2007. május 21. hétfő

máj. 21
0:10
A vak ember vasárnapja (Népszabadság)
máj. 21
0:14
Pozsonyi jegyzék (Népszabadság)
máj. 21
0:18
Lanyha érdeklődés a bolgár EP-választáson (Népszabadság)
máj. 21
0:22
"Hamasztán" a Gázai övezetben? (Népszabadság)
A Hamasz a hét végén is folytatta izraeli települések rakétákkal való lövését, amire Izrael légitámadásokkal válaszolt.
máj. 21
0:26
Amerikai vita a bevándorlásról (Népszabadság)
Szombati rádiós üzenetében George W. Bush támogatásáról biztosította az új bevándorlási törvényt. A javaslatról a múlt héten egyeztek meg a kongreszszus demokrata párti és republikánus vezetői.
máj. 21
0:30
Basescu visszaverekedte magát (Népszabadság)
Elsöprő győzelmet aratott Traian Basescu felfüggesztett államfő a menesztése ügyében szombaton rendezett romániai népszavazáson: az urnáknál megjelent választópolgárok háromnegyede szavazott menesztése ellen.
máj. 21
3:03
HÍR: Grúziában lelőttek egy nacionalista ellenzékit (Index)
Guram Saradzéval, a Hit, szülőföld, nyelv nacionalista párt vezetőjével öt fejlövéssel végzett gyilkosa a fővárosban, Tbilisziben a nyílt utcán.
máj. 21
5:23
Basescu visszatérhet hivatalába (Népszava)
Az első hivatalos, ám még nem végleges eredmények alapján a román lakosság elsöprő arányban szavazott bizalmat Traian Basescu, hivatalából a parlament által felfüggesztett államelnöknek a szombaton megrendezett referendumon. Basescu diadalát csak az csorbítja, hogy a részvétel még a 44 százalékot sem érte el. Arra a kérdésre, helyesli-e az államelnök menesztését, a szavazók 74,3 százaléka nemmel,…
máj. 21
6:17
Folytatódik a megrázó történet: "Láthatnám a mamámat?" (inforadio.hu)
Egy turista azt állítja, hogy Marokkóban látta a Portugáliából eltűnt brit kislányt, Madeleine McCannt.
máj. 21
6:33
Szakad a koalíció? (inforadio.hu)
Az iraki külügyminiszter szerint nem várható lényeges változás London Irak-politikájában a nagy-britanniai miniszterelnök-váltás után.
máj. 21
7:12
Magyar gép kényszerleszállása Szentpétervárott (inforadio.hu)
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre Szentpéterváron egy Budapestről érkező utasszállító repülőgép hétfőre virradóra.
máj. 21
7:23
Kényszerleszállást hajtott végre Szentpéterváron egy budapesti járat (origo.hu)
máj. 21
7:29
Abdel-Azíz al-Hakím síita politikus tüdőrákos (Népszabadság)
máj. 21
7:30
Milliomosok küzdenek a Fehér Házért (Népszava)
Rengeteg pénzbe kerül az amerikai elnökválasztás, s csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, hogy versenybe szálljanak. Ezt az alapigazságot a múlt héten közzétett jövedelembevallások is megerősítették. A 2008-as indulók mezőnyében legalább tizen milliomosok, s a jelöltek összvagyona meghaladja a negyedmilliárd dollárt.
máj. 21
7:45
Porig égett a világ egyik legnagyobb turistalátványossága - kép, videó (inforadio.hu)
Kigyulladt és porig égett a világ egyik leghíresebb hajója, egyben London egyik legnagyobb turistalátványossága. A Cutty Sarkot nyolc tűzoltóautó segítségével oltották el a brit főváros tűzoltói.
máj. 21
7:45
Huszonöt tálibot öltek meg a koalíció katonái Afganisztánban (Népszabadság)
Huszonöt feltételezett tálibot öltek meg a nemzetközi koalíció katonái egy 14 órán át tartó vasárnapi összecsapásban Afganisztán déli Hilmend tartományában.
máj. 21
7:55
HÍR: Két tucatnyi tálib harcost öltek meg (Index)
Huszonöt feltételezett tálibot öltek meg a nemzetközi koalíció katonái egy 14 órán át tartó vasárnapi összecsapásban Afganisztánban.
máj. 21
8:01
HÍR: Az ellenzék nyerte a bolgár EP-választást (Index)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg a választást.
máj. 21
8:01
Ellenzéki győzelem Bulgáriában (inforadio.hu)
Bulgáriában az exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért nevű ellenzéki párt nyerte meg a délkeleti-európai ország első európai parlamenti választását.
máj. 21
8:12
Mégis az ellenzék nyerte Bulgáriában az EP-választásokat (FigyelőNet)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg a délkeleti-európai ország első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is - derül ki a hétfő reggel közölt előzetes hivatalos eredményekből.
máj. 21
8:12
Az ellenzéki GERB párt nyert Bulgáriában az EP-választáson (Népszabadság)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg a délkeleti-európai ország első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is.
máj. 21
8:17
Kína elkezdi megvenni a világot (Napi Online)
máj. 21
8:20
Előzetes eredmények szerint az ellenzéki GERB nyerte meg Bulgáriában az európai parlamenti választásokat (Népszava)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg a délkeleti-európai ország első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is - tűnik ki a hétfő reggel közölt előzetes hivatalos eredményekből.
máj. 21
8:22
Leégett a legendás teaszállító vitorlás Greenwichben (origo.hu)
Eloltották a tüzet a 19. században épült Cutty Sark vitorlás hajón, amely Greenwich egyik jelképe - mondta a londoni tűzoltóság a BBC-nek. A Temze-parton kiállított, 138 éves, három árbocos kereskedelmi hajó környékét korábban kiürítették gázrobbanástól tartva. A rendőrség gyújtogatásra gyanakszik.
máj. 21
8:28
Kőkemény ütközetben tálibokkal végeztek Afganisztánban (hvg.hu)
Huszonöt feltételezett tálibot öltek meg a nemzetközi koalíció katonái egy 14 órán át tartó vasárnapi összecsapásban Afganisztán déli Hilmend tartományában.
máj. 21
8:30
Huszonöt feltételezett tálibbal végeztek a nemzetközi koalíció katonái Afganisztánban (Metro)
Huszonöt feltételezett tálibot öltek meg a nemzetközi koalíció katonái egy 14 órán át tartó vasárnapi összecsapásban Afganisztán déli Hilmend tartományában.
máj. 21
8:33
Mégis az ellenzék nyerte a bolgár EP-választásokat (FigyelőNet)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg a délkeleti-európai ország első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is - derül ki a hétfő reggel közölt előzetes hivatalos eredményekből.
máj. 21
8:35
Négy rakétát lőttek ki a Gázai övezetből izraeli területre (FigyelőNet)
Négy rakétát lőttek ki hétfőn reggel a Gázai övezetből izraeli területre, de ezúttal nem okozott a támadás sem személyi sérülést, sem károkat - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
máj. 21
8:42
Négy rakétát lőttek ki a Gázai övezetből izraeli területre (Népszava)
Négy rakétát lőttek ki hétfőn reggel a Gázai övezetből izraeli területre, de ezúttal nem okozott a támadás sem személyi sérülést, sem károka. Az izraeli biztonsági kabinet a nem szűnő rakétatámadások miatt zöld jelzést adott vasárnap a hadseregnek a Hamász és az Iszlám Dzsihád aktivistái elleni gázai övezeti légi csapások kibővítésére, ám elvetette egyelőre egy nagyszabású földi hadművelet…
máj. 21
8:44
Évi kétszázezer halott hibás gyógyszerezés miatt (Napi Online)
máj. 21
8:44
Esélyes republikánusok (168 óra)
Háromnegyed évvel az előválasztások előtt a republikánusok táborában igazán két politikust Rudy Giulianit és John McCaint tekintenek esélyesnek. [Dátum: 2007. 05. 21. 00:56]
máj. 21
9:01
HÍR: Ismét rakéták hullottak Izraelre (Index)
Négy rakétát lőttek ki hétfőn reggel a Gázai övezetből izraeli területre.
máj. 21
9:06
Budapestről érkező gép kényszerleszállása Pétervárott (hvg.hu)
Új útvonalon repült, s három és fél órás késéssel, de simán landolt Szentpéterváron az a Budapestről érkező orosz utasszállító repülőgép, amely a repülőtéri diszpécserszolgálat szerint kényszerleszállást hajtott végre:
máj. 21
9:06
Bezzeg a lengyel gazdaság! (orientpress)
A lengyel statisztikai hivatal kimutatása szerint az első negyedévben elérte a hét százalékot Lengyelország gazdasági bővülése.
máj. 21
9:16
"Ez elképzelhetetlen sokk" - videóval (inforadio.hu)
Kigyulladt és teljesen kiégett a világ egyik leghíresebb hajója, egyben London egyik legnagyobb turistalátványossága. A Cutty Sarkot eloltották, a környéken lakókat kitelepítették.
máj. 21
9:19
Kényszerleszállást hajtott végre Szentpéterváron egy budapesti járat; új útvonalon repült (Metro)
Új útvonalon repült, s három és fél órás késéssel, de simán landolt Szentpéterváron az a Budapestről érkező orosz utasszállító repülőgép, amely a repülőtéri diszpécserszolgálat szerint kényszerleszállást hajtott végre - közölte hétfő reggel az MTI-vel a szentpétervári magyar főkonzulátus egy olyan munkatársa, akinek egy családtagja a gépen utazott.
máj. 21
9:22
Kényszerleszállást hajtott végre Szentpéterváron egy budapesti járat (ma.hu)
Új útvonalon repült, s három és fél órás késéssel, de simán landolt Szentpéterváron az a Budapestről érkező orosz utasszállító repülőgép, amely a repülőtéri diszpécserszolgálat szerint kényszerleszállást hajtott végre.
máj. 21
9:33
Nem "jött be" a rendszerváltás az emberek többségének (vg.hu)
A rendszerváltást átélt 29 közép- és kelet-európai ország lakóinak többsége úgy érzi, nem él jobban ma, mint 1989-ben, ez derült ki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világban...
máj. 21
9:33
Ki él jobban ma, mint 1989-ben? (Napi Online)
máj. 21
9:38
Ellenzéki párt nyerte az EP-választást Bulgáriában (origo.hu)
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg Bulgária első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is - tűnik ki a hétfő reggel közölt előzetes hivatalos eredményekből.
máj. 21
9:38
Négyezer új traffipaxot szerelnek fel (inforadio.hu)
Megduplázza a gyorshajtásért kiszámlázott csekkek számát a nagy-britanniai hagyományos traffipaxok lecserélése.
máj. 21
9:54
Lassul a kelet-európai növekedés az idén (vg.hu)
A kelet-európai és a közép-ázsiai országok gazdasági növekedése az idén kissé lassul a tavaly elért, rekord átlaghoz képest, jósolja a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). ...
máj. 21
9:54
Izraeli bejelentés: meg fogjuk ölni (inforadio.hu)
Izrael az első adandó alkalommal likvidálni fogja Háled Mesált, a Hamász damaszkuszi emigrációban élő vezetőjét - jelentette be Avi Dihter izraeli belbiztonsági miniszter.
máj. 21
10:05
Kigyulladt a Cutty Shark Londonban (orientpress)
Hétfő hajnalban kigyulladt London egyik fő turistalátványossága, a világ egyik leghíresebb hajója, a Cutty Shark. A tűzet hajnali 5 körül észlelték, és 7 órára már sikerült eloltani, ám biztonsági okokból a környék lakosságát kitelepítették. A híres clipper majdnem teljesen szénné égett, a hatóságok gyújtogatásra gyanakodnak.
máj. 21
10:08
Pontatlan volt a bolgár exit-poll (Népszava)
Pontatlanoknak bizonyultak azok az exit-poll adatok, amelyek szerint a kormányon lévő Szocialista párt nyerte a vasárnapi bulgáriai europarlamenti választásokat. Az egyelőre még szintén nem végleges, ám hivatalos eredmény szerint a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) elnevezésű ellenzéki alakulat lett a győztes a győztes.
máj. 21
10:19
Likvidálás fenyegeti a terroristát (Népszava)
Avi Dichter, Izrael belbiztonsági minisztere likvidálással fenyegette meg Háled Mesált, a Hamász elnevezésű palesztin terrorszervezet egyik legfőbb vezetőjét. Mesál Damaszkuszban él, és ennek megfelelően lényegesen szélsőségesebb, mint azok a társai, akiket a hazai körülmények némi mérsékletre kényszerítenek.
máj. 21
10:21
Az oroszok is szorongatják az Airbus tulajdonosát (Napi Online)
máj. 21
10:21
Még nem sikerült a két magyarnak feljutni az Everestre (ma.hu)
Feladta éjszakai csúcstámadási kísérletét Klein Dávid és Várkonyi László. A két magyar hegymászó - oxigénpalack nélkül - 8600 méterig jutott, de a Föld legmagasabb csúcsát még nem hódította meg.
máj. 21
10:26
Szlovák titkosszolgálati telefonszámok kerültek ki a netre (hvg.hu)
A világhálón voltak olvashatók a szlovák kormány és a titkosszolgálat (SIS) titkosított telefonszámai a hét végén - jelentette hétfői számában a Pozsonyban megjelenő SME.
máj. 21
10:28
Leégett London egyik turistalátványossága (hvg.hu)
Kigyulladt a világ egyik leghíresebb hajója, egyben London egyik legnagyobb turistalátványossága.

Keresés