Álarcos milicisták, fegyverropogás, halottak - a Gázai övezetben összeomlott a tűzszünet. Felerősödtek a harcok a két rivális, a döntően világi bázisú Fatah és az iszlamista gyökerű Hamasz katonái között.
A szomszédos országokkal együttműködésben az eddigiekhez képest nagyságrenddel több pénzt lehet a következő hét évben fordítani a határ menti régiók fejlesztésére. Az ilyen célokra kialakított, mintegy 190 milliárd forintot kitevő uniós alapok azonban nem automatikusan használhatók fel.
Ötvennégy személyt, többségükben nőket és gyermekeket mészároltak le egy dél-szudáni törzs fegyveresei, akik háziállatok elhajtásának bűncselekményével foglalkoznak - jelentette az afrikai országban két, angol nyelven megjelenő napilap.
Az euróövezetben a GDP az első negyedévben 0,6 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 3,1 százalékkal nagyobb a tavalyi első negyedévinél, közölték az EU statisztika...
A szlovák GDP most és a következő években egyaránt nagy növekedésre van "ítélve", elsősorban az autóipar meredek felfutása miatt. Idén az első negyedévben a gazdasági növekedés éve...
Egymilliárd ember hagyhatja el otthonát a klímaváltozás miatt a következő negyven évben - állítja egy nemzetközi jótékonysági szervezet. Mindez további bevándorlási problémát okoz majd a fejlett országoknak.
Több mint ötven fiatalt vett őrizetbe a dán rendőrség hétfő este Koppenhágában, ahol a rendfenntartó erők és a tüntetők között heves összecsapások törtek ki.
Az Eurostat gyorsbecslése szerint 2007 első negyedévében az eurozóna 13 országában, valamint az unió 27 tagállamában is 0,6 százalékkal bővült a gazdaság előző negyedévhez képest, a 2006 utols...
Kompromisszumos megállapodás született a mobiltelefonok külföldi használata után fizetendő díjak csökkentéséről. A német uniós elnökség, az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság küldötteine...
Több mint ötven fiatalt vett őrizetbe a dán rendőrség hétfő este Koppenhágában, ahol a rendfenntartó erők és a tüntetők között heves összecsapások törtek ki.
Egy tavaly novemberi orvosi vizsgálat során derült ki a BBC műsorvezetőjének, Gavin Eslernek kislányáról, hogy rákos. A 14 éves Charlotte, akit kemoterápiával kezeltek, most saját szavaival számolt be megpróbáltatásairól.
Megérkezett az utánpótlás a Nemzetközi Űrállomásra. Az orosz Progressz teherűrhajó a tervezett időben, közép-európai idő szerint 7 óra 10 perckor kapcsolódott az űrállomás Zvezda moduljához.
A Great Place to Work („Kiváló Munkahely”) Intézet felmérése alapján a vezető üzleti intelligencia szállító SAS bekerült Európa 10 kiemelkedő munkaadója közé 2007-ben. Több mint 100...
Félszáznál is több embert vettek őrizetbe a rendőrök Koppenhágában, miután utcai zavargások törtek ki egy elhagyott épület lebontása miatt. Az utca randalírozásban három rendőr sérült meg. Az épület koppenhága Christiana Freetown nevű, squatter-kolóniájában állt.
Azokról a cégtulajdonosokról van szó, akik levonták ugyan dolgozóik béréből a nyugdíjbiztosítási járulékokat, ám azokat nem fizették be a nyugdíjalapokba, illetve az életbiztositási intézeteknek...
Megsértette a Világbank etikai előírásait és saját szerződését is Paul Wolfowitz elnök, amikor magasabb fizetést járt ki szeretőjének - az igazgatók szerint. A banktól az amerikai külügyhöz áthelyezett nő a végén többet keresett még az amerikai külügyminiszternél is. Az ügyet vizsgáló bizottság közölte, hogy a szabálysértő elnök eltávolítását is mérlegelnie kell az igazgatótanácsnak, amely kedden…
Minden kérés ellenére nem hajlandók kiadni az illetékesek minden olyan dokumentumot, amely Diana hercegnő és Dodi Fayed halottkémi vizsgálata során készült - állítják Mohamed Fayed ügyvédei. Nem kapták meg például Károly herceg rendőrségi kihallgatásának jegyzőkönyveit. A visszatartott információt a halottkém jelentéktelennek, vagy túl érzékenynek ítélte.
Sir John Bourn, a brit számvivőszéki hivatal vezetője az utóbbi három évben összesen negyvenhárom alkalommal utazott külföldre, és a BBC által ismertetett adatok szerint ezek a külföldi utak 336 00...
Az együttműködés és a szolidaritás erősítésének fontosságáról beszélt Erdő Péter bíboros, prímás a Latin-amerikai Püspökök Tanácsának közgyűlésén. A rendezvényt XVI. Benedek pápa nyitotta meg vasárnap a brazilok nemzeti kegyhelyén, Aparecidában.
Környezetvédelmi és biztonsági intézkedéseket von maga után a járműgyártást szabályozó új európai rendelkezés - Ugyanakkor egyszerűsíti a járművek értékesítését az EU 27 tagállamában.
Európai családszövetségek és szervezetek európai parlamenti képviselőkkel közösen felszólítják az Európai Uniót, hogy engedélyezzék a tagországok kormányainak csökkentett ÁFA-kulcs (általános forgalmi adó) alkalmazását néhány alapvető, gyermekgondozáshoz szükséges árura és szolgáltatásra, beleértve a babapelenkákat, cumisüvegeket, cumikat, babakocsikat, a gyermekruhát és gyermekcipőt, valamint a…
Teheránban hivatalosan megerősítették kedden, hogy letartóztattak egy amerikai-iráni kettős állampolgárságú egyetemi vezetőt a múlt héten, és nemzetbiztonsági okból nyomoznak az ügyében.
A német külügyminiszter kedden váratlanul Moszkvába utazott. Látogatásának célja az Európai Unió és Oroszország péntekre tervezett csúcstalálkozójának előkészítése, mert az EU több tagállama is ellenzi a különleges viszony kialakítását Moszkvával és emiatt feszültté vált a légkör, sőt egyesek még a csúcsértekezlet értelmét is kétségbe vonták.
Hans-Gert Pöttering szerint két részre kellene osztani az EU alkotmányos szerződését. Az Európai Parlament elnöke szerint egy új alapszerződésnek kellene rendelkeznie az EU hatékony működését biztosító intézkedésekről, míg az alapjogi kartát egy másik rész tenné kötelezővé az EU-tagországokban.
Minden korábbinál magasabbra szökött az üzemanyag ára az Egyesült Államokban - adta hírül a CBS televízió kedden. New York körzetében egy gallon (1 gallon=3,78 liter) benzin ára átlagosan 3,2...
Új irányt kíván adni az Európai Unió külpolitikájának a soron következő, portugál elnökség. José Sócrates portugál elnök egy német üzleti és politikai napilapnak azt mondta: a portugál törekvés egybeesik az új francia elnök, Nicolas Sarkozy célkitűzésével egy "Földközi-tengeri unió" megteremtésére.