"Pista bá" a tőle megszokott küldöttkizárós kutyakomédiával választatta újra magát szeretője (Papolczyné Balla Gizella) és családja, valamint azok néhány alkalmazottja révén, hogy a klá [...]
A konstrukció alapvető célja az egyes régiók, illetve térségek közötti kulturális, infrastrukturális fejlettségbeli különbségek mérséklése a kulturális alapú városfejlesztés révén. A konstrukció átfogó célja olyan közművelődési intézményrendszer kialakítása, amely a közoktatási és közművelődési rendszerek összekapcsolása, az egész életen át tartó tanulás feltételeinek javítása és infrastrukturális…
Célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a magyar állampolgárok történetével az SS táborokban a vészkorszak idején (Mauthausen, Dachau), valamint Németország történetével a náci birodalom idején (Nürnberg, München)
Összefogtak Fertőrákos és Fertőmeggyes (Mörbisch) lakói és a meglévő határon átvezető út mellett egy másikat építettek. Céljuk, hogy az osztrákok szüntessék meg a korlátozást, a magyar oldalon pedig szélesítsék ki a kerékpárutat.
Fénysorompót szereltetne fel a mindszenti önkormányzat a helyi Déli utcai vasúti átjáróban: ott, ahol tavaly októberben a vonat elé hajtott és meghalt két fiatalember. A MÁV szerint indokolatlan a lámpa, a képviselők a hasonló tragédiákat szeretnék megelőzni, és az önkormányzat hozzájárulna a költségekhez is.
"Elköltöztek" szombaton a Miskolci Állatkert és Kultúrpark párduckölykei, egyikük, a fekete hím példány Japánban, a két foltos nővér pedig Németországban kap új otthont.
A Mediaedge:cia Hungary Kft. végezheti el a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által megrendelt kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatokat. A Közbeszerzési Értesítő szerint a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretösszege bruttó 800 millió forint. Ezt az eljárás fajtát az indokolta, hogy a nyertes 2007. augusztus 8-án egy ugyanebben a tárgyban kiírt…
Időközi parlamenti képviselő-választást tartanak ma a főváros XI. kerületében, a Gellérthegy és Szentimreváros térségében, időközi polgármester-választás lesz a Nógrád megyei Cserhátszentivánon, a Pest megyei Áporkán, s időközi önkormányzati választásra kerül sor a baranyai Gilvánfán.
Az enyhe időjárás nem hat szélsőségesen az állatvilágra. A nappalok hosszabbodását érzik az állatok. A madarak közül különösen a ragadozók aktívak, a rétisasok már násztáncolnak.
Debrecen – A Rotary olyan világszervezet, melyben egymástól eltérő foglalkozású emberek vállalnak humanitárius szolgálatot. A klub 1905-ben született, azóta pedig a földkerekség legnagyobb létszámú civil szerveződésévé vált.
Az újságon keresztül szeretnék kérdéseket feltenni a tisztelt politikusokhoz. Most is bebizonyosodott, hogy hazudnak, mert a női egyenjogúságot csak szavakban hirdetik és több, mint a fele elutasította a nők vágyait, hogy bejussanak 50 százalékban a tisztelt házba.
Hetven-nyolcvan riasztást kaptak a tűzoltók vasárnapra virradóan országszerte a szélvihar miatt - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
327 ezer forintot követel az egészségbiztosító a vizitdíjat kezdettől fogva bojkottáló kunhegyesi fogorvostól. Ez – 300 forinttal számolva – 1090 orvoslátogatásnak felel meg. Nagy Levente [...]
Rendben megkezdődött vasárnap reggel hat órakor a Budapest XI. kerületében lévő 15. számú választókerületben az időközi országgyűlésiképviselő-választás első fordulója. Filipsz Andrea jegyző, a kerületi választási iroda vezetője elmondta, hogy a szavazásra jogosult több mint 32 ezer választópolgár este hét óráig voksolhat 37 szavazókörben. A nap során, csakúgy mint az általános országgyűlési…
Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz - mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Mivel Budapesten mindössze négy, országosan alig tucatnyi egyházi kórház van, nem jelentene különösebb megterhelést az állami büdzsé számára ezeknek az összegeknek a megítélése, a…
Másfél évvel az Olaszliszka főutcáján elkövetett brutális gyilkosság után megkezdődött perben a vádlottak valamennyien azt állítják: ők nem öltek. Mindenki másra mutogat. Mindenki látott valamit, vagy valakit, de nem emlékszik.... A Büntető törvénykönyv
Idegösszeroppanással kezelik azt az édesanyát, aki szombat délelőtt egy győri gyermekjóléti intézményben szemközt lőtt egy gázpisztollyal egy gondozónőt, utóbbit viszont a vizsgálat után már ki is engedték a kórházból.
Szombaton kora este narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mert északról, viharos erősségű széllel, markáns hidegfront érte el Magyarországot éjfél körül - Eddig hetven-nyolcvan riasztást kaptak a tűzoltók országszerte a vihar miatt.
Az állami szervek iránti bizalom rendkívül fontos, mert annak hiánya a szélsőségek felerősödéséhez vezethet - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nem változott a lakosság körében a bíróságok megítélése.
Múlt héten egy szerencsés lottózó eltalálta az öt számot, és vitte a mesés nyereményt - Ezen a héten nem volt ötös találat, de a négyes is szépen fizet. Abból pedig 38 is akadt.
Debrecen – A Yamato ütőegyüttes ismét útnak indult Japánból, hogy Európában olyannyira megkedvelt műsorát ez alkalommal új köntösbe öltöztetve mutassa be a nagyérdeműnek – újfent „A Napló bemutatja” sorozatban. A Yamatóról bővebben [.pdf - 134KB]
Szombaton Iránban kivégeztek egy pedofil férfit, aki 17 gyereket erőszakolt meg - jelentette a Fars iráni hírügynökség. A halálbüntetést ezúttal a szokásos akasztás helyett kivégzőosztag hajtotta végr [...]
Nyíregyháza - A szervezők célja a szórakozás mellett kifejezetten nemes, hiszen az ötletgazdák és a résztvevők minden alkalommal egy jó célokért küzdő intézményt, alapítványt támogatnak.
Az újságon keresztül szeretnék kérdéseket feltenni a tisztelt politikusokhoz. Most is bebizonyosodott, hogy hazudnak, mert a női egyenjogúságot csak szavakban hirdetik és több, mint a fele elutasította a nők vágyait, hogy bejussanak 50 százalékban a tisztelt házba.
Még tavaly novemberben vásároltam egy bőrcsizmát, aminek múlt héten levált a talpa. Visszavittem, illetve csak szerettem volna, mert a kirakat üvegén csak a következő kiírást találtam: „az üzlet helyén gyógyszertár nyílik”.
A felsővezeték-hálózat megrongálódása miatt 30-40 percet késnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon mindkét irányban a délelőtti órákban. Kiskunmajsa és Harkánykötöny között pedig vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
Éjfél óta már 200-szor kérték a tűzoltók segítségét az országban tomboló szélvihar miatt, a legtöbb hívás Győr-Moson-Sopron, Vas és Fejér megyéből érkezett. Leginkább kidőlt fák, vagy leszakadt ágak miatt riasztották a szakembereket, de számos kémény és tető is megrongálódott, vagy tűzfal dőlt ki. A meteorológiai szolgálat munkatársai közben Kapuváron és Pápán mérték a legerősebb széllökést: 115…
Megjavították a kora reggel leszakadt felsővezetéket a Budapest-Pécs vasútvonalon. Szabadegyháza és Sárosd között előbb dízelek vontatták a szerelvényeket, később már a villanymozdonyok is át tudtak menni, igaz lassabban.
Jog - A Magyar Közlöny 174. száma (megjelent 2007. december 13 - án) közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter 37/2007. számú rendeletét, amely újra szabályozta az engedélyhez kötött építési tevékenységek körét, meghatározta a bejelenéssel és az engedély nélkül is elvégezhető építési munkákat.
Az állami szervek iránti bizalom rendkívül fontos, mert annak hiánya a szélsőségek felerősödéséhez vezethet - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azzal kapcsolatban, hogy a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nem változott a lakosság körében a bíróságok megítélése. Az alkotmányos jogok érvényesítése, azok garantálása az állami szervek feladata, ezért is nagyon fontos,…
Belföld - A Legfelsőbb Bíróság elnöke a távirati irodának adott interjújában rendkívül fontosnak nevezte az állami szervek iránti bizalmat, mert szerinte ennek hiányában megerősödnek a szélsőségek.
Életét vesztette egy gyalogos, amikor egy mikrobusz elgázolta a 43-as úton, Makó és Apátfalva között vasárnapra virradóra - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t .
A napközbeni részvételi adatok alapján várhatóan érvénytelen lesz a választás a főváros XI. kerületében, a 15. számú országgyűlési választókerületben, ahol időközi képviselő-választást tartottak vasárnap.
A felsővezeték-hálózat megrongálódása miatt 30-40 percet késnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon mindkét irányban a délelőtti órákban - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap.
A Naplóról írni rém kínos. A TV2 magazinja majd mindegyik adásában összehoz valami gusztustalanságot, tehát akár minden héten lehetne a kereskedelmi televíziózás gyötrelmeiről értekezni, meg temetni a modern médiát, és sóhajtozni, hogy lám, mindig van lejjebb.
Nyírbátor - A nyírbátori önkormányzat és a városi rendőrkapitányság között érvényben lévő, elsősorban a termény- és falopások, valamint a közterületi jogsértések visszaszorítását célzó szerződés keretében folytatott ellenőrzések eredményesek.
KKV - Kis - és középvállalkozások - A Senia Group tevékenysége révén ismert és elismert esküvő - és rendezvényszervező cég. Minden tevékenységét a saját szakterületükön profi szakemberek végzik.
Külföld - Megbeszélést kezdeményezett szerdára a palesztin elnök egyiptomi kollegájával. Mahmúd Abbász a csúcstalálkozón az Egyiptom és a Gázai övezet határán kialakult válsághelyzetről tanácskozik majd Hoszni Mubarakkal.