2007. május 13. vasárnap

máj. 13
2:29
Brit lap szerint Magyarország "elismerte", hogy forrása lehetett az angliai madárinfluenzának (Metro)
Vasárnapi brit sajtójelentés szerint hivatalos magyar részről "most először elismerték", hogy Magyarország is lehetett a forrása az év eleji angliai madárinfluenza-járványnak - ahogy az a nemrég kiadott hivatalos brit jelentésben is szerepel -, de az idézett magyar illetékes szerint a fő felelősség így is a járványtól érintett brit cégé.
máj. 13
6:38
HÍR: Észak-Korea újabb típusú ballisztikus rakétát fejlesztett ki (Index)
Szakértők szerint a hordozóeszköz a már elavultnak számító szovjet technológia alapján készült, de így is el tud érni amerikai felségterületet.
máj. 13
6:49
Kuba tárt karokkal várja a magyarokat? (inforadio.hu)
A kubai kormány nyílt rosszallását váltotta ki, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter tavaly októberben, az Egyesült Államokban tett látogatása során részt vett egy konferencián, amelyet Miamiban szerveztek a kubai demokratikus átmenet kérdéseiről.
máj. 13
7:15
Elhunyt a világ legidősebb államfője, II. Malietoa Tanumafili (ma.hu)
Kilencvennégy éves korában elhunyt a világ legidősebb államfője, a Szamoai Független Állam legutolsó királya, II. Malietoa Tanumafili.
máj. 13
7:16
HÍR: Tartományi választások kezdődtek Brémában (Index)
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Németország legkisebb tartományában, Brémában.
máj. 13
7:16
HÍR: Megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot (Index)
Dadulla mollát és fivérét egy afganisztáni katonai hadművelet során ölték meg.
máj. 13
7:22
Megölték Dadullah mollát, az egyik legfőbb tálib parancsnokot (ma.hu)
Megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot - jelentette be vasárnap az afgán kormány.
máj. 13
7:58
A hívők visszaszerzését szorgalmazta a pápa (FigyelőNet)
Egymillió hívő visszaszerzésének tervét vázolta Sao Paulóban brazil püspökök előtt XVI. Benedek pápa, egyúttal ismét elítélte, hogy a klérus részt vesz politikai csatározásokban.
máj. 13
8:03
Járókelők és rendőrök is meghaltak egy riói razziában (origo.hu)
Tizennégyen vesztették életüket abban a rendőrségi razziasorozatban, amely tizenegy napja kezdődött Rio de Janeiro nyomornegyedeiben. Bűnözők, rendőrök és civilek is meghaltak.
máj. 13
8:04
HÍR: Meghalt a vietnámi háború neves tudósítója (Index)
Ott volt Saigon elesténél, majd szemtanúja volt a kambodzsai "vörös khmerek" offenzívájának és hatalomra jutásának is.
máj. 13
8:04
HÍR: Elhunyt a világ legidősebb államfője (Index)
II. Malietoa Tanumafili 44 évig ült trónján. Szamoa függetlené válása után, 1962-ben lett király.
máj. 13
8:04
Orosz vétó Koszovó ügyében? (FigyelőNet)
Oroszország jelen formájában nem fogadja el a Koszovóról szóló új határozattervezetet, és elképzelhető, hogy él vétójogával az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
máj. 13
8:10
Eltűnt egy elsüllyedt teherhajó legénysége (origo.hu)
Elsüllyedt egy dél-koreai teherhajó vasárnap Kína keleti partjai előtt miután egy kínai hajóval ütközött össze. Tizenhat tengerész eltűnt.
máj. 13
8:31
Szomorú diplomaosztó - Posztumusz diploma járt a virginiai lövöldözés áldozatainak (ma.hu)
Kiosztották a diplomákat tegnap a Virginiai Műszaki Egyetemen - Az április 16-i mészárlásban áldozatul esett tanulóknak posztumusz diploma járt.
máj. 13
8:34
Szerbia nyert, Rúzsa Magdi a kilencedik lett az Eurovíziós Dalversenyen (hvg.hu)
A szerb Marija Serifovic, a Molitva, (Imádság) című dallal nyert az 52. Eurovíziós Dalversenyen. Rúzsa Magdi vehette át azonban a verseny legjobb dalszerzőjének kijáró díjat – mondta a döntő után Bérczes Ádám, az énekesnő lemezeit kiadó CLS Records vezetője.
máj. 13
8:53
A britek szerint elismertük a madárinfluenzát (origo.hu)
Vasárnapi brit sajtójelentés szerint hivatalos magyar részről "most először elismerték", hogy Magyarország is lehetett a forrása az év eleji angliai madárinfluenza-járványnak. Ugyanez szerepel egyébként a nemrég kiadott hivatalos brit jelentésben is. Az idézett magyar illetékes szerint a fő felelősség így is a járványtól érintett brit cégé.
máj. 13
9:03
Kemény fellépésre készül az EU a feketén dolgoztatók ellen (Index)
Akár a közbeszerzési pályázattól is eltilthatják a feketén dolgoztató cégeket az Európai Unióban.
máj. 13
9:03
Megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot (inforadio.hu)
Az afgán kormány vasárnapi bejelentése szerint megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot, amit azonban a tálibok cáfolnak. A belügyminisztérium közleménye szerint Dadulla mollát és fivérét egy Hilmend tartományban végrehajtott katonai hadművelet során ölték meg.
máj. 13
9:13
Cáfolják a tálibok féllábú parancsnokuk halálát (origo.hu)
Az afgán kormány szerint megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot. A tálibok eddig tagadták, hogy megölték volna vezetőjüket. Az Afganisztánban állomásozó NATO-erők azonban egy holttestet mutattak a sajtónak.
máj. 13
9:24
Dél-Afganisztánban megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot (hvg.hu)
Megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot - jelentette be vasárnap az afgán kormány. A tálibok cáfolták a hírt.
máj. 13
9:25
Magyar madárinfluenza támadott Angliában (Index)
Hazánk elismerte, hogy a februári járványt okozó fertőzött szárnyasokat mi exportáltuk.
máj. 13
9:41
Kemény fellépésre készül az EU a feketén dolgoztatók ellen (hvg.hu)
A közbeszerzési pályázattól való eltiltással, EU-támogatások visszafizetésével és egyéb büntetésekkel sújthatják a nem túl távoli jövőben az alkalmazottakat feketén dolgoztató cégeket az Európai Unióban, ha az Európai Bizottság e témában hamarosan elkészülő terveit a döntéshozók elfogadják.
máj. 13
9:46
HÍR: Egy szavazatnyi többsége van az izlandi kormánynak (Index)
Hajszálnyi többséget szerzett a szombati izlandi parlamenti választásokon a kormányzó jobbközép koalíció két pártja.
máj. 13
10:03
Újabb ballisztikus rakétát fejlesztett ki Észak-Korea (Népszabadság)
máj. 13
10:05
Megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot Dél-Afganisztánban (Népszabadság)
máj. 13
10:06
Megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot (FigyelőNet)
Az afgán kormány vasárnapi bejelentése szerint Dél-Afganisztánban megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot, amit azonban a tálibok cáfolnak.
máj. 13
10:12
Irán ismételten kizárta, hogy befagyassza atomprogramját (inforadio.hu)
Irán sem a nagyhatalmakkal folytatandó tárgyalások előfeltételeként, sem e megbeszélések eredményeként nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást - közölte vasárnap a teheráni külügyminisztérium szóvivője. Mohammed Ali Hoszeini elfogadhatatlannak mondott "minden olyan elképzelést, amely a felfüggesztésen alapul, akár előfeltételként, akár a tárgyalások eredményeként, akár a tárgyalások alatt".
máj. 13
10:13
Törökország EU-csatlakozását sürgette Solana (Index)
A politikus beszélt arról is, hogy az uniónak erősítenie kell a kapcsolatokat Oroszországgal.
máj. 13
10:16
Irán nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást (ma.hu)
Irán sem a nagyhatalmakkal folytatandó tárgyalások előfeltételeként, sem e megbeszélések eredményeként nem hajlandó fölfüggeszteni az urándúsítást.
máj. 13
10:19
Törökország EU-csatlakozását sürgette Solana (FigyelőNet)
Az Oroszországgal való kapcsolatok erősítését és Törökország uniós csatlakozását sürgette Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy vasárnapi lapinterjúban.
máj. 13
10:34
Észak-Korea újabb típusú ballisztikus rakétát fejlesztett ki (hvg.hu)
Észak-Korea amerikai műholdfelvételek tanúsága szerint egy újabb közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesztett ki - jelentette vasárnapi számában az Aszahi Simbun című tekintélyes tokiói napilap dél-koreai és japán kormányforrásokra hivatkozva.
máj. 13
10:44
Bekormozták Mao óriásportréját (Index)
Égő tárgyat dobtak a Tienanmen tér melletti képre, egy hasonló rongálás korábban 16 év börtönt ért.
máj. 13
10:48
Az iraki hatóságok távol akarják tartani a médiát a merényletek helyszínétől (inforadio.hu)
Az iraki belügyminisztérium úgy döntött, hogy a jövőben megakadályozza a média jelenlétét a merényletek helyszínén. A tilalomak több oka is van: nem akarják, hogy a merényletek tárgyi bizonyítékai eltűnjenek a helyszínről a nyomozók megérkezése előtt, tiszteletben akarják tartani az áldozatok jogait, továbbá nem kívánnak információkat szolgáltatni a terroristáknak a merényletek "eredményéről." A…
máj. 13
10:49
Zavargások Karacsiban: már 36 halott (origo.hu)
Két újabb áldozattal legkevesebb 36-ra emelkedett vasárnap a halálos áldozatok száma Pakisztánban. Karacsiban a zavargások előző nap törtek ki a legfelsőbb bíróság leváltott elnöke melletti szolidaritási tüntetés napján.
máj. 13
10:58
Irán tárgyalna Amerikával Irakról (origo.hu)
Irán hajlandó Irakról tárgyalni az amerikaiakkal Bagdadban Mohammed Ali Hoszeini iráni külügyi szóvivő szerint. Az Egyesült Államok megerősítette: ők is tárgyalnának..
máj. 13
11:00
2,5 millió font jár a nyomravezetőnek (inforadio.hu)
Hatszáz portugál motoros járja végig az egész országot. Plakátokat ragasztanak ki a május 3-án elrabolt brit kislányról. Azoknak, akik használható információval rendelkeznek Madeleine McCann hollétéről, immár 2,5 millió fontos (908 millió forintos) jutalmat ajánlottak fel.
máj. 13
11:01
Ötven halottja van egy pokolgépes merényletnek az iraki Kurdisztánban (inforadio.hu)
Ötven halálos áldozatot szedett vasárnap egy pokolgépes merénylet az iraki Kurdisztánban. A teherautóba rejtett robbanószerkezettel végrehajtott terrorakció célpontja az iraki Kurdisztán fővárosától, Erbíltől 50 kilométerre délre fekvő Mahmúr városában a Kurdisztáni Demokratikus Párt központja volt. Az áldozatok között van egy helyi rendőrfőnök is.
máj. 13
11:10
A britek szerint Magyarország elismerte, hogy innen származott a madárinfluenza (orientpress)
A brit The Sunday Telegraph szerint hivatalos magyar részről 'most először elismerték', hogy Magyarország is lehetett a forrása az év eleji angliai madárinfluenza-járványnak. A magyarok szerint ugyanakkor nem biztos, hogy itt fertőződött meg a később Angliába vitt pulykaállomány, csak lehetséges, hogy a vágáskor az egyik tenyészet tünetmentes kórképet produkált. Nagy-Britanniában az év eleji…
máj. 13
11:34
A feketemunkának befellegzett? - Az EU kemény visszaszorításra készül (ma.hu)
A közbeszerzési pályázattól való eltiltással, EU-támogatások visszafizetésével és egyéb büntetésekkel sújthatják a nem túl távoli jövőben az alkalmazottakat feketén dolgoztató cégeket az Európai Unióban.
máj. 13
11:37
Titokban akartak tárgyalni Sokol érsekkel az ügynökdossziékról (Népszabadság)
máj. 13
11:39
A NASA kidolgozza az űrszex és az űrhalál szabályait (hvg.hu)
Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) etikai kódexet készít elő a hosszú távú űrutazásokra, de egy témától tartózkodik, ez pedig a szex a világűrben. A Der Spiegel című német hetilap online kiadása idézi Richard Williamst, aki szerint az embereket különösen foglalkoztatja az űrszex kérdése.
máj. 13
11:42
Törökország EU-tagságát sürgeti, Oroszországgal kapcsolatot erősítene Solana (ma.hu)
Az Oroszországgal való kapcsolatok erősítését és Törökország uniós csatlakozását sürgette Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy vasárnapi lapinterjúban.
máj. 13
11:42
Már Mao sem szent (inforadio.hu)
Megrongálódott Mao Ce-tung egykori kínai elnök hatalmas portréja, amely uralja a pekingi Mennyei béke terét. Szemtanúk beszámolója szerint a képet valaki felgyújtotta. A rendőrség azonnal megtisztította a teret, és letartóztatott egy munkanélkülit.
máj. 13
11:46
Négyezren keresik az eltűnt amerikaiakat (Index)
A három katonának Bagdad közelében veszett nyoma a szombati rajtaütés után.
máj. 13
11:53
Teherautó-bomba ölt meg 30 irakit Kurdisztánban (origo.hu)
máj. 13
12:08
Bode Miller kivált az amerikai válogatottból (hvg.hu)
A jövőben külön készül a válogatottól Bode Miller, az amerikaiak egyik legjobb alpesi sízője - jelentették be az Egyesült Államok sportági szövetségének vezetői.
máj. 13
12:20
Irán hajlandó tárgyalni Irakról (FigyelőNet)
Irán hajlandó Irakról tárgyalni az amerikaiakkal Bagdadban - jelentette ki az iráni külügyi szóvivő.
máj. 13
12:30
Négyezer amerikai katona keres hármat Irakban (origo.hu)
Amerikai katona a szombati támadásban Bagdadtól délre eltűnt mindhárom személy. Felkutatásukra négyezer katonát küldtek a térségbe.
máj. 13
12:52
Harminc halottja van egy pokolgépes merényletnek az iraki Kurdisztánban (hvg.hu)
Harminc halottja és legalább 50 sebesültje van egy vasárnapi pokolgépes merényletnek az iraki Kurdisztánban.
máj. 13
13:10
Máris éled a nosztalgia Tony Blair iránt (inforadio.hu)
Másfél hónappal távozása előtt máris éled a választói nosztalgia Tony Blair brit kormányfő iránt, aki egy vasárnap közölt felmérés szerint jóval népszerűbb, mint legvalószínűbb utódja, Gordon Brown pénzügyminiszter.

Keresés