Mi kell egy hosszú élethez? Egy betegség - tartja egy bölcs kínai mondás. Furcsa ez a keresztény-európai szemléletnek, hiszen a mi gondolkodásunkba mélyen beivódott az elképzelés, miszerint a betegség vétkeinkért való büntetés.
Konyhai eszközeink tárolásához nem elég sok, nagy szekrényt beállítani, hiszen ha a hagyományos polcokat telerakjuk, csak hosszas rámolással jutunk a hátsó sorokhoz. Érdemes inkább a kínálat felderítése után kisebb, rekeszekre osztott, átlátható fiókokat választani.
Gerendaházat terveztünk. Akkor már jól tudtuk, hogy mindketten hiszünk a természetes anyagokban, a tradicionális megoldásokban, a nagy családokban és a nagy baráti, rokoni közösségekben, a lenyűgöző természet közeliségében, a bejáró, bent lakó kutyákban és macskákban.
Azt az utat, melyen szeretnénk elindulni, hogy betegségünkkel leszámoljunk, nagyban befolyásolja az, hogy milyen jelentést tulajdonítunk magának a bajnak. Ken Wilber, filozófus, az integrált pszichológia atyja csak pár évet tölthetett együtt szerelmével, Treyával, miközben az asszony rákbetegségével együtt vették fel a küzdelmet, s egy könyvben rajzolták meg útjukat, egészen az asszony haláláig.
Nagy-Britannia lakosai közül a skótok isszák a legtöbb alkoholt. Van olyan város, ahol minden kétszázadik munkavállaló kér rokkantnyugdíjat alkoholizmusa miatt - derült ki egy felmérésből.
Felejtse el a divatos szuperkajákat; a fekete áfonya, a gránátalma-lé, a hínár és a tarackbúza semmivel sem egészségesebb, mint napi egy alma - állítják táplálkozási szakértők. Ahelyett, hogy egy vagyont költünk az egzotikus és divatos élelmiszerekre, jobban járunk, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk.
A fél világ irigyelte Keira Knightley-t, mert a filmvásznon Johnny Depp-pel és Orlando Bloommal csókolózik - a másik fele legszívesebben megfojtaná emiatt egy kanál vízben. A Karib-tenger kalózai trilógia sztárja szívesen mesél a forgatásról, a szexjelenetekről, és még arról is, hogy egyesek kimondottan csúnyának tartják.
Öngyógyítás? Ugye milyen idegenül hangzik gyógyszereken és orvosokon szocializálódott fülünknek? Pedig nem kell rögtön sebészkésre, vagy nagy hókuszpókuszokra asszociálnunk, ha a szervezet, a test és a lélek regenerációjára gondolunk.
Közlekedésbiztonsági szakértők sürgetik a brit kormányt, hogy tiltsa meg a dohányzást vezetés közben. Szerintük ugyanis az, aki az autóban dohányzik, nemcsak a tűzzel, de a saját és utasai életével is játszik.
A brit csokoládégyárak jelentős etikai dilemma elé állították a vegetáriánusokat. Kiderült ugyanis, hogy termékeikben állati eredetű alapanyagok is vannak.
Az egészségügyi reform részeként korlátozták a kórházakban havonta elvégezhető műtétek számát, melynek hatására egyre hosszabb várólisták alakulnak ki. Az egyetlen megoldásnak a fizetős ellátások igénybevétele tűnik. De vajon a közbeszédben szereplő rémisztően magas összegeket kell kifizetni, vagy vannak a szélesebb közönség számára is elfogadható térítés fejében nyújtott szolgáltatások? (89…
A szénanátha kellemetlen tünetei jelentősen rontják a beteg általános egészségi állapotát, csökkentik munkaképességét, s alvási problémákat okoznak, olvasható egy friss tanulmány közlésében.
Az Ajurvéda ma is az egyik legnépszerűbb alternatív gyógyászati módszer. India ősi tudománya, mely alaposan kidolgozott, személyre szabható gyógyászat. Egyformán fontosnak tartja az egészség megőrzését és a betegségek kezelését.
Már a kéz vagy az ujjak formája, tapintása vagy hajlékonysága, a bőr is elképesztően sok információt közölhet velünk. Elég tehát egy pillantás a kézre, egy kézfogás, és máris képet kaphatunk arról az emberről, aki előttünk áll.
Álmodozott valaha arról, bárcsak olyan szexi lenne, mint Carmen Electra? Ne erőlködjön, most magától az érintettől tudhatja meg, hogyan kell ezt csinálni: az egykori playmate ugyanis könyvben foglalta össze a tudnivalókat.
Most már biztosnak tűnik, hogy taktikát váltott a börtönnel fenyegett Paris Hilton. A Hilton-lánc örökösnője ugyanis - kihasználva a bulvársajtó érdeklődését - az elmúlt napokban rendszeresen a szende kislány szerepét alakította.
Tiltott növekedési hormon csempészetében találta bűnösnek egy ausztrál bíróság Sylvester Stallonét. A 60 éves filmsztár februárban bukott le a repülőtéren, amikor Rocky Balboa című filmjét népszerűsíteni érkezett az országba. Stallone nem volt ott az ítélethirdetésen, és a büntetést is megússza 22.000 ausztrál dollárral (3,3 millió forinttal).
Súlyos szívbetegséget okozhat az embereknél, ha úgy érzik, hogy összeesküdött ellenük a világ. Londoni orvosok kiderítették, hogy az igazságtalanság érzete olyan biokémiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek a másfélszeresére növelik a szívbetegség kockázatát.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma nagyszabású tanulmányt készített azokról a diplomatákról, akik Irakból vagy más hasonló veszélyes területekről való visszatérésük után a stressz valamely formájától szenvednek.
Vizsgálatot rendelt el Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter miután a méhészek arról tájékoztatták, hogy egy független laboratóriumi vizsgálat eredményeként a magyar boltokban forgalmazott méz 70 százaléka hamisított.
Minden ember retteg a haláltól, a betegségtől, de még jobban félünk attól, ha valamelyik közeli hozzátartozónkkal, barátunkkal történik valami. Szinte sokként ér bennünket, ha például családunkban valaki rákos lesz, vagy baleset éri.
PC-n és interneten keresztül vezérelhető használati tárgyakat készítettek egy Budapesten megrendezett kétnapos workshopon. A design kísérletező jellegű, műszaki-társadalmi megközelítése már évek óta hódít külföldön, blogok napi szinten számolnak be az elért eredményekről, épp itt volt már az ideje tehát, hogy mi is bekapcsolódjunk a trendbe.
Csaknem százötvenezren nézték meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak kincses szekrényét a Milánói Bútorszalon fiatal designereket bemutató tárlatán. A SaloneSatellite kiállítás sikerét mutatja, hogy a MOME tervezői magyar és nemzetközi felkéréseket kaptak, de az iskolát is számos kiállításra hívták a bemutató után.
Tizenöt japán turista keveredett teljesen véletlenül veszélyesnek számító palesztin területre a Jordán nyugati partján miután a jeruzsálemi buszjegy-vásárláskor rosszul fejezték ki magukat - írja az Opodo.
Ökológiai és gazdasági szempontból is káros, hogy évről évre növekszik a műanyagpalackban árusított ásványvizek forgalma - írja a National Geographic egy washingtoni kutatóintézet felmérésére hivatkozva.
A salgótarjáni megyei kórházban szakszerűen ellátták azt a férfit, aki Balassagyarmatról érkezett szemsérüléssel, ezt az ambuláns lap bizonyítja - közölte az intézmény szemészeti osztályának vezetője egy korábbi információra reagálva kedden az MTI-vel.
Mintegy fél óra hosszat állt a forgalom a 62-es főúton, Dunaújváros határában, mert egy elhullott szárnyasokat szállító teherautó "elhagyta" rakománya egy részét - közölte a rendőrség.
A nyugati országokban több nő hal meg szívbetegségben, mint rákban. A British Medical Journal orvosi szaklap e heti száma azt tárgyalja, érdemes-e koleszterinszintet csökkentő gyógyszereket (ún. sztatinokat ) ajánlani a megelőzéshez.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy sok betegség esetében életmódváltással jelentősebb javulást lehet elérni, mint gyógyszerekkel - mondta el az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója.
Kissé lemaradtunk róla időben, ám a hazai divat progresszív irányzatainak megerősödése kapcsán fontos közölnünk az idei Fashion Awards nyerteseit. A the Room magazin főszerkesztőjeként Tóth Ali, illetve az újhullámot képviselő USE és Je Suis Belle sikere alaphangon is reménykeltő.
Jelentősen csökkenthető a tüdőbetegségek kialakulásának veszélye a déligyümölcsök fogyasztásával. Egy kutatás kimutatta, hogy a hörghurut vagy a tüdőtágulás megelőzhető a citrusfélék vagy a kivi fogyasztásával.