fényt az alagút végén: a lólengés 2012-es olimpiai bajnoka, Berki Krisztián újra nekiveselkedik, immár vállfájdalom nélkül képesnek érzi magát arra, hogy az őszi vb-n megszerezze a kvótát Tokióra.
Ott volt és dolgozott a magyar sport három legmeghatározóbb sporteseményén, a helsinki olimpián, a 6:3-on és a berni vb-döntőn, amit a kollégák közül rajta kívül egyedül Szepesi György mondhatott el magáról. A németek elleni vereség az állásába került, így viszont kényszerű háttérbe szorításának egyebek mellett egy káprázatos, több kötetes Napoleon
Magyar klubok is megkeresték a Slovan Bratislavától távozó Saláta Kornélt. A szlovák válogatottal a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot is megjárt 33 éves garamkövesdi védő még nem tudja, hol folytatja.
Három játékos távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczitól, a klub szerződést bontott Andorka Péterrel, Kollega Krisztiánnal és Csiszer Balázzsal is – adta hírül a klub honlapja.
Hasan Salihamidzic, a német élvonalbeli Bayern München sportigazgatója bejelentette, Benjamin Pavard, a VfB Stuttgart francia labdarúgója a nyáron csatlakozik a bajor együtteshez.
Azután, hogy a hazai szövetség (MKSZ) kedden bejelentette, Bodó Richárd lett a 2018-as esztendő legjobb férfi kézilabdázója Magyarországon, a Mol Pick Szeged átlövője menedzsmentje Facebook oldalának adott hosszabb interjút, melyben többek között a válogatottról és a héten kezdődő világbajnokságról is beszélt, mint ismeretes, a csapat ma utazik el
Két éven belül másodszor aszfaltozza újra pályáját Silverstone azok után, hogy a legutóbbi felújításuk kicsit sem nyerte el az F1 mezőnyének tetszését.
Németországban megoperálták Djurdjina Malovicsot, a Ferencváros női kézilabdacsapatának montenegrói játékosát – tudtuk meg a zöld-fehérek hivatalos honlapjáról.
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza hivatalos honlapján megerősítette, hogy Pekár László távozik a klubtól.