2007. november 28. szerda

nov. 28
6:51
Gyurcsány szerint csak ijesztget az SZDSZ (Privátbankár)
A miniszterelnök azt jósolta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt
nov. 28
6:51
Rettenetes állapotok uralkodnak a gondozóotthonokban (Infostart)
Leszedálják, magukra hagyják a demenciában szenvedő betegeket a brit gondozóotthonokban. A szellemileg hanyatló páciensekkel leginkább szakképzetlen dolgozók foglalkoznak, vagy inkább nem foglalkoznak.
nov. 28
6:52
Nem ítélték el Pierce Brosnant a fotósverésért (Blikk)
nov. 28
6:53
Az iraki helyzetről tárgyalt Bush és Abel-Azíz al-Hakím (Kripto Akadémia)
Az iraki biztonság megteremtéséről tárgyalt kedden Washingtonban George Bush amerikai elnök és Abdel-Azíz al-Hakím, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának (SCIRI) vezetője - közölte Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője. Bush az annapolisi Közel-Kelet konferenciáról visszatérve fogadta a legjelentősebb iraki síita szervezet vezetőjét.
nov. 28
6:53
Tánc szamurájkarddal, dobszóra (Spa Trend Online)
Aki szereti a távol-keleti filmek világát, biztosan érdekesnek találja majd a Chanbara című előadást, amelynek résztvevői szamurájkarddal mutatnak be harcművészeti elemeket a japán dob ritmusára. A rendezvényt december 2. és 9. között láthatja a közönség Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szombathelyen.
nov. 28
6:58
Szíria csak a megszállt területekről való kivonulás után rendezi kapcsolatát Izraellel (Kripto Akadémia)
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián kedden közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.
nov. 28
6:59
Magyarországon évente 3,2 millió hektoliter bor fogy (Spa Trend Online)
Bemutatkoztak az "Év bortermelője díjra" jelölt borászok a napokban egy szakmai rendezvényen - tájékoztatta Sümegi József, a Magyar Bor Akadémia elnöke az MTI-t.Az Év Bortermelője" címet a Magyar Bor Akadémia mértékadó szakmai körök jelölése alapján ítéli oda minden évben titkos szavazással.
nov. 28
6:59
Téli közmunka program Somogy megyében (Adó1százalék)
Somogy megyéből hat kistérség közmunka pályázata közel 340 millió forint támogatásban részesült a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól; ezzel 151 településen több mint ezer ember foglalkoztatására nyílik lehetőség - közölte Pünkösd Márton, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium régiókoordinátora az MTI-vel.
nov. 28
7:02
Ismét karácsonyi rendezvények a Vörösmarty téren (Infostart)
Csütörtökön kezdődik a december 24-ig tartó Budapesti Karácsony rendezvénysorozat a Vörösmarty téren. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az eseményt legutóbb egy neves amerikai turisztikai szaklap az első 10 karácsonyi rendezvény közé sorolta.
nov. 28
7:04
3D mozi – végre itthon is (PCWorld)
A Beowulf – Legendák Lovagja című animációs filmmel debütál holnap Magyarország első 3 dimenziós technikával operáló moziterme.
nov. 28
7:04
Módosultak a kormány-döntéssel megítélt beruházási támogatások szabályai (Alternatív Energia)
Néhány kisebb szabályt - így például a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozót - módosít a gazdasági és közlekedési miniszter a kormány egyedi döntésével megítélhető támogatások szabályait tartalmazó rendeletében - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
nov. 28
7:05
A Rubljovka és lakói, avagy az orosz felső tízezer (Kripto Akadémia)
A berlini Alexanderplatzon 18 évvel ezelőtt tartott félmilliós demonstráció egyik ünnepelt szónoka volt Steffi Spira. A 85 éves színésznő, miután jól beolvasott a keletnémet rendszernek, így fejezte be a beszédét: Wandlitzból (a keletnémet pártelit gettójából) pedig csináljunk idősek otthonát! Azok maradhatnak ott továbbra is, akik azt teszik, amit most én teszek: lelépnek
nov. 28
7:06
10%-ot gyorsít a gépen az XP SP3 (PCWorld)
A Devil Mountain Software (ők állították a Vista SP1-ről, hogy egyáltalán nem gyorsít a rendszeren) megismételte tesztjét az SP3-on is.
nov. 28
7:08
Töltse fel mobilját - sétáljon! (PCWorld)
Hamarosan érkeznek a mozgási energián alapuló mobil akkumulátorok.
nov. 28
7:10
Drámai adatok a magyarok egészségi állapotáról (Infostart)
Egy Magyarországon élő lakosnak kétszeres az esélye arra, hogy rákban haljon meg, háromszoros a szívinfarktus és hatszoros a májzsugor okozta halálra az Európai Unió többi országában élőkhöz képest - ismertette a legújabb adatokat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának dékánja. Ádány Róza professzor a 340 millió forintos Jedlik Ányos Program első vizsgálati eredményeiről számolt be: a program…
nov. 28
7:10
Spánieldiéta: 300 zokni, 40 bugyi és gatya... (Adó1százalék)
300 zoknit, 15 pár cipőt, 1 slusszkulcsot és 40 bugyit-gatyát evett meg eddig egy spániel Nagy-Britanniában, mígnem a legutóbbi nadrágocska elakadt benne.
nov. 28
7:12
A fejlett országok azonnali intézkedésére van szükség (Adó1százalék)
A fejlett országoknak haladéktalanul intézkedniük kell a globális felmelegedés elleni harc érdekében, ellenkező esetben a világra katasztrofális árvizek, aszály és más csapások várnak - áll az ENSZ helyi idő szerint kedden közzétett jelentésében.
nov. 28
7:13
Megöltek a rokonok egy fiatal nőt ördögűzés közben (Blikk)
nov. 28
7:18
Járai szerint tömeges elbocsátásokra van szükség (Privátbankár)
A túl lassú gazdasági növekedés miatt Magyarország még mindig nincs jó pályán az euró bevezetéséhez - vélekedett a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke
nov. 28
7:18
Pénzes Heni gyilkosa nem kér bocsánatot! (Blikk)
Muki nem érez lelkiismeretfurdalást a lány kínhalála miatt
nov. 28
7:21
Elfogták Maddeleine gyilkosát (BorsOnline)
A szülôk meghurcolása után ismét azt a pedofil férfit, Robert Muratot gyanúsítják a négyéves Maddie eltûnése miatt, akit már az ügy elején kihallgattak a portugál hatóságok. A rendôrség most arra a következtetésre jutott, hogy a férfi valószínûleg megfojtotta a kislányt ijedtében, amikor az felriadt, és sikítozni kezdett.
nov. 28
7:24
Vágóhídról szökött bika tarolt le 31 diákot (Blikk)
nov. 28
7:24
Hídőrt gázolt a motorvonat (HírTV)
A helyszínen meghalt az a hídőr, akit egy motorvonat sodort el szerda hajnalban a Szajol és Szolnok közötti Tisza-hídnál - tájékoztatott a MÁVINFORM. Egyelőre annyit tudni, hogy a hídőrök műszakváltáshoz készülődtek, amikor a baleset történt.
nov. 28
7:26
Bika-diákok = 31:0 (Adó1százalék)
Zebubika szabadult be egy középiskola udvarára Madagaszkár fővárosában és sebesített meg 31 diákot annyira, hogy kórházba kellett vinni őket.
nov. 28
7:27
A hátán hordja ki nem fejlődött testvérét - képpel (Infostart)
Megműtik azt a kínai kislányt, aki 11 éves koráig kénytelen volt együtt élni ki nem fejlődött, vele összenőtt ikertestvérével. Az ikernek csak a melle és egy karja fejlődött ki - Jin Hszin hátán.
nov. 28
7:28
Duplázik az orosz többlet (Privátbankár)
Az orosz kormány jelentősen feljavította az idei költségvetési többletre vonatkozó előrejelzését.  A kormány közleménye szerint az idei többlet 1,7 ezer milliárd rubel (71,08 milliárd dollár) lesz, am...
nov. 28
7:29
Fordulat Maddie McCann ügyében? (HírTV)
Nincs bizonyíték arra, hogy a Portugáliában elrabolt angol kislány, Maddie McCann szülei bérelt autójában volt eltűnése után. A McCann házaspárnak dolgozó szakértők szerint, ha a kislány teste valóban az autóban volt, abban egynél több nyomot talált volna a rendőrség.
nov. 28
7:31
Ördögűzés emberöléssel (Adó1százalék)
Új-Zélandon egy fiatal nőt megfullasztottak, unokahúga szemét pedig kinyomták a fanatikus rokonok egy ördögűző szertartás alatt. A 22 éves fiatal nő szemét megkarcolták, és vizet fecskendeztek bele, majd megfullasztották a negyven rokon részvételével megtartott ördögűző szertartáson. A 14 éves unokahúg szemét kinyomták, s a torkán neki is vizet zúdítottak le, hogy belőle is kiűzzék a vélt ördögöt.
nov. 28
7:31
Veszélyben a Gripen-program (Alternatív Energia)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja - közölte szerdai számában a Magyar Nemzet.
nov. 28
7:32
Hajdú Pétert csak viccből csalja a nője (BorsOnline)
Kis híján laposra verte Hajdú Péter Leót. Hajdú azért akarta Leó vérét venni, mert azt hitte: kedvese, Sarka Kata az egykori valóságshow-hôssel csalja. Ám kiderült, hogy Péter csupán a Kész Átverés show áldozata lett. Fél óráig nem is tért magához.
nov. 28
7:33
Kommandósok csapnak le a kóbor kutyákra (Infostart)
Vad kutyák marcangoltak szét egy brit nőt Bulgáriában, a helyi gyerekek hiába próbáltak segíteni neki. Az asszony elvérzett, mielőtt a mentők a helyszínre érkeztek volna.
nov. 28
7:33
Bepaprikázott szépségkirálynő (Adó1százalék)
Paprikaspray-vel fújták be a sminkkészletét meg a fellépő ruháit és ellopták a táskáját, mégis Marie Rivera lett Puerto Rico szépe. A 24 éves versenyző a piszkos trükkök ellenére a szélesebbnél is szélesebb mosollyal lépett a zsűri és a közönség elé, de a színpad mögött zokogott a fájdalomtól, és jéggel kellett hűteni a csípő, maró hatású szer miatt felhevült bőrét.
nov. 28
7:33
Minden ötödik szavazó esetleg új pártra szavazna (Alternatív Energia)
Valamivel több mint minden ötödik szavazó elképzelhetőnek tartja, hogy a következő választáson egy újonnan alakult pártra szavazzon, de közülük csak keveseknek van elképzelésük arról, milyen is lenne a kívánatos párt - ezt állapította meg a Medián legfrissebb kutatása, amelynek eredményét a Népszabadság tette közzé szerdán.
nov. 28
7:33
Üzemanyaghiány miatt alig repülhetnek a Gripenek (Infostart)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a problémát az okozza, hogy az üzemanyag-mennyiség kiszabásánál nem a tervezett repülések igényét veszik alapul, hanem azt, hogy általánosságban mennyit szán az…
nov. 28
7:34
Kosárlabda: Scottie Pippen egy mérkőzésre a svéd bajnokságban (She)
nov. 28
7:35
Hogyan védekeznek a magyarok? (Piac és Profit)
Az otthoni számítógép-használók 93%-a telepített valamilyen vírusirtó programot, ezek közül 43%-os részesedéssel a NOD32 a piacvezető - derült ki az NRC Piackutató felméréséből, melyben a vírusirtók lakossági piacát vizsgálta. A megkérdezettek a biztonsági problémák legfőbb okainak a nem megfelelő védelmi programokat, valamint a hackereket tartják.
nov. 28
7:38
Jamaicán szexelnek Gáspárék (BorsOnline)
Elutazott Jamaicára Gyôzike és Bea asszony, hogy megünnepeljék, hónapok óta tartó veszekedés, és egy válóperi tárgyalás után végre kibékültek egymással. Az újra egymásra talált sztárházaspár két hétre elbújik a kamerák és a világ szeme elôl, és csak magukkal, meg a gyerekcsinálással foglalkoznak majd.
nov. 28
7:38
Olajért élelmiszert, korrupcióért börtönt (Privátbankár)
Egy év börtönre ítélték Oscar Wyatt amerikai olajmágnást az "olajért élelmiszert" iraki ENSZ-program keretében elkövetett korrupció miatt. A 83 éves üzletembert a manhattani szövetségi bíróság ítélte ...
nov. 28
7:40
A Hankook tízmilliókkal tartozik a magyar vállalkozásoknak (HírTV)
Több tíz millió forinttal tartozik a Hankook egyik leányvállalata azoknak a kis- és közepes magyar vállalkozásoknak, amelyek különböző gépeket, szerszámokat szállítottak neki. Az eszközöket már a nyár óta használják a gumigyárban, de a dél-koreai multicég leányvállalata mégsem hajlandó fizetni.
nov. 28
7:40
Sikerem titka: magyar karórát gyártok (Blikk)
Főhet a fejük a svájci óranagyhatalmaknak, éled a magyar konkurencia!
nov. 28
7:43
Társkeresésben a Vegyépszer (Privátbankár)
Nagy külföldi építőipari vállalatokkal folytat tárgyalásokat a Vegyépszer Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság. A cikk szerint az építőipari cég olyan tőkeerős társakat keres, amelyekkel konzorciumban ere...
nov. 28
7:43
Kedd este is folytatódtak a zavargások Franciaországban (Kripto Akadémia)
A rendőri készültség ellenére harmadik este folytatódtak kedden a zavargások Franciaországban, az utcai erőszakcselekmények az ország déli részén található Toulouse városára is kiterjedtek.
nov. 28
7:44
Szíriai feltétel Izraelnek: előbb kivonulás, aztán a kapcsolatok rendezése (Infostart)
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.
nov. 28
7:45
NHL: a Vancouver Canucks lenullázta a címvédő Anaheimet (She)
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 53. játéknapján a címvédő Anaheim Ducks nagyot bukott Vancouverben, ahol a házigazda Canucks négy góllal verte őket úgy, hogy a vendégcsapat egyszer sem volt eredményes.
nov. 28
7:48
Sokkot kapott a forgatáson a Barátok Közt sztárja (BorsOnline)
Kiss Ramóna sokkot kapott a Barátok közt forgatásán. A színésznô Zsófi elrablási jelenetét olyan átéléssel játszotta, hogy már a felvételek alatt könnyeivel küszködött, és miután leálltak a kamerák sírásban tört ki. A lányt csak szülei tudták megnyugtatni.
nov. 28
7:50
710 méteres zászlót készített (Blikk)
nov. 28
7:52
Gázolás miatt késnek a vonatok (Adó1százalék)
Gázolás történt Szolnok és Szajol közötti vasútvonalon, ezért a vonatok egy vágányon közlekednek - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel röviddel 6 óra előtt Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
nov. 28
7:54
Fejlesztési milliárdokról dönt a kormány (Privátbankár)
Kétszázmilliárd forintos fejlesztési csomagról dönt ma a kormány - írja a Népszabadság. A cikk szerint a csomag keretében Székesfehérvárott, a Nemzeti Emlékhely területén befedik a romok egy részét, m...
nov. 28
7:54
Ikrei születtek a 60-as évek rajongott énekesének (Infostart)
Ikrei születtek a Manfred Mann zenekar egykori énekesének. A 63 éves Mike d'Abo felesége tizenöt esztendőn át próbált teherbe esni, végül 41 évesen egy kislánnyal és egy kisfiúval ajándékozta meg a párját.
nov. 28
7:55
Veszélybe kerülhet a hazai légtérvédelem (HírTV)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja.

Keresés