2008. január 27. vasárnap

jan. 27
6:45
Ingyenesen képeznek munkavállalókat (piacesprofit.hu)
Szakértőrendszerrel támogatott üzleti döntések címen tartanak ingyenes tanfolyamot. Az így támogatott üzleti döntés gyorsan meghozható és átlátható.
jan. 27
7:43
Megkezdték a több mint 7,8 milliárd forint tejtermelési támogatások átutalását (Népszava)
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségei megkezdték a 2007. évi történelmi bázis alapú tejtermelési támogatási határozatok kiküldését - közölte az MVH. A közlemény szerint eddig összesen 7693 darab határozatot adtak postára, azonban néhány száz tejtermelő egyelőre nem szerepel a címzettek között, esetük többségében a függőben levő örökösödési ügyek miatt nem tudott…
jan. 27
8:41
Videotonná alakul a Mustang (stop.hu)
Farmer helyett híradás-technika Marcaliban. Az egy éve megszűnt Mustang üzemébe a Videoton költözik.
jan. 27
8:41
Múlt heti fonákság - Fidesz-hangszerelte második Bokros-csomaggal? (piacesprofit.hu)
Márciusig sem kell unatkoznunk, a gázárbefagyasztósdi kampány nagyon is jót tesz a vitaminhiányos, tavaszi fáradságos, gondolkodásmentes télbúcsúztató időszaknak.
jan. 27
9:04
Kormányzati kommunikáció: 800 millió forintot költenek médiavásárlásra (ma.hu)
A Mediaedge:cia Hungary Kft. végezheti el a Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési- és vásárlási feladatokat.
jan. 27
9:06
Főleg rezsire költ a magyar? (ma.hu)
A háztartások kiadásának szerkezete 2000 és 2006 között átalakult: csökkent az élelmiszer és alkoholmentes ital fogyasztásának részaránya, nőtt a lakásszolgáltatás, víz, villamosenergia, gáz aránya és csekély mértékben emelkedett a közlekedés, hírközlés részesedése is.
jan. 27
9:08
Kész a tervezet - Hazánk logisztikai szolgáltató központ lesz 2013-ra? (ma.hu)
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elkészítette a Magyar Logisztikai Stratégia (MLS) tervezetét, amelynek fő célkitűzése, hogy Magyarország 2013-ra a közép-kelet-európai térség egyik logisztikai szolgáltató központja és egyben interkontinentális átrakó központja legyen.
jan. 27
9:15
Érdemes lesz új dolgozókat felvenni? (Napi Online)
jan. 27
9:21
Újabb autókereskedések buktak le (Napi Online)
jan. 27
10:06
Pénzhiány: Nem számíthatnak az államra az egyházi kórházak (ma.hu)
Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz - mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az MTI-nek.
jan. 27
10:12
Magyarország, a hörcsögbőr nagyhatalom (origo.hu)
A hörcsögök védelme érdekében szigorú intézkedéseket vezettek be néhány évvel ezelőtt. A Berni Egyezmény és az EU Élőhelyvédelmi irányelve által is szigorúan védett fajjá lépett elő a kis rágcsáló. A leleményes külhoni kereskedők mégis találtak egy kiskaput, hogy továbbra is használhassák a keresett terméket ruhákhoz és kiegészítőkhöz egyaránt, itthon ugyanis még nem védi törvény az állatokat. Így…
jan. 27
10:12
Többet költünk rezsire, kevesebbet élelmiszerre (Metro)
A háztartások kiadásának szerkezete 2000 és 2006 között átalakult: csökkent az élelmiszer és alkoholmentes ital fogyasztásának részaránya, nőtt a lakásszolgáltatás, víz, villamosenergia, gáz aránya és csekély mértékben emelkedett a közlekedés, hírközlés részesedése is.
jan. 27
10:41
Egy bróker miatt zuhantak a világ tőzsdéi? (piacesprofit.hu)
A londoni Cityben egyre erőteljesebbé vált az a meggyőződés, hogy a tőkepiaci árfolyamzuhanásokat - amelyek csak a londoni értéktőzsde piaci kapitalizációjából csak hétfőn 77 milliárd fontot (27 ezer milliárd forintot, a magyar GDP-értéknél nagyobb összeget) faragott le - jelentős részben a Société Générale, közkeletű nevén SocGen befektetési csoport egyik brókerének véletlenül észrevett példátlan…
jan. 27
10:47
Magyar-kínai borászati együttműködés (Metro)
Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.
jan. 27
11:20
Élelmiszerfogyasztás: tej helyett üdítőt iszunk (stop.hu)
A háztartások kiadásának szerkezete 2000 és 2006 között átalakult: csökkent az élelmiszer és alkoholmentes ital fogyasztásának részaránya, nőtt a lakásszolgáltatás, víz, villamosenergia, gáz aránya és csekély mértékben emelkedett a közlekedés, hírközlés részesedése is.
jan. 27
11:33
Alulértékelt a szlovák korona? (Index)
A szlovák jegybankelnök szerint Szlovákia az ERM2 árfolyam-mechanizmusba történő belépésekor olyan átváltási árfolyam kijelölésére törekszik, amely összhangban áll a gazdaság fundamentumaival.
jan. 27
11:43
Aki öreg, nem kap kölcsön (Index)
Egyes magyar bankoknál nem kaphatnak hitelt a 70 évnél idősebbek. Uniós vizsgálat indulhat.
jan. 27
11:54
Kormányzati reklám 800 millió forintért (Napi Online)
jan. 27
12:00
ENSZ-értekezlet a korrupció ellen (hvg.hu)
Több mint száz ország részvételével értekezletet rendez a héten Bali szigetén az ENSZ, a korrupció elleni küzdelem tapasztalatairól. A tanácskozáson azok az országok vesznek részt, amelyek ratifikálták az ENSZ korrupció-ellenes konvencióját.
jan. 27
12:00
Tőketerebes nemet mondott a zempléni erőműre (Index)
A felvidéki városban épülne a legnagyobb szlovák szénerőmű, ami tönkretenné a Hegyalja levegőjét. A pozsonyi zöldtárca ezt nem bánja.
jan. 27
12:10
Erste: nem lesz kamatemelés (stop.hu)
Az Erste Bank lakossági üzletágának vezetője szerit a forint jelenlegi hektikus árfolyammozgása nem indokolja, hogy a bank esetleg megemelje a kamatot a devizában felvett szabad felhasználású, vagy lakáscélú devizahitelek esetében.
jan. 27
12:15
Egészségmustra: Hólyaghurut-felfázás (mfor.hu)
Elsősorban a nőket sújtja ez a makacs betegség, amely visszatérhet újra és újra, akár évente kétszer-háromszor is jelentkezik. A férfitársak védettebbek ettől a kellemetlen betegségtől.
jan. 27
12:26
Kevesebbet költünk élelmiszerre (Napi Online)
jan. 27
12:32
A kínaiakkal fogunk bort előállítani (stop.hu)
Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.
jan. 27
12:44
Kilopják a szelet a szélerőművekből (piacesprofit.hu)
A szélerőműveknek ez év elejétől havonta - de ha akarják, akkor naponta - előre, negyedórás bontásban kell megadniuk a termelést, és ha 30 százaléknál többel térnek el a megadottól, akkor a pótdíj akár több is lehet, mint amennyit a megtermelt áramért kapnak - mondták az MTI-nek magukat megnevezni nem kívánó szakértők.
jan. 27
12:55
Szájer: "Gyurcsány az ellenfél oldalára állt" (Népszabadság)
jan. 27
13:10
Bankárok tízezreit rúgják ki (Index)
A pénzügyi válság megrokkanthatja a londoni Cityt, ahol 400 ezer befektetési bankár dolgozik.
jan. 27
13:15
A JP Morgan szerint gyógyulófélben van a "nem elsőrendű válság" (DunaTV)
Az amerikai ingatlanpiaci visszaesés és a nem elsőrendű jelzálogkölcsönök okozta felfordulás magától elmúlik, a gyógyulás "fele már mögöttünk is van", mondta a JP Morgan amerikai befektetési bank vezérigazgatója, Jamie Dimon vasárnap a davosi világgazdasági fórumon.
jan. 27
13:24
Az atombombánál is nagyobb veszélyről számolt be Bahrein (hvg.hu)
A Perzsa- (Arab-) öböl menti államokban dolgozó közel 17 millió, többségében ázsiai vendégmunkás "az atombombánál, sőt egy izraeli támadásnál is nagyobb veszélyt" jelent - mondta a bahreini munkaügyi miniszter egy szokatlanul heves hangú interjúban, amely az as-Sark al-Auszat című napilap vasárnapi számában jelent meg.
jan. 27
13:37
Több tízezres elbocsátások a Cityben? (Metro)
Londoni előrejelzések szerint több tízezer befektetési bankár veszítheti el állását az idén és jövőre a londoni Cityben a globális bankközi likviditási válság miatt, és emiatt erős nyomás alá kerülhet a brit főváros ingatlanpiaca is, amelynek eddigi árinflációját nem kis részben a londoni pénzügyi központban kiosztott milliárdos prémiumok táplálták.
jan. 27
13:39
Tízezres elbocsátások a Cityben (DunaTV)
Londoni előrejelzések szerint több tízezer befektetési bankár veszítheti el állását az idén és jövőre a londoni Cityben a globális bankközi likviditási válság miatt, és emiatt erős nyomás alá kerülhet a brit főváros ingatlanpiaca is, amelynek eddigi árinflációját nem kis részben a londoni pénzügyi központban kiosztott milliárdos prémiumok táplálták.
jan. 27
14:01
A JP Morgan szerint gyógyulófélben van a "nem elsőrendű válság" (hvg.hu)
Az amerikai ingatlanpiaci visszaesés és a nem elsőrendű jelzálogkölcsönök okozta felfordulás magától elmúlik, a gyógyulás "fele már mögöttünk is van", mondta a JP Morgan amerikai befektetési bank vezérigazgatója, Jamie Dimon vasárnap a davosi világgazdasági fórumon.
jan. 27
14:05
Az OPEC nem növeli a termelését (Index)
Az OPEC nem emeli a hivatalos termelési összkvótát a következő miniszteri értekezletén.
jan. 27
14:06
Kik okozták a veszélyes zuhanást? (Napi Online)
jan. 27
14:30
Hitelképtelen idősek - szocialista EP-képviselő a banki diszkrimináció ellen (Népszabadság)
Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti képviselő szégyenteljesnek, súlyosan diszkriminatívnak, a hazai és a nemzetközi jog szempontjából is törvénytelennek tartja egyes magyarországi pénzintézetek gyakorlatát, hogy minden alapos hitelbírálat nélkül, automatikusan kizárják a hitelképesek sorából a 70 év felettieket, tehát egymillió embert.
jan. 27
14:41
Fegyvert kapnak, hogy jobban tanuljanak (piacesprofit.hu)
A brit oktatási minisztérium körlevelet küldött az óvodáknak, amelyben arra biztatják a nevelőket: engedélyezzék a kicsik számára a játékfegyverek használatát, mivel az akciós játékok elűzik az unalmat, javítják a szellemi teljesítményt és növelik az érdeklődést a tanulás iránt.
jan. 27
15:05
Még hiányzik a polcokról a klónozott hús (privatbankar)
A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal szerint valószínűtlen, hogy klónozott állatoktól származó termékek jelentek volna meg a kereskedelmi forgalomban
jan. 27
15:08
Bulgária Nabuccót is akar (Index)
Bulgária "aktív résztvevő akar lenni a Nabucco gázvezeték létrehozásában is" - mondta Georgi Parvanov bolgár államfő vasárnap sajtóértekezleten.
jan. 27
15:10
Magyar-kínai borászati együttműködés (hvg.hu)
Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.
jan. 27
15:10
Magyar-kínai borászati együttműködés (hvg.hu)
Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.
jan. 27
15:11
Bulgária továbbra is részt vállal a Nabucco projektben (DunaTV)
Bulgária továbbra részt vesz az Unió Nabucco projektjében annak ellenére, hogy szerződést kötött Oroszországgal a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről. Ezt az ország elnöke, Georgij Parvanov mondta vasárnap.
jan. 27
15:15
Diszkrimináció: 70 év felett nem jár a hitel? (stop.hu)
Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti képviselő szégyenteljesnek, súlyosan diszkriminatívnak, a hazai és a nemzetközi jog szempontjából is törvénytelennek tartja egyes magyarországi pénzintézetek gyakorlatát, hogy minden alapos hitelbírálat nélkül, automatikusan kizárják a hitelképesek sorából a 70 év felettieket, tehát egymillió embert.
jan. 27
15:16
Mire licitálhatunk az APEH-nál? (Adózóna)
Egyelőre kísérleti jelleggel, csak autókra vetette be az adóhatóság az elektronikus licitálási lehetőséget, amelytől az árverési maffia háttérbe szorulását várja.
jan. 27
15:31
Szerbia szétosztogatja az állami vagyont (Index)
A legjobb állami cégek részvényeit kaphatják meg ingyen a múlt év végéig nagykorúvá lett szerb állampolgárok.
jan. 27
15:32
Nagykorúaknak jár az ingyenes értékpapír (hvg.hu)
Ingyenes privatizáció kezdődik hétfőn Szerbiában - az állampolgárok 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat hagy állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire.
jan. 27
15:49
Az USA lehet, hogy megússza (Népszava)
Nem biztos az amerikai recesszió a Federal Reserve előző elnökének vasárnapi londoni nyilatkozata szerint. Független londoni elemzők ugyanakkor a világgazdaság egyik fő hajtóerejének tekintett Kína jelentős lassulására, és agresszív euróövezeti kamatcsökkentésre számítanak.
jan. 27
15:52
Greenspan: nem biztos az amerikai recesszió (DunaTV)
Nem biztos az amerikai recesszió a Federal Reserve előző elnökének vasárnapi londoni nyilatkozata szerint. Független londoni elemzők ugyanakkor a világgazdaság egyik fő hajtóerejének tekintett Kína jelentős lassulására, és agresszív euróövezeti kamatcsökkentésre számítanak.
jan. 27
15:54
Ingyen részvény minden nagykorúnak (Metro)
Az állampolgárok hétfőtől 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat hagy állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire.
jan. 27
16:15
Greenspan nem biztos az amerikai recesszióban (Index)
A volt Fed-elnök ugyanakkor elismerte, hogy az amerikai gazdaság növekedése jelenleg nulla.
jan. 27
16:22
Pesszimista volt az idei Davos (hvg.hu)
Az idei davosi világgazdasági fórum elég pesszimistára sikeredett, eltérően az előzőektől, amelyekből sugárzott a bizakodás. A informális világtalálkozón részt vevő politikusok és gazdasági vezetők kénytelenek voltak megállapítani, hogy a sokéves, látványos gazdasági növekedés időszaka éppen mostanában véget ér.

Keresés