Manapság igencsak divatossá vált a már-már klasszikusnak számító Warhammer 40K játékok készítése, egyik jelenik meg a másik után, főleg persze stratégia formájában. Éppen ezért számítottak üdítőnek az alapokhoz visszatérő Squad Command megjelenéséről felröppent hírek. Aki rajongó maradjon velünk, aki nem az is!
Több mint húszezren tüntettek tegnap Bochumban a finn Nokia helyi mobiltelefon-üzemének bezárása, a termelés Romániába és Magyarországra telepítése ellen - jelentette az MTI-Eco.
A Sun Microsystems a múlt héten jelentette be, hogy 800 millió dollárért megveszi a MySQL összes részvényét, továbbá átvállalja a MySQL dolgozóinak jövőben kifizetendő részvényopcióit is közel 200 millió dollár értékben, azaz az üzlet értéke összességében mintegy egymilliárd dollár.
Az Oracle és a BEA Systems bejelentették, hogy megállapodást kötöttek, amelynek értelmében az Oracle a BEA valamennyi forgalomban levő részvényét megvásárolja, részvényenként 19,375 dolláros áron, több mint két dollárral drágábban, mint az Oracle tavaly október körüli ajánlata.
Azonos fogyasztói réteget céloz meg és ugyanazon piaci ellenfelekkel kell megküzdenie a Google Inc.-nek, illetve a Salesforce.com-nak - nem csoda, hogy egymásban látták meg saját üzleti modelljük kiteljesítőjét.
A számos balanszírozáson, illetve hibajavításon kívül egy teljesen új területet is kapunk, ahova a Templar bázisnál tudunk átmenni egy teleportkapu segítségével. Itt új küldetések, NPC-k várnak, de a legfontosabb, hogy új tereppel és tartalommal bővül a játék, az első hivatalos patch keret (...)
A KFKI-csoportból kevesen távoztak azt követően, hogy a társaságot felvásárolta a Magyar Telekom, s az új tulajdonos az üzleti folytonosságot is fenntartotta - mondta el Papp István, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások üzletágáért (T-Systems) felelős vezérigazgató-helyettese.
Az elmúlt évben a magyarországi számítástechnikai szektor körülbelül 277 milliárd forint adót és járulékot fizetett be a költségvetésbe - derül ki az International Data Corp.
A számítógépet használók közül kevesen tudnak vakon írni, és a legtöbb felhasználó az általa használt szoftvert csak felületesen ismeri. Miért nem megy ez nekünk?
Heves olvasói bírálatot váltott ki a CNN egy előválasztási tudósítása, amely arról szólt, hogy az afro-amerikai nők nehéz döntés elé néznek: a fekete Barack Obama szenátor vagy Hillary Clinton szenátor asszony elnökjelöltségét támogassák.
Több mint húszezren tüntettek kedden Bochumban a Nokia finn cég helyi mobiltelefon-üzemének a közelmúltban bejelentett bezárása, illetve Romániába, valamint Magyarországra történő áthelyezése ellen.
Azonos fogyasztói réteget céloz meg és ugyanazon piaci ellenfelekkel kell megküzdenie a Google Inc.-nek, illetve a Salesforce.com-nak - nem csoda, hogy egymásban látták meg saját üzleti modelljük kiteljesítőjét.
Bár a nagy televíziók nem növekedtek az elmúlt évben, a csatornák képviselői rózsás képet festettek 2007-es eredményeikről, az RTL Klub, a TV2 és a Viasat3 is csak a sikerekre emlékszik.
Közel 3 év munka után magyar fejlesztõk keze alatt elkészült az elsõ valós online sajtótájékoztató rendszer a Pressonline Kft. megbízásából. Jelentkezz a publikus terhelési próbára, és segíts tesztelni az alkalmazást!
Annak ellenére, hogy ma már nagyon kevesen használnak hagyományos, filmes fényképezőgépet, a családi archívumokban nagyon sok dia és negatív található. Szerencsére egy egyszerű kiegészítővel gyorsan készíthetünk digitális képet a diáinkból.
Elhunyt a The Dark Knight címet viselő Batman-film Jokere. Heath Ledgert manhattani lakásában találták holtan. Halálának oka az első hírek szerint gyógyszertúladagolás. Az ausztrál származású színész áprilisban lett volna 29 éves.
Az Intel forgalomba hozta az első kétmagos Celeron processzort, amivel gyakorlatilag teljes termékskálájából száműzte a régebbi, egy processzormaggal rendelkező CPU-kat.
Vajon tényleg csak egy klón lesz a Meizu M8-as? Az eddigi információk szerint egy olyan érintőképernyős telefonról van szó, amely Windows CE operációs rendszert használ, és nagyobb tudással bír mint az iPhone.
Vajon tényleg csak egy klón lesz a Meizu M8-as? Az eddigi információk szerint egy olyan érintőképernyős telefonról van szó, amely Windows CE operációs rendszert használ, és nagyobb tudással bír mint az iPhone.
8 centiméteres Blu-ray-lemezre, és a beépített, 60 gigabájtos adattárolójára egyaránt Full HD minőségben tud videót rögzíteni a Hitachi új digitális kamerája. A gyártó az első ilyen kameráját tavaly augusztusban mutatta be, ám azóta sokat fejlődtek ezek a hibrid készülékek.
A geekség (vagy kockaság) ritkán szexi. Eltekintve a Kockafejek (The IT Crowd, keressenek rá) néhány jelenetétől - de azok sem az informatikusok miatt vonzóak. Egyelőre. Egy japán cég már legyártott egy dizájnórát geekeknek. Jól néz ki, bár lehetetlen leolvasni.
Új asztali gépet mutat be szerdán a HP, amelynek legfőbb különlegessége, hogy merevlemez helyett solid-state disk (SSD) tárolóegységgel van felszerelve.