A Clostridium botulinum baktérium által termelt méreg, közismert nevén a Botox (botulinum toxin) nem csak a ráncok kisimítására jó, könnyíthet a jóindulatú prosztata megnagyobbodásban szenvedőkön - hangzott el az Amerikai Urológus Társaság éves gyűlésén.
"50 éves az űrkorszak" címmel országos ifjúsági vetélkedőt szervez a Magyar Asztronautikai Társaság és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. A győztesek akár űrhajós kiképzésen is részt vehetnek.
Az extrém koraszülött csecsemők akár 1,2- 2,7-szer nagyobb eséllyel halnak meg, ha a koraszülött ápolás speciális eszközeit nélkülöző kórházban születnek, mintha a legjobban felszerelt kórházak egyikében jöttek volna világra - állítja egy nemrégiben a New England Journal of Medicine orvosi folyóiratban megjelent kanadai tanulmány.
A természetvédelmi hatóságok megpróbálják kiirtani a Floridai-szigetekről az ott megtelepedett hatalmas afrikai patkányokat, amelyek egyaránt fenyegetik a termést és a honos állatokat. A rágcsálókra méreggel átitatott csalik várnak.
Hogyan is működik valójában a gyermekek és fiatalok agya? Egy amerikai kutatócsoprot nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy erre a kérdésre megtalálja a választ.
A Caries Research folyóiratban megjelent tanulmány azt állítja: hiába fogyasztják oly sokan a fluoriddal dúsított ivóvizet, a fogszuvasodást nem kerülhetik el, ha szegényes az étrendjük.
Könnyen lehet, hogy Észak-Amerika első emberi kultúrájának egy hatalmas üstökös becsapódása vetett véget - Legalábbis erre a megállapításra jutott a kaliforniai egyetem egyik professzora, aki a 13 ezer évvel ezelőtt hirtelen eltűnt Clovis-kultúra nyomába eredt.
Az olasz Ancona és Aquilai Egyetem munkacsoportja összefoglaló elemzést tett közzé a hormonváltozások és a szexuális zavarok közti összefüggés irodalmáról a Psychotherapy and Psychosomatics májusi számában. A szakemberek a szakirodalom áttanulmányozása után arra jutottak, hogy a rossz szexért számos esetben a hormonok okolhatóak. A jó hír az, hogy lehet ellene tenni valamit.
Az elvált és partnerüktől külön élő férfiak nagyobb arányban szenvednek depresszióban, mint a kapcsolatban élő férfiak vagy akár mint az elvált vagy külön élő nők - állítja a Kanadai Statisztikai Hivatal (SC) kedden kiadott tanulmánya.
Kilencvenöt éve, 1912. május 26-án született Fiumében Kádár János, a múlt század legellentmondásosabb megítélésű politikusainak egyike, aki kommunista, pártállami vezetőként 1956-tól az 1989-es rendszerváltozásig állt az ország élén.
Egyesek azért éreznek felfájást a mobilozástól, mert már előre félnek tőle, és nem azért, mert a készülék káros sugarakat bocsát ki - közölték norvég kutatók.
Miközben a Cassini-szonda évek óta vizsgálja a Szaturnuszt és környezetét, földi óriástávcsövekkel újabb és újabb holdakat fedeznek fel a gyûrûs bolygó körül.
Már az ősembert is kínozta a fogszuvasodás, a népbetegségnek számító probléma tehát a közkeletű vélekedés ellenére nem a modern kor terméke - állítják amerikai tudósok.
A naponta négy vagy több csésze kávét fogyasztókat kevésbé fenyegetik a köszvényes rohamok - állapították meg kanadai tudósok. A koffeinmentes kávé is rendelkezik ezzel a kedvező hatással, a tea viszont nem.
Miután a fogamzásgátló tablettákban használt, mesterségesen előállított ösztrogén maradékát egy tóba juttatták, az ott élő a hím pontyok nősténnyé kezdtek alakulni - írja egy tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban.
Már az ősembert is kínozta a fogszuvasodás, a népbetegségnek számító probléma tehát a közkeletű vélekedés ellenére nem a modern kor terméke - állítják amerikai tudósok.
A legtöbb egyesült államokbeli rendfenntartó szervnél bevett dolog a Taser (távsokkoló) használata, ha a gyanúsított nem működik együtt a hatóságokkal. Nemrégiben felmerült, hogy az elsősorban tömegoszlatáshoz használt eszköz használata a célpont halálához vezethet, ennek próbált meg utánajárni a san diegói Kalifornia Egyetem.
A St. Jude Gyermekkórház kutatóinak sikerült felderíteni a DNS-ben keletkezett hibákat javító repair gének - mint például a Brca2 - daganatok kialakulásában és az idegrendszer magzat- illetve csecsemőkori fejlődésében játszott szerepét.
A malária miatt a világon félpercenként hal meg valaki, mely arány vetekszik a HIV vagy a TBC esetén tapasztalttal. A halottak túlnyomó többsége sajnos öt évnél fiatalabb. A Nottingham Egyetem kutatói úgy hiszik, mérföldkőhöz érkeztek a hatékony védőoltás létrehozása terén.
Újabb három gyermek vesztette életét a koreai LG cég Hepatiti B elleni vakcinájától: ezúttal két fülöp-szigeteki és egy bangladesi gyermek halt meg, miután beoltották őket. A gyanú szerint ugyanezen vakcinától korábban három vietnámi gyermek is életét vesztette.
Sanghaji orvosoknak köszönhetően túlélte a műtétet az a 106 napos csecsemő, aki így azzal büszkélkedhet, hogy ő a legfiatalabb májtranszplantáción átesett beteg Kínában.