Nyolcvanadik életévét töltötte be Szántay Csaba kémikus-akadémikus, akinek 246 szabadalom köthető a nevéhez. A Cavinton és a hozzá hasonló találmányok megalapozták a magyar gyógyszeripar XX. és XXI. századi sikereit. A Magyar Feltalálók Egyesületének elnöke ma is aktív, kollegáival a Cavinton utódjának kifejlesztésén dolgozik. Az életműdíjjal kitüntetett kémikus az InfoRádiónak elmondta: egy-két…
Idén az online tévéké, valamint ismét az óriáskijelzőké volt a főszerep a Las Vegas-ban január 7-10. között megrendezett Fogyasztói Szórakoztatóelektronikai Show-n (CES). Emellett, úgy tűnik, utoljára összecsapott egymással a HD-DVD és a Blu-ray formátum is. Bár ez utóbbi győzedelmeskedett, egyes vélemények szerint senki sem örülhet, mert hosszútávon mindkettő alulmarad majd. Az idei trendekről és…
Az XMM-Newton röntgenteleszkóp mérésein alapuló eredmények szerint a neutroncsillagok tömege nagyobb, mérete pedig kisebb is lehet annál, mint amit az aktuális modellek jeleznek.
Már az ókori görögök is úgy vélték, hogy a mágnesek gyógyítani tudnak. A mágneses kezelés alternatív gyógymódként még ma is igen elterjedt annak ellenére, hogy eddig nem volt hatékonyságára tudományos bizonyíték.
Elsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méteres Csomolungmát (Mount Everest), de eljutott az Északi- és a Déli-sarkra, és elhíresült humanizmusáról, környezetvédelmi elkötelezettségéről is Sir Edmund Hillary hegymászó, Új-Zéland leghíresebb szülötte, akinek halálhírét pénteken jelentette be az ország miniszterelnöke, Helen Clark.
Kétségbeesett amerikaiak a gyógyulás reményében jelzálogkölcsönnel terhelik meg otthonaikat, hogy kifizessék a kínai őssejtterápia tetemes, dollárok tízezreit felemésztő költségeit.
Több tízezer fanatikus katolikus zsúfolódott össze Manila utcáin, hogy az évente megrendezésre kerülő körmeneten esélyük legyen a 401 éves fekete Jézus-szobor megérintésére, amelytől a hívők áldást és a bűnök bocsánatát remélik.
Több tízezer fanatikus katolikus zsúfolódott össze Manila utcáin, hogy az évente megrendezésre kerülő körmeneten esélyük legyen a 401 éves fekete Jézus-szobor megérintésére, amelytől a hívők áldást és a bűnök bocsánatát remélik.
Vannak betegek, akiknek az életét csak tüdő-transzplantáció mentheti meg. Túlélési esélyeiket megnövelheti az a szerkezet, amit egy amerikai sebész dolgozott ki, a beültethető szerv megérkezéséig tartó várakozás időszakára.
Különleges kiállításon mutatják be Nagy-Britanniában Hadrianus római császár életét, aki nemcsak arról nevezetes, hogy megerősítette a birodalom határait, hanem arról is, hogy nyíltan vállalta homoszexualitását.
Hatalmas teljesítményű távcső épül Chilében, amely háromnaponta letapogatja az egész égboltot. A műszer kivitelezéséből a számítástechnikai óriáscégek is profitálhatnak.
A Stardust űrszonda által a Földre visszajuttatott üstököspor elemzése azt mutatja, hogy a Wild 2-üstökös anyagának jelentős része a "hóhatáron" belülről, a Naprendszer belső térségeiből származik.
Minden állat szexuális viselkedésének végeredményben hasonló a célja: utódok létrehozása, amelyek hordozni fogják a szülők génjeinek egy részét. E cél elérésére azonban a különböző állatfajok igencsak eltérő módszereket fejlesztettek ki. Ezek között jó néhány akad, amelyek első látásra meghökkentőnek tűnnek, néha alig hihetők. Cikkünkben összegyűjtöttük az állatvilág tíz legfurcsább párzási…
Egyre jobban rászoknak az online gyógyszervásárlásra a britek, ám a gyógyszerészeti felügyelet szerint legalább egyharmaduk az egészségével fizet a felelőtlen beszerzésért.
Kacsának bizonyult a tavaly év végén felröppent hír, miszerint a Sony újraélesztené az Aibo robotkutya-szériát. A megacég szerint szó sincs ilyesmiről, a kétségbeesett fiatalok lemondhatnak arról az álomról, hogy összekössék PS3 játékkonzoljukat a kutyák új generációjával.
Közel 15 százalékos részesedést vásárolt Németország legnagyobb előfizetéses televíziócsatornájában, a Premiere-ben Rupert Murdoch amerikai milliárdos, s így ismét visszatért az ország TV-piacára.
Elhunyt pénteken az új-zélandi Sir Edmund Hillary, aki 1953-ban elsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet. Érdekességek a Mount Everest történetéből:
Élete 81. évében csütörtökön elhunyt Varga János Széchenyi-díjas tudós, az MTA rendes tagja, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia. Temetéséről később intézkednek - áll a közleményben.
Egy séta a napos tengerparton, egy hétvégi sítúra a vakítóan fehér hóban vagy a mindennapi kocogás a szabad ég alatt, ezek mind potenciális veszélyforrást jelentenek a bőrnek.
A legtöbb ember gyerekkorában sokat álmodozik, hogy egyszer majd űrhajós, politikus vagy szuperhős lesz belőle. Ahogy azonban az emberek felnőnek, sokan a közelmúltbeli emlékeket sem képesek felidézni.
Az autista esetek kb. 1 százalékáért egy DNS hiba felel, mely lehetővé teszi az egyszerűbb azonosítást és ezáltal a korai felismerést is - állítják amerikai kutatók.
Folytatódik a ritka védett madarak érthetetlen leölése a Jászságban. Magyar madarászok a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival együttműködve az év elején öt megmérgezett sast és több ölyvet találtak. A korábbi esetekhez hasonlóan ezúttal is állati tetemekbe rejtették a mérget az ismeretlen tettesek. Az elmúlt két év alatt történt veszteség európai mércével nézve is óriási.
Legalább 725 millió dollárba kerülne egy mozgásképes óriásrobot, derül ki a JSTA japán tudományos és technológiai ügynökség weboldalán közölt becslésből. Az árban nem található páncélzat, fegyver és a kellő infrastruktúra kialakítása sem.
Elhunyt pénteken az új-zélandi Sir Edmund Hillary, aki 1953-ban elsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet.
Olyan robotot épített Charles Higgins professzor, amelyet egy molylepke agya és szeme irányít. Az arizonai egyetem kutatója szerint a robot arra reagál, amit a lepke lát: ha a rovar úgy érzékeli, hogy valami útjában áll, a robot egyszerűen félrehúzódik.
Egy amerikai alapítvány támogatásának köszönhetően új lendületet vesz Mária királyné 1526-ban Eszetergom térségében elsüllyedt "kincses" hajóinak kutatása; a program tavasszal indul, az első merüléseket nyár elejére tervezzük - tájékoztatott Tóth J. Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) búvárrégésze.
Harminchárom év elteltével hétfőn egy űrszonda látogatja meg újra a Naprendszer legbelsőbb bolygóját, a Merkúrt, a ma még legrejtelmesebbnek tartott planétát.
Harminchárom év elteltével hétfőn egy űrszonda látogatja meg újra a Naprendszer legbelsőbb bolygóját, a Merkúrt, a ma még legrejtelmesebbnek tartott planétát.
Az autista esetek legalább 1 százalékáért egy meghatározott DNS hiba felel, mely lehetővé teszi az egyszerűbb azonosítást és ezáltal a korai felismerést is - állítják amerikai kutatók.