A new orleansi zenét játszó csapat rendszeresen meglepi közönségét valamivel a Gödör Klubban. Csütörtök estére ezúttal nem hívtak vendégművészt, hanem egy csak saját dalokból álló szerzői estre készülnek.
Egy könyvújdonság megpróbálja bemutatni mindazt, amit érdemes tudnunk, mielőtt végleg divatfüggőkké válunk. A szórakoztató olvasmány egy Londonban élő divattervező életébe enged izgalmas bepillantást.
A Férfi Euroliga első fordulójának szerdai játéknapján két olasz gárda is nagyszerűen kezdett, a sienaiak fölényes, a bolognaiak kínkeserves sikert ünnepelhettek. A Lottomatica Roma viszont kikapott a Panathinaikostól. A görögök nagyszerű napot fogtak ki, a Szaloniki is nagy csatában verte az Unicaja Malagát.
Szigorúan sújtana le a kormány a gyorshajtókra: a jármű tulajdonosát és tényleges vezetőjét is megbüntetnék. Ez kétségbeesett, megalapozatlan és alkotmányellenes kísérlet - állítja egy szakértő.
Kozma Mihály szövetségi edző együttese megnyerte a Szlovénia elleni negyeddöntőt, és bejutott a legjobb négy közé a Brazíliában zajló nemhivatalos futsal világbajnokságon A mieink az első helyen jutottak tovább csoportjukból, és a saját csoportjában második helyen végző szlovénokkal találkoztak a legjobb nyolc között
Túlreagálja a piac a magyarországi "politikai csatzajt" - írja legfrissebb jelentésében a JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató. A vezető londoni befektetési ház szerint a befektetői alapok portfóliójában ebben a hónapban visszaerősödött a hosszú távú forintbefektetések pozíciója - azaz az alapkezelők megint bíznak az itteni befektetésekben, és a forint erősödésére tippelnek.
Megint egy éjszakányi igazi reggae mulatság, most főleg a legjobb rootsokkal, feszes afrikai vibe-bal és más finomságokkal a nemrég elsőrangú mixtape-et megjelentetett Tribe of Judah-s JahFar, és a jól ismert szenegáli selector: Koya prezentálásában!
A chianti Olaszország leghíresebb vörösbora. Neve azonos Toscana tartomány egyik ősi bortermelő területének nevével, amely a Firenze, Arezzo, Siena és Grosseto környéki településekre terjed ki.
A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengést észleltek szerdán az indonéziai Szumátra partjainál a Csendes-óceánban - közölte az amerikai földtani intézet.
Hatalmas, lobbanékony ember, aki mindig mindent a legkisebbek kedvéért tett. A koraszülöttek ellátásának úttörője volt, iskolateremtő, hihetetlen érzékkel a jövő megérzésére - így írják le kollégái dr. Gáti István akadémikust, Széchenyi-díjas szülész-nőgyógyászt, akit tegnap helyeztek örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
Ma kezdődik a költségvetés vitája a parlament plenáris ülésén - a nem hivatalos megnyitót tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülése jelentette. Érdemi vita alig-alig bontakozott ki a kormánypárti, az ellenzéki képviselők és a kormány nevében megjelent pénzügyminiszter között. Kétkedés a kormánypárti képviselők körében is volt a 2009-re, illetve az azt követő évekre várható gazdasági…
James Brown és Prince hangszerelője és zenésztársa, a nagyszerű Maceo Parker ismét az A38 Hajón! Négyórás funk-őrület, recsegő-ropogó szaxofonnal, "blow that horn, Maceo!".
Néha elgondolkodom, vajon mennyire függ egy szakácstól, hogy mindenki egészséges maradjon? Nemcsak az elhízás és a cukorbetegség megelőzésére gondolok, hanem arra, hogy mindannyian azt együk, amire szükségünk van. Ez azt is jelenti, hogy ne fogyasszunk hormonkezelt húst, vagy hogy vásároljunk olyan (megbízható!) termelőtől, aki emberséges körülmények között, szabadon tenyészti az állatait.
Legalább tizenöt embert vettek őrizetbe és hallgattak ki a Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő elleni múlt heti merénylettel kapcsolatban. Egyelőre egyiküket sem tekintik gyanúsítottnak - közölték tegnap rendőrségi források.
Szakszervezettől kormány nagyobb segítséget még nem kapott, mint amivel a vasutasok most járulnak hozzá a tervezett szárnyvonalbezárásokhoz. Aligha lehetne ugyanis a kockázatmentes forgalomleállításnál jobb tesztet kiötleni annak fölmérésére, hol van szükség vasútra, és hol nincs.
A Kulcsár-ügyhöz egyesített vádiratok ismertetésével folytatódott tegnap Kulcsár Attila és társai pere. A bizonyítási eljárás a végéhez közeledik, s nem kizárt, hogy a bíróság még az idén kihirdeti az elsőfokú ítéletet.
A kormány - a szakmai szervezetek ellenkezésének dacára - ragaszkodik a kisadók összevonásához. A tegnapi kormányülésen arról döntöttek, hogy a már ismertetett formában javasolják a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulást, valamint az innovációs járulék összevonását. A terv szerint az iparűzési alapjára helyeznék az új kisadót.
Őrizetbe vették egy feltételezhetően iraki harcokhoz terroristákat toborzó hálózat hat tagját a franciaországi Toulouse környékén - adta hírül szerdán a France Info hírrádió. A francia...
A török hadsereg F-16-os repülőgépekkel, helikopterekkel, s korlátozott méretű szárazföldi erőkkel is támadta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Irakban meghúzódó harcosait. Szakértők szerint azonban Ankara tartózkodik a nagyobb méretű beavatkozástól, s nyitva szeretné még hagyni az utat az esetleges diplomáciai megoldás előtt. Ismeretes, hogy Irak a múlt héten ígértet tett a PKK egységeinek…
Jól van az a hétéves kisfiú, akin egy hete végezték el Magyarország első gyermekszív-átültetését. Információink szerint a gyermek egy-két hónapja várt az életmentő szervre.
Kisebb szja, újabb egy százalék és nagyobb családi pótlék a háromnál több gyermekeseknek, mindez a központi és a bérkiadások lefaragásával - ezt javasolta a költségvetési vita nyitányán az SZDSZ. A koalíciók történetében szokatlan időpontban és módon nyilvánosságra hozott elképzelés átírhatja a jövő évi büdzsét.
A szlovén privatizációs ügynökség nem hivatalos kiszivárogtatásaira hivatkozó sajtóértesülések szerint az egyetlen szlovén ajánlattevő, az Engrotus tette a legmagasabb ajánlatot a Telekom Slovenije 49 százalékos részvénypakettjére, részvényenként 460 eurós áron.
A világhírű hongkongi színész, Jackie Chan egy dalban népszerűsíti a jövő évi pekingi olimpiát. A filmsztár a napokban énekelte fel a "Készen állunk" című nótát, amely arra hivatott, hogy az...
Leadta a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő íveit szerda délelőtt az Országos Választási Irodának. Miután az aktivisták bevitték az íveket tartalmazó dossziékat az OVI fővárosi, Balázs Béla utcai hivatalába, Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója elmondta: kérdésenként 321805 aláírást adtak át, és jelen…
Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott tegnap a negyvennyolc ember meggyilkolásával vádolt "bicevszkij rém". A moszkvai parkról "becenevet" szerzett Alekszandr Picsuskint az esküdtszék minden pontban bűnösnek találta. Igaz, a 32 éves férfi vallomásai nem is hagytak kétséget: többször kijelentette, elfogásával életeket mentettek meg, mert folytatta volna az öldöklést. Elmondása szerint legalább…
Megszűnt az iraki újjáépítést koordináló iroda - odalettek a csodálatos víziók is a nagy üzletről. A hazai vállalatok ódzkodtak az arab országban való megjelenéstől. Aki mert, eddig nem nyert, sőt: akad, aki tönkre is ment. Bár vannak, akik még remélnek.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet egy olyan fiatal hatóság, amely az egészségügyi reform első hullámában jött létre, és számos más feladata mellett arra hivatott, hogy a biztosítottak érdekeit képviselje.
Kisebb magyar cégek, illetve az OTP-bankcsoport is szerepet vállal információink szerint a kötelező egészségbiztosítási piacon. A multinacionális vállalatok viszont még bizonytalanok.
Újabb hatvan nappal meghosszabbította a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Kármán Irén újságíró június 22-i állítólagos bántalmazása miatt elrendelt nyomozás határidejét.
A Pozsonyban megjelenő Szabad Újság magyar hetilapnak nyilatkozott a magyar Országgyűlés elnöke, Szili Katalin abból az alkalomból, hogy miután a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítésével...
Újabb két bankot marasztalt el a Gazdasági Versenyhivatal megtévesztő hitelkártya-hirdetéseik miatt. A Raiffeisen Bankot 9 millió, a Budapest Bankot pedig 12 millió forintra bírságolta.
A Sun Microsystems, amelynek társalapítója és elnöke Scott McNealy a Microsoft Windows operációs rendszerét egyszerűen csak "lehegesztett szőrgombolyagnak" nevezte, windowsos szerverek forgalmazásába kezdett.
A krónikus Chlamydia trachomatis okozta fertőzések a férfiaknál minden nyom és tünet nélkül zajlanak le, ugyanakkor kihathatnak a megtermékenyítő-képességükre.
"Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom, / elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom..." Amit a költő önmagának felró, az évfordulós megemlékezések kapcsán jutott eszembe. Elpazaroltuk mindenünk, amiről számot kéne adnunk? Szeretném, ha ez csupán egy kérdés maradna, és nem önbeteljesítő prófécia.
Kétszáz év legnagyobb szárazsága dúl Kaliforniában, ami a meleg időjárás, illetve a helyiek által Santa Anának nevezett, a hegyekből lezúdulva egyre forróbbá váló heves szél miatt "tökéletes recept a katasztrófához".
Összesen 1,2 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a Zalabaromfihoz kapcsolódó társaságoknál a baromfiipari vállalat felszámolási eljárása után birtokon belülre került Dale-konzorcium.
Az eBay után a világ második legnépszerűbb internetes kiskereskedelmi portálja, az Amazon.com négyszeresére, 80 millió dollárra növelte nettó nyereségét a harmadik negyedévben.