Az amerikai Purdue Egyetem kutatói megállapították, hogy a legtöbben - különösen azok, akik nem kaptak megfelelő kiképzést - nem alkalmazzák elég hatékonyan az újraélesztés (CPR) során a mellkasi kompressziót (nyomást).
Egy Ohio államban élő asszony pert indított a Bayer gyógyszergyártó cég ellen, mert úgy véli, a cég Magnevist készítménye okozta 24 éves fia halálát 2004-ben.
A Human Genome Sciences (HGS) amerikai kutatócég és az angol gyógyszeróriás, a GlaxoSmithKline szerdán bejelentették, hogy megkezdték a LymphoStat-B elnevezésű lupusz elleni gyógyszer második, ún. fázis 3-as vizsgálatát.
Több ezerrel csökkentheti a császármetszések - Európában indokolatlanul magas számát - egy új számítógépes program. Egy több száz kismama bevonásával végzett brit vizsgálat azt bizonyítja, hogy aki a programot használja, kevésbé lesz ideges a szülés idején, és nagyobb valószínűséggel hozza világra gyermekét hagyományos úton. Az új programról a British Medical Journal hivatalos közleményben számolt…
Brit kutatók megcáfolták az a széles körben elterjedt elképzelést, miszerint az ősemberek csak akkor kezdtek el felegyenesedve járni, amikor lejöttek a fáról. Egy friss tanulmány szerint őseink már akkor kifejlesztették ezt a képességet, amikor még a fákon éltek.
Május 17-én a kora esti szürkületben sokak figyelmét magára vonta a Hold leheletvékony sarlója. A vékony holdsarló észlelése egyike a legizgalmasabb feladatoknak.
Amerikai tudósok szerint három éven belül kapható lesz az a "szuperpirula", ami csaknem 2000 öröklött betegséget gyógyíthat meg, köztük a cisztás fibrózis és az izomdisztrófia néhány válfaját.
Az urea-ciklus zavara súlyos, öröklődő betegség, mely általában rövid időn belül halálhoz vezet. Az amerikai John Hopkins Egyetem szerint azonban a betegek jó része megmenekülhet a dialízistől és túlélési esélyeik is bíztatóak. - olvasható a New England Journal of Medicine legfrissebb számában.