Voltak idők, amikor minden rosszért, ami történt a világban a démonokat okolták, bár valójában senki nem tudta biztosan, hogy kik ők. Abban nagyjából megegyeztek, hogy ártó szellemek, akiknek haragjától óvakodni kell, és nem ajánlatos keresztezni az útjukat.
Beismerte bűnösségét ügyvédje útján Sylvester Stallone Ausztráliában. A sztárt három hónappal ezelőtt tartóztatták föl, mert olyan testépítő hormonnal akart belépni az ötödik kontinensre, amely tiltólistán van.
Megfenyegették Karsai Józsefet, az MSZP országgyűlési képviselőjét, mert feljelentést tett a rendőrségen az inzulinpatronok és szerelékeik forgalmazásához kapcsolódó visszaélésekről.
Bevalljuk, arra is számítottunk, hogy a kedvelt lapjukat immár rendszeresen bántalmazó írásainkon felhorgadt, sértődött olvasóktól komoly szemrehányásokat kapunk majd. - A lapunk által felkért ombudsmanok cikke a Népszabadság írásairól
A tanulók eredményei már két év alatt látványosan javultak, pénz hiányában mégis veszélybe került a suliNova Kht. kísérleti programja, amelyben 600 iskola és 40 ezer diák vesz részt.
Az ombudsmannak nem lesz általános helyettese - így döntött a parlament. Az csak őszszel derül ki, hogy a helyébe lépő, a jövő nemzedékek érdekeit képviselő biztos milyen hatásköröket kap.
"Ma nem volt egyetlen hirdetési újság sem bedobva a postaládámba. Rossz nap, nincs mit böngészni. Sokan eleve a kukába dobják az ilyen kiadványokat, én alig várom a következőt. Végigbogarászom az összes hirdetést. Nem mintha bármilyen vásárlásra rá tudnának venni."
Bajnokavatásra érkezett hétfőn Debrecenbe a REAC. Értsd: szinte semmit nem tett azért, hogy az egymás utáni harmadik NB I-es aranyérmére aspiráló DVSC ne nyerjen.
Ha minden a "papírformának" megfelelően alakul, néhány hónapon belül véget érhet a káposztásmegyeri jégcsarnok mindössze négyéves - váratlanul szomorúra fordult - története.
London - Újabb súlyos csapást mért a brit királyi családra egykori alkalmazottja. Paul Burrell, aki Diana inasaként és bizalmasaként a hercegnő titkairól írt botránykönyvvel vált hírhedtté, egy interjúban most újabb vádakkal élt.
Budapest - Tiszteletbeli mentővé avatták M. Kiss Csabát (43), a Kékfény és a Szempont főszerkesztő-műsorvezetőjét. A megtiszteltetésre a harmadik mentők napján került sor a fővárosban. Kevesen tudják, hogy az egykori riporter mentőként kezdte a pályafutását.
Belgrád - Botrányba fulladhat az Eurovíziós Dalfesztivál, ha kiderül, hogy a szerb győztes, Marija Serifovic (26) valóban lopott dallal lett az első. A brit The Sun azzal vádolja a Molitva című dal szerzőjét és előadóját, hogy plágiumot követtek el, egy több éve megírt albán dal koppintásával neveztek.
Álarcos milicisták, fegyverropogás, halottak - a Gázai övezetben összeomlott a tűzszünet. Felerősödtek a harcok a két rivális, a döntően világi bázisú Fatah és az iszlamista gyökerű Hamasz katonái között.
A szomszédos országokkal együttműködésben az eddigiekhez képest nagyságrenddel több pénzt lehet a következő hét évben fordítani a határ menti régiók fejlesztésére. Az ilyen célokra kialakított, mintegy 190 milliárd forintot kitevő uniós alapok azonban nem automatikusan használhatók fel.
Moszkva - Kanada immár egyedüliként vezeti a jégkorong-világbajnokságok örökranglistáját. A juharlevelesek vasárnap könyvelhették el 24. aranyérmüket, miután a vb-döntőben 4-2-re legyőzték a finneket.
Egy holland és egy amerikai beszélget. Megszólal a holland: - A mi adórendszerünk a nemzeti lobogóra emlékeztet. Vörösek leszünk, ha megkapjuk a felszólítást, elfehéredünk, és mire kifizetjük, belekékülünk. - Ez nálunk is így van - felel az amerikai. - De mi még csillagokat is látunk...