2019. december 10. kedd

dec. 10
0:03
„Természetesen csalódott vagyok” – A női kézilabda-válogatott edzője nem mond le a vb-kudarc után (Blikk)
A csalódást keltő tizennegyedik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokságon, miután az Elnök-kupáért folytatott küzdelemben 26-21-re kikapott Franciaországtól.
dec. 10
0:07
Sokkoló jelenetek a stadionban: nem bírták elviselni a Cruzeiro szurkolói, hogy kiestek az élvonalból, mindent szétvertek, amit értek (Blikk)
Nem bírták elviselni a Cruzeiro szurkolói, hogy a focicsapat története során először kiesett a brazil első osztályból, és óriási balhé tört ki a stadionban.
dec. 10
0:11
Emberhátrányból felállva nyert a Győr az Nb Ii-ben: remekül sikerült Kondás Elemér első bajnokija (Blikk)
Tíz emberrel, hátrányból felállva győzte le 2-1-re az Ajkát az ETO FC Győr a labdarúgó-NB II 20. fordulójában.
dec. 10
0:15
Csodára van szükség, de azzal kiejthetik a címvédőt Szoboszlai Dominikék (Blikk)
Sorsdöntő mérkőzés előtt áll Szoboszlai Dominik (19) és csapata, az osztrák RB Salzburg. A magyar válogatott focista célja, hogy együttesével bejusson a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában.
dec. 10
0:19
Felmentette a bíróság a magyar válogatott középpályást: itt van a legfrissebb fejlemény a spanyol bundaügyben (Blikk)
A spanyol bíróság felmentette Pintér Ádámot (jobbra) a 2011 májusában játszott Levante–Zaragoza focibajnokival kapcsolatos bundaügyben.
dec. 10
0:23
Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? Idén ezért nem léphet már pályára a Borussia Dortmund sztárfocistája (Blikk)
Elesett otthonában Axel Witsel, a Borussia Dortmund belga válogatott focistája, ezért ebben az évben már biztosan nem léphet pályára.
dec. 10
0:27
Ronaldo máris megbánta, hogy távozott a Real Madridtól (Blikk)
Ronaldo egykori játékostársainak vallott arról, úgy érzi, megbánta, hogy 2018-ban elhagyta a Real Madridot, és a Juventushoz igazolt. A portugál sztárjátékos szerint ez a döntése vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két szezonban nem nyert Aranylabdát.
dec. 10
0:31
„Mindenki Razgradba!” – Bulivonattal utaznak a Fradi-szurkolók a sorsdöntő El-meccsre, fergeteges lesz a hangulat (Blikk)
„Mindenki Razgradba!” – ezzel a felhívással toborozza rendhagyó idegenbeli túrára a híveket a Ferencváros focicsapatának szurkolótábora.
dec. 10
0:35
Szerelme támogatásával legyőzhetetlen Hosszú Katinka – Így segítette őt a párja a versenyek alatt (Blikk)
Párja támogatásával legyőzhetetlen Hosszú Katinka (30)!
dec. 10
0:39
Gyász: 25 évesen vetett véget életének a Dvsc korábbi játékosa (Blikk)
Vasárnap, 25 éves korában vetett véget életének Molnár Tamás, a DVSC korábbi focistája.
dec. 10
3:03
Női kézi-vb: értékelje a magyar játékosok teljesítményét! (She)
Mint beszámoltunk róla, a magyar női kézilabda-válogatott az előzetesen kitűzött céltól elmaradva a 14. helyen fejezte be a Japánban zajló világbajnokságot. Értékelje a magyar csapat teljesítményét, írják meg véleményüket a hozzászólások között!
dec. 10
5:51
A pályán dobta le a felsőt a nagy mellű teniszezőlány (Ripost)
Katrin a teniszpályán okozott meglepetést. Ilyet is ritkán látni.
dec. 10
6:39
Öngyilkos lett a fiatal magyar labdarúgó (Infostart)
Huszonöt esztendősen vetett véget életének Molnár Tamás, a DVSC korábbi focistája.
dec. 10
6:54
Aggasztó jelek a Fradinál az EL-meccs előtt (Ripost)
Kisebb hullámvölgybe került a Ferencváros, amely az utóbbi négy tétmérkőzésén csak egyszer győzött.
dec. 10
7:09
Női kézi-vb: Három-négy edzés hiányzott – Siti Bea (She)
Siti Beáta másodedző szerint három-négy edzés hiányzott ahhoz, hogy a magyar női kézilabda-válogatott megfelelő ritmusban tudjon játszani a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen 14. helyezettként zárt.
dec. 10
7:09
Kísértett a román meccs emléke (Azenpenzem)
Olivier Krumbholz és Kim Rasmussen, a két szövetségi kapitány próbálta beleélni magát a fanatikus motivátor szerepébe, de lerítt róluk, hogy púp a hátukon az Elnök-kupa döntője.
dec. 10
7:15
Szombati sportműsor (12.14.) (She)
Szombaton visszatér a televíziók képernyőire a labdarúgó NB I – 17 órától Kisvárda–Mol Fehérvár és 19.30-tól Budapest Honvéd–Újpest. Az angol Premier League-ben pályán a Liverpool, a Chelsea és a Leicester City. Szalai Ádámra és a Mainzra nem vár könnyű feladat, hiszen a Borussia Dortmundot fogadja hazai pályán. A hazai kézilabdából és kosárlabdábó
dec. 10
7:17
Pénteki sportműsor (12.13.) (She)
Ahogyan már megszokhattuk, pénteken egy-egy mérkőzéssel jelentkeznek a topligák – a Bundesligában Hoffenheim–Augsburg, a La Ligában Alavés–Leganés, a Ligue 1-ben Lille–Montpellier. A férfi Seha-ligában pályán a Telekom Veszprém, míg az NB I-ben a Mol-Pick Szeged az FTC-vel mérkőzik meg. A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Szolnoki Dózsa mérkőzés
dec. 10
7:18
Csókkal várta haza Novothnyt Rubint Rella (BorsOnline)
Menyasszonya, Rubint Rella várta Ferihegyen a Dél-Koreából hazaérkező Novothny Somát, aki feljutást érő gólt fejelt a másodosztályú Busanban.
dec. 10
7:19
Csütörtöki sportműsor (12.12.) (She)
Csütörtök este a Ferencváros előtt óriási lehetőség áll: amennyiben Szerhij Rebrov együttese legyőzi idegenben a Ludogorecet, biztosan ott lesz az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában. Pályán tovább a Manchester United, az Arsenal és az AS Roma is. Éjszaka sem áll meg az élet, ugyanis egy NBA- és egy NFL-mérkőzés lesz látható élőben a televízió
dec. 10
7:21
Vasárnapi sportműsor (12.15.) (She)
Két nagy rangadót is láthatunk vasárnap: az angol Premier League-ben Arsenal–Manchester City, a spanyol La Ligában pedig Valencia–Real Madrid. A Ferencváros ismét is vasárnap lép pályára, ezúttal a Diósgyőr otthonában. Olaszországban pályán a Milan, a Juventus, a Roma és az Inter. A női kézilabda-világbajnokságon két mérkőzés maradt – 9.30-tól bron
dec. 10
7:21
Szerdai sportműsor (12.11.) (She)
Szerdán folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre – pályán a PSG, a Real Madrid, a Juventus és a Manchester City. A játéknap legérdekesebb mérkőzésének a Bayern München–Tottenham Hotspur ígérkezik. A női kézi-vb-n a középdöntő 3. fordulóját rendezik meg. A férfi Seha-liga alapszakaszában a Telekom Veszprém az Eurifarm Rabotnik ellen küzdh
dec. 10
7:23
Nhl: hosszabbítás után verte a Flames a Coloradót (She)
Az NHL hétfői játéknapján a Calgary Flames hosszabbítás után 5–4-re legyőzte a Colorado Avalanche-t.
dec. 10
7:27
Női kézi-vb: ezzel magyarázza a montenegrói edző a szokatlan cselekedetüket (She)
Talán már többeknek is feltűnt a montenegrói női kézilabda-válogatott világbajnoki mérkőzéseit nézve, hogy más csapatoktól eltérő módon a himnuszuk során nemcsak a játékosok kapaszkodnak össze a pályán, hanem a szakmai stáb is csatlakozik hozzájuk. Per Johansson szövetségi kapitány világította meg mindennek a hátterét.
dec. 10
7:33
Nfl: fordított az Eagles, legyőzte a Giantset (She)
Az NFL alapszakaszának 14. fordulójában a Philadelphia Eagles hosszabbítás után 23–17-re legyőzte a New York Giantset.
dec. 10
7:39
A Milanhoz tart Ibrahimovic (ATV)
Nem a Bolognánál folytatja pályafutását Zlatan Ibrahimovic, a svédek futballsztárja.
dec. 10
7:45
Nba: tovább száguld a Bucks, az Orlando sem tudta megállítani (She)
A Milwaukee Bucks sorozatban tizenötödik győzelmét szerezte meg azzal, hogy kilenc ponttal nyert a vendég Orlando Magic ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.
dec. 10
8:18
Magyar cselgáncsozóval táncolt Ronaldinho (BorsOnline)
A budapesti teqball-világbajnokság díszvendége, Ronaldinho egy korábbi dzsúdóssal töltötte a legtöbb időt a tiszteletére rendezett partin.
dec. 10
8:33
Nagy meccsekkel folytatódik a Bajnokok Ligája - Sport a tévében (Infostart)
Pályára lép az újabb csoportkörökben egyebek között a Barcelona, az Ajax, a Liverpool és az Internazionale is.
dec. 10
8:39
Kim Rasmussen: Amíg lehetőségem van rá, küzdeni fogok (She)
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, kockázatot vállalt azzal, hogy fiatal kerettel utazott el a japán világbajnokságra, azonban azt is hangsúlyozta, ezeknek a játékosoknak fontos tapasztalatot jelentett a torna, ugyanis teljesen más klubszinten és a nemzeti csapatban pályára lépni. A dán szakember magán
dec. 10
8:45
Női kézi-vb: Oroszország elődöntős, nyertek a spanyolok is (She)
A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében Oroszország 35–28-ra legyőzte Montenegrót, ezzel bejutott a torna elődöntőjébe. A spanyol válogatott két góllal bizonyult jobbnak Japánnál.
dec. 10
8:57
„Miért ne sikerülhetne?” Szoboszlaiék továbbjuthatnak, ha legyőzik a Poolt (She)
Szoboszlai Dominikék a sorozat címvédőjének legyőzésével juthatnak az egyenes kieséses szakaszba, ám az angolokat irányító Jürgen Klopp szerint kétszer nem követik el ugyanazt a hibát – a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában élen álló Liverpool a Salzburg otthonába látogat.
dec. 10
9:09
Real: Courtois magára talált, a csapat védelme 2011 óta nem volt ilyen jó (She)
A Real Madrid szerdán az FC Bruges otthonába látogat. Nagy utat járt be a királyi gárda, valamint az együttes kapusa Thibaut Courtois a legutóbbi, Santiago Bérnabeu Stadionban lejátszott 2–2-jük óta. Az akkor még kritikai össztűz alatt álló belga kapust a szünetben le kellett cserélni, sokan pedig úgy gondolták, realos karrierje pillanatokon belül
dec. 10
9:15
Nb Ii: Lyukas volt a háló, megszereltem, hogy játszhassunk tovább – Lencse (She)
Az MTK Budapest 3–0-s győzelmet aratott a Csákvár felett a labdarúgó NB II, azaz a Merkantil Bank Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel megerősítette vezető pozícióját a tabella élén. A találkozó után a vendégek vezetőedzőjével, Visinka Edével és a duplázó Lencse Lászlóval beszélgetett az NSO Tv stábja. A csatár beszélt furcsa feladatáról
dec. 10
9:17
Lyukas volt a háló, megszereltem, hogy játszhassunk tovább – Lencse (She)
.
dec. 10
9:18
Szoboszlai Dominik egy dobásra az Arsenaltól (BorsOnline)
Átutazzák a fél kontinenst Szoboszlai Dominik miatt az Arsenal játékosmegfigyelői. Salzburgban a Liverpool ellen akarnak meggyőződni arról, érdemes-e januárban 15 millió eurót ajánlani érte.
dec. 10
9:39
Pepe megmutatta, 36 évesen sem változott meg… (She)
Aki nem a Real Madridnak vagy a portugál válogatottnak szurkol, az valószínűleg nincs túl jó véleménnyel Pepéről. A 2019 januárja óta az FC Portóban futballozó, nem épp a visszafogottságáról és kedvességéről ismert védő pedig most megmutatta, 36 évesen sem változott semmit. Csapata legutóbbi meccsén ugyanis olyan ideges volt az 1–1-es döntetlent kö
dec. 10
9:45
Oroszország: A Wada határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – Putyin (She)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban.
dec. 10
10:15
Légiósok: Széthajtottak minket – Novothny a dél-koreai másodosztályról (She)
Edzés megállás nélkül – ez volt a Puszan feljutásának a titka, egyben válasz arra is, hogy a Távol-Keleten milyen módszerekkel tudnak sikert elérni, árulta el a Dél-Korából hazatért Novothny Soma a Nemzeti Sportnak.
dec. 10
10:18
Semleges válogatott indul a foci-vb-n? (BorsOnline)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négy évre eltiltotta Oroszországot az
dec. 10
10:45
Aranycipő: Immobile az élen, Haaland Messivel holtversenyben (She)
Az Aranycipőért folytatott versenyfutás idénybeli első rangsorát a Lazio olasz válogatott gólvágója, Ciro Immobile vezeti, mivel 17-szer volt eddig eredményes a Serie A-ban, így 34 ponttal áll.
dec. 10
10:57
Bl: a Dortmundnak nagyon jól jönne, ha a Barca nem kapna ki Milánóban… (She)
Kedden és szerdán a 2019–2020-as Bajnokok Ligája-idény utolsó csoportkörös fordulóját rendezik meg. A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Salzburg kiejtheti a címvédő Liverpoolt, az F-csoportban pedig az Inter és a Dortmund közül csak egy csatlakozhat a Barcelonához. Íme, a továbbjutási kalauz a mai meccsekhez!
dec. 10
11:03
Bjelica és a Kings Houstont is bevette, már 15-nél tart a Milwaukee (She)
Dallas után Houstonban is nagy győzelmet aratott a Sacramento, a kiélezett végjátékot végül Nemanja Bjelica dudaszós triplája döntötte el – a listavezető Milwaukee közben már sorozatban tizenötödik sikerét pipálhatta ki az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Paul George remek játékkal vezette győzelemre a Clipperst Indianában,
dec. 10
11:06
Kiderült, hatalmas összeget keresett idén a két magyar sztár (Ripost)
Két klasszis teniszezőnk, Babos Tímea és Fucsovics Márton is eredményes évet tudhat maga mögött.
dec. 10
11:51
Mario Andretti – Nem hittem, hogy valaha valaki ostromolhatja Michael Schumacher rekordjait (She)
.
dec. 10
11:53
Női kézi-vb: a közös szenegáli-brazil táncnál már nem lesz jobb a tornán (She)
Brazília hétfőn 22–18-ra legyőzte Szenegált a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon, ezzel megszerezte a 17. helyet, a meccs mégsem az eredményről marad igazán emlékezetes, hanem a két csapat lefújás utáni közös táncáról, amiben benne van minden, amiért a sportot szeretjük.
dec. 10
11:57
Torna: „Berki világversenyes éremmel szeretne búcsúzni” (She)
Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) elnöke szerint bár a jövő nyári olimpián biztosan nem lesz ott, világversenyen szerzett éremmel szeretne búcsúzni a nagyközönségtől Berki Krisztián.
dec. 10
11:57
Holman Dávid főszereplő volt a szlovák rangadón (Azenpenzem)
Pozsonyban a Slovan Bratislava 2-0-ra győzte le a Dunaszerdahelyt, a házigazdáknál Holman Dávid, a vendégeknél Vida Kristopher és Vida Máté szerepelt a kezdőcsapatokban.
dec. 10
11:59
Tenisz: Bianca Andreescu az év sportolója Kanadában (She)
Az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon győztes Bianca Andreescu lett az év sportolója Kanadában.
dec. 10
12:01
Akik felfedezték Mbappét, Lewandowskit, Ramost – a futball aranyásói (She)
A közelgő átigazolási időszak kapcsán szeretném egy kicsit közelebbről bemutatni azokat a szakembereket, akik a háttérben folytatott munkájuk révén alapjaiban befolyásolják a nemzetközi játékospiac történéseit. Lássuk Európa, illetve a topbajnokságok ismertebb scoutjait, akik több esetben elismert megfigyelőkből váltak sportigazgatóvá – Paunoch Pét

Keresés