A Francia Intézet és a Nemzeti Táncszínház a nemrég elhunyt Maurice Béjart emléke előtt tiszteleg. Az emlékest bevezetésként Markó Iván és Keveházi Gábor beszél Maurice Béjart-al való közös munkájukról. Utána a „B mint Béjart" című francia filmet vetítik.
Érdekes módon két világunk rémségeire rámutató dokumentumfilm is a mozikba kerül ezen a héten, de a kikapcsolódásra vágyóknak sem kell megijedniük: jön Ridley Scott drogdílere és a szingli Brittany Murphy, támadnak a gyilkos bárányok és szokatlan szerelem szövődhet Dániában.
Összesen százmillió eurót kapnak az UEFA-tól azok a klubok, amelyeknek játékosai részt vesznek az idei, osztrák-svájci közös rendezésű kontinenstornán, illetve a 2012-es Eb-n Lengyelországban és Ukrajnában, míg a FIFA 110 milliót oszt szét azon egyesületek között, amelyek futballistái ott lesznek a 2010-es dél-afrikai, valamint a 2014-es brazíliai világbajnokságon - ebben egyezett meg az európai…
Több százezer cégnek kell június végéig bejelentenie a cégbíróságokon - az egyéni vállalkozóknak az önkormányzatoknál - a januártől élő új szakmai kódszámokat. Kérdés, hogy az érintett ügyfélszolgálatok tudják-e tartani ezt a határidőt?
A Ringier-lapok magyarországi versenyében fotóriportereink, Móricz Simon és Reviczky Zsolt megosztva harmadik helyezést értek el. Reviczky Zsolt a csíksomlyói búcsún készült felvételével érdemelte ki az elismerést. A nemzetközi pályázat díjnyertes képei a világhálón, a www.ringier.hu/page/84 címen láthatók.
Egy olasz házaspár örökbe szeretne fogadni egy szerény körülmények között, nevelőszülőnél élő jászladányi hatéves kisfiút, hogy aztán boldogan éljenek itáliai otthonukban. A történet lehetne akár mesébe illő is. De nem az.
Zöldmezős beruházás keretében elit magánkórház épül Debrecenben a két évvel ezelőtt bezárt dohánygyár telephelyén, amelynek tulajdonosa Boros József helyi vállalkozó.
A bélrendszer élettere számtalan apróbb-nagyobb élőlénynek. Nemcsak mikrobák, hanem rendszertanilag magasabb rendű paraziták, például férgek is gyakran találhatók itt, nem egyszer súlyos veszélyt okozva.
Szíriának és Iránnak nem szabad beleavatkoznia a libanoni politikába - jelentette ki tegnap George W. Bush amerikai elnök az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, és arra szólította fel a világot, hogy támogassák a Fuád Szinjóra kormányfő által vezetett bejrúti kormányt. Bush közel-keleti útjának utolsó állomásán közölte: optimista az izraeli-palesztin megegyezést illetően, szerinte még hivatali ideje…
A nyugdíjpénztárak működését jóval átláthatóbbá tenné az alapszerű intézményi forma - hangzott el tegnap a Stabilitás Pénztárszövetség tájékoztatóján, amelyen a szervezet bővüléséről számoltak be.
Garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség egy ózdi férfi ellen, aki megverte a kisfiát elütő autóst. A gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Ugyan nem néhány órán belül, de mégiscsak átadták hazája gyermekvédelmi hatóságának azt a romániai fiút, aki társaival együtt – a rendőrség szerint – rettegésben tartotta a Blaha Lujza tér környékét. A fiú végül súlyosan megsebesített egy nála valamivel idősebb fiatalembert, mert az nem adta át neki az mp3-lejátszóját. A szúrás valóságos volt, az összes többi információ a legutolsó pillanatig…
Kevin Keegan lett az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának új vezetőedzője Az 56 éves szakember - aki 1992 és 1997 között már irányította az együttest - a múlt szerdán távozott Sam Allardyce-t váltja a kispadon
Összesen 140 ezer forint kárt okozott az a visszaélés, amely az M3-as Kht.-nál történt, és amely már bírósági szakban van. Ez derült ki a lapunk birtokába jutott vádiratból. Az ügynek négy vádlottja van, Tóth József szocialista parlamenti képviselőt, Polgár polgármesterét tanúként hallgatták meg az eljárás során. Ám ez csak előzménye a december óta tartó újabb vizsgálatnak.
A tálibokkal és az al-Kaida terrorhálózattal szövetséges, legalább kétszáz iszlamista harcos megtámadott és bevett egy katonai erődöt Pakisztán törzsek uralta, Afganisztánnal határos vidékén, Dél-Vazirisztánban kedd éjszaka - ismerte el egy pakisztáni katonai forrás.
Nem a Parmentől származott az a magyar uborkakonzerv, amelyben egérlábat találtak Szlovéniában - állította lapunknak a cég képviselője. Így most lényegében nem tudni: hol és mikor került a nemkívánatos állatdarab az exportált áruba.
Kedden, egyetlen nap alatt 492 körözöttet fogott el a rendőrség. Az országos akcióban 5831 rendőr, az idegenrendészeti hatóság 26 munkatársa és 217 polgárőr vett részt. Az elfogottak közül ketten szerepelnek a shengeni információs rend-szerben (SIS) is. Az ORFK szerint a rendszerváltozás óta ez volt a rendőrség legsikeresebb körözési akciója.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett hamis vád bűntettének minősíthető a Fővárosi Bíróság két bírájának azon állítása, amely szerint a tanúként kihallgatott rendőrök hamis tanúvallomás árán is megvédték négy társukat az ellenük felhozott ügyészi váddal szemben. Ezt a nézetet tükrözi az Országos Rendőr-főkapitányság tegnapi közleménye. A bíróság a felmentő ítélet jogerőre emelkedéséig nem tesz…
Ha egy játéknap legnagyobb szenzációja az, hogy kiesett a 11. helyen kiemelt Tommy Robredo, akkor nyugodt szívvel állapíthatjuk meg: azon a napon különösebb meglepetés nem történt. A spanyolt az amerikai Mardy Fish győzte le, ráadásul meglepően simán (6:1, 6:2, 6:3) az Australian Open második fordulójában.
Helikopterrel is keresik már azt a bűnözőt, aki szerdán hajnalban menekült be a szigligeti nádasba a rendőrök elől - tájékoztatta Regdon László alezredes, a Tapolcai Rendőrkapitányság...
Milliárdok hiányoznak a felszámolás alatt álló Rynart Transport Hungary "kasszájából". A közúti fuvarozó- és logisztikai cég bukásából a hitelező bankoknak kell lenyelniük a legtöbbet, de a szállítók is sokat veszítenek. Az 1600 dolgozó közül csak a menedzserek nem kapják meg teljes fizetésüket.
Feltehetőleg a jeges Balatonban lelte halálát szerda hajnalban egy várpalotai férfi, aki egy rendőri intézkedés elől menekülve bújt el a nádasban Szigligetnél.
A KDNP társadalmi párbeszédet kezdeményez az integrált oktatásról. A kereszténydemokraták szerint a kormányzati pénzek célt tévesztenek. A szaktárca ezt vitatja.
Ahhoz képest, hogy az utóbbi napokban a Ferencváros vezetősége roppant bizakodó volt, sőt a brit befektetőjelölt megannyi szakértője is Budapesten tárgyalt, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tegnapi ülésén érvényesnek, de eredménytelennek minősítette az FTC hat- plusz kéthektáros Üllői úti ingatlanjára kiírt pályázatot. A ferencvárosi tenderek sorában ez volt az ötödik. És jön majd a hatodik?
Akár épül kormányzati negyed, akár nem, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek elő kell teremtenie a költségvetésben az állami ingatlanok eladásából betervezett 30 milliárd forintot. Nem kérnek tőlük lehetetlent, hiszen az előző évet a cég elődje, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hasonló eredménnyel zárta.
India zászlajának közepén a kerék mintegy szimbolizálja, hogy az ország állandó mozgásban van. A milliárdnyi indiait kerékpárok, riksák, motorbiciklik és mopedek, személy- és tehergépkocsik, autóbuszok tömegei szállítják, amelyek gumikerekeiről messze fehérlik az Apollo márkanév. India 1975-ben alapított, legnagyobb gumiabroncsgyártó cégének tavalyi árbevétele meghaladta az egymilliárd dollárt, az…
Egy drága magániskola vonzó tanítónője áll a szexbotrány középpontjában, miután diákjai enyhe pornójelenetet is tartalmazó reklám videójára akadtak a YouTube-on.
A Fővárosi Főügyészség elutasította E. Zsanett és jogi képviselőjének panaszát, melyben azt kifogásolták, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a 21 éves lányt - állítása szerint - megerőszakoló rendőrök ellen.
A Vörös Disznó és a Zöld Disznó mellől legutóbb csak a Rózsaszín Disznó hiányzott - ez a csodás Porsche 917 versenyautó egyik változata volt, ami annyira disznószerűre sikerült, hogy készítői ráfestették a disznóhúsok henteseknél kifüggesztve látható osztályozó tábláját.
Szerdán háromnegyed 12 előtt néhány perccel hagyta el Magyarország területét Ártándnál az a személygépkocsi, amelyben hazaszállítják azt a román állampolgárságú kisfiút, aki a múlt héten szúrt...
Picasso-kiállítás nyílik Szegeden, a Reök-palotában március 1-jén. A művész 40 eredeti grafikája mellett más világhírű mesterek alkotásait is láthatja a közönség.
Az utóbbi napok "csapásai" után ráférne a magyar férfiválogatottra némi öröm is, s ha a szebb napok éppen a Norvégiában ma kezdődő Európa-bajnokság idejére esnek, kit érdekel majd a közelmúlt. A skandináv országban rendezett felkészülési tornán, ugyebár, utolsó lett a csapat, miközben nyolcgólos vereséget szenvedett attól a portugál együttestől, amely nem is tagja az Eb mezőnyének.
Mintegy 100 ferencvárosi szurkoló gyűlt össze szerdán este a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. budapesti székháza előtt, magyarázatot követelve a szervezet aznapi döntésére, amely sikertelennek nyilvánította a klub Üllői úti ingatlanjaira kiírt értékesítési pályázatot.
Az indiai Apollo Tyres immár a negyedik Magyarországra települő nagy gumiabroncsgyár. Az első fecske a Taurust megvásárló Michelin volt. A francia cég 14,5 milliárd forintot költött 2005-ben átadott nyíregyházi üzemére, amely évente 800 ezer személygépkocsi-gumiabroncs gyártására képes. Egy rövid időre azonban a gumibiznisz honi listavezetőjének a Forma-1-ben is érdekelt Bridgestone számított.
Csoportosan, többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással és hivatali visszaélés bűntettével gyanúsítanak két nyíregyházi APEH-ellenőrt, egy ügyvédet és három magánszemélyt.
Minden Napóleonnal kezdődött - az európai hegemóniára törő francia császár "hozta össze" először a németeket és az oroszokat. A két nép viszonyát azóta is a rettegés és a vonzalom, az elutasítás és a lelkesedés, a gyűlölet és a csodálat kettőssége jellemzi. No meg rengeteg előítélet és klisé - mindezek nyomába eredt az a német- orosz kiállítás, amely márciusig a berlini Charlottenburg-kastélyban…
A Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amelyet E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, így jogerőre emelkedett a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozata - közölte...
Néhány napja ért véget az idei Consumer Electronics Show, amelyen a 2700-nál is több cég több, mint 20000 új szórakoztatóelektronikai eszközt mutatott be. Megnéztük a legjobbakat...