A Massachusetts Idegrendszerti Kutatóintézet munkatársai felfedezték, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában elsődleges béta-amiloid fehérje termeléséért felelős enzim az idegsejtek közötti kommunikációt is megzavarhatja.
Belga kutatók megállapították, hogy a mesterséges megtermékenyítés során a beültetés előtt genetikai vizsgálat céljából elvégzett mintavétel nem fokozza a kóros fejlődési rendellenességek számát.
Az ultrahangos szűrés illetve az anyai vérvizsgálat a terhesség korai szakaszában 50 százalékkal csökkentette a Dániában született Down-kóros gyerekek számát - derült ki a Humángenetikai Európai Társaság éves konferenciáján. Karen Brøndum-Nielsen professzor (Kennedy Institute, Glostrup, Dánia) szerint ezen eljárás másik előnye, hogy 11-ről 6 százalékra csökkent a terhességi invazív diagnosztikai…
A hallásvesztés leggyakoribb, fehér bőrűekben előforduló oka az otosclerozis, melynek kialakulásáért felelős génjét először sikerült azonosítani - közölte Melissa Thys (Antwerpeni Egyetem Orvosi Genetikai Intézet, Belgium) a Humángernetikai Európai Társaság éves konferenciáján Nizzában. Ez a felfedezés újabb lépést jelenthet az otosclerozis gyógyításában, mely minden 250 emberből egyet érint.
Belga orvosok megtalálták az otoszklerózis kialakulásáért felelős gént, így remény van arra, hogy meg tudják akadályozni a legtöbb ember süketségét okozó betegséget.
A légi közlekedés közel sem olyan környezetszennyező, mint ahogyan azt állítják, sőt, kevésbé ártalmas, mint a vonatozás - vélik a brit pilótaszövetség tagjai.
A Waikato méhek által termelt anyag kivonatával végeznek tesztkísérleteket, miután az egereknél hatásosnak bizonyult a neurofibromatózis növekedésének visszafogásában - írja az új-zélandi Dominion Post.
Fosszilis koponyamaradványok azt bizonyítják, hogy az óriáspanda kétmillió évvel ezelőtt még törpe méretű volt. Először találták meg a Kína jelképének tekintett állat ilyen régi maradványait, így pontosan tudják, hogyan nézett ki az őspanda.
Az Országgyűlés által, 18-án nagy többséggel elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a televíziózás területén a digitális átállás 2009-ben megkezdődjön, és 2011 végére befejeződjön Magyarországon.
A nagyfelbontású DVD-k szabványháborújának újabb fejezeteként az egyik vezető amerikai videokölcsönző cég a Sony által kifejlesztett Blu-ray mellett tette le a garast. Ezzel komoly csapást mért a rivális Toshibára, a HD-DVD kifejlesztőjére.
Híresen analitikus elméjével felfedezte a gravitáció törvényeit és leírta a bolygók mozgását. Sir Isaac Newton ugyanilyen pontos volt a világvége kiszámításakor is. Mint most nyilvánosságra került leveléből kiderült, 2060-ban lesz vége a világnak.
Két céget alapított Székesfehérváron a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a város kiemelt projektjeként tervezett Alba Innovációs Park megvalósításába és munkájába való bekapcsolódás érdekében - közölte Pálinkás Gábor akadémikus.
A tehetségtelenül csiripelő hím verebeknek kevésbé fejlett az agyuk, nem túl ellenállóak a génjeik és csak mérsékelten működik az immunrendszerük. Ezt állapították meg kanadai tudósok, a Western Ontario egyetem munkatársai.
Csaknem ötszáz blogra közel nyolcszáz ajánlás érkezett eddig az idei Golden Blog versenyre. A legtöbb nevezést begyűjtő blog 18-szor szerepelt a listánkban - ami természetesen ugyanannyit ér, mint egy darab nevezés. Blogokat ajánlani a versenyre péntek éjfélig lehet.
Megbízhatóan működnek a számítógépek a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensében, így az Atlantis amerikai űrsikló engedélyt kapott a Földtől a leválásra.
Sikeresen végrehajtotta hétfő hajnalban a negyedik, egyben az erre a misszióra beütemezett utolsó külső űrszerelési munkáját az Atlantis amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja. Nézze meg fotóinkat!
Megbízhatóan működnek a számítógépek a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensében, így az Atlantis amerikai űrsikló engedélyt kapott a Földtől a leválásra.
Berlinben kereken tíz évvel ezelőtt a náci múlt emlékeinek felkutatása iránt érdeklődőkből kutatócsoport alakult, amely elsősorban a város alatti, jórészt feledésbe merült létesítmények feltárására összpontosítja erőfeszítéseit.
Blogos körökben már három éve sláger volt az a játék, amely az egyik magyar közösségi portálon most újra feltűnt. Mindez egy időben történt a 23-as szám című film hazai premierjével.
A Semmelweis Egyetem orvosai genetikai kutatásokat végeznek annak érdekében, hogy olyan beavatkozásokkal érjék el a leukémiás gyermekek felépülését, amely hosszú távon sem okoz mellékhatásokat.
Koponyafelnyitás nélküli agyműtétek elvégzését teszi lehetővé az a sugársebészeti eszköz, amelyet a Debreceni Egyetemen helyeztek üzembe. A Gamma Sugársebészeti Központ és Debreceni Idegsebészeti Klinika igazgatója elmondta: a központban Európa legmodernebb sugársebészeti berendezésével altatás nélkül lehet agyműtéteket végezni, nincs szükség drága antibiotikumos kezelésekre, és a beteg még aznap…
Az Atlantis űrrepülőgép pénteken, közép-európai idő szerint 21.49-kor épségben landolt a kaliforniai Edwards-légibázison. Az űrrepülőgép és a Nemzetközi Űrállomás asztronautái a két nappal meghosszabbított küldetés során minden tervezett feladatot elvégeztek. Az új napelemtábla-rendszer üzemképes, és a számítógépek is újra megfelelően működnek az űrállomáson.
Olcsó és hatékony gyógyszert jelent a csúzos betegeknek a csipkebogyó - derítették ki német és dán kutatók. A hat hónapos kezelés nyomán jelentősen csökkentek a betegek fájdalmai.
Az ENSZ klímakutató programjának eredményeinél sokkal fenyegetőbb következtetésekre jutott egy amerikai kutatócsoport a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban. Szerintük összeomolhat az emberi civilizáció, ha a következő egy évtizedben nem fogják vissza radikálisan az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
Ha továbbra is a jelenlegi ütemben folytatódik az éghajlatváltozás, 2040-re kétszázmillió ember válhat az éghajlatváltozás "menekültjévé" - figyelmeztet a Greenpeace.
Olasz kutatók szerint napi egy-két csésze kávé csökkentheti a szemhéjgörcsöt, amely ugyan ritka betegség, de elszenvedői alig bírják nyitva tartani a szemüket - olvasható a BBC News honlapján.
Hétezer éves sírt tártak fel Kállón kedden; a Nógrád megyei községben ez az eddigi legidősebb régészeti lelet - tájékoztatott a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régésze.