2008. január 17. csütörtök

jan. 17
0:13
Magánkórház Debrecenben (Népszabadság)
Zöldmezős beruházás keretében elit magánkórház épül Debrecenben a két évvel ezelőtt bezárt dohánygyár telephelyén, amelynek tulajdonosa Boros József helyi vállalkozó.
jan. 17
0:17
Lepapírozási ügyek: négy vádlott és az ismeretlen tettes (Népszabadság)
Összesen 140 ezer forint kárt okozott az a visszaélés, amely az M3-as Kht.-nál történt, és amely már bírósági szakban van. Ez derült ki a lapunk birtokába jutott vádiratból. Az ügynek négy vádlottja van, Tóth József szocialista parlamenti képviselőt, Polgár polgármesterét tanúként hallgatták meg az eljárás során. Ám ez csak előzménye a december óta tartó újabb vizsgálatnak.
jan. 17
0:21
Vihar egy hírlevélből (Népszabadság)
jan. 17
0:25
Norma négyzetméterben (Népszabadság)
Akár épül kormányzati negyed, akár nem, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek elő kell teremtenie a költségvetésben az állami ingatlanok eladásából betervezett 30 milliárd forintot. Nem kérnek tőlük lehetetlent, hiszen az előző évet a cég elődje, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hasonló eredménnyel zárta.
jan. 17
1:14
Zsiráf regényíró pályázat (Pályázatfigyelő)
A vezető ifjúsági újságja és portálja virtuális regényíró pályázatot indít
jan. 17
1:18
Vállalkozásfejlesztési Központ (VFK) működtetése (Pályázatfigyelő)
A kiíró által kiírt támogatási formák befogadására, előminősítésére, bonyolítására, kezelésére, nyomon követésére szakmai és infrastrukturális hátteret biztosít Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia magyar lakta területein Vállalkozásfejlesztési Központok működtetésére.
jan. 17
1:22
Preyer Hugo emlékére - sci-fi novellaíró pályázat (Pályázatfigyelő)
Sci-fi novellaíró pályázat
jan. 17
1:26
Kis- és középvállalkozások éven túli hiteleihez kapcsolódó kamattámogatás(KAT) elnyerése (Pályázatfigyelő)
A kiíró mind a jelenleg még nem EU tagországok (Horvátország, Szerbia, Ukrajna), mind pedig az EU tagországok (Románia, Szlovákia, Szlovénia) magyar nemzetiségűek által lakott területeinek gazdasági fejlődése támogatására, kamattámogatást biztosít, a területeken működő kis- és középvállalkozások éven túli hitelfelvételéhez.
jan. 17
1:30
Felhívás az épített környezetünk óvása érdekében (Pályázatfigyelő)
Felhívás az épített környezetünk óvása érdekében
jan. 17
1:34
EU és nemzeti gazdaságfejlesztési támogatás (EUT) (Pályázatfigyelő)
A kiíró a magyar nemzetiségek által lakott területek gazdasági fejlődésének támogatására egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt.
jan. 17
4:06
Egyelőre intézetbe kerül a késelő fiú (Népszava)
Tegnap délben átadták a román hatóságoknak azt a gyereket, aki a múlt héten a Blaha Lujza téren megkéselt egy 15 éves fiút egy mp3 lejátszójáért. A kormány tegnapi ülésén is szóba került a gyerek ügye, s az érintett minisztériumok a jövőben gyorsabb megoldást kértek a megfelelő szervezetektől.
jan. 17
4:55
Második nekifutásra lesz ombudsmanválasztás? (Népszava)
Az államfő Fülöp Sándor ügyvédet jelölte adatvédelmi ombudsmannak, Zombor Ferenc ügyvédet pedig a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának. Sólyom Lászlónak azután kellett új személyeket megneveznie a két posztra, hogy a parlament decemberben az elsőként javasolt aspiránsokat elutasította. Zombor és Fülöp - akik jobbára ismeretlenek a nyilvánosság előtt - megtiszteltetésnek tartja a jelölést. A…
jan. 17
5:06
Freedom House: stabil a demokrácia (Népszava)
Magyarország 2007-ben is a világ stabil demokráciái közé tartozott, bár nem volt mentes a politikai megrázkódtatásoktól - derült ki abból a jelentésből, amelyben az amerikai Freedom House a szabadság és a demokrácia világbeli helyzetéről adott számot. A független szervezet Magyarország demokrácia-teljesítményét továbbra is a legmagasabb pontszámmal értékelte mind a politikai, mind a polgári jogok…
jan. 17
5:17
Több mint 800 millió forint népegészségügyi programokra (Népszava)
Összesen 810 millió forintot költ az Egészségügyi Minisztérium az idén népegészségügyi programokra, s az egyik fő cél, hogy növeljék a szűrővizsgálatra jelentkező nők arányát - közölte a szaktárca vezetője. Horváth Ágnes a munkába bevonná a háziorvosokat is. A kormány már többször próbálta népszerűsíteni a prevenciót - eddig mérsékelt sikerrel.
jan. 17
6:10
Olvasónk írja: Mai gladiátorok (boon)
Nyíregyháza - Modern korunk „gladiátorai” nem arról híresülnek el, mint bátor elődeik. Akik, ha nem is büszkén és bátran mentek a halálba, de halált megvető bátorsággal küzdöttek szemtől szemben sorsüldözött társaikkal.
jan. 17
6:12
Lejárt az óriási minisztériumok ideje (Hírszerző)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. februárban felméri a minisztériumok területhasznosítási szokásait - írja a Népszabadság.
jan. 17
6:18
Olvasónk írja: Mai gladiátorok (szon)
Nyíregyháza - Modern korunk „gladiátorai” nem arról híresülnek el, mint bátor elődeik. Akik, ha nem is büszkén és bátran mentek a halálba, de halált megvető bátorsággal küzdöttek szemtől szemben sorsüldözött társaikkal.
jan. 17
6:20
Egyforintos, kettes... (szon)
Ma már nincs értéke az egyforintosnak, de még a kettesnek sem. Nem éppen dícsérő ez a két pénzérmére, dehát ilyen idők járnak. Sipos Béla jegyzete
jan. 17
6:21
Egyforintos, kettes... (boon)
Ma már nincs értéke az egyforintosnak, de még a kettesnek sem. Nem éppen dícsérő ez a két pénzérmére, dehát ilyen idők járnak. Sipos Béla jegyzete
jan. 17
6:25
Egy szerencsi Kiss a Dumaszínházban (haon)
Debrecen – Kiss Ádám 2005-ben csöppent bele a stand up comedy világába, 2006-ban megnyerte a Magyar Rádió Humorfesztiválját, amelyet nyolcévenként rendeznek meg.
jan. 17
6:29
Jéghideg, fűtetlen vasúti kocsik - komolyan vették az utasok panaszait (Hírszerző)
Az utasok panaszai, illetve saját tapasztalatai alapján vizsgálatot rendelt el Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. elnöke amiatt, hogy egyes vasúti kocsik nincsenek fűtve - áll a cég szerdai közleményében.
jan. 17
6:34
Postánkból: Ki törődik vele? (szon)
Nyíregyháza - Nemrégiben megjelent olvasói észrevétel a nyíregyházi, Hősök téri átjáró állapotáról. Ezzel kapcsolatban néhány lakó és az udvarban működő üzlettulajdonosa elmondta véleményét.
jan. 17
6:36
Hidegben ültek az osztálytermekben (haon)
Debrecen - A Haonhoz eljutott hír szerint január-3 án és 4-én is hidegben ültek a diákok egy belvárosi iskolában, s kérésük ellenére nem engedték őket haza.
jan. 17
6:37
Minisztériumi norma négyzetméterben (boon)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. februárban felméri a minisztériumok területhasznosítási szokásait.
jan. 17
6:39
A magyar fiatalok gazdaságra vágynak (boon)
Gazdaságra vágynak leginkább a magyar fiatalok - derül ki egy friss felmérésből. A 13 és 19 év közöttieket leginkább a bűnözés és a törvénytelenség rémiszti meg, éppen ezért fontosnak tartják a büntetés és igazságszolgáltatás intézményét. A magyar fiatalok egyébként a legkevésbé aktívak a régióban, főként egyedül szórakoznak.
jan. 17
6:40
Lendvai Ildikó: "Azt mondják, hideg kampányra készülünk" (inforadio.hu)
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője köszöni a támogatást, de magánvéleménye szerint most semmi szükség a miniszterelnök melletti szimpátiatüntetésre.
jan. 17
6:40
Ön mennyit adna egy fülesért? (szon)
Könnyen megvezethetnek bennünket, ha tájékozatlanok vagyunk. Nekem egy „Mátyás királlyal” több maradt a pénztárcámban hét végén, mert tisztában voltam a jogaimmal... Palicz István jegyzete
jan. 17
6:41
Ön mennyit adna egy fülesért? (boon)
Könnyen megvezethetnek bennünket, ha tájékozatlanok vagyunk. Nekem egy „Mátyás királlyal” több maradt a pénztárcámban hét végén, mert tisztában voltam a jogaimmal... Palicz István jegyzete
jan. 17
6:42
Legyen inkább kaszinó a könyvtár helyén? (haon)
Debrecen – A városházán kultúrát, közösségi célt emlegetnek, az utcán pedig azt beszélik: kivárnak, s öt év múlva akár kaszinót is nyithatnak benne.
jan. 17
6:51
Politikai megrázkódtatásokat éltünk át (Hírszerző)
Magyarország 2007-ben is a világ stabil demokráciái közé tartozott, bár nem volt mentes a politikai megrázkódtatásoktól - derült ki abból a jelentésből, amelyben az amerikai Freedom House a szabadság és a demokrácia világbeli helyzetéről adott számot.
jan. 17
6:58
Szédületes belegondolni... (haon)
Szédületes belegondolni, hogy mi minden történik egy évszázad alatt, különösen akkor, ha a mögöttünk hagyott huszadikat tekintjük. Üveges Szilvia jegyzete
jan. 17
6:59
Az orient expresszel konkurálnának (boon)
A legendás Orient Expressz alternatíváját indítaná el a MÁV Nosztalgia Kft. Hamarosan be is mutatják a cég számára készített új luxuskocsik próbafülkéjét - írja a Világgazdaság.
jan. 17
6:59
Csütörtöktől jól jön az esernyő (FigyelőNet)
Csütörtökön éri el térségünket egy mediterrán ciklon felhő-és csapadékrendszere, amely borult, esős időt hoz. Míg a reggeli órákban fagypont közeli vagy fagypont feletti hőmérsékletet mérhetünk, addig a délután folyamán 2 és 8 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
jan. 17
6:59
A taxisok is részt vehetnének a betegszállításban a kereskedelmi és iparkamara szerint (ma.hu)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) lehetségesnek tartja a taxis szolgáltatók részvételét a betegszállításban és ezért soron kívüli tárgyalásokat kezdeményeznek - tájékoztatta az MTI-t a kamara elnöke szerdán.
jan. 17
7:00
Ékszert zsákmányoltak (haon)
Milyen bűncselekmények történtek Debrecenben éjszaka? Ügyeleti híreink.
jan. 17
7:05
Hétfőn kezdődik az olaszliszkai lincselés pere (origo.hu)
Hétfőn kezdődik a Borsod megyei bíróságon az olaszliszkai lincselés pere - írja a Magyar Nemzet. Nyolc embert vádoltak meg azzal, hogy részt vettek Szögi Lajos tiszavasvári tanár agyonverésében.
jan. 17
7:10
Elit magánkórház épül Debrecenben (FigyelőNet)
Zöldmezős beruházás keretében elit magánkórház épül Debrecenben a két évvel ezelőtt bezárt dohánygyár telephelyén, amelynek tulajdonosa Boros József helyi vállalkozó - írta a Népszabadság.
jan. 17
7:10
Hazánk demokrácia-teljesítményét a legmagasabb pontszámmal értékelték (ma.hu)
Magyarország 2007-ben is a világ stabil demokráciái közé tartozott, bár nem volt mentes a politikai megrázkódtatásoktól - derült ki abból a közzétett jelentésből, amelyben az amerikai Freedom House a szabadság és a demokrácia világbeli helyzetéről adott számot.
jan. 17
7:21
"Veszélyezteti a koalíciót, hogy gondolkodom" - interjú Tóth Károly szocialista képviselővel (FigyelőNet)
A ma uralkodó politikai stílusból lett elege Tóth Károlynak - derült ki a FigyelőNetnek adott interjújából. A szocialista képviselő arról is beszélt, hogy nem elég, ha csak a kormánypárti képviselők bíznak a reformokban, és nem normális állapot, ha egy képviselő végig sem gondolhatja azt, amiről később szavazni fog. 2010-es visszavonulásáig még megpróbálja meggyőzni a miniszterelnököt.
jan. 17
7:23
"Új vasfüggöny" - bekeményítettek a határ menti osztrákok (Hírszerző)
Német nyelvű üdvözlőtáblát helyezett ki az egykori zöldhatárra Fertőrákos önkormányzata, hogy ezzel is ellensúlyozza a szomszédos osztrák településeknek a határátlépés megnehezítésére tett kísérletét - írta a csütörtöki Magyar Hírlap.
jan. 17
7:27
Az egyházak inkább a pénzt kérik az ingatlanok helyett (ma.hu)
Az egyházak egyre inkább a pénzt választják az ingatlanok helyett kártérítésként az önkormányzatokkal folytatott tárgyalások során az utóbbi időszakban - mondta el az MTI-nek Fedor Tibor, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Egyházi Kapcsolatok Titkárságának helyettes vezetője.
jan. 17
7:32
Elfajulhat a macskagyilkos film körüli vita (origo.hu)
Molotov-koktélt dobtak egy ház garázsára, ahol annak a filmrendezőnek a rokonai laknak, akinek egyik filmjében megfojtottak egy kismacskát. A rendőrség nemrég megszüntette az állatvédők feljelentése után indított nyomozást.
jan. 17
7:32
Mentősökkel dulakodott egy beteg az Árpád Kórházban (FigyelőNet)
Dulakodás tört ki mentősök és egy fejsérülés miatt az Árpád kórházba szállított beteg között az egészségügyi intézményben. Az ügyben a rendőrség eljárást indított.
jan. 17
7:32
A főváros is mérni fogja az autók sebességét (Index)
A traffipaxokat a közterület-felügyelet kezeli majd, a gyorshajtókat a rendőrségnek jelentik.
jan. 17
7:37
Kromofággal öntötték le fóti képviselők autóit (FigyelőNet)
Nagy értékű károkozás vétségében tett rendőrségi feljelentést Fót alpolgármestere szerdán, miután az önkormányzati ülés végén az épület előtt parkoló kocsiját kromofággal leöntve találta, s hasonló kár érte fideszes képviselőtársát is.
jan. 17
7:39
Fiatalkori bűnözés: a franciák is bekeményítenek (fidesz)
A fiatalkori bűnözés megelőzése végett a francia igazságügyi és az oktatási minisztérium szerdán megállapodást írta alá, amelynek értelmében ezentúl az iskoláknak minden, a tanintézményekben előforduló helytelen állampolgári magatartásról azonnal értesíteniük kell a rendőrséget.
jan. 17
7:41
Szerbiai elnökválasztás - sok ezren biztatták a magyar jelöltet (fidesz)
A csípős idő ellenére több ezer ember töltötte meg szerdán este Szabadka főterét, hogy résztvevője legyen a vasárnapi szerbiai elnökválasztáson induló magyar jelölt kampányzáró rendezvényének.
jan. 17
7:43
Pozsonyt körbezárta a rendőrség (ma.hu)
Körbezárta Pozsonyt szerdán este a rendőrség, hírek szerint egy korábbi rablás tettesét keresve. Az utóbbi évek legnagyobb hajtóvadászatának minősülő akció keretében a városból kivezető utak mindegyikét, valamint a pozsonyi hídfőket lezárták, hogy megpróbálják elfogni egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét.
jan. 17
7:45
Hagyó erőszakos, egyszemélyes, kézi vezérlése (fidesz)
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes erőszakos, egyszemélyes, kézi vezérléses stratégiáját gyanítja a fővárosi Fidesz-frakció a közszolgáltató cégek vezérigazgatóinak arcpirító mértékű béremelése és ennek megvalósítási módszere mögött - jelentette ki a képviselőcsoport vezetőhelyettese, a párt budapesti alelnöke.
jan. 17
7:48
SCD: 13,5 milliárd forint Balaton-fejlesztésre (HelikonPortál)
Négy, összesen 13,5 milliárd forint értékű projekttel az idén megkezdődnek a beruházások az SCD Holding Zrt. Balaton-fejlesztési programja keretében – jelentette be Tomcsányi Gábor, a cég vezérigazgatója. tovább

Keresés