2008. január 17. csütörtök

jan. 17
5:08
Hűtéssel segítenek az agykárosodott újszülötteken (inforadio.hu)
Magyarországon évente mintegy 200 gyermek születik oxigénhiánnyal, ami súlyos esetekben agykárosodáshoz, vagyis későbbi fogyatékossághoz, akár halálhoz is vezethet - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem újszülött centrumának vezetője. Szabó Miklós főorvos közölte: mostantól kísérleti helyett rendszeres terápiaként alkalmazzák az újszülöttek testhőmérsékletének csökkentését. A tapasztalatok…
jan. 17
6:13
Kinyílt Pandora szelencéje? (inforadio.hu)
Az amerikai kormány jóváhagyta, hogy az élelmiszerboltok klónozott állatok húsát és a tőlük származó tejtermékeket is árulják. A termékeken nem kell feltüntetni, hogy azok a szokásos módon tenyésztett, vagy klónozott jószágból készültek.
jan. 17
6:40
A mellrák hamarabb sújtja a fekete nőket (inforadio.hu)
Brit kutatók megállapították, hogy a fekete bőrű nőknél korábban jelentkezik a mellrák, mint a fehéreknél. Bár a betegség gyakoribb a fehéreknél, a feketéknél korábban megjelenik és agresszívebb.
jan. 17
7:12
540 éve halt meg Szkander bég (stop.hu)
Ötszáznegyven éve, 1468. január 17-én halt meg Kasztrióta György, ismertebb török nevén Szkander bég, Albánia legnagyobb nemzeti hőse.
jan. 17
7:17
A Hubble Ûrtávcsõ új élete (csillagászat.hu)
A tervezett nagyjavítással az alapvetõ mûködés fenntartása mellett a Hubble teljesítménye is jelentõsen növekszik majd.
jan. 17
7:17
Annyira sötét, hogy arra már nincsenek szavak (inforadio.hu)
A világ legsötétebb anyagát állították elő amerikai kutatók, amely 99,9 százaléknál is többet nyel el a fényből.
jan. 17
8:25
A kétszintű felsőoktatás megkönnyíti a külföldiek tanulmányait (DunaTV)
A kétszintű - alap és mesterfokú - képzésre épülő felsőoktatás a külföldi diákok számára is könnyebbé teszi azt, hogy más országban elkezdett tanulmányaikat Magyarországon fejezzék be - közölte Andor György, a Műegyetem Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője.
jan. 17
9:17
Fertõzéstoplista: egy kémprogram terjed jelenleg a leginkább (transindex.ro)
Továbbra is a #i#Trojan.FakeAlert#/i# a legfertõzõ ...
jan. 17
9:28
Nem cserélhetõ az akku és csak egyetlen USB-csatlakozó van a "világ legvékonyabb laptopjában" (transindex.ro)
Mivel a tervezõk mindent a vékony kivitelezésnek é ...
jan. 17
9:47
Önmegsemmisítő óriáspálmára bukkantak Madagaszkáron (inforadio.hu)
Botanikusok Madagaszkáron felfedeztek egy "önmegsemmisítő" pálmát, amely olyan magas, hogy a műholdas felvételeken is látható.
jan. 17
10:09
Magyar kutatók fejtik meg a kutyaugatást (origo.hu)
Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói francia kollégáikkal együttműködve megtanítottak egy számítógépes programot arra, hogy a különböző helyzetekben felvett ugatásokat elemezze, majd azokat szétválogassa a felvételi helyzet alapján. A program az ugatások majd felét sikeresen kategorizálta, sőt, minden második felvételről azt is megmondta, hogy melyik kutyától rögzítették. A kutatók között van…
jan. 17
10:11
Innovációs csúcstechnikák: a világ legolcsóbb autói (transindex.ro)
#b#A világ legolcsóbb autói minik, amelyek a fejlõ ...
jan. 17
10:30
Időutazó üzenetet találtak Mexikóvárosban (hvg.hu)
Időkapszulát találtak a Mexikóvárosban álló hatalmas katedrális harangtornyának tetején, ahová a dobozt 1791-ben, a zárókő beillesztésekor az építmény - eredeti nevén a Catedral Metropolitana - védelme érdekében helyezték el.
jan. 17
11:18
Rendkívüli: öngyilkos óriáspálmát fedeztek fel (stop.hu)
Eddig ismeretlen, önpusztító pálmát fedeztek fel a botanikusok Madagaszkár szigetén. A fafajta annyi energiát öl virágzásába, hogy belepusztul.
jan. 17
11:27
Nehéz évet jósol saját magának az Intel (transindex.ro)
A világ legnagyobb lapkagyártója, az amerikai Inte ...
jan. 17
11:29
Önpusztító óriáspálmát fedeztek fel Madagaszkáron (hvg.hu)
Eddig ismeretlen, önpusztító pálmát fedeztek fel a botanikusok Madagaszkár szigetén. A fafajta annyi energiát öl virágzásába, hogy belepusztul.
jan. 17
11:29
Önpusztító óriáspálmafaj Madagaszkáron (ma.hu)
Eddig ismeretlen, önpusztító pálmát fedeztek fel a botanikusok Madagaszkár szigetén. A fafajta annyi energiát öl virágzásába, hogy belepusztul.
jan. 17
11:30
Önpusztító óriáspálmafaj Madagaszkáron (DunaTV)
Eddig ismeretlen, önpusztító pálmát fedeztek fel a botanikusok Madagaszkár szigetén. A fafajta annyi energiát fektet a virágzásába, hogy belepusztul.
jan. 17
11:50
Lehallgatókészülék lehet minden iPhone (hvg.hu)
Kemény év vár az iPhone-ra: a SANS Institute az idei év negyedik legnagyobb várható veszélyének tartja az Apple telefonjára írt vírusokat, a hálón már feltűnt az első letölthető iPhone-trójai, de a legrosszabb mégis az a videó, amelyben pár perc leforgása alatt gyártanak lehallgatókészüléket az Apple kultusztelefonjából.
jan. 17
12:26
Itt a leghosszabb élettartamú alkáli elem (transindex.ro)
A világ leghosszabb élettartamú alkáli elemét muta ...
jan. 17
12:59
Genetikai teszt segítségével kimutatható a férfiak majdani kopaszsága? (ma.hu)
Genetikai teszt segítségével kívánja előre jelezni egy amerikai biotechnológiai vállalat, hogy a férfiak korosodván megkopaszodnak-e.
jan. 17
13:20
Csúcsfogyasztó: a világ legdrágább sushija (FigyelőNet)
Rekord született pár napja Tokióban, amikor a Hong Kong Sushi étterem tulajdonosa eddig soha nem látott összeget, több mint 6,1 millió jent (mintegy 10 millió forintot) fizetett egyetlen kékuszonyú tonhalért. A halfajtát kipusztulás fenyegeti.
jan. 17
13:34
A tengerek emelkedő vízszintje fenyegeti a kínai partokat (DunaTV)
A tengerek emelkedő vízszintje nyugtalanító iramban fenyegeti Sanghaj és más kínai part menti városok ivóvízkészleteit, valamint más veszélyeket is jelent a települések számára. A kínai fővárostól 100 kilométerre délkeletre fekvő Tiencsin (Tianjin) ipari kikötő vízszintje 19,6 centiméterrel emelkedett az utóbbi három évtizedben, a délebben lévő Sanghajban ez idő alatt 11,5 centiméternyi emelkedést…
jan. 17
13:42
Gondolattal mozgat távoli tárgyakat a majom, a katonaság izgatott (hvg.hu)
Észak-Karolinából mozgatta meg az Idoya nevű majom egy Japánban elhelyezett humanoid robot lábait, csupán gondolatait és az internetet használva. Ez az első olyan eset, amikor agyi aktivitásnak köszönhetően mozdult meg robotláb. A kísérlet a katonaság és a tudományos élet képviselőit is meggyőzte.
jan. 17
14:19
Csillagászat Nemzetközi Éve 2009 - már száz ország csatlakozott (csillagászat.hu)
Négyhéttel azután, hogy az ENSZ 2009-et a Csillagászat NemzetköziÉvéneknyilvánította, már a századik országcsatlakozott a résztvevõk táborához.
jan. 17
14:25
Ismét pusztít a fekete halál (ma.hu)
A pestis, amely hajdanán a kétharmadára apasztotta a középkori Európa népességét, ismét öl, ami felett nem hunyhatunk szemet - figyelmeztetnek brit tudósok.
jan. 17
15:20
Újabb üstököskitörés: ismét aktív a Schwassmann-Wachmann 1 (csillagászat.hu)
Két és fél hónappal a Holmes-üstökös égi parádéja után újabb kométa esett át hirtelen fényességnövekedésen: az ismétlõdõ kitöréseirõl jól ismert Schwassmann-Wachmann 1.
jan. 17
15:30
Minden idők legnagyobb fosszilis rágcsálója került elő (origo.hu)
A valaha talált legnagyobb testű rágcsáló koponyáját fedezték fel kutatók a Rio de la Plata folyó mentén Dél-Amerikában. A termetes jószág súlya elérte az egy tonnát. Négymillió évvel ezelőtt élt Dél-Amerikában, a terrormadarak, kardfogú macskák, hatalmas lajhárok és páncélozott emlősök társaságában. Az eddig is rendkívüli állatokból álló csapat most egy újabb, kivételes adottságokkal rendelkező…
jan. 17
15:57
Újra vannak tatuk az Állatkertben! (ma.hu)
Öt év után ismét láthat tatukat a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége. A két állat a tavalyi év végén érkezett Budapestre, és a karanténidő elteltével a napokban kerültek át a kert bemutató terébe.
jan. 17
17:14
Bármikor támadhat a gennykeltő baktérium (inforadio.hu)
A turistaforgalom révén Magyarországon is bármikor megjelenhet az Egyesült Államok nagyvárosaiban terjedő gennykeltő baktérium, ami kezeletlenül akár halálos is lehet - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ Bakteriológiai főosztályvezetője. Füzi Miklós főorvos hozzátette: a baktériumtörzs az antibiotikumoknak ellenáll, és nemcsak szexuális úton, hanem bőrérintkezéssel is terjed,…
jan. 17
18:51
Marad a génbank! (stop.hu)
Megnyugodhatnak azok, akik a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet sorsáért aggódnak: a felbecsülhetetlen értékű génbankot gondozó intézmény az egyetemhez kerül.
jan. 17
20:46
Meglesték a Merkúr sötét oldalát - nézze meg Ön is! (inforadio.hu)
A Merkúr részletesen soha meg nem figyelt oldaláról készített felvételeket a NASA űrszondája, mintegy 200 kilométeres magasságból.
jan. 17
22:13
Új, mérgező hal az Adriában (stop.hu)
Az Adriai-tengerben eddig még nem észlelt mérgező halat fogott ki egy montenegrói halász.

Keresés