A tavalyi év egyik nagy meglepetése a Medal of Honor Heroes PSP-s megjelenése volt, hiszen igencsak hamar elterjedt róla a hír, hogy ellentétben a szokásos borzalmas FPS próbálkozásokkal, ez meglehetősen kellemesre sikerült. Nem csak grafikailag és hangulatban, hiszen ezt a MOH sorozat előző részeiben már megszokhattuk, hanem végre irányításban is kézreálló lett. Nem is csoda, hogy röpke egy év…
Néhány éve a laptoptáska még az ormótlan, fekete téglát jelentette mindannyiunk számára, ma már azonban egyre nagyobb az igény arra, hogy a funkció mellett az esztétikum is megjelenjen ezekben a kiegészítőkben.
Ha valaki véletlenül úgy téved a mobiljának wap böngészőjébe, hogy nem pornót akar nézni és ráadásul nincs a telefonján Opera Mini, akkor szinte biztos, hogy a szolgáltatója címlapját fogja látni. Azok a wap felhasználók, akik jellemzően pénzt is költenek wap-os tartalomért (pl. a fent említett pornót néznek, mert ne legyenek illúzióink, az hoz bevételt), szinte mind a Pannon, T-Mobil vagy…
Sok befektetőnek komolyan az az érzése, hogy a Yahoo nem lesz képes újra tartósan és jelentősen növelni árbevételét és nyereségét - foglalta össze a piaci hangulatot egy szakértő azt követően, hogy a Google után a világ második legnagyobb internetes keresőcégének számító vállalat kiábrándító nyereségadatot tett közzé.
Remélhetőleg már sok kalandjáték-rajongó kipróbálta közületek a demót, és ha tetszett is nektek, akkor örülni fogtok, mert nem kell sokat várni a teljes játékra.
A Nemzetközi Zeneipari Szövetség az Európai Uniót hívná segítségül, hogy kényszerítse a zenei kalózkodás visszaszorítására az internetszolgáltatókat. A felhívás ellen várhatóan mind a felhasználók, mind a szolgáltatók tiltakozni fognak.
A Halo univerzum hamarosan új taggal fog bővülni, mely ráadásképp egy egészen más műfajt képvisel. Előtte azonban még érdekes információt szeretnék megosztani veletek.
Szerencsére úgy tűnik, még mindig nem mondott le néhány csapat a kalandjáték műfajáról. Habár időnként nagy csend honol a típuson belül, de azért idővel mindig feltámad...
Két hatalmas vállalat vélte úgy, hogy külön utakon folytatják további tevékenykedésüket. Igen kérem szépen, a címből jól kivehető minden, ami igazán fontos...
A légiutasok adatainak megfigyelése kapcsán alkotmányossági aggályok merültek fel. A német nagykoalíció pártjai éles szócsatát vívtak az emberi szabadságjogok és az adattárolás kérdésében.
Amerikai kutatók olyan multi-ágens modellt hoztak létre, mellyel nagy pontossággal meg lehet jósolni, hogy egy többnemzetiségű ország mely részein törhetnek ki etnikai zavargások és hol élnek majd békésen egymás mellett a különböző népcsoportok.
Több mint kétszeres növekedéssel a notebook piacon vezető pozíciót ért el az Acer Magyarország 2007-ben - jelentette be a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján.
Az orosz Primal Software 2006-ban szellőztette meg először, hogy egy izgalmas projekten dolgozik. A fejlesztők azóta néha-néha megdobtak minket egy-két képpel, de már egy ideje néma csönd honolt a játék körül.
Összeválogattuk azokat a szoftvereket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy mindig tisztában legyünk vele, melyik lemezen találjuk kedvenc programunkat, a gyerek születésekor készült fotókat vagy legkedvesebb MP3 dalunkat.
Van valami, amiben a hardcore játékosok és a lassabb számítógépen dolgozók is száz százalékosan egyetértenek. Ha valamit gyorsan el akarunk elintézni, ahhoz billentyűkombinációk kellenek. Az alábbiakban olyan Firefox és XP kombókat mutatunk be, amelyek talán nem annyira közismertek, ám valóban felgyorsítják a napi számítógépes munkát.
Az IT szektor mértékadó vállalatának profitja majd negyedével csökkent, és mivel ez az Egyesült Államok belső piacának megtorpanásával párosul, nem is marad következmények nélkül, nem kevesebb, mint 1000 fő lesz kénytelen távozni a vállalattól.
Sajnos, vagy szerencsére. Azoknak, akik éppen megszokták a Google Analytics nem épp egyszerű használatát rossz hír, hogy a felület egy az egyben átalakult, megújult - jelentették be a Google fejlesztői a hivatalos Google Analytics Blog -on. Hogy jobb lett vagy rosszabb, azt mindenki döntse el saját maga, mindenesetre az biztos, hogy meg kell szokni, meg kell tanulni, hogyan [...]
A NAPI Gazdaság cikke szerint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség figyelme az elmúlt években egy, korábban nem annyira népszerű üzleti ág felé fordult: a jelentős fejlődésen keresztülment hazai elektronikus kereskedelem felé. A külföldi székhellyel rendelkező vállalkozás mellett gomba módra szaporodnak a magyar székhelyű cégek is. A „minden kezdet nehéz” igazsága az e-kereskedelemre is érvényes. Az…
Teljesen véletlenül akadtunk a You Tube-on egy kisfilmre, mely a gerilla marketing definíciójáról, jelenjéről, jövőjéről szól kishazánkban. Érdekes lehet annak, aki a jövőben szeretne elmélyedni a témában, ezért megmutatjuk. http://www.youtube.com/watch?v=8rENroYF3Bw Kulcsszavak: gerilla marketing, marketing, videó
Mostantól lehetőség van weboldalunkon marketing témájú könyvek online rendelésére is. Könyvespolcunkra csak olyan könyvek kerülnek, melyek szorsan kötődnek a marketing szakmához, illetve a véleményünk szerint is érdemes arra, hogy ajánljuk olvasóinknak. A rendeléshez semmi másra nincs szükség mint a kiválasztott könyv borítóképe alatti MEGRENDELÉS gombra kattintani, majd a kosárba tenni, és…
Készülünk egy nagyobb lélegzetű írásra, ami a vállalati blogokról szól. Ez a cikk most ahhoz kíván egy elméleti alapot nyújtani, így végig vesszük mi is az a blog, és milyen típusai vannak. Sok sok magyar és külföldi példával. A blog A weblog, web log, webnapló, vagy egyszerűen blog egy webes alkalmazás, amely időponttal ellátott bejegyzéseket tárol egy [...]
A minap, a kezünkbe nyomtak egy szórólapot, amit megfigyelve, teljesen laikusan is rengeteg hiányosságot találtunk, hát még ha szakmai szemmel nézzük. Beszkenneltük, gondoltuk, Ön is inkább más hibájából tanul… Annak ellenére, hogy az offline marketing nem az oldal fő profilja, több oldalról is sokszor találkozunk az igénnyel (hála a Google Analytics-nek), hogy oldalunkon a látogatók keresnek…
Nem szokás, saját magunkat reklámozni bejegyzéseinkben, erre ott vannak a menüpontok, azonban most mégis valami hasonlót teszünk, még csak nem is burkolva. Weboldalunk 2007. januárjában esett át gyökeres változáson, megújítottuk, mind tartalmilag, mind formailag, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy keresőbarát weboldalt építsünk (elvégre a keresőmarketing is a szakterületünk). Olyat, ami a…
A Panasonic Lumix TZ5 új kategóriát nyit szolgáltatásaival, nem elég, hogy 9,1 megapixeles, 10x-es optikai zoommal rendelkezik, de HD minőségben képes videót rögzíteni, és mindezt olcsón.
Ez az első de nem ez lesz az egyetlen. Napról napra jutnak el hozzánk valószínűleg nem véletlen gerilla marketing akciók révén a jobbnál jobb reklámok, legyenek akár TV-spotok, online hirdetések, plakátok, szórólapok, vagy valamilyen újsághirdetések, így arra gondoltunk, ezeket időnkét közzétesszük majd. Akár a kommentekben vagy e-mailben is lehet küldeni anyagokat, szívesen vesszük és [...]
A népszerű közösségi oldal kezdeményezése példamutató, hiszen már régóta nem az a kis szimpatikus vállalkozás, ami valaha volt, hanem egy óriáskonszern része. A cég mégsem fordul el a közösségi szellemtől, olyannyira, hogy a Google-el közösen létrehozott platformon külsős szoftverek létrehozására és futtatatására bíztat.
Egy friss, a távközlési technológia hasznosítását vizsgáló jelentés szerint az innovációban élen járó országok rangsorában hazánk az utolsók között szerepel.
Karácsonyi ajándék Magyarországnak a Google-től: Google Analytics magyar verzió Már lehetett sejteni, több forrásból (például innen), hogy hamarosan megjelenik a Google profi ingyenes statisztikájának magyar verziója. Igaz egy kicsit darabosan, nem egyszerre afféle durranásként, hanem szépen lassan, csepegtetve. Elsőkörben az Analytics Helpdeskje jelent meg magyarul, utána most a statisztikai…
Tudja hogy mennyire felkészült az Ön online megjelenése a 2008-as évre? Ez a cikk segít átlátni az aktuális trendeket. Ha meg akarjuk tudni mennyire vagyunk online megjelenésünkben érettek arra, hogy 2008-ban is felvegyük a versenyt az interneten jelenlévő konkurenseinkkel, először nem árt meg tudnunk, hogy látogatónk összetétele milyen eszközöket használ, vagy használna az interneten. 2007-es…