2007. május 15. kedd

máj. 15
6:01
Gyilkos erdőirtás (stop.hu)
Az erdőirtás miatt egyetlen nap alatt annyi szén-dioxid kerül a levegőbe, mintha nyolcmillió ember repülne Londonból New Yorkba. Miközben futurisztikus találmányokkal és eljárásokkal igyekeznek megoldást kínálni a klímakatasztrófa elkerülésére, az erdők megtartására mintha senki sem gondolna.
máj. 15
6:20
Kipusztulhatnak a fecskék Magyarországon (inforadio.hu)
A Tiszán a felére csökkent a hazatért, és most fészkelő parti fecskék száma - jelentette be a Felső Tisza vidékén végzett felmérések után a Nyíregyházi Főiskola Környezettudományi Intézetének tanára. Szép Tibor, aki egyúttal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vezetőségi tagja, hozzátette: a fecskék mellett számos vonuló madár esik áldozatul a globális klímaváltozásnak, a fecskék…
máj. 15
6:57
Történelem - 115 éve halt meg Klapka György (Metro)
Száztizenöt éve, 1892. május 17-én halt meg Klapka György honvédtábornok, "Híres Komárom" védője.
máj. 15
7:50
Az alagúteffektus első megfigyelése (origo.hu)
A Nature című tudományos hetilap nemrégiben közölte Krausz Ferenc és munkatársai tanulmányát, melyben a szerzők az elektron alagúteffektusát figyelték meg atomokban, valós időben és attoszekundumos (a másodperc 10-18 része) időfelbontással. Ez volt az egykor csak feltételezett jelenség első kísérleti megfigyelése.
máj. 15
8:02
Fehér delfint láttak Hongkongnál (origo.hu)
Egy keleti púpos delfint (Sousa chinensis) kaptak lencsevégre Hongkong partjainál. A helyi delfinfigyelő szervezet, a Hong Kong Dolphinwatch beszámolói szerint a városhoz közeli vizek annyira szennyezettek, hogy az amúgy is ritka és kevéssé ismert faj rövid időn belül teljesen eltűnhet erről a területről.
máj. 15
9:07
190 éve született Irinyi János (Metro)
Százkilencven éve, 1817. május 17-én született a bihari Nagylétán Irinyi János vegyész, feltaláló. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem ő a gyufa feltalálója, csak a "zajongás nélküli" gyufa, a kisebb-nagyobb robbanás nélkül, veszélytelenül használható biztonsági gyújtó az ő találmánya.
máj. 15
9:14
Kína füstje és pora az űrből - a hét műholdképe (origo.hu)
Kína, a Föld legnépesebb országa és az utóbbi időszakban a legdinamikusabban növekvő gazdasága immár a globális légszennyezés egyik fontos tényezőjévé vált. Ahol sokmillió ember lassan, vagy nem is olyan lassan bicikliről autóba ül, ott ennek hatásai már műholdképen is látszanak.
máj. 15
9:16
Az allergiás dolgozó rossz munkaerő? (stop.hu)
A szénanátha kellemetlen tünetei jelentősen rontják a beteg általános egészségi állapotát, csökkentik munkaképességét, s alvási problémákat okoznak, olvasható egy friss tanulmány közlésében.
máj. 15
9:56
13,2 milliárd éves csillagot találtak (origo.hu)
Sikerült a Tejútrendszerben egy rendkívül idős csillagot találni. Az égitest kora alapján Galaxisunk az Ősrobbanás után maximum 500 millió évvel keletkezett. Ezzel jóval idősebb lehet, mint azt korábban gondolták.
máj. 15
10:10
Gazdáik miatt stresszesebbek a kutyák (hvg.hu)
A tulajdonosok növekvő igényei miatt mind több a túlhajszolt, stresszes kutya - állítják svájci állatorvosok.
máj. 15
10:17
A tartalmát változtató újság már nem science fiction (inforadio.hu)
Emlékszik a Vissza a jövőbe című filmekre, amelyekben az események változására a szemünk láttára módosult az újságok tartalma? Egyesek szerint ez már nem sci-fi, a jövőben velünk is megtörténhet ugyanez.
máj. 15
10:20
Nem a test, hanem az arc fogja meg először az embert (hvg.hu)
Az emberek sokkal inkább az arc alapján vonzódnak a másikhoz, mint egyéb testi jellemzők alapján - derült ki egy ausztrál vizsgálat során.
máj. 15
10:27
Az e-papír sorozatgyártását tervezi az LG (transindex.ro)
Színes, vékony, hajlítható, elektronikus papírt mu ...
máj. 15
12:20
Tilos a szorongás (hvg.hu)
A szorongás növeli az infarktus kockázatát azoknál a pácienseknél, akik koszorúér-betegségben szenvednek - mutatták ki amerikai kutatók.
máj. 15
14:14
Az igazságosság kreatívabbá tesz (Metro)
Ha a főnök igazságosan kezeli a beosztottakat, akkor növekszik kreativitásuk és kitartásuk. Ugyanakkor, ha valakit igazságtalanság ér, hajlamos lesz arra, hogy szigorúan a szabályok szerint dolgozzon.
máj. 15
14:23
A diéta előbb utóbb hizlal? (Metro)
A fogyókúrás üzletág szinte mindenütt aranybánya, de azok, akik diétáznak néhány esztendő múlva többségükben kövérebbek, mint a fogyókúra előtt.
máj. 15
15:20
A Microsoft ellopta az iPod görgető tárcsáját? (hvg.hu)
Meglepően hasonló a Microsoft bemutatás előtt álló üzleti telefonkészülékein elhelyezett görgető tárcsa az Apple iPodjain lévőkhöz – állítja a Cnet újságírója.
máj. 15
16:02
Lesznek-e hullámerőműveink? (ma.hu)
Döbbenetes erő rejlik bennük, ám finoman szólva is "önfejűek". A hullámok befogása mindig is foglalkoztatta az emberiséget, ám hatékony megoldás mindeddig csak igen kevés született.
máj. 15
16:30
Gázlövedékek az Orion-ködben (csillagászat.hu)
Az északi Gemini-távcsõ közelmúltban átadott lézeres mûcsillagos adaptív optikai rendszere páratlan felvételeket készített az Orion-köd különleges gázcsóváiról.
máj. 15
17:03
Nem csökkent a céges kalózszoftverek aránya 3 éve (hvg.hu)
Több mint harmada az üzleti világban használt szoftvereknek kalózpéldány – derül ki a BSA friss jelentéséből.
máj. 15
18:52
Barlangi mentők Aggteleken (stop.hu)
Huszonnégy országból érkeztek résztvevők arra a nemzetközi konferenciára, amelyen a világ barlangi mentőszervezeteinek vezetői, munkatársai cserélnek tapasztalatot a Borsod megyei Aggteleken.
máj. 15
19:15
Egyetlen rozmár az utolsó esély (inforadio.hu)
Már csak egyetlen műholdas jeladó működik abból a nyolcból, amelyeket dán tudósok a Grönland nyugati részén élő rozmárokra erősítettek, hogy így térképezzék fel a nyári vándorlási útvonalaikat.
máj. 15
19:30
Megszűnik az ORTT (sat.hu)
A jelenlegi formájában biztosan nem működhet tovább az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), ha a parlament elfogadja a digitális átállásról szóló törvényt. Ezt dr. Wéber János, a testület MDF-delegáltja jelentette ki a Média Hungary elnevezésű szakmai konferencián, Tihanyban.
máj. 15
19:32
A szívbeteget az ág is húzza (stop.hu)
A szorongás növeli az infarktus kockázatát azoknál a pácienseknél, akik koszorúér-betegségben szenvednek - mutatták ki amerikai kutatók.
máj. 15
19:32
A diéta előbb utóbb hizlal? (stop.hu)
A fogyókúrás üzletág szinte mindenütt aranybánya, de azok, akik diétáznak néhány esztendő múlva többségükben kövérebbek, mint a fogyókúra előtt.
máj. 15
20:50
A támadó leharapta a kölyök fejét (inforadio.hu)
Skót tudósok szerint a nőstény csimpánzok legalább olyan erőszakosan viselkedhetnek, mint a hímek.
máj. 15
21:18
Katasztrófa és apokalipszis? - akkor hátradőlünk! (inforadio.hu)
Nem érik el a kívánt hatást a klímaváltozás következményeiről megfogalmazott erős üzenetek, sőt, inkább ártanak, mert az emberekben a tehetetlenség érzését alakítják ki.

Keresés