Hét éve nem temethették azt a mumifikálódott holttestet, amely megtalálása idején szenzációt keltett, mert azt gondolták, hogy az ókori Perzsiából származik, kiderült azonban, hogy hamisítványról van szó.
A szexuális élet újrakezdése a kardiológiai beteg rehabilitációjának része és a megfelelő életminőséget szolgálja. A tanácsadás általános jellegű, de az ED kezelésére alkalmazott gyógyszerekre, illetve más, az ED-t előnyösen vagy hátrányosan befolyásoló egyéb gyógyszerekre is ki kell terjednie.
Mozgalmat indítottak Skóciában, hogy szobrot állítsanak egy medvének, amely élete nagy részét Edinburgh-ban töltötte - miután részt vett a második világháborúban.
Meglepő lehet, de legnagyobb planétáink szoros kapcsolatot tartanak fenn a földön élő növényekkel - természetesen nem a szimpla biológiai folyamatokról van szó...
Hat év után vették vissza állásába azt a rendőrt, akit még 2001-ben korrupció gyanúja miatt felfüggesztettek. A férfi "szabadsága" több mint 200 ezer fontjába (több mint 69 millió forint) került a brit adófizetőknek.
Jól tesszük, ha ma odafigyelünk párkapcsolatunkra! Szerelmi életünk akkor válhat kellemessé, ha teljes szívünkből megmutatjuk a párunknak, hogy elfogadjuk, s természetesen tiszteljük is.
Különösen súlyos következményei lehetnek a D vitamin túladagolásának kisgyermekek esetében: szellemi és növekedésbeli visszamaradottságot, veseelégtelenséget okozva.
Bár rengeteget hallunk a dohányzás káros hatásairól, ezeket, mint megfoghatatlan információhalmazt, hajlamosak vagyunk elengedni a fülünk mellett. Egy dizájner ez ellen kíván tenni a maga eszközeivel.
Ahogy cseperedik csemeténk, úgy nőnek a gondok! A nem annyira ügyes szülők rémálma a február, amikor menthetetlenül frappáns jelmezt kell kreálniuk igényes csemetéiknek. Pedig a farsang szerethető!
A brit oktatási minisztérium körlevelet küldött az óvodáknak, amelyben arra biztatják a nevelőket: engedélyezzék a kicsik számára a játékfegyverek használatát, mivel az akciós játékok elűzik az unalmat, javítják a szellemi teljesítményt és növelik az érdeklődést a tanulás iránt.
Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz – mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az MTI-nek.
Velence önkormányzata az éjszakai szórakozóhelyek munkatársainak indít képzést, amelynek során a hallgatók többek között a konfliktusok elsimítását tanulják.
A GfK LHS Healthcare divízió felmérésének egyik következtetése szerint a páciensek kevéssé, vagy egyáltalán nem tájékozottak a kezelésük során alkalmazott vényköteles szerek hasznáról. A patikákban is korlátozott a tanácsadói tevékenység.
A csirkét vágja 4-6 darabra, dörzsölje be sóval. A vaj felét olvassza meg a serpenyőben, süsse rajta a csirkét aranybarnára. A körtét mossa meg, héjastól szeletelje vékonyra, magházát vágja ki.
Az elmúlt napokra jellemző szélsőséges időjárási viszonyok kedveznek az influenza terjedésének, amely a héten sokak életét nehezítheti meg. Igyekezzünk kiegyensúlyozottan táplálkozni, sokat pihenni és minél többet otthon maradni.
Akárhogy is alakul társadalmunk, az alapvető mikro-egység még mindig a család. A család legfiatalabb mikro-egységeit, a gyerekeket, sok mindentől megóvhatjuk, ha családi életünkbe beiktatunk egy, az étkezések köré rendeződő menetrendet.
Belga tudósoknak hasnyálmirigy-őssejteket sikerült izolálniuk felnőtt egerekből - ez a felfedezés a fiatalkori diabétesz új gyógymódjait teheti majd lehetővé.
Ismét megrendezik a Táplálási Napot (Nutrition Day) Európa számos egészségügyi intézményének részvételével 2008. január 31-én. Az akció során a kórházi betegek és az idősotthonok lakói tápláltsági állapotát mérik fel.
A soványságban már nem - de a kövérségben még lehet valami fantázia. Rögtön első pillantásra látszik, hogy a hízás problémája kettős gyökerű. Egyrészt nagyon fontos az elfogyasztott kalóriák vehemens növelése, ugyanakkor azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a testmozgás minél radikálisabb csökkentését.
Súlyos büntetés fenyegeti az ABC amerikai televíziós csatornát, amiért a NYPD Blue című krimisorozatban egy meztelen női testet mutattak. A csatorna büntetése elérheti az 1,4 millió dollárt (246 millió forintot).
Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a filmplakát-kiállítást a Magyar Filmszemle kísérőprogramjaként. A Magyar Filmplakát Kiállítás és Verseny 2008 című rendezvényt január 31-én csütörtökön 16 órakor nyitja meg Wahorn András festőművész, a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában.
A címbeli állítás különösen igaz, ha a saját nemzeti 11 játszik.A szív- és érrendszeri betegek ezért jobban teszik, ha figyelembe veszik a fokozott rizikót – javasolják német szívgyógyászok.
Egy izgalmas focimeccs megduplázza a szívroham kockázatát, különösen, ha a saját nemzeti 11 játszik. A szív- és érrendszeri betegek ezért jobban teszik, ha figyelembe veszik a fokozott rizikót - javasolják azok a német szívgyógyászok, akik a New England of Medicine című folyóiratban értékelték a 2006-ban rendezett labdarúgó-világbajnokság szívrohamtörténeteit.
Egy személyautó balesete okoz fennakadást Budapesten, a Kőbányai úton, a 28-as villamos vonalán, a szerelvények megosztva szállítják az utasokat a végállomások között, az érintett szakaszon a 9-es autóbuszra szállhatnak át az utasok - közölte a BKV fődiszpécsere.
Burdon fesztivál '08 - A Magyar Duda és Tekerő ünnepe: hangszer kiállítás és lemezbemutató koncert a FONÓ Budai Zeneházban 2008. február 23-án, szombaton, este nyolc órakor.
Kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el egy férfit a X. kerületben vasárnap; a gázoló autós segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte Bartha László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Lelepleződött a "nagy szerelem": a Spice Girls énekesnője, Mel B mindössze háromszor feküdt le Eddie Murphyvel, ez azonban bőven elegendő volt ahhoz, hogy teherbe essen tőle.
A nők által egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy a menopauza milyen hatásokkal lesz szexuális életükre. A kellemetlen tünetekre gyógyszereken kívül természetes megoldás is létezik.
A brit oktatási minisztérium körlevelet küldött az óvodáknak, amelyben arra biztatják a nevelőket: engedélyezzék a kicsik számára a játékfegyverek használatát, mivel az akciós játékok elűzik az unalmat, javítják a szellemi teljesítményt és növelik az érdeklődést a tanulás iránt.
A hajó fedélzetén csapott le az egyik figyelmetlen halászra a zsákmánnyal együtt kiemelt cápa. A ragadozó olyan erősen harapta a férfi lábát, hogy egyetlen módszerrel tudták csak kiszabadítani az állkapcsok közül: le kellett vágniuk a cápa fejét.
Felfegyverzett banda tört be egy brit milliomos házába, ahol foglyul ejtették a férfi lányát. Bernard Dwyer végül egymaga szerelte le a fiatalokat, akik egy nappal előtte egy étteremtulajdonossal is végeztek.
India északi részében, Asszám államban az állatvilág szakértői a vadon élő elefántok invázió ellen keresnek hatásos eszközöket. Falvak, művelt területek megóvására erős növényi rostokból font kerítéseket állítanak fel, amelyeket átitatnak gépkocsi-olajjal és a naga jolokia nevű chilifajta olajával.
A fogyasztók félretájékoztatásáért perlik az Activia és a DanActive elõállítóját, a Danone céget. Az Activiát úgy hirdeti a honlapja, hogy „a két héten át naponta fogyasztott joghurt klinikailag bizonyítottan segíti az emésztõrendszer szabályozását”, míg a DanActive nevû joghurtital a re...
Elektromos kábellel próbálta orgazmusra ösztökélni a feleségét egy amerikai férfi, de a bizarr szexuális játék tragikus véget ért: az asszony belehalt az áramütésbe.
Velence önkormányzata az éjszakai szórakozóhelyek munkatársainak indít képzést, amelynek során a hallgatók többek között a konfliktusok elsimítását tanulják.
Négy gyerek is van a Botox 16 áldozata között; valamennyiük halála összefüggésbe hozható az izomlazító méreganyaggal, amelynek szépészeti alkalmazása egyre terjed a 18 éven aluliak között is.
Lopás kísérlete miatt őrizetbe vették azt a férfit, akit a bucsuszentlászlói templomban fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.