Állandó tüsszögés, orrfújás, szemviszketés, ilyenkor, télen?! Hiszen a természet az igazak álmát alussza még, sehol egyetlen nyíló virág, virágzó fa Na de itt van nekünk a házipor és az állatszőr...
Egy év alatt megszoktuk a vizitdíjat, hozzá fogunk szokni ahhoz is, hogy számlát kapunk a kezünkbe, hiszen az ellátásnak ára van. Igazán nehéz helyzetbe azonban az kerülhet ezután, akinek nincs érvényes egészségbiztosítási...
Kezdetnek van a leves. Az illatos, fűszeres, ezerszínű, gazdag gyönyörűség. Nyitány, amely meghatározza az előadást. Ilyenkor, tél derekán, az sem lebecsülendő tulajdonság, hogy: meleg!
Az első menstruáció őrjítő volt, hiszen úgy éreztem, fiú létemre nem történhet meg velem olyasmi, mint a lányokkal Éppen elég baj volt nekem, hogy a nemi szervem nem olyan, mint a fiúké.
Megtanultam, hogy nem minden szerepre muszáj azonnal ugrani. Csak azt érdemes elvállalni, ami tényleg jó, és azt is csak akkor, ha össze tudom egyeztetni a gyerekek időbeosztásával.
Csak néztem a lányomat, és nem hittem a szememnek. Önfeledten tett-vett a karácsonyra kapott minipénztár körül. Pakolta az árut a szalagra, nyitotta-zárta a kasszát, akár egy profi Vajon mikor lett az én kicsi babámból ekkora kölyök?
Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy bár Christopher Aput ismeri el falkavezérnek, velem a legengedékenyebb. Ha rosszkedvem van, addig fekhetek rajta, ameddig akarok
Sátánisták törtek be az egyik leghíresebb torinói templomba, ahonnan egy szentel vízzel teli fiolát és egy misekönyvet loptak el. A rendőrség feltételezése szerint fekete miséhez akarják használni a megszentelt tárgyakat.
Nem akartak hinni a saját szemüknek a rendőrök, amikor egy négyéves gyereket kaptak betörésen. A gyermekbűnözés rohamosan terjed Skóciában, ahol vandalizmus, kisebb jelentőségű erőszakos támadások, rendbontás és bolti lopás miatt kapnak el 14 évesnél fiatalabbakat.
Az adófizetők pénzéből végzik el a plasztikai műtétet azon a gyilkoson, aki harminc késszúrással ölte meg állapotos áldozatát. A kétgyerekes asszony a cellában sebesítette meg saját magát, ezért van szükség a szépészeti beavatkozásra.
Lenéz mindenkit Digger, de nem büszkeségből: Nagy-Britannia legnagyobb lova 198 centi magas, és mivel még csak négy éves - vagyis emberi mércével tinédzser - még nőni is fog.
Vajon azt bizonyítják-e a Spirit Marsról készült felvételei, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban? A szkeptikusok szerint nem - ők úgy vélik, hogy a "titokzatos sétáló idegen" nem más, mint egy furcsa alakú szikla.
Országszerte csaknem száz alkalommal riasztották szerdára virradóra a tűzoltókat a vihar miatt fakidőlésekhez, ágletörésekhez, ami a szokásos átlagnál is kevesebb volt - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Idén már hetedik alkalommal szervezte meg egy szegedi fitneszedző a Nagy Fogyiversenyt. A program első meghirdetése óta már csaknem 2300 jelentkező több mint 4700 kiló túlsúlytól szabadult meg.
Szerdán a párizsi Rodin-múzeumban tartja meg utolsó divatbemutatóját Valentino, az olasz divatdiktátor, aki 75 évesen búcsúzik a fényűzés, a hírességek és a topmodellek világától.
Szalonnaünnepet tartottak az ukrajnai Poltava városában. Az esemény egy nyársonsült malac felszeletelésével kezdődött, melyet a város polgármestere ölt le.
A második gyerek már bepelenkázza magát, a harmadiknak meg már a kutya hozza vissza a cumit- mondják többgyermekes anyukák. Hiszen egy kis kosz csak jót tesz a gyereknek sőt, még jobb, ha legalább egy kilót elfogyaszt belőle, hiszen így lesz erős az immunrendszere.
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet - állítják japán kutatók egy sokéves vizsgálat alapján. A kutatók adatai szerint azok esetében, akik hároméves korukban 9 óránál kevesebbet aludtak naponta, középiskolás korukra 1,6-szer nagyobb az elhízás veszélye, mint azoké, akik tíz óránál többet aludtak.
Tapasztalta már, hogy a szex közbeni szövegelés izgató hatású lehet? És hogy egyes férfiakat és nőket a csúnya beszéd is abszolút feldob, és újra akcióba lendülnek?
Brit pszichológusok szerint január 24.-e az év legdepressziósabb napja. De mit tehetünk a januárban jelentkező levertség és kedvtelenség ellen? Van néhány tippünk!
James Bond-relikviák, egyiptomi, afganisztáni és kínai temetkezési tárgyak, Klimt és Goya, Camille Claudel és Marie Antoinette – többek között ezekkel a tárlatokkal invitálnak idén a jelentősebb európai múzeumok és galériák. Érdemes kihasználni a fapados légitársaságok akcióit akkor is, ha egy kis kultúrára szomjazunk.
Sokszor tapasztalom, tanítványok elmondásai alapján, hogy manapság a szex igencsak teljesítményorientált lett, ahogyan egész életünk is, és ez nem jó. Sem a férfinak, sem a nőnek.
Akár az autódban egy piros lámpánál várakozva is csinálhatod ezeket a gyakorlatokat, de a buszra várva -sőt azon is- átmozgathatod magad percek alatt. Kellemesen felfrissítenek, és oldják a stresszt.
- Ez a zöldség tele van vitaminnal, kalóriában szegény, mégis laktat - magyarázta Carmen Electra, miért esett választása a krumpli-diétára - Ráadásul változatos ételeket ehetek, gazdagon fűszerezve...
A tinnitus: csengést, csörgést jelent a fülben. Van, aki jól viseli, másokat az őrületbe kerget a morajlás, kattogás, sistergés, sípolás, dübörgés. A gond lehet átmeneti, de betegséggé is fajulhat.
Egy horvát férfi rekordnak számító, huszonhét éves börtönbüntetést kapott, mert egy éven keresztül rendszeresen megerőszakolta alig tizennégy éves lányát. A tinédzsert azzal fenyegette, ha elmondja bárkinek, mi szokott történni köztük, intézetbe adja. A kislány állítólag próbálta elmondani édesanyjának, hogy mit kell átélnie nap mint nap, de a nő nem reagált rá.
Egy amerikai cég a napokban elsőként tette a kereskedelmi forgalomban is elérhetővé azt a genetikai tesztet, amellyel az érdeklődő férfiak számára megbízható adatokat közöl arról, hogy mekkora eséllyel fognak megkopaszodni még negyvenéves koruk előtt. A teszt a kopaszodás leggyakoribb, öröklődő formájának várható megjelenéséért felelős egyik génvariáns azonosítása alapján jelzi előre a hajhullás…
A tisztított eljárású vizek nem helyettesíthetik az ásványvizeket! Olyannyira nem, hogy csak a bajt hozzák. Napjainkban divatossá vált a tisztított víz fogyasztását hirdetni...
Évekkel a Sztriptíz című filmben bemutatott vetkőzése után, valamint azt követően, hogy várandósan meztelenül pózolt egy magazin címlapján, ismét megmutatta bájait Demi Moore.
Állandó tüsszögés, orrfújás, szemviszketés, ilyenkor, télen?! Hiszen a természet az igazak álmát alussza még, sehol egyetlen nyíló virág, virágzó fa Na de itt van nekünk a házipor és az állatszőr...
Pattogatott kukoricát evőeszközzel enni - nos, ez kissé idiótán hangzik. Pedig készítenek már olyan alkalmatosságot, amivel ezt megtehetjük. Ha akarjuk. Sznobok és kézmosás-utálók előnyben!
A frissen sült kenyér illata semmihez nem fogható. A ropogós héj alatt megbúvó lágy, langyos kenyérbél egész egyszerűen mennyei manna. S ha mindezt otthon állítjuk elő, abban is biztosak lehetünk, milyen alapanyagokból áll össze mindennapi kenyerünk.
Kezdetnek van a leves. Az illatos, fűszeres, ezerszínű, gazdag gyönyörűség. Nyitány, amely meghatározza az előadást. Ilyenkor, tél derekán, az sem lebecsülendő tulajdonság, hogy: meleg!