2007. május 29. kedd

máj. 29
0:22
Gázt pöfékelő barna törpe (origo.hu)
Egy kis tömegű barna törpétől kiinduló anyagsugár az objektum keletkezési körülményeiről is árulkodik.
máj. 29
0:26
Veszélyes nagyra nőni (origo.hu)
Az evolúció könyörtelenül kiküszöböli az egy tonna feletti ragadozókat - állítja egy londoni zoológus kutatócsoport. Számításaik azt mutatják, hogy az ilyen nagy tömegű húsevő emlősöknél a zsákmányszerzésre fordított energia már meghaladja a zsákmány elfogyasztásából nyerhető energiát. Továbbá arra is rávilágítanak, miért fenyegeti különösképpen a nagyragadozókat a kihalás veszélye.
máj. 29
1:33
Harc a magas vérnyomás ellen (stop.hu)
A hírről a The Daily Mail számolt be, amelyből kiderül, hogy a szóban forgó vállalat sikeresen tesztelte embereken a vakcinát, és a tervek szerint további teszteket végeznek majd el a továbbfejlesztett formulával.
máj. 29
5:18
A kávé csökkenti a koleszterinszintet? (stop.hu)
"Korábban a kávénak meglehetősen rossz híre volt, kizárólag azt az információt jegyezték meg vele kapcsolatban az emberek, hogy rendszeres fogyasztása káros az egészségre." - véli Dr. Rob van Dam, aki a kávéfogyasztás és a cukorbetegség közti összefüggést vizsgáló felmérés vezetője volt.
máj. 29
6:41
Tai chi az övsömör ellen (stop.hu)
A kutatók a vizsgálatot követően arról számoltak be, hogy azok az idősebb emberek, akik ezt a lassú és kellemes mozgássort végzik rendszeresen, azoknak a szervezete sokkal hatékonyabb immunválaszt ad a vírusok támadására, amelyek például az övsömört okozzák.
máj. 29
7:48
A nők bűnösnek érzik magukat, ha isznak (stop.hu)
A minneapolisi Minnesota Egyetemen lefolytatott vizsgálatban 2750 férfi és nő vett részt. Az eredményekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az ivással összefüggő tünetek tekintetében a két nem között jelentős eltérések mutatkoznak.
máj. 29
9:15
Életmód - Tanuljunk a japánoktól aludni! (Metro)
Japánban alszanak a képviselők a parlamentben, bóbiskolnak a cégvezetők fontos üléseken, szundítanak a tanulók az iskolában, ám ez bocsánatos bűn, élettanilag pedig roppant fontos és hatékony.
máj. 29
10:10
A dinók úgy úsztak, mint a kutyák (stop.hu)
A Tyrannosaurus Rex rokonai nem csak futni tudtak, hanem úszni is. Francia kutatók szerint úgy haladtak a vízben, ahogy most a kutyák úsznak. Ezt a következtetést több millió éves lábnyomokból vonták le a kutatók - írja a Die Welt című német napilap online kiadása, amely ismerteti a Geology nevű szaklap cikkét.
máj. 29
10:20
High-tech harci öltözet amerikai katonáknak (stop.hu)
Negyven katona próbálja ki a következő hónapokban azt az új harci öltözetet, amelyet 2001-től fejlesztettek ki a mérnökök az amerikai hadsereg kutatóközpontjában. Elsősorban az uniformisok digitális hálózatát tesztelik, vagyis azt, hogy harci körülmények között miként tudnak egymással kommunikálni a katonák. A Der Spiegel című német hetilap beszámolója szerint a ruhapróba helyszíne Fort Dix,…
máj. 29
11:27
Fiatal kutatók nyomában - 10 éves a Bolyai-ösztöndíj (origo.hu)
Fiatalok, tehetségesek, valamint érdekes és fontos munkát végeznek. Legtalálóbban valahogy így jellemezhetnénk azokat a kutatókat, akiknek a munkáját a Magyar Tudományos Akadémia a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal támogatja. Egy nemrég lezajlott konferencia kapcsán rovatunk felkereste néhányukat. Ismerkedjen meg velük Ön is!
máj. 29
11:27
Nem vírus, csak kém (hvg.hu)
Legális szoftverek is fürkészik észrevétlenül a számítógépek adatait, de kárt csak ritkán okoznak. (3 hozzászólás)
máj. 29
11:29
Jégben tökéletesen konzerválódott mamutbébit találtak (hvg.hu)
A víz által tízezer éve elsodort, majd a jégbe fagyott és rendkívül jó állapotban konzerválódott mamutbébire bukkantak az észak-oroszországi Jamal félszigeten, a Juribej folyó partján - közölte az AFP-vel egy orosz muzeológusnő.
máj. 29
12:40
A nagylelkűség a szexhez hasonló hatást vált ki az agyból (hvg.hu)
A jótékonyság nem csak erkölcsi érzék kérdése, amerikai tudósok szerint ugyanis a nagylelkű cselekedetek a jóllakottsághoz, illetve a szex utáni állapothoz hasonló módon stimulálja az agyat.
máj. 29
12:50
Csontritkulás és daganat ellen igyon bort! (inforadio.hu)
Azt már eddig is tudták a kutatók, hogy csekély mennyiségű vörösbor hatékonyan gátolja meg az infarktust vagy a szélütést. A legfrissebb kutatások szerint viszont a vörös nedű, sőt, még a fehérbor is, jótékonyan hat a béldaganatok és a csontritkulás megelőzésében is.
máj. 29
12:57
Mérgezőnek nyilvánították a szeptember 11-i port (hvg.hu)
A 2001. szeptember 11-én elpusztított New York-i Világkereskedelmi Központ helyén terjengő azbeszttel szennyezett por mérgező - ismerte el New York városának törvényszéki orvosa.
máj. 29
13:56
2008-tól divíziókra bontva működik a T-Systems (hvg.hu)
A Magyar Telekom informatikai üzletágaként funkcionáló T-Systems szervezeti átalakítása év végéig befejeződik, az összevont leányvállalatok 2008. januárjától divíziókra bontva működnek tovább - mondta Tankó Zoltán, a T-Systems vezérigazgató-helyettese kedden, egy budapesti háttérbeszélgetésen.
máj. 29
13:58
Spanyolország igényt tart az 500 000 érméből álló tengeri kincsre (hvg.hu)
A spanyol kormány határozottan fellép, ha kiderül, hogy eredetileg spanyol hajóról származik az eddigi legnagyobb arany- és ezüstkincs, amit valaha felhoztak a tenger mélyéről.
máj. 29
14:12
New York és a Niagara vidéke - a hét műholdképe (origo.hu)
Amerika keleti partvidékére, az Egyesült Államok és Kanada határára, az Atlanti-óceán és a Nagy-tavak közti területre látogatunk heti műholdképünkön.
máj. 29
14:25
Kereskedelmi forgalomba kerül a levegő-meghajtású autó (hvg.hu)
Megjelenés előtt áll a világ első kereskedelmi forgalomba kerülő sűrített levegővel üzemelő autója, melyet az indiai óriáskonszern Tata gyárt, s a volt Forma-1-es mérnök Guy Négre cége fejlesztett ki.
máj. 29
15:13
"Agyarasok tömege bukkant elő, mint valami Jurassic-parkban" (stop.hu)
Állatvédők több száz túlélő elefántra bukkantak a dél-szudáni mocsárvidék egyik szigetén. "Egy ködfelhőből egyszercsak agyarasok tömege bukkant elő, mint valami Jurassic-parkban" - mondta el a Reuters tudósítójánk Tom Catterson, egy amerikai támogatással működő környezetvédelmi program illetékese.
máj. 29
15:18
Lüktető medúzák, tűfogú szörnyek - Bizarr lények az óceán mélyén, képekben! (ma.hu)
Ma már senki sem lepődik meg azon az állításon, hogy az óceánok élővilága a leggazdagabb és a legváltozatosabb a Földön - Nem is olyan régen azonban még fogalmunk sem volt róla, milyen bizarr lények rejtőznek a tengerek mélyén!
máj. 29
16:07
Beszélgetnek az autók, kipróbáltuk (hvg.hu)
Kipróbáltuk milyen a jövő, amikor a járművek kommunikálnak egymással. A GPS- és WLAN-technológiákon alapuló, bárki által elérhető fejlesztéssel elkerülhetők a balesetek és a dugók. Csak idő kérdése és biztonságosabb lehet a közlekedés.
máj. 29
16:29
Kína internetes hadviselésre képez ki egységeket (hvg.hu)
A kínai Népi Felszabadítő Hadsereg (NFH) cyber-hadviselésre fogható egységeket állít hadrendbe, amelyeket különféle vírusok kifejlesztésére, illetve számítógépes rendszerek elleni támadásokra vetnek majd be.
máj. 29
16:45
Hogyan győzzük le a hátfájást? (hvg.hu)
Életkortól, nemtől függetlenül sokan kínlódnak életük egy-egy szakaszában bizonytalan eredetű, rövidebb ideig tartó, illetve krónikussá váló hátfájással.
máj. 29
18:06
Szuperéles fotót készített egy távoli galaxisról a Hubble (hvg.hu)
Az eddigi legélesebb fotót készítették csillagászok a Hubble amerikai űrteleszkóp segítségével a Nagy Medve (Göncöl) csillagképben elhelyezkedő M81 spirálgalaxisról.
máj. 29
18:43
Megfejtették a legerősebb méreg genetikai kódját (hvg.hu)
Sikerült "feltörni" az egyik legerősebb méreganyag, a Clostridium botulinum genetikai kódját - olvasható a New Scientist nevű nemzetközi tudományos magazin internetes kiadásában.
máj. 29
18:49
Sztárfotó a Nagy Medvéről (stop.hu)
Az eddigi legélesebb fotót készítették csillagászok a Hubble amerikai űrteleszkóp segítségével a Nagy Medve (Göncöl) csillagképben elhelyezkedő felséges M81 spirálgalaxisról.
máj. 29
19:27
Szétválasztották a sziámi ikreket (inforadio.hu)
Ötórás műtéttel választották el az orvosok a tíz hónapos indiai sziámi ikreket Rájpur városában.
máj. 29
20:48
Az almalé megvéd az asztmától (inforadio.hu)
A jelentős mennyiségű almalevet fogyasztó gyerekeknél kisebb a kockázata az asztma kialakulásának - állapították meg brit tudósok, egy vizsgálatsorozat eredményeit elemezve. Érdekes, hogy a jelek szerint maga az alma nem rendelkezik ezzel a kedvező hatással.
máj. 29
20:59
Rákot okozhat a légzőszervi vírus (inforadio.hu)
Ausztrál kutatók felfedeztek egy légzőszervi vírust, amely kapcsolatba hozható a rák kialakulásával.
máj. 29
22:03
Az óceán megtelt! (inforadio.hu)
Az Antarktisz-körüli óceán megtelt, képtelen több széndioxidot megkötni és többé nem tudja fékezni a légkör melegedését - figyelmeztet egy öt kontinens tudósaiból álló kutatócsoport, azután, hogy összesen 50 megfigyelőállomás adatait rögzítették és dolgozták fel egy négy évig tartó méréssorozat után.
máj. 29
23:07
Új módszer a hátfájás kezelésére (stop.hu)
Életkortól, nemtől függetlenül sokan kínlódnak életük egy-egy szakaszában bizonytalan eredetű, rövidebb ideig tartó, illetve krónikussá váló hátfájással.
máj. 29
23:18
Kisagyat ültethetnek a robotokba (inforadio.hu)
Újabb jelentős előrelépés történt a robotikában: mesterséges kisaggyal látják el a robotokat, hogy mozgásuk és interakciójuk természetesebbé váljon.
máj. 29
23:40
Feltörték a legerősebb méreg genetikai kódját! (stop.hu)
Sikerült "feltörni" az egyik legerősebb méreganyag, a Clostridium botulinum genetikai kódját - olvasható a New Scientist nevű nemzetközi tudományos magazin internetes kiadásában.

Keresés