Közel kétéves munkafolyamat után elkészült az Asterix-filmek legújabbika, az Asterix az Olimpián. A producer és rendező, Thomas Langmann az eddigi leglátványosabb Asterix-filmet szerette volna elkészíteni...
Előrebocsátjuk, hogy az alábbi cikk végtelenül aktuális. Ha valamikor, hát ezekben a napokban azzal tesszük a legnagyobb jót az Országgyűlésben helyet foglaló szocialista képviselőknek, ha emlékeztetjük őket a szocialista eszme hazai története legnagyobb mártírjának életére. Hogy vegyék észre: ugyanabban a cipőben járnak.
Négy együttműködési megállapodást írtak alá a francia és a szaúd-arábiai kormány képviselői vasárnap, Nicolas Sarkozy francia elnöknek a sivatagi királyságban tett hivatalos látogatása első napján.
Tényleg idáig kellett várni az első Ssangyong Rodiusra? Fotó: EnzoFerrari Ja és a minap döbbentem rá, miután láttam egyet az utcán, hogy a Mercedes-Benz R osztály kísértetiesen hasonlít Dél-Korea vizuális atombombájára, és egyáltalán nem azért, mert a Rodiusban Mercedes-motor van.
Tegnap hírül adtuk, hogy a többszörös utánpótlás válogatott középpályást, Szakály Pétert négy évre leigazolta a DVSC-TEVA A játékos szerződése a Kaposvárral 2008
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő hármas számába! Varga Izabella; 2 kultúra 1 paplan alatt; Mire vadásszunk a leértékelések idején?; Télen is saláta?; A két Sztevanovity...
Február 15-ig minden kórházi ágy mellé járnia kell egy széfnek. Járnia kell, mert az egészségügyi miniszter így rendelkezett. Ez most a legfontosabb tennivaló ezen a területen. Az egészségügyben minden rendben van, csak az a baj, hogy lopnak. Lopnak a látogatók. Lopnak a betegek. Lopnak a nővérek. Lopnak az orvosok. Mindenki lop.
A hivatalos tájékoztatás szerint közös megegyezéssel szerződést bontott egymás a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza és Victor Fernandez vezetőedző (képünkön). A váltásra a Mallorca elleni 2-2-es döntetlent követően került sor.
Márciustól nullára vagy ötre végződő összegeket fizetünk majd a boltok kasszáinál, függetlenül attól, hogy a nyugta szerint mennyibe kerül pontosan a vásárlás. Két hónap alatt ugyanis a kereskedők szerint képtelenség, s nem is kötelező átállítani a pénztárgépet az egy- és kétforintos érmék bevonásával járó kerekítési szabályoknak megfelelően.
A költővel fogalmazva: „Nem jön feloldó égi jel, nincs mentség: győzni kell! Vagy kicsit racionálisabb hangszerelésben, erővel csak erő szegezhető szembe, és, ha nincs (élet)erőnk, elvesztünk. Az igazi kérdés tehát az, hogy össze tudjuk-e szedni az erőnket, és van-e még egyáltalán „aki” összeszedje.
Az ETARGET hirdetési hálózaton az elmúlt héten az alábbi öt hirdetés teljesített a legjobban, azaz ezeknek a legmagasabb a kattintási aránya (CTR) az aktuális kulcsszóra történő megjelenéskor az ETARGET hálózatában található keresőkben (azaz a tartalom alapján történő megjelenések és a katalógus megjelenések nélkül). [...] Bővebben!
Egy hónapja nem vonul be a börtönbe Bihari József, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) lemondott elnökhelyettese, akit a roma holokauszt kárpótlásával összefüggő csalás és okirat-hamisítás címén ítélt három évre a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság. Minderről maga Bihari (aki Kolompár Orbánnal szövetségben került az OCÖ-be) tájékoztatta lapunkat ismeretlen helyről, telefonon.
Kigyulladt egy családi ház vasárnap reggel a Somogy megyei Bodrogon; a lakásban egyedül élő 43 éves asszony feltehetően füstmérgezésben meghalt - közölte az MTI-vel a rendőrség. A tüzet vagy...
Palotás Petra és szerelme, Mirko egy éve szerettek egymásba. A fiatalok azóta kétlaki életet élnek, hiszen Petrát Budapestre, a férfit pedig Hamburgba szólítja a munkája. A folytonos ingázás azonban csak megerősítette kapcsolatukat, olyannyira, hogy egy ideje már szerettek volna kisbabát.
Ricky Hatton meccsét hajnali négy órakor közvetítik élőben Angliában. A Liverpool labdarúgói imádják a bokszot, de Rafa Benitez megtiltotta nekik, hogy fennmaradjanak, Gerrardék ezért üzentek az ökölvívónak.
A világon mindenhol többen várnak beültethető szervre, mint amennyi rendelkezésre áll. Akár élő, akár halott donorból származik a beültethető szerv, súlyos kérdésekkel kell szembenézni.
Néha mi is adhatunk hülye címeket, nem? Szóval menet közben is volt némi oltogatás, ha nem szeretik nézni, akkor is nézzék meg, nekünk fájt jobban, higgyék el. A szépségkirálynők jól tűrik a zötyit, legalábbis egyelőre, aztán majd meglátjuk, kinek nőnek hólyagok a fenekén. Ez persze még mindig az indulás napján rögzített valóságshow egy darabja, de hamarosan élőszerűen jelentkezünk Cannes-ból,…
Nicole Kidman kezdhet imádkozni. Új filmje, amely Philip Pulmann The Northern Lights című könyve alapján készül, kivívta a katolikusok haragját. A könyv ugyanis nyíltan vallásellenes és erősen támadja az egyházat.
Meglepő fordulat állhat be Oliver Kahn magánéletében. Úgy tűnik, a Bayern München kapusa nem csak hogy befejezi kapcsolatát barátnőjével, Verenával, hanem visszatér a feleségéhez és a gyerekeihez.
Lezárult a második hogyvoltíró pályázatunk, és az elsőhöz hasonlóan nagyon ütős pályaművek érkeztek, habár egy kicsit befostunk, amikor pénteken még csak egy árválkodott a mailboxban. Öt reményteljes indulót vetünk a farkasok elé, az írásokba nem javítottunk bele, ha valaki j-vel írta a baglyot, az is benne maradt, csak töredeltük egy kicsit őket az olvashatóság kedvéért. Szavazni a hogyvolt…
48 napos börtönbüntetést kapott Kiefer Sutherland, akit szeptemberben ittas vezetés miatt tartóztattak le. A sztár így kénytelen rács mögött karácsonyozni és az újévet is ott ünnepli majd.
Jobb elektronikus bevallási rendszer, újdonságként a különadó bevallása, valamint egyszerűbb 1+1 százalékos felajánlás várja az idén az adózó magánszemélyeket. Annak, aki vállalkozik az elektronikus útra és visszaigényelnivalója van, érdemes sietni.
Angelina Jolie nem tud elszakadni a lövöldözős vagány csaj szerepétől. Az egykori Tomb Raider most ismét egy akciófilmben vállalt szerepet, amely egy női kém, Kathi Lynn Austin-ról szól.
Izraeli légicsapásban életét vesztette három palesztin, köztük a Fatah mozgalom fegyveres szárnyának egyik helyi vezetője vasárnap este Gázában - közölték kórházi forrásokból.
A Real Madrid új csúccsal zárta a Primera División 2007-2008-as idényének első felét. A Manchester Unitedben Cristiano Ronaldo megszerezte angliai pályafutása első mesterhármasát. A Milan szenzációs csatárjátékkal kezdte az új évet, Ronaldo világklasszis formában tért vissza, Pato góllal debütált. A hétvége futballösszefoglalója.
A magyar kisebbség megmaradásának a kulcsa az oktatás - emelte ki Sólyom László vasárnap a kárpátaljai Tiszaújlakon, ahol vendéglátójával, Viktor Juscsenko ukrán elnökkel két iskolában is látogatást tett.
Van az úgy, hogy a csajoknak kell a sarkukra állni. Katie Heigl, a Grace klinika sztárja nem is sokat teketóriázott, egyszerűen odaállt a barátja elé, és megkérte a kezét. Tette mindezt azok után, hogy kedvese, Josh Kelley minden fondorlatos női praktika ellenére sem tudta elszánni magát erre a lépésre.