2008. február 1. péntek

febr. 1
0:14
Négy év haladék a postáknak (Népszabadság)
Az új EU-tagállamok, köztük hazánk, négy év haladékot kapnak az Európai Bizottság által szorgalmazott 2009 helyett a postai szolgáltatások teljes liberalizációjára - erősítette meg az Európai Parlament a tagállamok korábbi egyezségét. Az újak közül a bolgárok, az észtek és a szlovének nem kértek átmeneti mentességet.
febr. 1
0:18
Draskovics-közeli javaslatokat tett le az asztalra a VOSZ (Népszabadság)
A bérek felbruttósítását, majd tehercsökkentést javasol a Vállalkozók Országos Szövetsége. A VOSZ szerint az élőmunka-terhek ilyen csökkentése átláthatóbbá tenné a rendszert, növelné a versenyképességet, és közelebb hozná a kereseteket az uniós átlaghoz.
febr. 1
0:22
Egyre több a lízingcsalás (Népszabadság)
A Magyar Lízingszövetség tagvállalatainak kihelyezése 2007-ben 16 százalékkal bővült, a lízingtársaságok több mint 1200 milliárd forintot helyeztek ki, ezzel a teljes finanszírozott portfólió 2000 milliárd forint fölé emelkedett - mondta Lévai Gábor főtitkár a szövetség csütörtöki tájékoztatóján.
febr. 1
0:26
Álomprofit a Shellnél (Népszabadság)
A szakszervezeteket felháborítja a Shell 14 milliárd fontos nyeresége, noha a benzinkutak bevételének 62 százalékára az államkassza teszi rá a kezét.
febr. 1
0:30
Kamatesőre hideg zuhany (Népszabadság)
A szerda esti amerikai kamatcsökkentésből annyit értettek meg a befektetők, hogy nagy baj van, és menedéket keresve állampapírokat vásároltak részvények helyett. Így aztán estek is a tőzsdeindexek rendesen csütörtökön.
febr. 1
0:34
Mellékesen az utasokra is utazhat az APEH (Népszabadság)
Az utazási irodáknál végrehajtott APEH-vizsgálatok célja nem lehet általános adatgyűjtés, de az ellenőrzések során elengedhetetlen, hogy az adóhatóság az érintett adózókkal kapcsolatba került ügyfelek adatait megismerje - derül ki az adatvédelmi biztos jogkörében eljárt Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa leveléből, amelyet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők…
febr. 1
0:38
Keveslik a K+F-pénzt az uniós képviselők (Népszabadság)
Az Európai Parlament csütörtökön jelentést fogadott el, amely kívánatosnak tartaná, hogy az unióban növeljék a kutatatásra fordítandó forrásokat, vonzó munkakörülményeket teremtve bírják maradásra, illetve csábítsák vissza az európai kutatókat.
febr. 1
0:42
Széllel szemben fejleszt a gyógyszeripar (Népszabadság)
Egy év alatt világszínvonalú kutatóintézetet húzott fel a francia Servier Budapesten. A két és fél milliárd forint befektetésével létesített központ a cég egyetlen kifejezetten gyógyszerkémiai kutatóintézete Franciaországon kívül.
febr. 1
4:52
Interjú az Év menedzserével (Népszava)
Dr. Oláh Péter a Karos Spa ügyvezető igazgatója, aki tavaly nyerte el az Év menedzsere elismerő díjat, éppen az interjúkészítés alatt értesült arról, hogy a Veszprémi Egyetemen címzetes egyetemi docenssé avatják. Nevéhez fűződik a hévízi Park szálloda és Hotel Rogner Spa Lotus Therme megtervezése és kivitelezése, majd a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálló koncepciójának kialakítása és…
febr. 1
5:34
Startol a panel- és ökopályázat (Népszava)
Mától lehet jelentkezni a panelfelújítási pályázatra, amelynek keretében idén 10 milliárd forint áll rendelkezésre a lakóközösségek számára. Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program keretében további két célra jelentkezhetnek a tulajdonosok február 1-jétől: az ökoprogramban 2008-ban összesen 1,5 milliárd forintra adhatnak be pályaművet a távfűtött lakásban élők, az egycsatornás gyűjtőkémények…
febr. 1
5:46
"Kérek húsz liter benzint, egy orrcseppet és egy pezsgőtablettát" (Népszava)
Egy éve lépett hatályba az rendelet, amely lehetővé tette bizonyos gyógyszerek patikán kívüli forgalmazását. Az ötlet nem mindenkinek tetszett, a Fidesz például népszavazási kezdeményezett ellene. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az "idegen" forgalmazó helyek - benzinkutak, drogériák, posták - nem rokkantak bele a többletfeladatba, a patikák pedig elviselik a jelentéktelennek…
febr. 1
6:15
Az influenza miatt csúszik a 4-es metró építése? (mfor.hu)
"Influenzajárvány idején biztonságosabb a bankkártya a készpénznél" - erre hogy hogy nem a MasterCard Europe döbbent rá egy kutatás nyomán, és adta hírül nyomban ezt a forradalmi információt. Az mfor.hu csokorba gyűjtötte, hogy ki hogyan profitálhatna hasonló módon a járványból.
febr. 1
6:16
Levonási tilalom: a hiba az Ön készülékében van (privatbankar)
Egy hibásan benyújtott bevallás kapcsán nyilvántartott adótartozás miatt is eleshetünk a társasági adóval kapcsolatos kedvezménytől
febr. 1
6:25
Új Cora hitelkártyát bocsátott ki a Budapest Bank (Bankkártya.hu)
Három és fél évvel az első Cora hitelkártya megjelenése után most elindult a Cora Prestige Kártya, mely már dombornyomású és külföldön is használható. A legfeljebb 53 napos kamatmentes költést kínáló hitelkártya kedvezményeket tekintve ugyanazt nyújtja, mint az eddigi Cora Vásárlókártya.
febr. 1
6:27
APEH-es kegyelem: nem elég szépen kérni (privatbankar)
Mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások kérhetnek az APEH-től fizetési kedvezményt. Adótartozást azonban csak előbbieknél lehet mérsékelni
febr. 1
6:34
Megbénult a vasúti közlekedés (Index)
Egy-két elővárosi vonat jár, a távolsági közlekedés akadozik, a nagyobb pályaudvarok többsége áll.
febr. 1
6:38
Bezárul a magyar gazdagok klubja? (Napi Online)
febr. 1
6:40
Tilos lesz a teraszfűtés? (Napi Online)
febr. 1
6:42
Kik kutatnak a magyar gázvagyon után? (Napi Online)
febr. 1
6:44
Kik a legnagyobb építők? (piacesprofit.hu)
A Deloitte közzétette évente kiadott jelentését, amely az építőipari cégek teljesítményét vizsgálja. A tanulmány árbevétel alapján rangsorolja a 100 legnagyobb európai építőipari vállalatot, és megvizsgálja azokat az akadályokat, amelyeket az egyre több kihívást jelentő építőiparban ezeknek a cégeknek le kell küzdeniük.
febr. 1
6:44
Mi alapján választunk mobilt? (Napi Online)
febr. 1
6:53
Bűnösnek találták a Volvót két kisgyermek halálában (mfor.hu)
Bűnösnek találta a Volvo svéd autógyártót a francia bíróság, amiért az autó hibás fékei miatt két kisgyermek meghalt egy tragikus balesetben Franciaországban.
febr. 1
7:00
VOSZ: ne az állam, a dolgozó költse a pénzt! (privatbankar)
Érzékelhető adó- és járulékcsökkentést szorgalmazott csütörtök elnökségi ülésén a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ)
febr. 1
7:06
Bebiztosítják magukat a betétbiztosítók (privatbankar)
Szorosabbra fűzte együttműködését a magyar és a cseh betétbiztosító, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Cseh Köztársaság Betétbiztosítási Alapja (FPV)
febr. 1
7:18
Túl sokat vártak a Google-tól (privatbankar)
A Google világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató csütörtökön a szakértők által vártnál kisebb, 17 százalékos tavalyi utolsó negyedévi adózott eredménynövekedésről számolt be a New York-i ...
febr. 1
7:20
Bye, bye eho? (privatbankar)
A tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlését javasolják a Pénzügyminisztériumnak az Országos Érdekegyeztető Tanács ad hoc bizottságának tagjai - írja a Népszava. Ez az APEH által a lapnak adott tájé...
febr. 1
7:26
Az utazási irodákat is ellenőrzi az APEH (origo.hu)
Az utazási irodáknál végrehajtott APEH-vizsgálatok célja nem lehet általános adatgyűjtés, de az ellenőrzések során elengedhetetlen, hogy az adóhatóság az érintett adózókkal kapcsolatba került ügyfelek adatait megismerje - derül ki a pénteki Népszabadságból.
febr. 1
7:28
Bérletautomatákat vesz a BKV (origo.hu)
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat vesz a BKV, reményei szerint még az idén. Az összesen milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató - írta pénteki számában a Népszabadság.
febr. 1
7:29
Visszafogta magát az "álompáros" (privatbankar)
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama tegnap kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott
febr. 1
7:40
Veres: az adócsökkentéstől nem javul a gazdasági növekedés (vg.hu)
Adóváltozásokra szükség van a pénzügyminiszter szerint, de úgy véli: az 1988-as adóreformhoz hasonló mélységű intézkedésekre nincs lehetőség.
febr. 1
7:42
VOSZ: szükség van a bérreformra (mfor.hu)
Érzékelhető adó- és járulékcsökkentést szorgalmazott csütörtök elnökségi ülésén a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ). Veres János pénzügyminiszter a 2009. évi adóváltoztatások keretében 200 milliárd forintos teherkönnyítésre lát lehetőséget, ezen belül a direkt adókönnyítésre 100 milliárd forint juthat.
febr. 1
7:44
Van olcsóbb gáz is (origo.hu)
Az adminisztrációs költségek visszafogásával olcsóbban kínálhatnák a gázt a szolgáltatók - derült ki a Klubrádió Kontra c. műsorában elhangzottakból. Itt megszólalt egy ukrán tulajdonú hazai gázszolgáltató cég vezetője, aki elmondta: egyebek internetes ügyfélfogadó felület kialakításával tudtak jelentősen faragni a költségeken és emiatt a konkurenseknél mintegy 8 százalékkal olcsóbban tudják adni…
febr. 1
7:45
Bérbruttósítás, szigor a kormányon (piacesprofit.hu)
A VOSZ elnöksége bruttósítaná a béreket, csökkentené az adókat és az állami kiadásokat, felelősségre vonná a kormányt, ha az túllépné a költésgvetést és minden nagyberuházás előkészítése kapcsán pontos elemzést kérne. Ha már Madrid hatszor akkora metrót épített két és félszer annyi pénzből, mint Budapest...
febr. 1
7:46
Gyógyszálló épülhet Marcaliban (origo.hu)
Egy évtizednyi előkészítő munkát követően zöld utat kaphat a négycsillagos marcali gyógyszálló építése, miután a közelmúltban az izraeli érdekeltségű, budapesti székhelyű EuropeTeam Kft. tulajdonába került az ingatlanfejlesztést megvalósító Marcali Szálloda Kft. közel 90 százalékos üzletrészcsomagja - tudta meg a Napi Gazdaság.
febr. 1
7:48
Fellendülőben az orosz feldolgozóipar (origo.hu)
Az orosz feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója januárra 55,3 pontra, 2006. augusztus óta a legmagasabbra emelkedett a decemberi 54,3 pontról, amely héthavi csúcs volt, közölték a mutatót kezelő VTB Bank Europe-nál pénteken.
febr. 1
7:50
Borul a bili: elegük van a vörösöknek (privatbankar)
Maguk kezébe vennék szeretett klubjuk irányítását a Liverpool focicsapatának szurkolói - az 500 millió fontos akció költségeit 100 ezer drukker között dobnák szét
febr. 1
7:55
Vizsgálódik Brüsszel (origo.hu)
Versenyfelügyeleti lépésekhez is vezethet az a nagyszabású fogyasztóvédelmi vizsgálat, amelyet a területért felelős brüsszeli biztos, Meglena Kuneva jelentett be tegnap - derül ki a pénteki Világgazdaságból.
febr. 1
7:56
Tartja a frontot MÁV: dolgozók nélkül nehéz (privatbankar)
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását
febr. 1
7:56
A VDSzSz a hét végére felfüggesztette a sztrájkot (Népszabadság)
febr. 1
7:58
A budapesti főpályaudvarokon is sztrájkolnak (mfor.hu)
A reggeli helyzet szerint a budapesti főpályaudvarok (Keleti, Déli, Nyugati) ugyan nem tudnak vonatokat indítani és fogadni, mert a jegyvizsgálók és a kocsivizsgálók javarésze sztrájkol, illetve a forgalomirányítók egy része sem vette fel a munkát, de ennek ellenére a főváros elérhető vonattal.
febr. 1
8:02
Orosz urán kell az USA-nak (privatbankar)
Hivatalos gazdasági párbeszédet indít az Egyesült Államok és Oroszország a mind nagyobb súlyú pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére. A két ország pénteken megállapodást ír alá az orosz ur...
febr. 1
8:13
Már drágul a cégek hitele (Index)
Itthon is óvatosabbá váltak a bankok, csökkent a verseny a céges hitelek kihelyezésében.
febr. 1
8:16
Nagyot szólt a hónap vége (Napi Online)
febr. 1
8:18
Közeledne a két katonai hatalom (privatbankar)
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő este A...
febr. 1
8:22
Pánik? Félelem? Most kell vásárolni! (Napi Online)
febr. 1
8:23
Az USA az oroszokkal üzletel (origo.hu)
Hivatalos gazdasági párbeszédet indít az Egyesült Államok és Oroszország a mind nagyobb súlyú pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére. A két ország pénteken megállapodást ír alá az orosz uránexport jelentős bővítéséről. A minisztériumok és a magánszektor magas rangú képviselői tavasztól rendszeresen összeülnek, az első tanácskozást Washingtonban tartják.
febr. 1
8:24
Bezárul a magyar gazdagok klubja (Index)
A privátbanki ügyfélkör akár csökkenhet is, és nem csak azért, mert a bankok rostálják az ügyfeleket: ma már nem lehet pillanatok alatt meggazdagodni.
febr. 1
8:29
Az utasokra is utazhat az APEH (Napi Online)
febr. 1
8:31
Interneten erősítenek a mobilszolgáltatók (Napi Online)
febr. 1
8:31
Az állam is bukott a tőzsdén (Index)
A kisebbségi állami tulajdonban levő vállalatok értéke csökkent, de nem ezért fogják eladni a részesedést.

Keresés