Akár nyolc év börtön is kiróható arra az öt barcsi fiatalemberre, aki kedd este Szigetvár belvárosában - minden előzmény nélkül - megtámadott és megvert egy középkorú és egy huszonéves, helybéli asszonyt. A két nő könnyebb sérülést szenvedett.
A győri képviselő-testület tegnap egyhangúlag elhatárolódott minden szélsőséges szervezettől, és határozott fellépést ígért a raszszista magatartás ellen. A közgyűlés határozatában - az MSZP indítványa ellenére - nem nevezte meg a Magyar Gárdát.
Négyen indulnak a vasárnapi időközi országgyűlési választáson Újbudán, a 15. számú (Gellért-hegy- Szentimreváros-Lágymányos) egyéni választókerületi mandátum elnyeréséért, amely Deák András (Fidesz-KDNP) halálával üresedett meg.
Március 9-én, midőn éppen csak kihevertük a nemzetközi nőnap okozta fáradalmakat, és némi vágott virággal kompenzáltuk az egész évi megalázást a környezetünkben élő asszonyok és leányok nagy megelégedésére, máris mehetünk népszavazni, kokárdát fel, aki magyar, aztán hegyibe, támasszuk fel Kádár Jánost, rekonstruáljuk az idős magyar szocialista munkásvezető nem létező második ciklusát, amelyben az…
A Népszabadság 2008. január 14-i, Nyusztay Máté által szerkesztett összeállítása (Ungváry Krisztián egy napra börtönbe is menne - Ügynökvádak - ezúttal a bíróság előtt - "A meccset elvesztettétek, fiúk, menjetek isten hírével!") rólam is szól. Ezt el kell viselni. Szólnom nem ezért, hanem - a Népszabadság Oktatási Központjának keretében sajtójogot és sajtóetikát oktató tanáremberként is - az írás…
A svéd Wallenberg és az olasz Perlasca mellett Ocskay László huszárszázados is szervezett tömeges zsidómentő akciót 1944-45-ben Budapesten - ez derül ki abból a dokumentumfilmből, amelyet szerdán mutattak be a pesti Uránia moziban. Négy-öt hasonló eset fordulhatott elő Magyarországon, ezek jórészt éppúgy föltáratlanok és ismeretlenek a nyilvánosság előtt, mint Ocskayé.
Oroszlányban új funkciót kap a volt Arany János iskola. Az épület átalakítását, felújítását és egy új városközpont kialakítását egymilliárd forintos pályázati támogatással szeretnék megvalósítani.
A mindszenti képviselő-testület felfüggesztette tisztségéből Zsótér István polgármestert, aki bíróságon támadta meg e döntést. A Csongrád Megyei Bíróság döntésétől függ, lesz-e időközi polgármester-választás a településen.
Ha területének kétharmadát és népességének felét nem is, a meccset elveszette Franciaország hazánk legjobbjai ellen. A Norvégiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokságon a középdöntő utolsó, harmadi [...]
Egyre több segítséget kapnak a civil és a vállalkozói szférától az aprófalvak. Az adakozó egyesületek, cégek a kistelepüléseken élő szegény családok, s a pénzszűkében lévő községi önkormányzatok, intézmények gondjain is megpróbálnak enyhíteni.
A Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztivál célja, hogy országos bemutatkozási lehetőséget biztosítson mindazon amatőr és professzionális filmkészítők számára, akik természeti értékeink bemutatását és környezetünk védelmét a filmművészet eszközeivel kívánják szolgálni, és műveikkel hozzájárulnak a jövőorientált környezet- és természetbarát gondolkodásmód terjesztéséhez.
A pályázat célja: olyan, 2008 első felében ifjúságügyi területen megvalósuló ún. nonkonform kezdeményezések támogatása, amelyek a 2007. évben kiírt ifjúsági célú pályázati témákhoz nem kapcsolhatók.
A program közvetett célja, hogy a roma társadalom integrációjára a rendelkezésre álló állami források mellett egy új lehetőség jelenjen meg a roma fiatalok körében a felsőoktatási szintű továbbtanulási motiváció érdekében.
Az MSZP fenegyereke, ma Hír TV-s megmondó-, meghallgató (és tulajdonos) ember a 168 órában beszél a megveréséről, a politikához fűződő szerepéről, arról, hogy mit keres az áljobboldalon és egyebekről. [...]
"Én nem tudom, hogy mi kéne ezeknek, hogy megbukjanak. Most tényleg elképzelem, hogy Lendvai Ildikót dugja egy csődör szamár a Combino villamoson. Lendvai Ildikótól elnézést kérünk, mint nőtől, e [...]
[*]Elvesztette a bizalmi szavazást a római parlament felsőházában Romano Prodi. A balos olasz kormányfő a szerda este tartott alsóházi szavazáson még megszerezte a többség szavazatát, csütörtök este v [...]
A tervek szerint a közeljövőben a társadalombiztosítás állja majd az úgynevezett kardio-CT-vel elvégzett vizsgálatok költségét - értesült az InfoRádió. Az eljárás jelenleg több mint 160 ezer forintjába kerül a betegeknek. A vizsgálat révén fájdalom- és kockázatmentesen felismerhetők a szív koszorúereinek kóros elváltozásai, így már a korai szakaszban kiderülhet a később esetleg szívinfarktushoz…
Rendőrök biztosították a városi képviselők ülését Győrött, amikor a testület a Magyar Gárdát elítélő nyilatkozat elfogadásáról vitázott. A városháza előtt gárdisták szervezetek szimpátiatüntetést, romaszervezetek pedig ellendemonstrációt. A testület végül óvatos döntést hozott: el is határolódott a gárdától, meg nem is. Eközben kiderült: számos vezető beosztású gárdatag büntetett előéletű, noha…
Az országos átlagnál jobb a fővárost vezető MSZP és SZDSZ megítélése a budapestiek körében, ahogy a beruházások fontossági listáján is vezet a koalíció zászlóshajójának tartott 4-es metró. Igaz, a szakemberek szerint a két párt viszonylag jó szereplése nincs összefüggésben a városvezetés tényleges politikájával illetve tevékenységével. Ahogy a 4-es metró magas szimpátia-indexe sem annyira magának…
Kétséges, hogy lesz-e tévévita a két nagy párt vezetője között a népszavazási kampány finisében. Bár a kormányszóvivő közölte, hogy Gyurcsány Ferenc kész az álláspontok ütköztetésére, ha Orbán Viktor valóban kihívja őt, a Fidesz szóvivője cáfolta, hogy pártelnöke erre készül. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze". Lapunk úgy tudja, Orbán…
Egy szocialista javaslat szerint az Országgyűlés kétharmados többségével lehetne csak változtatni a mostani egészségbiztosítási törvényben lefektetett állami-, illetve magántulajdon arányán - tudta meg lapunk. A kezdeményezésnek - az SZDSZ várható ellenállása mellett - az is gátat szabhat, hogy módosítani kellene hozzá az alkotmányt, ami a Fidesz támogatása nélkül nem lehetséges. Az MSZP-s…
Vajon hány sétálónak jut eszébe a budai Vár Táncsics Mihály utcájának macskakövein, hogy a középkori Magyarország egyik legjelentősebb zsidó közösségének területén jár?
Január 21-én, hétfőn délelőtt 10 óra körül a jánkmajtisi művelődési ház bejáratánál előzetes szóváltás nélkül egy fával (seprűnyéllel) hátulról leütötték Sz. Attila polgárőrt.
Belső vizsgálatot indított a Magyar Gárda elnöke azután, hogy a HVG csütörtöki írása szerint az egyesületnek több olyan vezetője és tagja is van, akiket korábban köztörvényes bűncselekmények jogerősen elítéltek.
Tanácstalanok a papok és a borászok a zéró tolerancia bevezetése miatt: vagy elveszítik a megélhetésüket, vagy nem ülnek többé a volán mögé - írja a Blikk.
Nem lett volna szabad elutasítania az Országos Választási Bizottságnak azt a népszavazási indítványt, amely arról kérte volna a véleményünket, hogy a miniszterelnököt részesítsék-e űrhajóskiképzésben, és repítsék-e át a Plútóra. Sajnálom, hogy lekerült a kérdés a napirendről, mert szignáltam volna az aláírásgyűjtő ívet, méghozzá azonnal. Gyurcsány Ferenc méltán kiérdemelte az űrutazást mindazzal,…
"Amit sem a háborúnak, sem a nácizmusnak, sem a sztálinizmusnak nem sikerült lerombolnia, az most a szemünk láttára tűnik el" - írta a Le Monde-ban Jean-Pierre Frommer, a Mardis hongrois de Paris nevű kulturális egyesület elnöke a Belső-Erzsébetvárosról.
Debrecen - A UPC tavaly októberben állította át a programokat a Samsung tévémen. Azóta nem nézem a tévét, mert a motorberregéstől a kereplőig mindenféle zajszint előfordul.
Félreértésekre adhat okot a minapi két időközi választás. Törökbálint és Érsekhalma üzenetét érdemes komolyabban venniük a konzervatívoknak, mint a biztosnak ígérkező országgyűlési választási győzelmet a Gellérthegy térségében.
Az egészséges táplálkozás szerepe a rákbetegségek megelőzésében címmel tart előadást a Hittudományi Főiskola dísztermében prof. dr. Dinya Zoltán. A MTA doktorának tanácsai január 28-án 16.30 órától hallhatók.
Egy rendőrtisztet hallgattak ki a nyomozó ügyészek gyanúsítottként tegnap Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő 2006 októberi bántalmazási ügyében. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy Révész Máriusz megverése ügyében gyanúsítottként hallgattak ki egy rendőrtisztet, aki a 2006. október 23-án az Astoriánál - itt verték meg az…
Nem, nem vagyok én elrontója semmiféle jónak. Csakhogy a kisördög mindig ott motoszkál az emberben. Felsejlik, ahogy egy idős néni naponta, az ima mellett elmorzsolja ezerszer a számkódját.
A milliárdos adócsalással és csempészettel gyanúsított Egymásért alapítvány főkurátora, Földesi-Szabó László az NBH főigazgatójától levélben kért felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Bejelentette azt is: feljelenti az alapítvány ellen eljáró hatóságokat zaklatásért.
A Terézvárosban öt éven belül már másodszor fordult elő, hogy az MSZP-SZDSZ-es vezetésű önkormányzat vagyonkezelő cégének vezérigazgatóját rendőrök viszik el: Kovács Pétert szerdán vették őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció elleni osztályának nyomozói.
A Magyar Nemzet szerint többen is úgy látják, hogy a Gyurcsány-Orbán vitáról szóló híresztelés az MSZP kampányának szakmai irányítójától, Szigetvári Viktortól származik, s célja a zavarkeltés lehet - írta pénteki számában a lap.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető illetékese szerint az Egyesült Államokból elindult nem elsőrendű jelzálogpiac hitelezési válságának hatásai továbbgyűrűznek a világ más részeire, beleértve az úgynevezett feltörekvő és a fejlődő országokat is.
A humán influenzavírus és a madárinfluenza jelentik a legnagyobb fenyegetést az Egészségügyi Világszervezet szerint. A testület úgy véli: tömeges megbetegedésekre, és akár mutálódott vírusra kell számítani. Utoljára a 70-es évek végén volt influenza-világjárvány, szinte mindegyik földrészen pusztított.
Időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak vasárnap a XI. kerület 15. számú választókörzetében. Rétvári Bence (KDNP), a Fővárosi Közgyűlés tagja, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a Fidesz támogatásával indul, hogy folytassa a tavaly elhunyt Deák András munkáját.