2008. július 31. csütörtök

júl. 31
5:33
MTV: már épül a pekingi stúdió (Premierfilm)
Kedd hajnalban megérkezett Pekingbe a Magyar Televízió olimpiai csapatának első delegációja. A 13 műszaki szakemberből, 2 operatőrből, egy rendezőből, egy riporterből, a főszerkesztőből és két nemzetközi kapcsolattartóból álló csapat az érkezés után azonnal nekiállt az építkezésnek.
júl. 31
7:03
Stohl Andrást megizzasztotta a Playboy (Premierfilm)
A színészt egy repülőtéren fotózták, ahol a Playboy Magazin kedvéért pózolt a rekkenő hőségben.
júl. 31
8:24
A laza zsebnő és az ijedt szőke (origo.hu)
2001-ben startolt az akkor marginális nézettségű Viasat3-on az első magyar valóságshow, a Bár. Hosszú szünet után érkezik a második menet, mi pedig kamerával, fényképezőgéppel a castingra siettünk, hogy meglessük, mivel igyekeznek meggyőzni a jelöltek a válogatókat.
júl. 31
8:51
J-Lo-ék szerződésbe foglalták a heti négy aktust (Premierfilm)
Jennifer Lopez és Marc Anthony semmit sem bíztak a véletlenre.2004 nyarán, esküvőjük után rögvest házassági szerződést is kötöttek.
júl. 31
9:00
Poros Beatles-kincs a padlásról (est.hu)
Eddig sosem hallott Beatles-felvétel került napvilágra egy liverpooli padlásról.
júl. 31
10:48
Rekordösszegű büntetés tévés-telefonos játék miatt (origo.hu)
A brit közszolgálati tévézés történetének eddigi legnagyobb összegű bírságával sújtotta a BBC-t a helyi médiafelügyelet, az Ofcom: a csatornának 400 ezer fontot (vagyis körülbelül 117 millió forintot) kell kicsengetnie.
júl. 31
10:57
Öt amerikai film versenyez Velencében (Premierfilm)
Öt amerikai film száll versenybe az Arany Oroszlán díjért az idei, 65. alkalommal kiírásra került Velencei Filmfesztiválon.
júl. 31
11:24
Sportos masinák (est.hu)
A bikiniszezonban a nők többsége motiváltabban vág neki az edzésnek. Mit tegyen az, aki élete párját is szeretné sportolásra ösztönözni? Lepje meg egy "fitnesz-kütyüvel", és máris érdekesebbé válik a monoton futás, a hosszas túrázás vagy a bringázás is.
júl. 31
12:00
Duchovny a házasságról (est.hu)
Bár legújabb sorozatában, a Kaliforgiában hedonista nőfalóként ismerhettük meg, David Duchovny valójában abszolút házasságparti, bár maga sem érti teljesen, miért.
júl. 31
12:02
Sex Pistols a Szigeten (est.hu)
Itt vannak a punkok! A munkásosztály hősei valamikor '77 körül valóban kiforgatták sarkából a világot. A nagytekintélyű A&M kiadónál összehányták a szőnyeget, betörték az ablakokat, fixírozták a helyi csajokat, nem mellesleg pedig összeokádták a WC-t. A Pistols túlzásba vitt mindent, önmagát is. Bár a barátnője megölésével is megvádolt, később túladagolt Sid Vicious már a pokolban köp szembe…
júl. 31
12:04
Termőföldünnep (est.hu)
A kenyér és a gabona témáját kiszélesítve előtérbe kerülnek a föld művelésének kérdései is a szentendrei Skanzen Termőföldünnepén, augusztus 16-án.
júl. 31
12:45
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja kritika: törékeny Jet Li a tibeti jeti ellen (Premierfilm)
Aki kedveli az Indiana Jones filmeket, és a „másolatoktól” sem riad vissza, azoknak a Múmia 3. igazán ajánlott. Főképp, hogy a 114 perc során nem nagyon van idő unatkozva az órát nézegetni, hisz A Sárkánycsászár sírja minden másodpercében látványos mozi.
júl. 31
12:54
Újra járőröznek San Francisco utcáin (origo.hu)
Remake készül a San Francisco utcáin című krimisorozatból, amit a Gyilkos számok író-producere, Robert Port jegyez.
júl. 31
13:54
Bond-filmben a dögös énekes lány - videó! (MyMusic)
Alicia Keys és a The White Stripes (és a The Recounters) frontembere, Jack White az új Bond-filmben fog együtt szerepelni! Bár már nem egyszer láttuk őket filmszerepet játszani, ezúttal énekesi minőségükben tűnnek fel: ők fogják énekelni a huszonkettedik James Bond-mozi főcímdalát.
júl. 31
14:27
Madonnát hátulról a menedzsere... (MyMusic)
Az énekesnő életéről újabb könyv készült, meglepő módon azonban most senki sem akarja lejáratni vagy megszégyeníteni a hölgyet.
júl. 31
14:42
Presszó 10: új magyar sorozat az MTV-n (origo.hu)
Szeptembertől új magyar sorozat indul az m1-en. A Presszó 10 történetét kortárs írók és fiatal forgatókönyvírók jegyzik. A hazai filmgyártás első HD technikával készült alkotásának forgatása a napokban fejeződött be.
júl. 31
14:51
Vár a neten Hellboy titkos kamrája! (Premierfilm)
Ha szeretnél közelebbi barátságot ápolni a Nagy Vörössel, azaz Hellboyjal, csak kattintanod kell, méghozzá ide:
júl. 31
15:00
Weezer: Weezer (est.hu)
(Interscope / Universal)A dalszerző-gitáros-énekes Rivers Cuomo vezette Los Angeles-i geek sztárzenekar, a Weezer az 1994-es címnélküli első lemez (borítója alapszíne nyomán: "a kék album") perfekt power popja és az 1996-os Pinkerton kultikus emo alapvetése utáni hosszú kihagyást követően az új évezredben már nem volt képes igazán kiemelkedőt alkotni. 2001-ben a címnélküli visszatérés, "a zöld…
júl. 31
15:18
Presszó 10: új magyar sorozat az MTV-n (origo.hu)
Szeptembertől új magyar sorozat indul az m1-en. A Presszó 10 történetét kortárs írók és fiatal forgatókönyvírók jegyzik. A hazai filmgyártás első HD technikával készült alkotásának forgatása a napokban fejeződött be.
júl. 31
16:39
Lánya született a Született feleségek sztárjának (Premierfilm)
Ricardo Chavira felesége, Marcea július 28-án világra hozta második gyermeküket, Belen Elysabeth Chavirát.
júl. 31
17:06
Interneten a Trópusi vihar sztárjai (est.hu)
Mindent megtesz a DreamWorks és a Paramount stúdió, hogy Ben Stiller legújabb őrületének híre az összes nézőhöz eljusson. Létrehozták a Trópusi vihar című film fiktív sztárjainak honlapját és még két site-ot, ami szintén a produkcióhoz kapcsolódik.
júl. 31
17:08
Brutális gyilkosság áldozata lett egy libanoni popsztár (est.hu)
Suzan Tamim az ország egyik legnépszerűbb énekesnője volt, saját partiján ölték meg.
júl. 31
17:10
Fergie boldog, hogy prosti lehet (est.hu)
A Black Eyed Peas énekesnője egy musical filmváltozatában játszhat el egy szerepet.
júl. 31
17:12
Fergie prostinak áll (MyMusic)
A Black Eyed Peas üdvöskéje, Fergie magánakcióba kezdett. Mondjuk ez már nem újdonság tőle a szóló lemez után, de most másik irány választott. Úgy tűnik Fergie nem csak, hogy remekül énekel, de remekül színészkedik is, amit egyébként már megmutatott párszor. Nem véletlen hát, hogy most is szerepet kapott egy új filmben. A baj, csak az, hogy egy prostituáltat kell eljátszania, amitől egy picit…
júl. 31
18:45
Alicia Keys történelmi Bond-dala (Premierfilm)
Az R’n’B énekesnő, Alicia Keys a The White Stripes férfitagjával adja elő a 22. James Bond-film betétdalát, amely egyben történelmi jelentőségű is lesz.
júl. 31
20:30
Megannyi szépség! Galéria! (MyMusic)
Az elmúlt unalmasként leírt napok után, azért jó dolgokat is találtunk Kapolcson és környékén, és végre fotókkal is szolgálhatunk. Az elmúlt két este koncertjeiről, hangulatáról és szépségéről  olvashattok a következőkben.
júl. 31
20:33
LaBeouf autójának roncsa már a neten kering (Premierfilm)
Ahogy arról a One Média Hírügynökség is beszámolt, az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága ifjú sztárja, Shia LaBeouf autóbalesetet okozott Los Angelesben.
júl. 31
21:36
Betiltott pikáns Beatles-film! (MyMusic)
A két életben lévő Beatles-tag megtiltotta az együttesről készült film forgalomba hozását. Pedig a banda ténykedésének utolsó évében forgatott ’Let It Be’ pikáns részletekkel szolgált volna.
júl. 31
21:45
Nyáresti borzongás a Film+ csatornával (Premierfilm)
Augusztus első hetében, kedd kivételével ismét naponta lesz Film+ Premier, és garantáltan nem lesz hiány izgalmakban.

Keresés