2007. május 17. csütörtök

máj. 17
0:07
Elsöprő többség támogatja Traian Basescut (Népszabadság)
Minden jel arra mutat, hogy a szombati romániai népszavazáson a szavazók többsége részt vesz majd, és az előrejelzések szerint mintegy 70 százalékos arányban a felfüggesztett államfő visszatérte várható.
máj. 17
0:07
Tízes kísérleti széria (Népszabadság)
Az amerikai elnökválasztási kampány első republikánus vitáján tíz sötét öltönyös, korosodó fehér férfi állt a pódiumon, és nagyjából mind ugyanazt mondta.
máj. 17
0:07
Régi szólamok, új emberek (Népszabadság)
Öt kulcsfontosságú, de egyformán Koszovó körül forgó alapelvben foglalta össze az új szerb kormány programját kedd este a parlamentben a kabinetjét bemutató Vojiszlav Kostunica.
máj. 17
0:07
Rába: közös akcióbizottság (Népszabadság)
Jövő szerdáig miniszteri irányítású osztrák-magyar akcióbizottság alakul és tárgyal a továbbiakban a Rába-habzás megszüntetésének lehetséges módozatáról.
máj. 17
0:07
Elhunyt az intolerancia ügynöke (Népszabadság)
Az Antikrisztus egy zsidó férfi képében már itt jár közöttünk - jelentette ki Jerry Falwell tiszteletes 1999-ben. Aztán persze bocsánatot kért, de úgy, hogy megerősítette, továbbra is hiszi, amit mondott.
máj. 17
0:07
Turistabarát kormányülés (Népszabadság)
Horvátország bekapcsolódik a "Pécs, Európa fővárosa 2010"-projektbe, Magyarország pedig együttműködik Zágrábbal az eszéki egyetemen alakuló magyar tanszék létrehozásában.
máj. 17
0:07
Távirati stílusban (Népszabadság)
máj. 17
0:21
Merkel és Sarkozy az együttműködés mellett tett hitet (origo.hu)
A kora éjszakába nyúlóan, több mint két órán keresztül tárgyalt egymással Berlinben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök. A tárgyalások kezdete előtt a német kancellár és a francia elnök külön-külön nyilatkozatban egyaránt hitet tett a két ország közötti barátság és együttműködés erősítése mellett. Mintegy ezt a szándékot is megerősítendő, a két vezető tegezte - s az…
máj. 17
1:23
Valóban romlott Magyarország megítélése, de nincs "szankció Gyurcsány" (vg.hu)
Valóban romlott Magyarország megítélése az Európai Unióban, de nem olyan mértékben, ahogy azt a Fidesz állítja - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szent-Iványi István. Az SZDSZ európa...
máj. 17
1:38
Mexikói rendőröket lőttek le az amerikai határ közelében (origo.hu)
Egy több mint 40 tagú fegyveres banda tagjai 4 mexikói rendőrt lőttek le szerdán a közép-amerikai ország északi részén, Arizona amerikai szövetségi állam határának a közelében - közölte a helyi kormányzó.
máj. 17
3:45
Matematikai példa lett a sínlopásból (inforadio.hu)
Németországban a bíróság elítélt három férfit, amiért több mint 5 kilométernyi sínnel rövidítették meg a helyi vasúttársaságot. A majdnem 500 tonnányi vasat fémhulladék-kereskedőknek akarták eladni.
máj. 17
3:53
Szlovákiában minden dübörög: alacsony munkanélküliség, bővülő kiskereskedelem (vg.hu)
A szlovák munkanélküliség áprilisban rekord alacsonyra, 8,5 százalékra csökkent a márciusi 8,89 százalékról, közölték a szlovák munkaügyi hivatalban csütörtökön. A nyilvántartot...
máj. 17
4:11
Bekukucskálnak a ruha alá (inforadio.hu)
Az amszterdami Schiphol repülőtér új biztonsági rendszert vezet be. A világon egyedülálló átvilágító szerkezet megmutatja, mi van a ruha alatt.
máj. 17
4:15
Elkísérte a fiát ékszerboltot rabolni (inforadio.hu)
Egy ötgyermekes családanya elkísérte a nagyfiát ékszerboltot rabolni, nehogy a gyerek véletlenül bántson valakit. Míg a fiú a társaival megkéselte és kirabolta a drezdai ékszerboltost, a mama odakinn aggódott az autóban.
máj. 17
4:22
Ausztria finanszírozza Oroszország gazdagságát? (vg.hu)
E címmel jelent meg az OENachrichten című lapban az az írás, amely szerint Ausztria évente ugyan 1,7 milliárd eurót ad ki az orosz energiára, ám a pénz jó része visszaáramlik Ausztriáb...
máj. 17
4:23
A finnek megtehetik, hogy biciklivel járnak dolgozni - 1150 kilométernyi kerékpárút van a fővárosban (vg.hu)
Mintegy 25 ezer finn jár be biciklivel Helsinki központjába Antero Naskila, a finn főváros tervezési hivatalának illetékese szerint nyáron naponta közel kétszázezer helsinki lakos száll a bringára...
máj. 17
4:34
Londonban "negatív meglepetést" keltett a béradat, bizonytalanok a kamat-előrejelzések (vg.hu)
"Negatív meglepetésként" értékelték londoni feltörekvő piaci elemzők csütörtökön az aznap közzétett, a londoni konszenzust jelentősen meghaladó első negyedévi és márciusi magyar brutt...
máj. 17
4:49
A Világbank "vakon" közvetített korrupt politikusoknak pénzt? (vg.hu)
A legszegényebbek engedhetik meg maguknak a korrupciót. Ez is elhangzott az amszterdami fórumon a korrupcióról az e héten tartott vitában, amelyet a Holland Rádió május 20-án közvetít...
máj. 17
5:01
Fellázadtak a rendőrök: nem vagyunk a miniszter ölebe - Sztrájk a brit testületnél? (vg.hu)
Bérvitájuk miatt sztrájkkal fenyegették meg a rendőrök a belügyminisztert
máj. 17
5:09
Újszülött helyett egy háromévest tett a babamentő inkubátorba (inforadio.hu)
Újszülött helyett egy három éves kisfiút tett be az apja az inkubátorba, amelyet a nem várt csecsemők megmentésére helyeztek el egy katolikus kórház bejárata előtt. A hír egész Japánt mélységesen megrázta.
máj. 17
5:17
Összekovácsolja a pártokat a szlovák lány ügye - Malina Hedvig elleni per "teszt" lesz? (vg.hu)
A Fidesz és az MSZP független, politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást kér Szlovákiától Malina Hedvig ügyében. Ezt a külügyi bizottság fideszes elnöke és szocialista alelnöke közö...
máj. 17
5:29
Eldőlt: Gordon Brown lesz az új brit miniszterelnök (ma.hu)
Gordon Brown lesz június végétől Nagy-Britannia miniszterelnöke, miután a jelenlegi pénzügyminiszter annyi támogatót gyűjtött a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában, hogy egyetlen kihívójának nem juthat az induláshoz elégséges számú aláírás.
máj. 17
5:31
Ötven év után elindult a vonat (inforadio.hu)
Több mint fél évszázad után helyreállt a vasúti összekötetés Észak- és Dél-Korea között: az első próbajárat átgördült a két ország közötti, erődítményekkel védett fegyverszüneti övezeten.
máj. 17
5:35
Nem mert a hozzátartozók szemébe nézni a gyilkos (inforadio.hu)
Kivégeztek a Texas amerikai állambeli Huntsville börtönében egy férfit, akit egy seriff-helyettes meggyilkolásáért ítéltek halálra.
máj. 17
5:38
Rálőttek a palesztin miniszterelnök testőreire (inforadio.hu)
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a Gázai-övezetben Iszmáil Haníje palesztin kormányfő testőreire - közölte egy Hamászhoz közeli illetékes.
máj. 17
5:39
HÍR: Öngyilkos közállapotok az orosz hadseregben (Index)
A moszkvai védelmi minisztérium statisztikája szerint 86 katona követett el öngyilkosságot idén.
máj. 17
6:15
Az SP megvonta Lettországtól az elsőrendű befektetői osztályzatot (vg.hu)
Az eddigi elsőrendű szintről közepes befektetői sávba sorolta vissza Lettország szuverén adóskockázati osztályztatát csütörtökön a Standard and Poors, a lett gazdaság "kemény landolásának" növekvő kockázatára és a makacs külső fizetési egyensúlytalanságokra hivatkozva.
máj. 17
6:19
Eldőlt: Brown lesz az új brit kormányfő (FigyelőNet)
Szerda estére gyakorlatilag eldőlt, hogy Gordon Brown lesz június végétől Nagy-Britannia miniszterelnöke, miután a jelenlegi pénzügyminiszter annyi támogatót gyűjtött a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában, hogy egyetlen kihívójának nem juthat az induláshoz elégséges számú aláírás.
máj. 17
6:28
Blair a Fehér Házban éjszakázik (FigyelőNet)
Tony Blair leköszönő brit miniszterelnök washingtoni búcsúlátogatásán George Bush amerikai elnök meghívására a Fehér Házban tölti az éjszakát - tájékoztatott Dana Perino fehér házi szóvivő szerdán.
máj. 17
6:33
Az együttműködés mellett tett hitet Merkel és Sarkozy (FigyelőNet)
Több mint két órán keresztül tárgyalt egymással Berlinben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök.
máj. 17
7:08
Ötven év után újra jár vonat a két Korea között (origo.hu)
Csütörtökön átgördült az első próbajárat a két Korea közötti vasútvonalon. A sínpárt még a koreai háború idején rombolták le, és négy éve állították helyre, de csak most indul meg a közlekedés.
máj. 17
7:14
Négy mexikói rendőrt lőttek le egy fegyveres banda tagjai (hvg.hu)
Egy több mint 40 tagú fegyveres banda tagjai 4 mexikói rendőrt lőttek le szerdán a közép-amerikai ország északi részén, Arizona amerikai szövetségi állam határának a közelében - közölte a helyi kormányzó.
máj. 17
7:21
Nyolcvan év után újra egységes az orosz ortodox egyház (hvg.hu)
Aláírták az emigráns orosz ortodox egyháznak a moszkvai patriarkátussal való újraegyesüléséről szóló okmányt, véget vetve a bolsevik forradalmat követő, több mint 80 éven át tartó egyházszakadásnak.
máj. 17
7:24
Hamarosan nyilatkozni kell az EU-ba hozott-kivitt milliókról (vg.hu)
Egy hónap múlva, június 15-én lép hatályba az EU rendelete az unióba belépő, illetve azt elhagyó személyek készpénzellenőrzéséről. Eszerint a 10 ezer eurót (2 és fél millió forintot) vagy az...
máj. 17
7:27
Huszan haltak meg egy véres mexikói leszámolásban (origo.hu)
Legalább húsz halálos áldozata van egy véres leszámolásnak Mexikó és az USA határán. Egy negyven tagú banda öt rendőrt lőtt szitává, a lövöldözőket üldöző hatóságok pedig tizenöt fegyverest öltek meg.
máj. 17
7:42
Blair veszi a kalapját (168 óra)
Noha három egymást követő ciklus- ban győzelemre vezette a Munkáspártot, az elmúlt évtized alatt személyes népszerűsége alaposan megkopott. [Dátum: 2007. 05. 17. 00:58]
máj. 17
7:50
Hillary Clinton és Giuliani vezet (FigyelőNet)
Két tekintélyes közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint az amerikai elnökjelöltség elnyeréséért vívott küzdelemben a Demokrata Pártban Hillary Clinton, míg a Republikánus Pártban Rudolph Giuliani továbbra is biztosan vezet vetélytársai előtt.
máj. 17
7:53
Vonatok gördültek át a koreai fegyverszüneti övezeten (Népszabadság)
máj. 17
7:53
Javier Solana kapta az idei Károly-díjat (vg.hu)
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vette át Aachenben az idei Károly-díjat. A Nagy Károly frank királyról elnevezett nemzetközi díjat 1950 óta ítélik oda olya...
máj. 17
8:05
Ankara nem kér Sarkozy Mediterrán Uniójából (vg.hu)
A török külügyminiszter visszautasította Nicolas Sarkozy francia elnök azon javaslatát, miszerint Törökországnak az EU-hoz való csatlakozás helyett a többi mediterrán országgal együtt egyfajt...
máj. 17
8:09
HÍR: Vonat jár a két Korea között (Index)
Több mint 50 év óta először egy-egy szerelvény haladt keresztül a két országot elválasztó fegyverszüneti demarkációs övezeten.
máj. 17
8:30
Történelmi vasútozás Észak- és Dél-Korea között (FigyelőNet)
Több mint fél évszázad után átgördültek csütörtökön az első vonatszerelvények az Észak- és Dél-Koreát elválasztó erődített fegyverszüneti övezeten.
máj. 17
8:30
Történelmi pillanat a koreai fegyverszüneti övezetben (FigyelőNet)
Több mint fél évszázad után átgördültek csütörtökön az első vonatszerelvények az Észak- és Dél-Koreát elválasztó erődített fegyverszüneti övezeten.
máj. 17
8:42
Londonban tárgyalják a bolonyai folyamat eredményeit (orientpress)
Május 17-én és 18-án Londonban találkozik 45 európai ország felsőoktatásért felelős minisztere, hogy megvitassák az európai felsőoktatási térség 2010-ig történő megvalósítását kitűző bolognai folyamatban elért előrehaladást.
máj. 17
8:47
Motozás nélkül ellenőrzik az utasokat az amszterdami reptéren (hvg.hu)
A világon elsőként a schipholi reptéren használnak olyan átvilágító rendszert, amely fizikai kontaktus nélkül ellenőrzi, hogy van-e az utasnál fegyver, kábítószer vagy más, veszélyesnek ítélt tárgy.
máj. 17
8:50
Rába-akciócsoport – megoldás talán szeptemberre (orientpress)
Elmozdulás van, de úgy tűnik, hogy a megoldás még hónapokig elhúzódhat a Rába szennyezésének ügyében. Fodor Gábor magyar és Josef Pröll osztrák környezetvédelmi miniszter szerda esti bécsi találkozóján abban állapodott meg, hogy létrehoznak egy 12 főből álló akciócsoportot, amelybe fele-fele arányban delegál a két ország szakértőket. Ez a magyar-osztrák zöld dream team szeptember végéig dolgoz ki…
máj. 17
9:09
Helyreállt az orosz ortodox egyház egysége (Népszabadság)
máj. 17
9:10
Gulágot építenek a Karácsony-szigeten - videóval (inforadio.hu)
Videofilmmel "reklámozzák" azt a menekülttábort, amelyet az ausztrál kormány építtet a Karácsony-szigeten azok számára, akik a sorsuk rendezésére várnak. Emberjogi szervezetek azt állítják, a menekülttábor csak fedőelnevezés, a kormány valójában új Guantánamót épít, ahova a terroristagyanús embereket akarja elzárni - távol a világ figyelő szemétől.
máj. 17
9:11
Rossz hangulatban kezdődik az EU-orosz csúcs (hvg.hu)
Díszvacsorával és kötetlen beszélgetéssel kezdődik a Volga melletti Szamarában az Európai Unió és Oroszország soron következő csúcstalálkozója.
máj. 17
9:14
Szlovákia: vissza az egybiztosítós rendszerhez? (Népszabadság)

Keresés